Új Szó, 2010. szeptember (63. évfolyam, 202-225. szám)
2010-09-04 / 204. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. SZEPTEMBER 4. Vélemény És háttér 7 TALLÓZÓ NÉPSZAVA Több megyében, 7 budapesti kerületben, 30-nál több városban menesztik a rendőri vezetőket az önkormányzati választások után- értesült a Népszava. Januártól a rendőrök nyugdíjkorhatárát is megemelnék. A szakszervezet attól tart, a törvénymódosítást képviselői indítványként nyújtják be, így megkerülhetik az egyeztetést az érdekképviseletekkel. „Úgy tudjuk, a főkapitány hivatalba lépésekor listát kapott arról, kiktől kell megválnia, kiket kell kineveznie. A menesztendők nevét még nem tudni, de többükkel már közölték, milyen beosztást ajánlanak fel nekik, ületve dönthetnek a nyugdíjazás mellett is” - írtaalap. (MTI) Az már kevésbé kóser, hogy a tanévnyitó kapcsán azért szólalt meg az állami himnusz, mert kötelező Tessék már kormányozni! Tudjuk, hogy négypárti koalícióban nehéz kormányozni. Tudjuk, hogy nem könnyű mind a négy politikai erő programtéziseit érvényesíteni csak azért, mert a szemben álló ellenzék nem demokratikus alternatíva s kormányzó pozíciójából - hát, hogy is írjuk - kisebb kupit hagytak ránk. LOVÁSZ ATTILA Azt viszont nagyon nem értjük, hogy a kormány, amely a szimbolikusnak tűnő politikából még erényt is kovácsolhatna, vajon miért fél annyira a jelenlegi ellenzék szavazóbázisától s miért nem mer most, a ciklus elején, határozott lépéseket tenni egy szabadságot megnyirbáló előző kormányzás hagyatékának konszolidációja érdekében. Merthogy a tanév úgy indult, hogy a június 12-én megbukott kormányzat egyik legcsúnyább törvénye érvényben maradt. Igen, a nemzeti szimbólumok használatáról beszélünk. Az osztálytermek falán ott lóg a szlovák alkotmány helyesírási hibával kezdődő pre- ambuluma - jó, ez még hagyján. De az már kevésbé kóser, hogy a tanévnyitó kapcsán azért szólalt meg az állami himnusz, mert kötelező. Ha a kormány azt mondta volna, ezt az eszeveszett törvényt (amelynek jóváhagyása kizárólag az SNS őrülteit volt hivatott alátámasztani) hatályon kívül helyezzük, majd ugyanez a kormány azt mondta volna: kedves intézményvezetők, játsszátok már el a himnuszt a tanévnyitókor, mert az ünnepnap mégis, és az ünnepnapkor ez így van rendjén, akkor Radičová asszony csodálkozhatna is. Mert - gondoljuk - jóval több iskolában hangzott volna fel így a himnusz, az ott tanulók és tanítók ugyanis így akarják, s nem azért, mert kötelező. Aztán ott van a nyelvtörvény. A kulturális tárca élén liberális párt minisztere áll. Nem veri ki a szemét egy olyan jogszabály, amely a szabadsággal, a demokráciával összeegyeztethetetlen, s amely sok mindennek ellentmond, de elsősorban egy koalíciós párt liberalizmusával ellentétes? Miért nem lehet azt mondani, rossz ez a törvény, megszüntetjük és hozunk egy újat, egy jobbat, amely azt szabályozza majd, amit az államnak szabályoznia illik: mégpedig a nyelv- használatot a hivatalos ügyintézés egyes formáiban, fázisaiban. A közmédia helyzetére is csak egyetlen, eddig rossz választ adott a kormányzat. Lehet tetszetősen bejelenteni a koncessziós díj eltörlését, de azt már szívesen látnánk, miként fogja a kormányzat a saját maga által okozott problémát megoldani - amióta ugyanis a kormány bejelentette, hogy megszűnik az előfizetés (azt már csöndesebben tette hozzá, hogy 2012-től tervezné, ami