Új Szó, 2010. szeptember (63. évfolyam, 202-225. szám)
2010-09-16 / 213. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. SZEPTEMBER 16. Vélemény és háttér 7 FIGYELŐ Cenzúra fenyeget Bolíviában A bolíviai ellenzék szerint a rasszizmus elleni törvény cenzúrával fenyegeti a sajtót. Az Evő Morales államfő pártja által szorgalmazott jogszabályt a törvényhozás alsóháza múlt héten már elfogadta, a felsőház jelenleg tárgyalja. A tervezet gazdasági szankciókkal sújtja, és fel is függesztheti az adott sajtótermék működését, amennyiben abban „rasszista és diszkriminatív eszméknek” megfelelő anyagokat publikál. Morales szerint a kormány nem akarja elhallgattatni a sajtót, a törvény a „rasszista médiatulajdonosok” ellen irányul. A szenátus élőtt tiltakozó bolíviai újságíró szervezetek követelték, hogy a tervezetből vegyék ki azokat a cikkeket, amelyek „a véleménynyilvánítás szabadságát próbálják korlátozni, és az előzetes cenzúra elemeinek tekinthetők”. (MTI) Ne nézz ilyen bambán, nálad még talán a Matovié is jobban bunyózna! (Peter Gossónyi karikatúrája Kína támogatása nélkül az észak-koreai rendszer már régen összeomlott volna Harmadszor is Kim A dél-koreai hírszerzés szerint Kína jóváhagyta, hogy az északi kommunista rezsim Kedves Vezetőjét, a 68 éves Kim Dzsong lit a legkisebb fia, Kim Dzsong Un váltsa a hatalomban. Ebben nem az a fő hír, hogy a nagybeteg Kim Dzsong II belátható időn belül távozik, hanem az, hogy az utódra Peking rábólintott. MAL1NÁK ISTVÁN Ez ugyanis azt jelenti, hogy semmi sem fog változni a kínai külpolitikában, amelynek egyik sarkalatos eleme: önállóan élet- képtelen diktatúrákat tart életben a térségben, ezáltal az érdekeinek megfelelő szinten tarja a nemzetközi feszültséget is, amivel pedig zsarolni tudja a Nyugatot, elsősorban az Egyesült Államokat. Az nem lehet kétséges, hogy a folyamatos élelmiszersegélyekre szoruló, a világtól elszigetelt, őskövületnek számító kommunista rezsim kínai támogatás nélkül rég összeomlott volna, s az atomprogramjával - erről épp a térségben tárgyal az amerikai különmegbízótt - sem tudná szomszédait fenyegetni Peking jóváhagyása, ösztönzése nélkül. Ezért van csak másodlagos jelentősége annak, hogy Kim Dzsong II betegsége miatt elhalasztották az észak-koreai Munkapárt kongresszusát is, amelynek épp az utódlást kellett volna hivatalosan szentesítenie. A hírek szerint csak halasztásról van szó, hamarosan megtartják az utóbbi három évtized legkiemelkedőbb pártrendezvényét. A legutóbbi kongresszust épp 30 éve, 1980-ban tartották, ámikor az akkori vezér, Kim ír Szén utódát jelölték ki hivatalosan, Kim Dzsong II személyében. Kim Dzsong II augusztus végén mutatta be legkisebbik fiát Hu Csin-tao kínai elnöknek, s a kis Kim átment a vizsgán. Nem lehet véletlen, hogy a múlt héten Kína másik pártfogoltja, a burmai (hivatalosan Mianmar) katonai diktatúra feje, Than Sve tett ötnapos látogatást Pekingben. Nemrégiben már a szomszédos ázsiai országok is szakítottak azzal a hagyományukkal, hogy nem szólnak bele egymás belügyeibe, s az ASEAN-konferencián szabad és tisztességes választások megtartására szólították fel Burmát. Kína ezt nem tette meg, ellenkezőleg: a minapi közlemény szerint Peking és a burmai junta szorosabbra fűzi kapcsolatait. Burmában, amely fél évszázada nyögi a tábornokok uralmát, novemberben választásokat kellene rendezni - 20 év óta az elsőt. A legutóbbit 1990-ben tartották, s hiába aratott győzelmet az ellenzéki Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD), a junta az eredményt nem ismerte el, nem adta át a hatalmat egy polgári kormányzatnak. A novemberi választásokon látszólag indulhatnak ellenzéki pártok is, de ajunta elfogadtatott egy olyan törvényt, hogy a pártoknak ki kell zárniuk soraikból a börtönviselt személyeket. így az NLD is csak akkor indulhatna, ha kizárná vezetőjét, a Nobel-békedíjas Aung Szán Szú Kji asszonyt, aki az elmúlt 20 évet vagy házi őrizetben, vagy ajunta börtöneiben töltötte. Az NLD úgy döntött, hogy inkább bojkottálja a választásokat. Ezért