Új Szó, 2010. október (63. évfolyam, 226-251. szám)
2010-10-12 / 235. szám, kedd
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. OKTÓBER 12. Közélet-hirdetés 3 Mesežnikov: a KOZ a Smer politikai fiókszervezete, éppen ezért ezek a tiltakozások nem hitelesek Ma újra tüntet a szakszervezet A kormány a járulékokból számít több bevételre Romló ellátást jósolnak az egészségügyi szakszervezetek Pozsony. Országos tiltakozó tüntetést tart ma délután négy órától a Szakszervezetek Konföderációja a pozsonyi parlament előtt. Ez a harmadik tiltakozó akció a KOZ részéről az elmúlt hetekben, október 1-jén Kassán, 8-án pedig Zsolnán vonultak fel, hogy a kormány megszorító csomagja ellen tiltakozzanak. SÁNDOR RENÁTA A szakszervezet szerint a megszorítások éppen a legszegényebb réteget érintik a legsúlyosabban. „A kormány a tárgyalásokon egyetlen javaslatunkat sem fogadta el, mi a költségvetés kiadási oldalának csökkentését szorgalmaztuk, és az államigazgatásban való nagyobb takarékoskodást - magyarázta a megmozdulásokat lapuknak Vladimír Mojš, a KOZ alelnöke. „Nem értünk egyet azzal sem, hogy egy százalékkal emelkedjen minden termék áfája. Más országban differenciálnak, például bizonyos alap- élelmiszerek áfája alacsonyabb. Ráadásul emelkedik a gáz és az energia ára is.” A KOZ számításai szerint egy négytagú család kiadásai havi 33 euróval emelkednek. „Az emberek többsége az országos átlagbérnél is kevesebbet keres, a megszorító intézkedések tehát érzékenyen érintik őket”- szögezte le Mojš. Az alelnök szerint a kormánnyal való tárgyalásokon nem sikerült elérniük sem az áfa differenciálását, sem az osztalékok utáni magasabb adóterhet, sem azt, hogy ne emelkedjen a szén- és a gáz jövedéki adója. Ellenzi a KOZ azt is, hogy eltörölné a kormány a mezőgazdaságban használt úgynevezett piros gázolaj kedvezményes áfáját. Élesen tiltakoznak az ellen is, hogy változzon a nyugdíj- emelés kiszámításának módja, ugyanis a 2012-től bevezetendő új rendszerben kisebb arányban emelkednének a nyugdíjak, mint most. Miroslav Gazdík, a KOZ elnöke szerint az évi 400 eurós többletkiadás egy négytagú család esetében nagyjából épp egy havi bérnek felel meg. Fico ellen nem tüntettek Gazdik arra is hivatkozott, Euró- pa-szerte tiltakoznak a szakszervezetek a kormányok megszorító intézkedései ellen. „Arra akarjuk felhívni a kormány és a parlament figyelmét, hogy a polgárok ellenzik a megszorító intézkedéseket”- mondta lapunknak Vladimír Mojš. A tiltakozások eredményeként azt várják, hogy a parlamenti vitában a képviselők módosítják a kormány által jóváhagyott költségvetési tervezetet. Ha ez nem történik meg, akkor a szakszervezetek készek komolyabb tiltakozásra, hasonlóra, mint 2003-ban a második Dzu- rinda-kormány idején. A Fico-kabinet idején nem tartott kormányellenes tüntetést a KOZ, sőt egy alkalommal szimpátiatüntetést szervezett a parlament elé. Vladimír Mojš magyarázata szerint ez így nem teljesen igaz, kisebb megmozdulások voltak, de összességében a Fico-kormányzat idején nem volt okuk tüntetni. A KOZ a Smer fiókszervezete Elemzők szerint a KOZ nem az állampolgárok érdekeit védi, hanem politikai pártként viselkedik. „A KOZ a Smer politikai fiókszervezete, éppen ezért ezek a tiltakozások nem hitelesek. Persze ők szociális aspektusokat hoznak fel indokként, de a hátterében elsősorban politikai megfontolások állnak” - mondta lapunknak Gri- gorij Mesežnikov politológus. Rámutatott, a KOZ választások előtti együttműködést írt alá a Smerrel, négy évig jelét sem adta annak, hogy a dolgozók szociális érdekeit védené, hanem a kormányt támogatta. „Ráadásul a KOZ is felelős azért, ami most történik, hiszen a jelenlegi kormánynak azért kell megszorító intézkedéseket elfogadnia, hogy helyrehozza a Fico- kormány által okozott problémákat, az előző kabinet ugyanis a KOZ támogatásával hozta meg döntéseit. „Ezeket a tüntetéseket olyan szempontból is meg kell vizsgálni, mennyire nagy horderejű az ok, ami miatt tiltakoznak. A szlovákiai megszorító intézkedések véleményem szerint nem oly mértékűek, hogy nagyszabású tiltakozó akciókat kelljen rendezni miattuk. Más országokban jóval szigorúbb lépésekre kényszerültek a kormányok, például Franciaországban a nyugdíj- korhatárt akarják emelni. Ha ez ellen tiltakoznának a szakszervezetek, az még érthető, de nálunk nincsenek olyan drasztikus megszorítások, amelyek miatt az emberek életszínvonala durván romlana” - szögezte le a politológus. