Új Szó, 2010. szeptember (63. évfolyam, 202-225. szám)
2010-09-18 / 215. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. SZEPTEMBER 18. Vélemény És háttér 7 TALLÓZÓ NÉPSZAVA Orbánék még semmi olyan döntést nem hoztak, ami válaszolna Magyarország kihívásaira, és rosszul érinthetné a választókat - erről Mesterházy Attila a Népszavának adott interjújában beszélt. Az MSZP elnöke úgy véli, ha a kormányfő így folytatja, négy éven belül megbukik. Mesterházy arról beszélt, hogy a fidesze- sek tudatosan kivárják az október 3-i választásokat, egyelőre ez népszerűségük titka, de a választókkal szemben nem tisztességes az effajta magatartás. Szerinte lassan mindenki belátja, hogy a Fidesz ígéreteiből semmi nem valósult meg, s kalandorpolitikát folytat, melynek árát a magyar családok fizetik meg. (MTI) Ha már áll a bősi erőmű, a lángost ne a Pozsonyból beköltöző kisvállalkozó süsse, hanem a helyi Modernizáció, nemzet, kisebbség Kezdjük egy-két gondolat szabad társításával. Ha megnézzük, hogy a magyar No- bel-díjasok közül mennyi szerezte Nobel-díját hazájában, lehangoló képet kapunk. Ha megnézzük, miként vélekednek rólunk a nyugatabbra élő társadalomtudósok, akkoriáthatjuk, hogy Európa keleti és déli felét múltba révedőnek látják - joggal. Ha megnézzük, milyen közbeszéd folyik a kisebbségi intézményekről, akkor látjuk, azoktól tradicionális értékek őrzését és jelen állapotaink konzerválását váija a „köz”. LOVÁSZ ATTILA Ha e gondolatokat valóban szabadon s individuális élményeink alapján egymás mellé tesszük, akkor azt látjuk, hogy kisebbségi létünkben a „megmaradás, megőrzés, hagyomány és múlt” kifejezések dominálnak. Alig beszélünk fejlődésről, feltörekvésről, modernizációról, befektetésről, haladásról. Mintha mindez minket nem érintene. Arra ott van a mindenkoritöbbség. Közelmúltunk tapasztalatai is ezt a látásmódot legitimálják, hiszen azon településeken, ahol látványos fejlesztés, nagyberuházás, ipari- és/vagy lakóparképítés zajlott, a változások után a nyelvváltásnak, a nemzetiségi összetétel megbontásának, majd az azt követő asszimilációnak a tanúi lehetünk. A gazdasági feltörekvés, a gazdagodás mintha kisebbségellenes volna, mintha a beruházás célja csak az lenne, hogy a lakosság nemzetiségi összetétele megváltozzon. S ezt követi a felismerés: az urbanizálódás nyelve a többségi lett (ez a folyamat Ausztriában, Magyarországon régebben lezajlott), az urbánus nyelv tájainkon hovatovább a szlovák, a magyar nyelv visszaszorul a falvakba, első körben a rurális vidék, később a konyha nyelve marad csupán. Ha a kisebbségi lét konzerváló, hagyományozó, rövid időn belül egzotikummá válik - szépen énekelünk, gyönyörűek a viseleteink, a naptári ünnepeinkre még a tévé is kijön, táncolunk a falunapon, s kisebbségi sajtónk legfontosabb témája az lesz, hol milyen szobrot avatott a kisebbségi vezető. A magára valamit is adó, ambiciózus fiatal, aki szakmai, társadalmi sikert szeretneelérni, megkapni érte első körben a „honort” (magyarul: pénzt), a második körben a „gloryt” (magyarul: társadalmi elismerést), elindul a többségivé válás útján, más lehetősége nem lévén. Olvasóink régiójára lefordítva: vagy elszlovákosodik, vagy kiköltözik Magyarországra (a promile szintű egyéb kitelepülést angolszász vagy más vidékekre elhanyagolhatjuk) . Nem