Új Szó, 2010. október (63. évfolyam, 226-251. szám)
2010-10-13 / 236. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. OKTÓBER 13. Vélemény És háttér 7 TALLÓZÓ MAGYAR NEMZET Kiadja hazánk az USA-nak az áprilisban Budapesten elfogott, pedofil-bűncselekmé- nyekkel gyanúsított John D. Clarkot; a férfit a jövő héten szállítjael az FBI-írta aMagyar Nemzet. A lap felidézte: az angoltanárként dolgozó férfit áprilisban fogta el a magyar rendőrség Budapesten. Clark a Diana Utcai Általános Iskola és Gimnáziumban tanított, a diákok találták meg a körözésről kiadott dokumentumokat az FBI honlapján. A férfi elfogása után oltalmi kérelmet adott be Magyarországon, mert az amerikai fegyintézetekben embertelen bánásmódban, kínzásokban lenne része. A Fővárosi Bíróság elutasította kérését. (MTI)- Jenőke, olyan felkészületlen vagy, mint a koalíció a kormányzásra! (Peter Gossónyi rajza) A fiatal és értelmiségi réteget kiszolgáló rádióadó lehúzása az éterből aligha liberális gondolat Tényleg liberális? A közszolgálati televízió és rádió összevonására készül Dániel Krajcer kulturális miniszter (SaS). RAVASZ ÁBEL A lépésre azért van szükség, mert a tévé nem működik jól, a csőd szélén tántorog, a kormánynak pedig a mai törvényi háttér mellett nincs lehetősége az effektiv beavatkozásra. A létrejövő közös intézmény, az SRTV (Szlovák Rádió és Televízió) átmenetileg a régi finanszírozási feltételekkel működne, azaz elsősorban a lakossági díjakból és a rek- lámpénzekből fedezné költségvetését. Ebben csak 2012-ben szeretne változást a tárca, ekkortól a díjak eltörlése után az SRTV a kormány költségvetéséből jutna forrásokhoz. Az egyesítés előnyeinek maximális kihasználásához vélhetően tervben van az STV és az SRo struktúrájának és szervezeti felépítésének fokozatos összefésülése, a dupla képességek és irányító szervek összeolvasztása, a kuratóriumok egyesítése. A végére hagytam a feketelevest: költségcsökkentési okokból Krajcer megszüntetné az STV3 sportadót (az S-TV4 el sem indulna), valamint a Slovakia International és a Radio FM közszolgálati rádióadókat is. Az egyesítés gondolatának magjában az a 2003-as törvény áll, melyet a második Dzurinda-kormány hozott, és mely a rádió és tévé elnökét kivonta a közvetlen parlamenti kontroll alól, kinevezésüket egy- egy elvileg független tanácsra bízva. Ez az intézkedés a valóságban nem hozhatott politikai függetlenséget, mivel a kuratóriumok tagjait a parlament választja - igaz, kétévente csak a tagok harmada cserélődik ki. Ennek eredményeképpen a televízió tanácsában még a Fico- kormány által jelölt tagok vannak többségben, s ezt a kormány rövid távon nem változtathatja meg. Úgy tűnik, Štefan Nižňanský tévéelnök olyannyira elvesztette Krajcer bizalmát (pontosabban: meg sem tudta szerezni), hogy a miniszter azonnali lépésre szánta el magát eltávolítása érdekében. Erre utalhat Krajcer kijelentése is, mely szerint nem engedi meg az 54 éves, fontos intézmény további rombolását. A miniszter a szerinte katasztrofális állapotokért a menedzsmentet és a tanácsot tette felelőssé - az idei 16 millió eurós mínusz mellett ez nem tűnik tarthatatlan állításnak. A spórolás deklarált szándéka mellett sem egyértelmű, miért éppen a Radio FM stábjának és hallgatóinak kell elvinnie a balhét. A kérdésre van egy gyors válasz: az FM rétegadó, kifejezetten a nem kommersz zenét és kultúrát propagálja, mint az osztrák ORF FM4, egy ilyen adó pedig nyilván könnyű célpontja a kormányzati megszorító