eleve rossz dátum), az emberek máris elfelejtenek fizetni. Hajtsák be, mondhatná a kormány, de szeretném én látni azt a szolgáltatót, amelyik fogyasztója ellen fordul tömeges méretekben. S végül a nadrágszíj összehúzásának ügye. Nadrágszíj-össze- húzást hirdetni nem hatékony, túl gyakran hallották már a polgárok, s mindig s újra előkerül. Tessék már megmondani, hogy egy rossz, költekező, válságra tekintettel nem levő kormányzat következményeinek felszámolása jön, s máris bevehető az egész. Ne tessék már annyira berezelni Fico és Slota választóitól, nyugi, úgysem fognak soha a jelenlegi koalícióra szavazni. Akkor meg mi a baj, miért kell állandóan attól tartani, mi lesz? Végre kiállt Ivan Miklós, és elmondta, hogy az előző kormány csalt, lopott. Nos, ez az, ami miatt jönnek az intézkedések. De jöjjenek már! Minél korábban veszi észre a lakosság, hogy nem lehet büntetlenül Ficókat hagyni kormányozni, annál korábban oldódik meg a költségvetési hiány egy része. Most még van erő - ha van -, két év múlva nem lesz. Semmire, ami a szimbolikus vagy a pénzügyi kormányzást alapvetően érintené. Akkor meg - ismételjük sokadszor -, tessék elkezdeni kormányozni! Tegnaptól! KOMMENTÁR Narancsövezet LAKNERZOLTÁN A kisebb parlamenti pártok elkeseredett küzdelme kötötte le a magyar, s főként a budapesti politikai nyilvánosság figyelmét: a Jobbik és az LMP egyaránt az idő ellen harcolt. Ahhoz, hogy valaki főpolgármester-jelöltté válhasson, 28 150 ajánlást kell összegyűjtenie. Ezt a feltételt az MSZP elsőként teljesítette, a Fidesz pedig magasan túlteljesítette. A két kisebb parlamenti erő viszont vért izzadva szedte össze a cédulákat. Mire e sorok megjelennek, kiderül, sikerrel jártak-e. Különösen az LMP története keltett érdeklődést: a legkisebb parlamenti erő nem csupán nagyon lemaradt a gyűjtésben, de mintha maga is a kudarcot előrevetítő kommunikációba fogott volna a hét elején. Ehhez képest sokakat meglepett, hogy aztán hirtelen ezrével aktivizálódtak az LMP támogatói. Egy szocialista politikus egyenesen arra utalt, hogy a szelvények arról a talicskáról eshettek le, amelyen Tarlós István 100 ezer ajánlását tolták be a fővárosi választási bizottsághoz. A gyűjtésnél felmerült problémákat az LMP szervezeti fejletlenségével szokás magyarázni, pedig a párt civil szervezetek hálózatából nőtt ki, s nagyon erős az online és a személyes kapcsolatteremtésben. Igaz, s ez nagyon lényeges, a Fidesz által nyáron elfogadtatott választási szabályok szerint minden korábbinál több ajánlószelvény összegyűjtésére van szükség az induláshoz. Bár a pártok sosem látott tömegben gyűjtik a cédulákat, a nehezített feltételek mellett nehezebben teljesíthetik a feladatot. Éppen ez, a többiek dolgának megnehezítése volt a Fidesz célja. Magyarországon jelenleg egyértelműen a legnagyobb és legjobban szervezett párt a Fidesz, amely néhány hónappal az ön- kormányzati választás előtt - kétharmados parlamenti többségével élve - megváltoztatta a játékszabályokat. Több ajánlást kell gyűjteni sokkal rövidebb idő alatt, mint korábban, az ön- kormányzati testületek létszámcsökkentését jórészt az arányosságot biztosító kompenzációs listák rovására valósították meg a városokban és a budapesti kerületekben, a megyei testületek esetében emelkedik a bejutási küszöb. A Fidesz ezzel margóra szorítja a helyi civil szervezetek legtöbbjét, így szinte teljesen