nagy perspektíva, ugye? A többségi társadalomkutató mindezt természetes folyamatnak, a kisebbségi (jobbára bölcsész) értelmiségi pedig tragédiának látja. Pedig a folyamatokat nem csak ex post lehet leírni. A folyamatokat befolyásolni is lehet. A folyamat felülírásának egyetlen módja van: megadni felnövekvő gyermekeinknek a lehetőséget, hogy saját közegükben, saját közegük támogatásával, saját közegük óvó és biztató tekinteteinek kíséretében boldoguljanak. Azaz: a modernizációs folyamatok élére kell állnunk. Ha már áll a bősi erőmű, a lángost ne a Pozsonyból beköltöző kisvállalkozó süsse, hanem a helyi, s végezze az összes egyéb szolgáltatást. Intézményeink álljanak a progresszió élére, hogy a többség is csettintsen néhanapján, s azt mondja: piha, ezek a magyarok milyen klassz dolgot műveltek - már megint. Lakóparkjainkat ne a 200 kilométerről érkező emberek építsék, olyan develo- perekkel, akik kulcsrakészen nem a helyieknek adnak el telket, ingatlant. Az ipari park a város, a nagyközség lakóinak adjon munkát, s ne kelljen buszok tömkelegével naponta messzire utazni a munkáért, ad abszurdum határon túlra. Intézményeink modernizáló embereitől nem kellene mindenáron idegbajt kapni, mint ahogyan a progresszivitást vállaló és hirdető, közéletbe igyekvő embereinket sem kell elriasztani azzal, hogy le- árulózzuk, s még mielőtt valamit tennének, kiebrudaljuk őket, mert ipari parkot építettek s nem emlékművet. Ne féljünk az urbanizációtól, hanem mi magunk fogalmazzuk meg mikéntjét, mert ha mások fogalmazzák meg, akkor magyarok már csak a Csemadok- bálon és a lovasnapokon leszünk. S gondolkodjunk el mindezen akkor, amikortelepüléseinkképvise- letét választjuk néhány hét múlva. JEGYZET Hová tűnt a bizalom? PÉTERFl SZONYA Alig van ember ebben az országban, aki - ha nem is saját tapasztalatból, de hozzátartozói, barátai, ismerősei révén - ne tudná, mivel jár a daganatos megbetegedés. Nem csoda, ha a kórban szenvedő vagy a környezete tájékozódik a legújabb gyógymódokról, a legkorszerűbb orvosságokról, táplálék-kiegészítőkről, az alternatív kezelésekről, hiszen le akarja győzni a rákot, élni akar. Érthető, hogy érzékenyen reagál arra, ha változás áll be a megszokott orvoslás menetében. Ugyanis eddig, ahogy változtak a kormányok és a miniszterek, az ellátás terén hol jelentős, hol kisebb módosításokkal szembesültek, s a változások általában nem a javukat szolgálták. Megélték, hogy egy-egy régióban - anyagi okokból - nem kapták meg azt a kezelést, amely a nagyobb városokban természetes volt, gyakran az elöregedett műszerek miatt késve diagnosztizálták a kóros elváltozásokat... Nem csoda, hogy aki tehette a két fővárosi intézet egyikében kereste a gyógyulást. Ilyen előzmények és rossz tapasztalatok után érthető, hogy a jelenlegi egészségügyi miniszter legújabb döntése, mely szerint a rákosok októbertől nem a gyógyszertárban válthatják ki orvosságaikat, hanem az illetékes egészségügyi intézet látja el őket velük, riadalmat váltott ki. És felháborodást is, hiszen a tárcavezető azzal indokolta a változás szükségét, hogy a betegek a gyógyszertárban kiváltott szerekkel nem bánnak megfelelően. Vagyis nyáron a felforrósodott autóban tartják, s a hő hatására romlik a drága szerek minősége (sic!). A mondvacsinált magyarázatnak alig van reális