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Hosszabb várólistákra és romló ellátásra számíthatunk jövőre az egészségügyi intézményekben a szakszervezetek szerint. Az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének (SÓZ) számításai szerint a kormány által elfogadott költségvetési tervezet 85 millió euróval kevesebb pénzt biztosít az ágazatnak az ideinél. Anton Szalay, a SÓZ elnöke szerint a kisebb költségvetés miatt hosszabbak lesznek a várólisták, nő a korrupció, esély sem lesz béremelésre az ágazatban. A stagnáló, európai összehasonlításban a továbbra is nagyon alacsony bérek az alkalmazottak további kiáramlását eredményezik majd, holott már most is orvos-, illetve nővérhiány tapasztalható. „Az egészségügyi nővérek átlagéletkora 47 év, és nincs utánpótlás - tájékoztatott Márie Lévyo- vá, az ápolók kamarájának elnöke. A szakszervezet és a kamarák mellett a Szlovákiai Kórházak Szövetsége is a költségvetési számok újragondolására szólítja fel a kormányt. Az egészségügyi minisztérium szerint azonban jövőre összességében nem kevesebb, hanem az ideinél több pénz kerül az egészségügybe, mert a gyorsuló országos gazdasági növekedés béremelkedést von maga után, vagyis az emberek több járulékot fizetnek majd. „Ezen túl olyan változásokat javasoltunk az egészségbiztosítás területén, amelyek mintegy 52 millió euró pluszbevételt jelentenek majd”- áll a tárca közleményében. Azt viszont a minisztérium is elismeri, hogy a közvetlen költségvetési források mértéke csökken, mivel a kormány a jelenlegi 4,78%-ról 4,32-re csökkenti a gazdaságilag inaktív biztosítottak után fizetett járulék mértékét. Ennek eredményeképpen a jelenlegi 34,56 eurós havi járulék 32,16 euróra csökken, az állam tehát mintegy 1,2 milliárd eurót tesz az egészségügy kasszájába, ami 6,62%-kal kevesebb, mint idén. A lakosság gazdaságilag aktív, vagyis kereső részétől számít nagyobb bevételre a kabinet. A befizetett egészségbiztosítási járulékok összegét 2011-ben 2,39 milliárd euróra becsüli, ami évközi szinten 7,74%-os emelkedést jelentene. Az egészségügy összességében jövőre 3,82 milliárd euróból gazdálkodhat, ami 2%-kal több, mint az idei összeg. Az orvosok és az ápolók kifogásolják a költségvetéshez kapcsolódó egyéb megszorításokat, például az orvosok posztgraduális tanulmányi támogatásának megszüntetését, mert ez minimális megtakarítást eredményez az állam számára. Egy orvos esetében ez a 63 euróval növeli meg a költségvetés bevételét, az ápolótól megvont támogatás mindössze 22 eurót hoz az állam konyhájára, ami az állami költség- vetés szempontjából elenyésző összeg, (lpj, SITA) ÚJRA A HAJ NÖVEKEDÉSÉRŐL Minap olvastam egy cikket, amely a hajhullással foglalkozott. Szakemberek véleményét ismertette, akik nagyon érdekesen taglalták a hajhullás okait és a lehetséges megoldásokat, melyek segítségével megszabadulhatunk ettől a kellemetlenségtől. Reagálni szeretnék erre a cikkre, és szeretném elmondani a tapasztalatomat.Valamikor a múlt évben egy ismerősöm ajánlásra rendeltem SALON TEXTURES készítményeket. Ezek a termékek nagyon jó hatással voltak rám. Mielőtt még használni kezdtem volna őket, nagyon hullott a hajam és magasodott a homlokom. Most nemcsak hogy nem hullik a hajam, hanem úgy érzem, sűrűsödik is. Szeretném, ha cikket közölnének kimondottan a SALON TEXTURES készítményekről. Én a SALON TEXTURES készítményeket, amelyeket a szakemberek javallanak együtt használni, 23 és 16 euróért (692 és 482 korona) a KVAT- ROFIN cégtől kaptam. KVATROFIN s. r. o., Kúpeľná 33., 932 01 Veľký Meder, tel.: 031/555 1343 MR910753 Mai időjárás Túlnyomóan derült égbolt reggel helyenként köd. EPERJES 13*C KASSA 14*C TRENCSÉN 15*C LOSONC 16-C Szélirány l-4m/s erősségű szél Átlaghőmérséklet Éjszakai hőmérséklet ÉRSEKÚJVÁR 16*C POZSONY 16*C ZSOLNA JÍflMP I POPRÁD 14*C 12-C fe --------------------Előrejelzés a legközelebbi napokra Kedd Gvűqv 16°C Dunaszerdahelv 16°C Komárom 17°C Ócivalla 16°C Léva 16°C Naqvmihálv 16°C Naqvrőce 14°C Rozsnyó 15°C Szene 16°C Csorbató 9°C Párkány 17°C Naqvszombat 16°C Losonc 16°C Tőketerebes 16°C Szerda e 13/17 @ 3/8 Derült idő, reggel helyenként köd. Pozsony 15°C Érsekújvár 15°C Losonc 16°C Kassa 15°C Csütörtök e 12/18 # o /§ Túlnyomóan derült égbolt, reggel helyenként köd. Pozsonv 15°C Érsekújvár 14°C Losonc 15°C Kassa 14°C Európai nagyvárosok időjárása Oslo 13-C Helsinki 5'C Moszkva 6°C London I5°C Berlin 12“C Varsó 10*C Párizs 15-C Budapest 16-C Madrid * - 39°C 'ÁMpPvRóma 22°C Athén 234C Időjárás a kiemelt üdülőhelyeken Mallorca Ä 21°C Ibiza 22°C Török riviéra 23°C Kréta 26°C Rodosz 24°C Ciprus 24°C Szicília 24°C Isztria 20°C Dubrovnik USE* 20°C Várna 17°C Zadar 19°C Kairó 29°C Malaqa 20°C Tunisz 30°C (TAS R-fe I véte I) ^ ___k.__k*___ 1' IMI Csillagosok, pártkatonák. Végre tüntethetnek, már nem Fico a kormányfő.