Új Szó, 2010. szeptember (63. évfolyam, 202-225. szám)

2010-09-03 / 203. szám, péntek

6 Kultúra

ÚJ SZÓ 2010. SZEPTEMBER 3. www.ujszo.com

A CineFest életműdíja Jancsó Miklósnak

Miskolc. Idén a 88 éves Jancsó Miklós kapja a Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál, a Jameson CineFest életműdíját. A díjátadásra a Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál záróünnepségén kerül sor, szeptember 18-án. Ugyanezen a napon a rendező mesterkurzust tart a fesztiválon, ahol Gelencsér Gábor beszélget a világhírű művésszel. A CineFest szervezői retrospektív sorozatot is összeállítottak Jancsó 60-as, 70-es években készült műveiből. (MTI)

Holnap nyílik Csákány István kiállítása Kassán

Különleges Borostyánszoba

AJÁNLÓ

Kassa. Különleges kiállítással mutatkozik be Csákány István, a fiatal magyar intermediális művész holnap 19 órakor a Make Up Gallery /Kaszárnya Kulturpark (Kukučínova 2.) falai között. Csákány István építkezési céget működtet, és vállalkozásának profilja olykor a szobrászművészeti tevékenységében is tükröződik.

Bernsteinzimmer (Borostyánszoba) című helyspcifikus kiállítása egy titokzatos műhelybe vezeti be a látogatót. E műhely különlegessége, hogy Csákány István a padlótól a plafonig és a legapróbb használati tárgyakig mindent fából készített. „Rendkívül izgalmas belépni ebbe az egyik oldalán ablakkal borított térbe, amelynek minden apró részlete fenyőfából készült. Az élethűen kifaragott satupad, síbakancs, flex vagy az apró szögek érintésre ingerelnek. A

Csákány István: Bemsteinzimmer

funkcionálisan meddővé tett tárgyak azonban egy rég letűnt, már szinte visszahozhatatlan korszak megfásult emlékét idézik. A fa, s vele együtt az emlékezés meleg érzetét tovább fokozza a szinte szürreálisán kékre festett környezet. Kívülről nézve valóban a borostyánban rekedt zárványok képzetét kelti a helyiség, mintha a múlt századból itt ragadt időkapszula volna” - írta a kiállításról Ferenczi Emőke. A Bemsteinzimmer először a budapesti Ludwig Múzeumban volt látható, a The Science of Imagination (A képzelet tudománya) című kiállítás keretében.

Csákány István 1978-ban született Sepsiszentgyörgyön. A budapesti Képzőművészeti Egyetemen Maurer Dóra tanítványa volt. Szlovákiában nem először jár: nagy feltűnést keltett alkotásával azon a zsolnai kiállításon, amelyen a visegrádi országok képzőművészei mutatkoztak be. (me)

(Képarchívum)

A szlovákiai Čechomor-turné „állomásai" valóban állomások voltak

Zenevonat a városközpontban

Négyvagonos különszerelvénnyel, szépen kipingált „Čechomor-mozdonnyal" érkezett a zenekar

(A szerző felvétele)

A Čechomor zenekar régi kedvencem, egészen pontosan a Rok ďábla című szürrealisztikus ál-doku- mentumfilm óta, amelyből kiderül, hogyan reagálnak az emberek, ha szembetalálják magukat a csodával.

JUHÁSZ KATALIN

A tuméfilmben szerencsére nemcsak színészkednek, hanem jó sokat zenélnek is, rajtam kívül még rengetegen csodálkoztak rá

2002-ben erre a cseh és morva folklórt rockzenével ötvöző, friss muzsikára. Öt évvel később már övék volt az év albuma Csehországban, és a valaha lakodalmakon, temetéseken játszó zenekar kezdte megtölteni a stadionokat, dalaik pedig egyre bátrabb hangszerelési ötletekkel lettek tele. Tudatosan keresik és gyűjtögetik az elfeledett népdalokat, amelyeket aztán a maguk gyönyörűségére formálnak, alakítanak, gyakorta belenyúlva a szövegekbe és a melódiákba is. Nem a hagyományőrzés a céljuk, hanem az, hogy maivá tegyék ezeket a régi kincseket. Az évek során körbezenélték a világot Dél-Amerikától Kínáig, hazájukban pedig nagyszülők, szülők és unokák együtt járnak Čechomor- koncertre, ami azért nem semmi.

Úgy látszik, a zenekar megunta a repülőt és a tumébuszt, mert idén vonaton érkeztek Szlovákia öt nagyvárosába, Besztercebányára, Rózsahegyre, Homonnára, Kassára, illetve Pozsonyba. De nem akármilyen vonatot képzeljenek el: négyvagonos különsze- relvény, szépen kipingált „Čechomor-mozdonnyal”, a zenészek állítólag végig a vagonokban aludtak, étkeztek, próbáltak. A turné egyes „állomásai” pedig valóban állomások voltak. Nem lehetett könnyű megszervezni a dolgot, de sikerült maguk mellé állítaniuk a két ország vasúti társaságát, egy teherszállító céget, és még jó néhány szponzort, így büszkén írhatták ki a plakátokra, hogy a helyi vasúti pályaudvarra invitálják a közönséget.