pártosítja a helyi közéletet. Továbbá minden bizonnyal eléri, hogy a parlamenti ellenzék igen kis mértékben legyen jelen az önkormányzatokban, s ne tudjon olyan regionális „hadállásokat” kiépíteni, amilyeneket korábban például a Fidesz tudott fenntartani ellenzékben. Volt már népszerű, nagy többséggel bíró kormánya Magyarországnak a rendszerváltás után, de ilyen helyzet még sosem alakult ki: az ország egész területe narancsszínű lesz, egy-két piros pöttyel színesítve, amikor a televíziók az önkormányzati választás eredményét mutatják be térképeiken október 3-án. Emellett a közjogi posztok nagy részét is a Fideszhez kötődő személyek töltik be. A Fidesz szárnyalása, 60%-ot meghaladó népszerűsége a (pártszimpátiával és szavazási szándékkal rendelkező szavazók körében) nyilván nem tart örökké. Már az ősz folyamán nagy csatákat fog vívni a kormány az Európai Unióban, hogy növelhesse költségvetési mozgásterét. Immár a Fidesznek kell a súlyos elosztási konfliktusokat megoldania a költségvetéssel, s kielégíteni azokat a választói várakozásokat, amelyeket részben saját korábbi ellenzéki politikája erősített fel. Ám ha a Fidesz veszít is a támogatottságából, az ellenzék egyelőre gyenge és megosztott, s a választási év végére minimális erőforrás marad kezében a megerősödéshez. A hivatalos reagálások sértőnek, rasszistának, tűrhetetlennek minősítették Sarrazin állításait, a szociáldemokrata párt elnöksége fegyelmi eljárást indított ellene Óriási vihar Berlinben egy könyv és szerzője körül MTl-ELEMZÉS Napok óta téma a német sajtóban egy könyv és szerzője. Thilo Sarrazin, a berlini tartományi kormány korábbi pénzügyminisztere, a Bundesbank elnökségének tagja a hét elején mutatta be könyvét, ám a Németország felszámolja magát című kötet már megjelenése előtt heves vitákat kavart, s lehet, hogy a szerzőnek az állásábakerül. Sarrazin, aki évek óta felháborodást, de legalábbis feltűnést kelt a társadalom szegényebb rétegeit piszkáló kijelentéseivel, ezúttal a bevándorlókat, azokon belül is a muzulmán hitűeket pécézte ki. Magvas tételei - amelyeket pszeu- dotudományos idézetekkel kísér - azt sulykolják az olvasók fejébe, hogy az arab és a török bevándorlók a német államon élósködnek. Mivel népes családokban élnek, jelentős szociális juttatásokat kapnak, amit nem ellensúlyoz az a haszon, amelyet gazdasági tevékenységük hajt Németországnak. Értelmi képességeik jóval elmaradnak a németekéi mögött - szaporodási rátájuk viszont magasabb. így előbb-utóbb ők fogják alkotni a többséget, ami Németország fokozatos elbutulását fogja eredményezni. A hivatalos reagálások durván sértőnek, rasszistának, tűrhetetlennek minősítették Sarrazin állításait. A szociáldemokrata párt elnöksége fegyelmi eljárást indított ellene, amelynek a vége bizonyosan kizárás lesz. Ä Buhdesbankra is erős nyomás nehezedik a szerző elbocsátása érdekében. A Der Spiegel esszéírója, Erich Follath szellemi ámokfutónak nevezte Sarrazint - de kénytelen volt elismerni, hogy a németek körében termékeny talajra hullanak a megpendített gondolatok. Erre enged következtemi a könyv fogadtatása. Az első két kiadás (összesen 40 ezer példány) már elfogyott, a harmadik újabb 30 ezer lesz. A negyedik kiadást 80 ezer példányban nyomják. Aligha valószínű, hogy a vásárlók azért kapkodnának a könyvújdonság után, hogy elolvasása után dühösen telefonáljanak a kiadónak, tiltakozásukat