Új Szó, 2010. szeptember (63. évfolyam, 202-225. szám)
2010-09-29 / 224. szám, szerda
10 Kultúra UJSZO 2010. SZEPTEMBER 29. www.ujszo.com RÖVIDEN Mexikó Inárritu filmjét nevezi Oscarra Mexikóváros. Mexikó Alejandro González Inárritu filmjét, a Biutiful című alkotást nevezi a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjért versenyző művek mezőnyébe. A spanyol Javier Bar- dem főszereplésével készült filmet a cannes-i filmfesztivál közönsége is láthatta. Inárritunak ez az első olyan munkája, amelyet Guillermo Arriaga forgatókönyvíró nélkül jegyez, a két alkotó útjai viharos körülmények között váltak külön. Alejandro González Inárritu a nemzetközileg legismertebb mexikói rendezők egyike, legutóbbi filmje, a Bábel 2007-ben több Oscar-jelölést is kapott, és első munkájával, a Korcs szerelmek című alkotással is versenyben volt a rangos díjért. Mexikói alkotók rendszeresen kapnak jelölést az Oscar-díj különböző kategóriáiban, Inárritu mellett Guillermo del Toro A Faun labirintusa című alkotása, valamint Carlos Carrera filmje, az Amaro atya bűne is versenyben volt korábban. (MTI) André Kertész retrospektív tárlata Párizs. A modern fotózás világhírű úttörőjének, André Kertésznek (1894-1985) a műveiből nyílt minden eddiginél nagyobb szabású életmű-kiállítás hétfőn Párizsban. A XX. századi fotó- és videóművészet egyik legjelentősebb franciaországi kiállítóhelyén, a Tülériák kertjében található Jeu de Paume-ban a Budapesten született fotóművész halálának 25. évfordulója alkalmából állították össze a tárlatot, amely a Kertész-életműnek szentelt első retrospektív kiállítás Európában. A több mint háromszáz eredeti felvételből és korabeli dokumentumból összeállított gyűjtemény egyszerre követi nyomon Kertész életét Magyarországtól Párizson át - ahol 1925 és 1936 között élt, és a modern fotóművészet egyik legnagyobb mesterévé vált - az Egyesült Államokig, ahol több mint ötven évet töltött, valamint felöleli szakmai pályafutásának legfontosabb állomásait. (MTI) Sikeresnek értékelték a szervezők a MAFF 2010 elnevezésű zenés filmek fesztiválját, melyet első alkalommal rendeztek meg Pozsonyban. Ezért jövőre bővíteni szeretnék a programot részben a filmek számával, részben a videoklipek szekcióval. Felvételünkön Peter Kováčik A nap felmenőben című filmjének egyik kockája látható a Longital együttessel, amely élőben is fellépett a fesztiválon. (Fotó: MAFF) Kiállítást nyitnak Kass János rézkarcaiból Madách Irodalmi Napok ELŐZETES Alsósztregova. A Szlovák Nemzeti Múzeum - A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma október 1-jén és 2-án rendezi meg Al- sósztregován a Madách Irodalmi Napokat. Pénteken, október 1-jén 10.30-kor nyitják meg a kétnapos rendezvényt. Ezt követően 11 órakor koszorúzást tartanak Madách Imre sírjánál; ünnepi beszédet Kovács László (Somoija) tanár mond, közreműködnek a so- morjai Madách Imre Gimnázium diákjai és az alsósztregovai alapiskola tanulói. 12 órakor kiállítást nyitnak meg, mely Kass János hagyatékából 16 rézkarcot mutat be - Kass János ajándékát özvegye, Bánki Vera adja át. A művészt Miroslav Cipár (Pozsony) képzőművész méltatja. 13 órától előadások hangzanak el annak apropóján, hogy százötven éve jelent meg nyomtatásban a Tragédia; az előadások a mű filozófiai hátteréről szólnak majd. Mészáros András egyetemi tanár előadásának tárgya Madách és Borsody Miklós, Máté Zsuzsanna Madách-díjas egyetemi tanár pedig előadásában Madách Tragédiájának filozofikus kérdéseivel foglalkozik. Közreműködnek: Kiss Szilvia és Gál Tamás színművészek. Október 2-án, szombaton színházi előadásokra várják az érdeklődőket. 