alapja, az érintettek szerint takarékossági szempontból döntöttek így. És hiába állítja a miniszter, hogy az ellátás zavartalan lesz, hogy októbertől az egészségbiztosítók elegendő orvosságot vásárolnak a rákosok számára, a betegek bizalmatlanok. Ugyanis a tárca az onkológiai gyógyszereken 50 millió euró megtakarítást tervez. Igaz, hogy a nagybani vásárlás tényleg olcsóbb, de aligha a fent említett összeggel! Mellesleg, az ödet nem új keletű tájainkon sem, anno dr. Korec, a Nemzeti Onkológiai Intézet volt igazgatója (kétszer váltották le, jelenleg az USA-ban él, ahol szakmai elismerések sorát vette már át) került a támadások kereszttüzébe nem is a nagybani vásárlás miatt, hanem mert nyilvánosságra hozta a provízió szokásos nagyságát, amit a kis megrendelők, az intézetek vezetői kaptak... Lehetséges, hogy az új rendelkezést nem sínylik meg a betegek. De mert egyre gyakrabban halljuk az egészségbiztosítók sirámait, hogy kevesebb pénzből gazdálkodnak, a kórházak pedig milliós tartozásokat halmoztak fel, érthető az érintettek bizalmatlansága. Nem kevésről van szó: az életükről. KOMMENTÁR Huszti és a hozsannázás KISS TIBOR NOÉ „Ami most zajlik, annak köze nincs a realitáshoz. Az hülyítés. Az nevetséges. Simán kikapunk Svédországban, de dicsérjük az első félidőt, miközben momentumunk sincs - a házigazdáknak pedig ziccerei egymás után. A meccset közvetítő riporter dicshimnuszokat zeng a produkcióról, egekbe emel játékosokat, a stúdióban ülő szakkommentátorok pedig fényezik az edzőt, és fejlődésről beszélnek. Szerencsével, kínkeservesen megverjük Moldovát, és elégedetten értékelünk.” Ezeket a mondatokat akár mi is írhattuk volna. Elképedve hallgattuk a tévékommentátor hozsannáját a svéd-magyar meccsen: „micsoda fejlődés”, „micsoda tisztes helytállás”. Mindezt az 55. percben, 0:1-nél! Elképedve olvastuk a lapok optimista beszámolóit - amelyek csak azt felejtették el megemlíteni, hogy a svédek ellen egyetlen kapura lövésünk sem volt! S elképedve láttuk a mol- dávok elleni mérkőzést, amelyen a magyar válogatott elképzelés nélkül játszva, két távoli lövésnek köszönhetően nyert a sehol sem jegyzett, de a meccs túlnyomó része alatt a mieinkénél kulturáltabb és szimpatikusabb futballt bemutató ellenféllel szemben. A fenti idézet mégsem tőlünk, hanem Huszti Szabolcstól származik. A Zenit játékosa - ki ne tudná - lemondta a válogatottságot, mivel „nem szimpatikus neki az a légkör’, ami a nemzeti tizenegynél kialakult. A hozsannázás, a dicshimnuszzengés, az elvtelen dicsérgetés. Tapsolnunk kéne, de Huszti hitelessége nem makulátlan: ne feledjük, 2007-ben egyszer már otthagyta a magyar válogatottat (akkor „tiszta ideg” volt, mert kimaradt Várhidi kezdőcsapatából) . S bár jelen állításainak zömével egyetértünk, levelét személyes sértettség is vezethette, ez sem vet rá jó fényt. Érvelése is vitatható, az általa javasolt Vanczákból inkább nem kérnénk (egyelőre Hajnalból sem). Igaz, Czvitkovics és Komlósi beváloga- tása sem felel meg az éppen aktuális, fiatalításról szóló MLSZ-di- rektívának. A Huszti-sztori egy darabig még rezonált a médiában. Mészöly Kálmán a tőle megszokott cizellált stílusában védte meg a mindenkori vezetést, a svéd-magyart közvetítő Faragó Richard sóhajtozott egy sort, Gera Zoltán és Egervári Sándor nem foglalt állást, az