bírálták a juntát az ASEAN-külügyminisz- terek. Nos, az ugyancsak egyre elszigeteltebb és nemzetközi szankciókkal is sújtott burmai, valamint az agonizáló észak-koreai rezsimben a sok közös vonás mellett két alapvető egyezés van. Az egyik a növekvő kínai befolyás és támogatás, a másik pedig az atom. Nyugati hírszerzők és elemzők szinte biztosra veszik, hogy Észak-Korea átadja Burmának atom- és rakétatechnológiáját, ami még akkor is rendkívüli veszélyeket rejt magában, ha egyik sem túl fejlett. KOMMENTÁR Egy intézmény lejáratása KOCUR LÁSZLÓ Szombaton - idén nem először, és nem utoljára - újfent urnákhoz járulhat a szlovákiai választópolgár, nehogy a novemberben esedékes önkormányzati választásig kijöjjön a gyakorlatból. Bár a tavalyi esztendő három választásának öt fordulóját idén szerencsére nem fogjuk megközelíteni - az államfő- és a megyei választás esetében is kétséges a két forduló létjogosultsága, mindez a választási rendszer egységesítéséért kiált -, de a Szabadság és Szolidaritás kezdeményezésével egyetértő 368 ezer polgártársunk akaratából a tervezett két nap helyett hármon adhatjuk le a voksunkat valami mellett vagy ellen. Ami azonban e legutóbbi népszavazás kapcsán történt/történik, inkább a népszavazás intézménye lejáratásának tekinthető. Szlovákiában eddig egy - az Európai Unióhoz való csatlakozást kimondó - népszavazás volt érvényes, az is csekély többséggel. Az eddigi tíz népszavazási kísérlettel jobbára e legdemokratikusabb választási forma ellen kondicionálták a szavazópolgárokat. Általában azzal, hogy hülyeségeket kérdeztek (volna) - olyan gazdasági vagy biztonságpolitikai kérdéseket, melyekre az átlag szavazópolgár még megfelelő információk birtokában sem adhat kvalifikált választ; 1999-ben Slota és Mečiar pedig a kisebbségi nyelv- használatot is népszavazással szabályozta volna, csak Rudolf Schuster akkori államfőn múlott, hogy ezt nem írta ki. 1997-ben pedig a hatalom ocsmány módon meghiúsította a népszavazást. Az akkori belügyminiszternek, Gustáv Krajčinak a mečiari amnesztia biztosított büntetlenséget ezért a bűncselekményért. Még ha a szombaton megválaszolandó hat kérdés némelyike legitimnek is tekinthető, visszatetsző a körülötte folytatott parlamenti szájtépés, a kisgyerekes megyek-nem megyek, ahogy az is, hogy a pártok arra buzdítják szavazóikat, ne gyakorolják állampolgári jogukat. A kezdeményező SaS-t pedig joggal sújthatja szimpatizánsai bírálata amiatt, hogy a körzeti bizottságokba és az Országos Választási Bizottságba sem delegálták tagjaikat, kihátrálva önnön kezdeményezésük mögül, mintegy cserbenhagyva azokat, akik aláírtak nekik. Annak tudatában, hogy az Alkotmány hibája miatt nem egyértelmű, kötelező érvényű-e a népszavazás végeredménye, nehéz bárkit is motiválni a részvételre, de ne feledjük: népszavazás lesz, ha elmegyünk, ha nem. A tervezett 7 224 000 eurót - a mi adóinkból - akkor is elköltik rá, ha szombaton mindenki szüretel, krumplit ás, vagy tüntetőleg otthon marad. Ezért érdemesebb lenne elmenni. TALLÓZÓ GANDUL A románok korántsem minősíthetők „Európa bűnözőinek”, a román állampolgárok által Franciaországban elkövetett bűnesetek és szabálysértések száma elhanyagolható mértékben nőtt az utóbbi évben, eltörpül a más országokból érkezettek bűncselekményei mellett - idézte szerdai számában a Gandul Vasile Blaga román belügyminisztert. A román napilap a belügyi tárca vezetőjének a szenátorok előtt elhangzott beszámolója alapján ismerteti az ezzel kapcsolatos statisztikai adatokat. Blaga szerint a románok által elkövetett bűnesetek és szabálysértések száma tavaly összesen 4137, az idén 4174 volt. Ez elhanyagolható növekedés - adta értésre a miniszter. Felhívta a figyelmet, hogy a Franciaországban elkövetett bűncselekményeknek és szabálysértéseknek mindössze 1,2 százaléka tulajdonítható románoknak. (MTI) KÉZ,IRAT WSmíl^ Népszavazunk MIKLÓSI PÉTER Holnapután népszavazás! Egy friss közvélemény-kutatás szerint a lakosság húsz százaléka ha elmegy „népakarni” s legföljebb öt százaléka