11 órakor kezdődik az alsósztregovai gyermek-színjátszó- csoport így éltünk... - Jelenetek a Madách család életéből című előadása, ezt 12 órától a Nagykürtösi Népművelési Központ Človek v tichu Strehovského domova (A sztregovai ház csendjében) című bemutatója követi. A program ezek után a Nógrád megyei Csesztvén folytatódik: 15.10-től ének- és gitárkoncertet tartanak a római katolikus templomban, majd 16.10-kor a Madách Imre Emlékmúzeumban Ja- rábik Gabriella, a Szlovák Nemzeti Múzeum - A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma igazgatója nyitja meg Az ember tragédiája Szlovákia színpadain című kiállítást. Ezután Madách Imre mellszobránál a salgótarjáni Madách Imre Gimnázium és Szakközépiskola diákjai mutatnak be részleteket Madách-művéből A gép forog... címmel. Az ünnepség Madách Imre mellszobrának megkoszorúzásával ér véget. (tb) Október 8-9-én az ország egyik legprogresszívebb jazzrendezvényén sok zene várja az érdeklődőket Az improvizált zene fesztiválja Az Are you Free? improvizációs zenei fesztivál harmadik alkalommal várja az érdeklődőket 2010. október 8-9-én Dunaszerdahe- lyen, a Városi Művelődési Központban és az NFG klubban. Idén is igényes programmal. SZABADOS FERENC Szlovákia egyik legprogresszívebb jazzfesztiváljának fő programja 9-én, szombaton délután egykor kezdődik, amikor is a környék zenészei a magyarországi Dzsindzsa zenekar vezetésével vehetnek részt egy nemzetközi zenei workshopon a vmk-ban. A koncertek kora este hatkor kezdődnek, az ígéretesnek mutatkozó estén három zenekar lép színpadra. A csehországi Projekt Z zenéjén fellelhetők a free jazz, a punk vagy akár a klasszikus zene stílusjegyei is. Mondhatnánk, hogy kísérletező jazzmuzsika, amely szemben áll a tradicionális vagy a mainstream jazzel. Különös kelékeik és zenei effektusaik természetesen épülnek be a zenekar hangzásába, melynek vezetője a világszerte ismert gitáros, Petr Zelenka, mellette a szaxofonos Marcel Bárta, és a dobos Dano Šoltis tagja még a triónak. A 2005-ben alakult magyarországi Dzsindzsa zenéjére elsősorban a hatvanas évek Amerikájának avantgárd jazzmuzsikusai voltak hatással, de fellelhetők benne a mainstream jazz, a népzene és a beat stílusjegyei is. A zenekarra talán a darabok spontán előadásmódja és a zenéből áradó frissesség a legjellemzőbb. A záró koncertet a világszerte elismert lengyel jazzszcéna egyik legérdekesebb, legkísérletezőbb formációja, a WOnka adja majd (Képarchívum) Tagjai a legjobb magyar zenekarokban játszanak, közös projektjük pedig a mai jazzélet egyik legizgalmasabb vállalkozása. A zenekar tagjai: Weisz Gábor - szaxofonok, Hock Ernő - bőgő és G. Szabó Hunor - dobok. A záró koncertet a lengyel lOOnka (ejtsd: stonka) adja. A ka- towicei jazz trió tagjai a hagyományos akusztikus zenei formának próbálnak új zenei dimenziót adni az elektronika és a sajátos gitárhang segítségével. A világszerte elismert lengyel jazzszcéna egyik legérdekesebb, legkísérletezőbb formációja. A jazz sok kísérletezőjével működtek már együtt, köztük az Are you Free? fesztiválon többször is megfordult Herb Robertson New York-i trombitással. A trió tagjai Törnek Les - gitár, Adam Stodolski - bőgő, Przemek Bo- rowiecki - dob, ütőhangszerek. A szélesebb közönséget célozza meg a fesztivál offprogramja. 