MLSZ szűkszavúan reagált. Még az sem borította ki a bilit, hogy Juhász Roland, a magyar válogatott egykori csapatkapitánya kijelentette, „mindenben egyetért” Husztival. Az akták lezárultak, a Sport Televízió pedig azóta már leadott egy egyórás „Miniszterelnöki interjút” is, amelyben Orbán Viktor a Puskás Ferenc Akadémia halijában kvaterkázott a főszerkesztővel. S bár a Telki edzőközpont gyönyörű, nemrég kétszer megvertük az albánokat, s Lázár személyében végre megvan Bodnár méltó örököse is a jobbhátvéd posztján - a magyar futball belülről rohad. Bundabotrány? Futballhuliganizmus? Korrupció? Csupa csip- csup ügy, ahhoz képest, hogy legyőztük a moldávokat - ez az új, mosolygós irányvonal. De egyelőre csak külsőségekben, reklámban, valutásban vagyunkjók. Ráadásul ehhez a szervilis média is tökéletes segítséget nyújt a mindenkori futballvezetőknek. A Huszti-ügy újra megmutatta: a realitásérzék és önkritika totális hiánya miatt jelenleg csak távolodunk az álmainktól. Attól, hogy Magyarországon egyszer még lesz szerethető, tisztelni való futball. TALLÓZÓ NÉPSZABADSÁG Fegyveres rangerekkel védené a nemzeti parkokat Illés Zoltán - erről a Vidékfejlesztési Minisztérium kömyezetügyért felelős államtitkára beszélt a Népszabadságnak adott interjújában. Az interjúban Illés Zoltán azt mondta: a napokban egyeztet a belügyminiszterrel, hogy rendészeti képzést kapó, fegyveres, hatósági emberekből álló ranger szolgálatot hozzanak létre, amelynek tagjai valóban képesek lesznek megvédeni a természeti értékeket, és megakadályozni a természetkárosító bűncselekményeket. Kifejtette: százfős testület esetén tíztíz ranger juthat minden nemzeti parkba, ezzel már érzékelhető védelmet lehet biztosítani. Az interjú során az államtitkár arról is beszélt, hogy a nemzeti parki hálózatot utoljára az előző Orbán- kormány bővítette. Azt mondta; nem kizárt, hogy még ebben a ciklusban létrehozzák a Zempléni Nemzeti Parkot, erre két-három éves távlatban nyílhat lehetőség. A személyzeti kérdésekről szólva elmondta: csak olyan vezetők maradhatnak a posztjukon, akik nem azért követik az utasításait, mert muszáj, hanem azért, mert egyetértenek azzal a stratégiával, amit meghirdetett. Kitért rá, hogy egy állománygyűlésen világosan elmondta: „nem számítok szekér- tábor-küzdelmekre, mert aki ellenáll, azt eltávolítóm”. Hozzátette, hogy politikai vagy egyéb, szakmán kívüli szempontú tisztogatásról nincs szó. Példaként említette, hogy az egykori környezetvédelmi tárca állományában alig 10%-os a személycserék aránya és kiemelte Kiing Istvánt, aki az előző kormány alatt politikai államtitkár volt, most pedig a vízügyért felelős helyettes államtitkár. „Ez aligha illikbele bármilyen boszorkányüldözési koncepcióba” - fogalmazott. Arra a felvetésre, hogy politikai kinevezettként emlegetik egyik helyettes államtitkárát, aki korábban a kampány- főnöke volt, Illés azt mondta: „nem azt várom egy helyettes államtitkártól, hogy szakmai döntéseket hozzon helyettem, elég, ha végrehajtja, amire a kellő kompetenciák birtokában, a megfelelő egyeztetések után utasítom”. Az illető jogász, az elmúlt három évet a közvetlen munkatársaként töltötte, tökéletesen alkalmas erre a feladatra. (MTI)- Évike, nélküled és a népszavazás nélkül nem tudom elképzelni az életemet! (Peter Gossányi rajza