csomagoknak. Krajcer, aki saját maga javasolta az FM lekapcsolását, szintén azzal érvelt, hogy nem látja értelmét egy ehhez hasonló, speciális adásnak, mivel ilyen tartalmaknak elég teret adnak a kereskedelmi rádiók. Ez a válasz alapjaiban véve hibás, a Radio FM ereje ugyanis éppen a közönségében és egyedülállóságában rejlik: az adó a közszolgálati adások közül egyedüliként képes a fiatalok és a magasan iskolázottak megszólítására, lekötésére. Ez a rádióadó értékközvetítő, ezek az értékek (a szabad gondolkozás, a független kezdeményezések és a hazai termékek támogatása) pedig a hazai audiovizuális kultúra több tucatnyi nem kommersz szereplőjének biztosítanak nyilvánosságot. A Radio FM profilja nem csupán az országban egyedülálló, Csehországban sincs hasonló értékeket közvetítő médium. Megszüntetésével a kormány a saját bázisát jelentő progresszív értelmiségi elit egyik ütőerét vágná el. Pikáns, hogy pont a „liberális” SaS az, amely erre a lépésre szánja magát. A fiatal és értelmiségi réteget kiszolgáló rád ióadó lehúzása az éterből aligha liberális gondolat. Azt sem szabad elfelejteni, hogy ugyanarról a pártról van szó, mely körömszakadtáig ragaszkodott a büntetések lehetőségének ugyan csak marginális hatókörre érvényes, de éppen ezért értelmetlen, provokatív megtartásához a nyelvtörvény esetében. Nem a gazdasági és korrupciós ügyek, hanem ezek az intézkedések azok, melyekkel az SaS képes elidegeníteni saját szavazóit, szlovákokat és magyarokat, fiatalokat és értelmiségieket. Richard Sulik és pártja liberális program kivitelezésére kapott mandátumot a szavazóitól - ha ezt nem tartják tiszteletben, négy év múlva súlyos árat fizethetnek. Ennek elkerülésére az SaS vezetőinek már most érdeke lenne feltenni önmaguknak a kérdést: ha nem a Radio FM hallgatói, akkor ki az SaS célcsoportja? A szerző a Publicus Slovensko vezető elemzője Az összevonás miatt a viszonylag jól működő rádió a tévéelnök elleni harc áldozata lesz Közmédiák - nulla koncepció MÓZES SZABOLCS Tétlenségre kapkodás - ezúttal a kulturális minisztériumban. Röviden így lehetne jellemezni a szaktárca tegnap bemutatott tervét, mellyel a szlovák köztévé katasztrofális helyzetét kívánja orvosolni. Dániel Krajcer hosszú heteken keresztül hallgatott, tegnap pedig sokkolta a médiaelemzőket. A problémát a Szlovák Televízió vezetősége jelenti, a tervezett változtatások kimondatlanul is arra irányulnak, hogy a koalíció a júniusban lecserélt politikai garnitúra által kreált tévéelnököt, Štefan Nižňanskýt elmozdíthassa helyéről. Nižňanskýt a jelenlegi törvények alapján csak az STV-t irányító tanács válthatja le, melyben az elmúlt négy évben többségbe kerültek a korábbi kormánykoalíció emberei, s még legalább két évig többségben is lesznek - hála a közmédiák irányításának és felügyeletének az első Dzurinda-kormány idejében elfogadott szabályozásának. (A tévét, illetve a Szlovák Rádiót irányító tanács választja a médiák vezetőit, hagyja jóvá a két intézmény költségvetését. A tanács tagjait egy parlamenti ciklusnál hosszabb időszakra választják, ráadásul nem egyszerre, tehát a testület összetétele nagyjából minden két évben részben megváltozik.) Ez a szabályozás alaptevően nem rossz, csak éppenséggel Szlovákiában nem tud egészségesen működni. Szlovákiában viszont a Krajcer által felvázolt tervezet sem fog működni - egész egyszerűen azért, mert a politikusok nagy része a hatalmon levő politikai garnitúra szócsöveként tekint a közmédiára -, sőt, alapvetését