Új Szó, 2010. október (63. évfolyam, 226-251. szám)

2010-10-12 / 235. szám, kedd

4 Gazdaság és fogyasztók ÚJ SZÓ 2010. OKTÓBER 12. www.ujszo.com Három tudós kapta a közgazdaságtani Nobel-díjat Díjazták a szociálpolitikát ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Stockholm. Két amerikai tu­dós, Peter Diamond és Dale Mor- tensen, valamint a Cipruson szüle­tett brit Christopher Piassarides kapta megosztva az idei közgaz­daságtani Nobel-díjat - jelentet­ték be tegnap Stockholmban, a Svéd Királyi Tudományos Aka­démián. Az indoklás szerint a tu­dósok a piaci folyamatok megér­téséhez járultak hozzá kutatása­ikkal. A kutatók egyebek mellett azt vizsgálták, hogy miért lehet egyszerre magas munkanélküli­ség és sok betöltetlen állás, és hogy miként befolyásolja a szoci­álpolitika a munkanélküliséget. A díjazott tudósokról elnevezett, Diamond-Mortensen-Pissarides- féle keresési modellt a munkaerő- piacon kívül számos már területen is alkalmazni lehet, hozzásegíthet az ingatlanpiac működésének mé­lyebb megértéséhez is - áll az in­doklásban. A közgazdasági Nobel- díjat a svéd központi bank alapí­totta fennállásának 300. évfordu­lóján 1968-ban. A kitüntetést a Svéd Királyi Tudományos Akadé­mia ítéli oda, elnevezése hivatalo­san: a Svéd Királyi Bank Alfred Nobel Közgazdaságtudományi Emlékdíja. A díj összege 10 millió svéd korona. (NG) GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Több használt autót hoztak be Pozsony. Az idei év első ki­lenc hónapjában 49,3 ezer, kül­földről behozott használt sze­mélyautót és 3,5 tonnánál könnyebb haszonjárművet re­gisztráltak Szlovákiában, csak­nem 400-zal többet, mint amennyi az új autókból fogyott. Az egyénileg behozott használt autók piacán a legkelendőbb márkának továbbra is a Volks­wagen számít, 14,15%-os piaci részesedéssel, amit a Skoda Au­to (11,24%), a Ford (10,29%), a Peugeot (6,54%) és a Renault (6,01%) követ. (TASR) Gyengülő infláció Csehországban Prága. Csehországban a múlt hónapban 0,3%-kal csök­kentek az árak. A statisztikai hivatal kimutatása szerint a havi infláció csökkenése első­sorban az olcsó nyár végi turis­tautak, az olcsóbb élelmiszerek és üzemanyagok következmé­nye. A szezon végén Csehor­szágban átlagban 15 százalék­kal voltak olcsóbbak a külföldi kirándulások, mint korábban. Az üzemanyagok ára szeptem­berben 1 százalékkal, a gépko­csiké pedig 0,5 százalékkal esett vissza. Ugyanakkor a ru­hák ára 1,5%-kal, míg a lábbe­lik ára 2,3%-kal emelkedett, az új szezonális termékeknél az áremelkedés még nagyobb volt. Az iskolakezdés is többe került a szülőknek, mint egy éve. (ČTK, MTI) Magasabb lehetett a görög deficit Athén. Továbbra is bizonyta­lan, hogy mekkora volt tavaly a görög államháztartás bruttó hazai termékhez (GDP) viszo­nyított hiánya. A kérdést teg­naptól tíz napig az Eurostat uniós statisztikai hivatal szakér­tői vizsgálják Athénban. Görög sajtójelentések szerint előfor­dulhat, hogy ismét módosítani kell a 2009-es deficit értékét. A hiány a korábban megállapított 13,6 százalék helyett 15,1% le­het pénzügyminisztériumi for­rások szerint. Emlékezetes, hogy hat hónappal ezelőtt éles piaci reakciót váltott ki