érti-tudja, miről fog szavazni. És ebben már benne vannak azok is, akik csak ezt hiszik magukról, ám tévednek. A magam részéről az elmúlt napokban a legképtelenebb állításokat s vélekedéseket hallottam az üggyel kapcsolatban. Dolgokban jártas, komoly emberek állították például, hogy a voks csak akkor érvényes, ha a hatkérdéses szavazólapon feltett kérdezésre adott válaszoknak legalább a fele egy irányba mutat; volt, aki szentül meg volt győződve róla, hogy az odabiggyesztendő ikszeknek nem kell egy irányba mutatniuk a kötelező érvényhez, viszont az íven szereplő összes kérdésre válaszolni kell. És e plebiscit tartalmi kérdéseiről most ne is essék szó, pedig ott is akadtam cifra dolgokra szépecskén. Egyszóval úgy fogunk mi, nép dönteni, hogy fogalmunk nincs róla, miről is döntünk/dönthetünk. Vagy: dönthettünk volna. Mert jócskán van, akiket ez a megelőlegezett feltételes mód, múlt idő egy cseppet sem zavar, nekik épp elég, hogy Robert Fico azt üzente, ezúttal nem kell elmenni voksolni. Ha Fico esetleg az ellenkezőjét üzeni, gond nélkül tennék az ellenkezőjét; nekik ugyanis elég, hogy követhetik karizmatikus vezetőjüket, aki úgyis gondolkodik (mégpedig mindig helyesen) helyettük. Aztán vannak, akik a másik politikai táborban voltaképpen ugyanígy cselekszenek, csak az előjelük más. Ők sem gondolkodnak el egy népszavazás szerepén, számukra is csak hanyagolható cirkusz az egész, meg tökmindegy, mit kérdeznek. Elvégre az ország sokkal olcsóbban lenne kormányozható, ha holmiféle népszavazások nélkül, aki Ficót szereti, álljon ' balra, aki nem jobbra, aztán lehet oszolni, majd megtudjuk utólag, mire szavaztunk... De azért mégiscsak tegyük fel - igaz, csupán gondolati síkon -, hogy élnek ebben az országban olyanok is, ha már megkérdezték őket er- ről-arról, igyekeznének legjobb meggyőződésük és elveik szerint felelni. Hát ők sincsenek most valami könnyű helyzetben, mert érdemben még azt sem tudjuk, műre válaszolunk. Nemhogy azt, mégis, valójában mi következik a válaszunkból. Ugyanis nem akadt politikus, aki pro vagy kontra, de legalább érvelt volna, ahogy az demokráciákban népszavazás előtt illik. Persze, megértem én, hogy a politika nincs oda a népszavazásokért, hiszen az ilyesmi mindig fölfogható a parlamenti demokrácia kritikájának; s melyik politikus szereti a polgárok által fontosnak tartott alulról jövő kezdeményezést. Olyasmit, amiből akár valami kötelezvény is származhat rá nézve, így a jogalkotó is csak afféle roz- maringszálnak tekinti az egészet a demokrácia ünnepi mellényén: legyeahát, a nép - elvileg legalábbis - vidáman népszavazzon, mit akarhat még, a dolgok érdemben úgyis egyebütt dőlnek el. Mondom, értek én sok mindent, de azt is mondom, hogy bő húsz évvel a rendszerváltás után a mélyen tisztelt politikának is fel kellene nőni a feladathoz, és a parlamenti pofozkodás újabb módija, vagy az éveken át saját zsebre űzött sundám-bundám ügyletek helyett, korrekten, világosan tájékoztatni illenék bennünket népszavazási döntéseink (esetleges távolmaradásunk) lehetséges következményeiről. Ha már úgy esett, hogy a rengeteg aláírást összegyűjtők buzgalmából népszavazást tartunk, a politikának kutya kötelessége lenne segíteni bennünket a döntésben. Korrekt információkkal, mondjuk. Mert ha a politika csak alkalmi éknek tekinti az egészet, akkor én is értem a heccet, és aláírásgyűjtést indítok. Önzetlen kérdéseim: 1) Kívánjuk-e, hogy ez a parlament is minél tovább élvezze munkánk gyümölcsét? 2) Értsük-e úgy, hogy a mindenkori kormány és annak ellenzéke azért nem forszíroz több pénzt a tudományos kutatásra, mert felismerték, hogy a tudás hatalom? 3) Elvárható-e egy politikustól, hogy megértse: a kormány nem arra való, hogy szeressék? 4) A helyhatósági választások előtt a polgárnakjogában áll-e bízni abban, hogy egy ígéretes önkormányzat lépjen a sokat ígérő polgármester- és képviselőjelöltek helyére? 5) Bízhatunk-e abban szüret idején, hogy a borban fuldokló szőlősgazdák megértik: ha megfeszülünk, sem tudunk ennél több bort inni?