tekintve még rosszabb, mint a korábbi szabályozás. A miniszter elképzelése szerint ugyanis a köztévé és a közrádió összevonásával létrejövő intézményvezetőjét a parlament választaná, ami visszatérést jelentene a mégkorábbi, mečiari időkhöz. A lépésből hiányzik az előrelátás is, ugyanis ami most jól jön a kormánykoalíciónak - gyorsan megszabadulhat a tévémenedzselést imitáló egykori kommunista bemondótól -, az négy év múlva keményen visszaüthet. Ha ugyanis 2014-ben az idei parlamenti választások eredményéhez hasonlóan az ellenzékből ismét kormány- koalíció lesz, akkor Ficóék egyik első dolga lesz, hogy megváljanak a közmédia jobboldal által megválasztott elnökétől - függetlenül azó teljesítményétől. Több mmt kérdéses ugyanakkor, hogy Nižňanský gyors dobásához szükség van-e a két média összevonására. Egy ilyen lépést alapos és hosszú szakmai vitának kellene megelőznie, ebben az esetben viszont az elmúlt években viszonylag jól működő és jó kondícióban levő közrádió egész egyszerűen a tévéelnökelleni harc áldozata lesz. Lehet, hogy húsz év állami médiapróbálkozásai után ideje lenne elgondolkodni azon, hogy szüksége van-e a társadalomnak egy ismételten csak feszültségeket, komoly pénzügyi veszteséget és politikai botrányokat termelő intézményre, a Szlovák Televízióra. E kérdés megválaszolásakor különösen figyelembe kellene venni az utóbbi években gyökeresen átalakuló médiapiac paramétereit is - más volt a köztévé szerepéről beszélni akkor, amikor ez volt az egyetlen televízió az országban, s más akkor, amikor több tucatnyi tematikus csatorna küzd a nézők kegyeiért. KOMMENTÁR Konjunktúra NAGY IVÁN ZSOLT New Yorkban, 2001. szeptember 11-én még álltak a World Trade Center lángoló tornyai, amikor Londonban egy Jo Moore nevű kormányzati sajtos körüzenetet küldött munkatársainak, figyelmeztetve őket: ez egy nagyon jó nap a rossz hírek nyilvánosságra hozatalára. Nos, Moore kisasszonyt e rövid e-mail-ért néhány héttel később majdnem megkövezték, lelketlen perszónának mondták, televíziós bocsánatkérésre kötelezték. Pedig valójában nem tett ő mást, mint végezte a dolgát - ráadásul jól. Lehet berzenkedni, de a kommunikációs ipar nem a széplelkek klubja, alapvetés, hogy ha valami kellemetlent le kell nyomni a közvélemény torkán, akkor azt lehetőség szerint akkor kell megtenni, amikor az éppen kevésbé figyel, mert valami máson esik kétségbe. Példának okáért egy terrortámadáson. Vagy egy iszaptározó gátszakadásán. Van azonban az ilyen helyzeteknek még egy nyertesük, bár a kifejezést nyilván maguk az érintettek utasítanák vissza elsőként és roppant hangosan. Ám attól még tény: az éppen regnáló vezető mindig erősen jön ki a tragédiákból. Emlékezzünk csak George Bush egekbe emelkedett népszerűségére 2001 őszén, és hát igen, nézzük meg Orbán Viktorét a nagyon közeli jövőben. Ráadásul, míg Bush alig győzött az elnökválasztáson, addig a Fidesz vezetője két elsöprő sikert húzott be, a másodikat spéciéi egy nappal a gátszakadás előtt! Az eredmény tehát e pillanatban: a politikai után immár társadalmi értelemben is teljhatalom a magyar kormányfőnek. Kérdés: mire használja? Másképp: most fog kiderülni, mekkora formátumú vezető valójában Orbán Viktor. A katasztrófa utáni első héten remekelt: ott, akkor jelent meg és beszélt, ahol és amikor kellett. Akkor volt rajta gumicsizma és bőrkabát, illetve sötét öltöny, amikor kellett. A második, majd a sokadik hét politikailag sokkal izgalmasabb lesz. Jön a költségvetés és jönnek