az Eu­rostat azon jelentése, miszerint a görög államháztartás tavalyi hiánya a GDP 13,6%-át érte el. Ezt követően került a figyelem középpontjába az esetleges gö­rög államcsőd, és indult el az eurót sújtó pánikhullám. (MTI) 30 éves csúcsra ért az ezüst ára London. Az azonnali szállí­tású ezüst ára tegnap új, 30 éves csúcsra emelkedett, miután kedvezőtlen gazdasági hírek érkeztek az Egyesült Államok­ból. Ez tovább erősítheti a dol­lárban vezetett nyersanyagok árait, leginkább az aranyét, il­letve az ezüstét. Az azonnali szállítású ezüst ára emiatt 23,65 dollárra emelkedett un­ciánként. Az ezüst ára az idén közel 40%-kal emelkedett, fe­lülmúlva az arany árának 23%-os emelkedését. (MTI) MAI VALUTAÁRFOLYAMOK AKTUÁLIS KÖZÉPÁRFOLYAMOK Valuta Árfolyam Valuta Árfolyam Angol font 0,8746 Lengyel zloty 3,9605 Cseh korona 24,542 Magyar forint 274,03 Horvát kuna 7,3203 Román lei 4,2668 Japán ien 114,24 Sváici frank 1,3412 Kanadai dollár 1,4100 USA-dollár 1,3936 VÉTEL - ELADÁS Bank dollár cseh korona forint Volksbank­­­OTP Bank 1,44-1,35 25,24-23,80 282,17-265,93 Postabank 1,44-1,35 25,39-23,67 ■­Szí. Takarékpénztár 1,44-1,34 25,19-23,79 286,18-261,54 Tatra banka 1,43-1,36 25,16-23,88 284,68-263,04 Dexia banka 1,43-1,36 25,18-23,90 281,16-266,91 Általános Hitelbank 1,43-1,36 25,21-23,81 285,99-261,36 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. (Forrás: SITA) Augusztus végén a lakossági banki megtakarítások teljes összege újra felkúszott 19,47 milliárd euróra Konzervatív banki ügyfelek vagyunk A lakosság körében máig a határidős bankbetétek számítanak a leg­kedveltebb megtakarítási formának (Jón KroSlák felvétele) Pozsony. Ismét emelkedik a lakossági banki megtakarí­tások összege, augusztus végén már elérte a 19,47 milliárd eurót. A közvéle­mény-kutatási adatok sze­rint az ügyfelek számára a legfontosabb kritérium a bank biztonságos volta és megbízhatósága, a kamat nagysága csak a 4. leglé­nyegesebb tényező. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Újra előtérbe kerültek a ha­gyományos banki megtakarítási formák; augusztus végén a lakos­sági számlákon, bankbetéteken 19,47 milliárd euró pihent, ami alig marad el az eddigi csúcstól, a 2009 februárjában, közvetlenül a korona végleges kivonása után mért 19,7 milliárd eurótól - kö­zölte tegnap Marek Gábris, a ČSOB vezető elemzője. Egybeve­tésül: 2008 tavaszán a megtakarí­tások együttes nagysága alig érte el a 14 milliárd eurót, azonban a korona beváltásának közeledtével 4 milliárd eurónak megfelelő pénzmennyiséggel duzzadtak fel a számlák és a bankkönyvek. A lakosság takarékossági ked­vét több tényező befolyásolja: az aktuális gazdasági helyzet, a bé­rek alakulása, az infláció, a banki termékek milyensége, a kamatok nagysága, azonban úgy tűnik, a legfontosabb tényező a bizonyta­lanság. Amikor nő a munkanélkü­liség, számos állás veszélyben fo­rog, alábbhagy a lakosság költe­kező kedve, és aki csak teheti, a megtakarítások felé fordul-. Ennek következményeként természete­sen mérséklődik a belső fogyasz­tás: a világválságot megelőzően 6-8%-kal nőttek a kiadások, vi­szont 2009 eleje óta gyakorlatilag minden negyedévben