fejezve ki. Bevándorlókon ékelődni, ellenük hangulatot kelteni, uszítani eddig a szélsőjobboldali pártok (NPD, DVU) hitbizománya volt Németországban. Sarrazin fellépésében az a meghökkentő, hogy egy szociáldemokrata párttag és elismert pénzügyi szakember nyúl ahhoz a témához, amely a felszín alatt évek óta foglalkoztatja a társadalmat. Arról nyíltan beszélni, megoldásokat körvonalazni eddig a politikai porond egyetlen komoly szereplője sem mert. A Schröder-kormány idején (1998-2005) az illetékes tárcák óvakodtak attól, hogy beilleszkedésre, anémettársadalminormákés törvények tiszteletére szorítsák a lakosság 9%-át kitevő 7,4 millió bevándorlót. A „migrációs hátterű” egyéneket szinte körüludvarolta a politika (akkor fogadta el a Bundestag a kettős állampolgárságot lehetővé tevő törvényt), ám az elvárásokról nem beszélt. Schröder idején a politika fő jelszava volt a kisebbségek tisztelete, a kulturális, vallási, nyelvi különbözőség tolerálása, sőt bálványozása.'Ennek (is) a következménye a mai helyzet, amelyben agresszív külföldi fiatalok körében sikk a németek sértegetése, bántalmazása és az elzárkózás a többségi társadalomtól. A kereszténydemokraták hatalomra jutása nyomán kezdtek olyan hangok hallatszani, hogy a bevándorlóknak nemcsak jogaik, hanem kötelességeik is vannak. Például tisztességesen megtanulni németül, a gyerekeket óvodába és iskolába járatni. A Merkel-kormány alatt született meg az a törvény, amely szigorúbb feltételekhez köti a német állampolgárság megadását: komoly vizsgát kell tenni német nyelvből és az alkotmány ismeretéből. A migránsok jelentős része azonban nem akar német állampolgár lenni, beilleszkedni sem hajlandó. Ez megmutatkozik a németnyelvtudásuk hiányában vagy roppant gyenge színvonalában (ami lehetetlenné teszi még az általános iskola elvégzését is), a németek iránti ellenszenvükben, sőt gyűlöletükben, aszociális életmódjukban, bűnözői aktivitásukban. Sarrazin felesége tanárnő egy neuköllni iskolában, ahol a tanulók 80%-a nem német. A férj feltehetőenjócskán merített az ő szakmai tapasztalataibólis. Tény, hogy a beilleszkedni nem akarók között többségben vannak a török és az arab bevándorlók. A problémák hatványozottan jelentkeznek olyan városokban, kerületekben, ahol kis túlzással alig lehet az utcán németekkel találkozni - annál több a fejkendőt vagy nikábot viselő nő és a szakállas, kaftános férfi. Hogy a jelenséget nem csak az ilyen kerületek lakossága érzékeli, azt j ól mutatja, hogy az n-tv felmérése szerint a megkérdezettek 96 %-a úgy véli: Sarrazin nem ment messzire a könyvében leírt dolgokkal. Sok szempontból igazat ad neki Necla Kelek is, aki a szerzővel prezentálta a kötetet berlini újságírók előtt. A török születésű szociológus és iszlámbíráló az „elbutulás”-tézist megkerülve arra helyezte a hangsúlyt, hogy Sarrazin igen fontos dolgot mondott ki, amikor felhívta a figyelmet az integrációs politikában elkövetett hibákra. A könyv „felszabadító rúgás”, írója „drasztikusan fogalmaz meg keserű igazságokat” - így Kelek. Bármi lesz is a Sarrazin-ügy vége, egy bizonyos: a német politikának szembe kell néznie a migránsok azon, nem jelentéktelen hányadával, amely nem hajlandó beilleszkedni, sőt ellenségesen viszonyul a többségi társadalomhoz. Nekik üzente pár évvel ezelőtt egy CSU-politikus: akinek nem tetszik Németország, az hazatérhet ősei hazájába.