az adótörvények. A kampányok véget értek, és a kormányváltás óta eltelt időszakra jellemző szimbólum- és gesztusoriéntált, illetve a vérre szomjazó választók kielégítésére irányuló dacpolitizálás után neki kellene állni rendbe tenni az országot. Nem ízléses, nyilván, ilyenkor erről beszélni, de - lásd Jo Moore történetét - Kolontár után csont nélkül mehetne át elvonásokkal teli költségvetés, a beharangozottnál kevésbé populista adótörvény, ha kell - nem tudom, kell-e - presztízsveszteség nélkül lehetne újabb szerződést kötni nemzetközi pénzügyi szervezetekkel. Nem vitatná senki. Egyfelől, mert igazi ellenzék nincs, azt pedig, aki mégis vitázna, nyomban lehurrognák. Mert ilyen a társadalmi konjunktúra. A gond az, hogy a teljhatalmat nemcsak használni, hanem kihasználni is lehet. És a politikai murphyzmus alapján: ha a politikusok elkövethetnek egy hibát, azt rendszerint el is követik. Vasárnap este e ponton még azt írtam a veszélyekről: a gond az, hogy lehet államosításról beszélni, sőt államosítani is, lehet törvényes eszközökkel gazdasági és/vagy politikai ellenfelekkel leszámolni, lehet kritikus hangokat ellehetetleníteni, lehet alkalmatlan, ám hű bábokat fontos posztokra kinevezni. Hétfő este hozzáteszem: a parlament 12 óra alatt elfogadta a törvényt, amely lehetővé teszi az iszapkatasztrófát okozó magáncég állami felügyelet alá vonását (és általában minden olyan cégét, amely valamilyen kritériumok, vagy talán csak a kormány szerint katasztrófát okoz), Orbán Viktor pedig a rendőrségi szóvivőt megelőzve, saját maga jelentette be az elsőszámú közellenséggé lett vállalat vezetőjének őrizetbevételét. (Azt már csak mellékesen jegyzem meg, hogy szintén hétfőn a fideszes képviselők kizárólag saját pártjuk jelöltjeit szavazták be a médiát felügyelő testületbe. Kilenc évre.) Az iszapveszély nem múlt el. Csak ezúttal már nem kizárólag a szegény kolontáriakat és devecserieket fenyegeti. TALLÓZÓ NÉPSZABADSÁG Szakmai döntés történt - nyilatkozta a Médiatanács tagjait jelölő parlamenti bizottság fideszes elnöke. Cser-Palkovics András nyilván igazat mondott, hiszen nem szakadt rá az Országház plafonja - írta kommentárjában Horváth Gábor annak kapcsán, hogy kinevezték, pontosabban kilenc évre bebetonozták a Médiatanács tagjait, és mivel kétharmados többsége van a Fidesznek az Országgyűlésben, képviselői bármikor bármit megszavazhatnak. Az MTV-nek például azért nincs elnöke, mert a Fidesz nem akarta, hogy legyen - folytatja a kommentátor.- Azt mondják: eddig nem lehetett elnököt választani, most meg milyen remekül ki lehet nevezni a vezérigazgatót. És tényleg ki lehet, vagyis minden rendben van? Hát nincs rendben. Magyarország, ahelyett, hogy a Nyugathoz hasonlítana egyre jobban, a Kelet legrosszabb vonásait kezdi ölteni. Ami történik, az nem a rendszer modernizálása, egyszerűbbé, átláthatóbbá, olcsóbbá tétele (Cser-Palkovics ezzel is érvelt), hanem a kétharmados parlamenti többség birtokában a közszolgálati média politikai és anyagi kisajátítása. Hol van az az idő, amikor a Fidesz szerint a kormánynak és az ellenzéknek (vagyis neki) saját tévé- csatorna járt volna? Most minden a Fideszé. Nem a kormányé, mert akkor nem kilenc évre próbálnák bebetonozni Szalai Annamáriát. Ennek célja csak az lehet, hogy a választási vereség se vethessen véget az egyoldali kontrollnak - véli a Népszabadság kommentátora. Egyúttal azonban arra figyelmeztet, hogy hiába a Fidesz igyekezete, „minden betont visz valamilyen fúró”.