visszaesés mutatkozik, s ez érvényes volt a tavalyi karácsonyi időszakra is. A ČSOB megbízásából a TNS közvélemény-kutató társaság felmérte a polgárok megtakarítási szokásait. Ebből kiderül, a meg­kérdezettek 56 százaléka takaré­koskodik rendszeresen, a legked­veltebb forma a takarékossági számla, a határidős betét és az életbiztosítással párosított taka­rékosság, emellett a lakás-taka­rékpénztárak szerepe sem elha­nyagolható - mondta Branislav Straka, a ČSOB elnökségi tagja. Napjainkban a határidős betéte­ken közel 10 milliárd euró pihen, a folyószámlákon pedig további 7 milliárd, miközben a befektetési alapok vonzereje némileg csök­kent (augusztus végén 4,5 milli­árd eurót kezeltek az alapok). A TNS felmérése rámutatott ar­ra a tényre, hogy a pénzügyek te­rén konzervatív megoldásokat vá­lasztunk, és szinte teljes mérték­ben a biztonságra és megbízható­ságra törekszünk. A megkérdezet­tek 96 százaléka szerint a legfon­tosabb szempont a biztonság, majd a pénzintézet megbízható­sága, a kamat nagyságának ga­rantálása, az adott termék betét- védelmi alap általi védettsége kö­vetkezik a sorban. Mindössze ezek után található a bank által kínált kamat nagysága. A felmé­résből kiviláglott, az ügyfelek nem szívesen váltanak bankot, szinte az összes, általuk használt pénzügyi terméket az anyabank­juknál veszik igénybe. A ČSOB azt is megvizsgálta, vajon a gazdasági szakújságírók, akik elvileg a téma ismerői, milyen stratégiát válasz­tanak. Nos, az újságíróknál na­gyobb a megtakarítási hajlandó­ság (76 százalék), több lábon áll­nak, azaz több pénzintézet szol­gáltatását veszik igénybe, mint az átlagemberek, végezetül gyak­rabban használják az internet­banking nyújtotta lehetőségeket. A belga KBC csoportjába tartozó ČSOB, amelyik 2009 nyarán beke­belezte az Istrobankát, a felmérés adataiból kiindulva tegnap óta kedvező kamatozású (3%) éves határidős betéttel, továbbá évi 2%-os kamatot nyújtó takarékos- sági folyószámlával bővítette kíná­latát (az utóbbi esetében csupán 7 nap a felmondási idő). (shz) Mit tegyünk annak érdekében, hogy a külföldi társaságok a jövőben se fordítsanak Szlovákiának hátat? Kevés pénzt költünk a foglalkoztatáspolitikára SUSLABÉLA Pozsony. Szlovákia korábban mágnesként vonzotta a külföldi beruházókat, ami jelentős mér­tékben hozzájárult az ország gaz­dasági teljesítményének a javulá­sához. Mit tehetnénk annak érde­kében, hogy a külföldi cégek a jö­vőben se fordítsanak nekünk tö­megesén hátat? A gazdasági elemzők szerint a válság miatt nem számíthatunk arra, hogy új külföldi befektetők az elkövetkező időszakban töme­gesen telepednének le nálunk, hiszen ezeket most inkább az fog­lalkoztatja, hogyan álljanak helyt az anyaországukban. „Szerintem jelenleg nem azon törik a fejüket, hogy külföldön terjeszkedjenek, hiszen a gazdasági válságból való kilábalás nem lesz egyszerű fo­lyamat. Véleményem szerint ko­molyabb befektetőkre két-három év múlva számíthatunk Szlo­vákiában” - vallja Michal Pále- ník, a Foglalkoztatási Intézet munkatársa. Szlovákiának ugyanakkor ége­tő szüksége lenne az új gyártókra, főleg azokban a régiókban, ame­lyekben a legmagasabb a munka­nélküliségi