8-án pénteken egy zenekar (Santa Diver) és egy DJ (Jazzcause) lép fel az NFG klubban, Soós László zenei témájú fotókiállításának megnyitója pedig 9-én, fél hatkor lesz a VMK épületében. Kultúrkomman- dóval pedig városszerte felbukkan majd a fesztivál ideje alatt a Guri- gongo Symposium. Az NFG-ben fellépő magyarországi Santa Diver zenéjére hatással volt a jazz szabadsága, a techno minimalizmusa, a marokkói gna- wa transz-élménye, energiája, valamint a romantikus zenék érzékenysége. A zenei formáció technoid zenei felfogása és lüktetése, a jazzből és különböző népzenékből hozott dallamvilága ízig-vérig aktuális zenét eredményez. A szlovák Jazzcause alias Marian Michlo a zenei élet különböző területein mozog otthonosan, a métáitól kezdve a punkon, funkyn, old skool hip-hopon, electronic musicon át a jazzig és a klasszikus zenéig. Setjeiben a dubstep és a drum&bass mellett sokféle zenei stílus (nem csak elektronikus zene) hallható. Sok zene várja tehát az érdeklődőket a szervező, a Na’conxypan Polgári Társulás jóvoltából. De vajon lehet-e sok(k) a zenéből? A 20. századi magyar festészet egyik meghatározó egyéniségének kiállítása nyílik meg Esztergomban Picasso után jönnek Gadányi Jenő festményei GULYÁS ZSUZSANNA Esztergom. Pablo Picasso alkotásai után hamarosan Gadányi Jenő festményeit csodálhatják meg az érdeklődők az Északi Kanonoksor kiállítótermében. A bazilika szomszédságában található kiállítóhelyiségnek már állandó törzsközönsége van. A visszatérő vendégeken kívül szakmai körökben is elismerően nyilatkoznak azokról a kollekciókról, amelyeket korábban csak Budapesten, illetve európai nagyvárosokban láthattak a művészetkedvelők. A szervezők állítása szerint korábban többen meglepődtek a nagyszabású táraitok láttán, viszont a Picasso-bemutató idején már sokan úgy érkeztek Esztergomba, mint a legnagyobb klasszikusokat bemutató kiállítások zarándokhelyére. Esztergomban öt éve indult a klasszikus festőket bemutató kiállítássorozat. 2005-ben elsőként a spanyol szürrealista alkotó, Salvador Dali képeit láthatta a közönség. 2008-ban Munkácsy Mihály képeiből összeállított kiállítás vonzotta a látogatókat, majd Francisco de Goya litográfiáiban gyönyörködhettek az esztergomiak és a városba látogatók. 2008-ban ünnepelte 75. születésnapját Vincze László festőművész, aki 1956 után költözött Esztergomba. Életművét mutatatta be a tiszteletére megrendezett kiállítás. Tavaly Marc Chagall alkotásaiból nyűt tárlat Esztergomban. A francia géniuszt a magyar „barbár zseni”, Aba-Novák Vilmos kiállítása követte. Április 7-én az Esztergomban élő, 80. születésnapját ünneplő Andráskó Istvánt köszöntötte a város. Andráskót Pablo Picasso váltotta az Északi Kanonoksor kiállítótermében. Ez a kiállítás közel annyi látogatót vonzott, mint korábban a Chagall- vagy a Goya-tárlat. Gadányi Jenő budapesti festőművész hagyatéka 1979-ben került Esztergom tulajdonába. A készülő tárlat fő mentora Horváth István, a Balassa Bálint Múzeum igazgatója, a hagyatéki kollekció őrzője. Gadányi Jenő 1896-ban született. 1923-ban szerzett művészi és tanári diplomát. Mestere anyai nagybátyja, Vaszary János volt. Gadányi 1927-ben eljutott Párizsba. A francia művészek és Vaszary színgazdagsága is hatott egyéni stílusának alakulására. Elsősorban tájképeket, csendéleteket festett. Festményein szokatlan álomvilág tükröződik. A 20. századi magyar festészet egyik meghatározó, mindvégig a maga útját járó egyénisége volt.