arány. Ahhoz kellene megteremteni a feltételeket, hogy a külföldiek ne csak a fővárosra és annak környékére összpontosít­sanak. A munkaerőpiac aktív tá­mogatásánál Páleník szerint fi­gyelembe kellene venni az egyes régiók igényeit. Egyetlen általá­nos eszköz ugyanis nem jelent megoldást az ország valamennyi régiójában. A foglalkoztatás támogatása fokozottabb odafigyelést igényel, mert ezen a téren Szlovákia az Eu­rópai Unió huszonhetes mező­nyében eléggé a sor végén kullog. Belgium például 2008-ban bruttó hazai össztermékének a 3,32 szá­zalékát fordította az aktív foglal­koztatáspolitika fejlesztésére, Spanyolországban 2,52, Dániá­ban pedig 2,43 százalékos volt a mutató. A dánokat a hollandok követik a sorban 2,31 százalékkal, a finnek is túllépik a 2 százalékos arányt, a franciák azonban már kettő alatt vannak, de még így is 1,98 százalékos a részesedés a foglalkoztatáspolitikára a bruttó hazai termékből. Németország er­re a célra 1,91, Ausztria 1,84 szá­zalékot fektetett be. Északi szom­szédaink, a lengyelek 0,94 száza­lékos részesedést voltak képesek biztosítani, s Szlovákia - a 15. helyre besorakozva - bruttó hazai termékének mindössze 0,69 szá­zalékát fordította a foglalkozta­táspolitikára. Magyarországon még rosszabb a helyzet, ott 0,67 százalék jutott erre a célra. „Fokozatosan be kell indítani a foglalkoztatás nem állami szolgál­tatásait, hogy azok által hatékony szolgáltatások kerüljenek a mun­kanélküliek népes táborának bir­tokába. A szociális rendszert úgy kell átdolgozni, hogy megérje az embereknek dolgozni. És termé­szetesen az anyagiakat sem sza­badna sajnálnia a szociális tárcá­nak, azt is alaposan megfontolva, mennyire érdemes befektetni bi­zonyos területeken” - nyilatkozta Páleník. Az euróbán vezetett számlák betéti kamatai (érvényes 2010. október 10-től) Bank 7 nap 1 hónap 3 hónap 6 hónap 12 hónap 24 Lakossá- hónap gi folyó számla í ČSOB 0,05 0,100,15 0,15-0,35 0,500,70 1,001,20 1,802,00; 0,15-0 80 » Privatbanka 0,50 0,70 1,10 2,102,30- | 0,10 1 OTP Bank 0,10 0,15 0,30 0,80 1,20 2,30 ; 0,000,20 I Komerční b. 0,01-0,01 0,01-0,15 0,01-0,35 0,01-0,50 0,01-0,80- 0,05-0,10 1 Volksbank 0,000,30 0,000,50 0,000,80 0,001,20 0,002,30:0,000,10 j UniCredit Bank 0,200,30 0,400,50 0,600,80 0,801,00 2,202,40 0,0043,05 Dexia banka 0,100,20 0,400,50 0,901,00 1,201,30 1,601,70 0,05 1 Tatra banka 0,05 0,10-0,15 0,300,40 0,600,70 1,001,10 1,70 0,100,50 Slovenská sporiteľňa 0,15 0,300,35 l"Ö?00,80 1,101,20 1,65-1,75)0,100,30 Všeobecná úverová banka 0,10 0,100,20 0,2543,40 0,5543,70 1,001,10 1,80 0,106,00 Poštová banka 0,15-0,25 0,300,50 0,65-0,80 2,00 2,50 0,01-0,60 A bankkönyvek betéti kamatai (érvényes 2010. október 10-től) Bank Felmondási határidő 3 hónap 6 hónap 9 hónap 12 hónap 18 hónap 2 év Felmon­dási idő nélkül Privatbank 0,70 1,10­1,30­1,50 0,10 OTP Bank 0,70 0,90 0,90 1,15­1,20 0,10. Volksbank 0,30 0,60­1,00­1,40 0,10 UniCredit Bank 0,40­1,00 1,00 0,10 Poštová banka 1,00 1,20­1,30­1,35 0,01 Dexia banka 0,20 0,50 0,50 0,60­0,75 0,10 Tatra banka­­­­­­0,30 Slovenská sporiteľňa­­­0,10-2,50­0,10 Všeobecná úverová banka 0,30 0,60 1,00 “ 1,00 0,10

Next

/
Thumbnails
Contents