Én utolsó állomásán csíptem el a csapatot, alkotmányunk ünnepén, és nem mellékesen felfedeztem egy kőkerítés mögött rejtegetett szabadtéri koncerthelyszínt a szlovák fővárosban. Tudták önök, hogy a nagy vásárcsarnokkal szemben, az Istropolis tőszomszédságában vasúti sínek végződnek, és hogy itt volt valaha a pozsonyi „kis állomás” néven ismert' megállóhely? Ugye, nem tudták? A színpad közvetlenül a sínek mellett épült fel, a zenekart szállító szerelvény már bent parkolt, maguk a zenészek pedig látványosan, mozdonyon érkeztek a kanyar

mögül, ahová ugyan előzőleg gyalogosan bandukoltak el a lakókocsiból, de annyi baj legyen.

Hozzávetőleg ezer nézőt mozgattak meg, ha nem számítjuk a környező bérházak ablakaiban kukkoló szerencsés lakókat, akik közül később sokan táncra is perdültek a nappaliban, és akik tényleg elmondhatják, hogy házhoz jött nekik a Čechomor.

Sokszor láttam már a zenekart élőben, és minden egyes alkalommal konstatálom, hogy ez az ügyes zenei keverék ellenállhatatlan, muszáj ropni rá. Karel Holas népies hegedűjátéka és Franta Černý rockos gitárja jól kiegészítik egymást, kétszólamú énekük pedig mindig hibátlan. Bőgő, tangóharmonika, duda és dob egészíti ki a hangzást, ezen az estén pedig megszaporodtak egy morva népi zenekarral, akiket előbb magukra hagytak a színpadon cimbalmostul, brácsástul, majd a két formáció együtt muzsikált, mintegy demonstrálva az autentikus és a modem stílus békés egymás mellett élését. A hangosítás és a fénytechnika tökéletes volt, sőt a zenekarnak „odafent” is lehet egy rajongója, mivel nemcsak hogy nem esett az eső, de egyenesen napsütéses kora este lepte meg a sokat szenvedett fővárost. Szóval profi szervezés, profi műsor, olcsó csapolt sör, tiszta mobilvécék, ragyogó idő, remek helyszín és fergeteges hangulat. Bánhatja, aki lustaságból maradt otthon. Sajnos, ismerek ilyeneket...

Robert Luketic akcióvígjátéka, a Killers ígéretes képekkel indul, alvilági krimis töltetet sejtető Nizza-fílinggel, de a folytatásban alul marad a várakozásnak

Mr. és Mrs. Spencer - idillikus szerelemben és gyilkos akciókban

TALLÓSl BÉLA

Spencer Aimes (Ashton Kut- cher) titkos ügynök egyik bevetése során a francia Nizzában belebotlik egy esetlen család még esetlenebb lányába, Jenbe (Katherine Heigl), s egy tuti jóra sikeredett, felcsigázó liftutazás után (az egyik félmeztelen, a másik zavarában cukorkát ropogtat hatásosan) úgy egymásba gabalyodnak, hogy egy görbe este befejezéseképpen az ágyban kötnek ki, ahonnan egyenes út vezet a boldog házasságba. Ami azonban csak látszatra felhőtlen, kiegyensúlyozott és zökkenőmentes, mivel Spencer ügynök hiába kísérli meg, nem tud kilépni fizetett gyilkos múltjából, tovább kísértik a gyilkos összefonódások. Idillikus életüket pokollá változtatják távolból irányító ismeretlen erők, amelyek fegyverrel próbálnak igazságot tenni, s bérgyilkosokkal elégtételt venni.

Moziban ez a film fárasztó unalom, és helyenként kész röhej is; nem tudni időnként, hogy komolyan kell-e venni az akcióit, vagy éppen saját paródiáján szórakoz- gat-e. Nem is igazából mozifilm ez,

DVD-n is csak Ashton Kutcher-ra- jongóknak ajánlható „jobb szívvel”. Nekik is inkább csak gyorsmenetben érdemes lehajtani a filmet úgy, hogy elég csupán a mo- dell-színész jeleneteinél belassítani vele. így részleteiben se lesz kevesebb, összességében se lesz több: talán kereskedelmi csatornán, reklámokkal szétverve, nem a sztorira, hanem az akciókra figyelve még bevállalható.

Egyébként egy gyenge, Mr. és Mrs. Smith-mozira hajazó egyveleg az egész, vaktába lövöldözésekkel, autós üldözésekkel, puffanó motoros rendőrökkel, látványos robbantásos jelenettel, szitává lőtt gardróbajtóval, bárgyú agyaggalamb-lövészettel, zakkant figurákkal s csak a váratlanul feltűnő bérgyilkosok figurái pumpálnak némi izgalmat a film második felébe, hiszen jóval a vége előtt már az is kitalálható, ki a fő mozgatója a Spencer elleni hajszának.

Az eleje még izgi is: jól indul, alvilági krimis töltetet sejtető Nizza-fílinggel. Magaslati távlatból szemlélgethetjük Nizza csodás tengerpartját, s valamiféle magasztos eleganciával jót ígér■

jen (Katherine Heigl) és Spencer (Ashton Kutcher)

(Fotó: Palace Piktures)

nek a kezdő képsorok. Ezt a fennkölt látványt a benne megjelenő Spencer, alias Ashton Kutcher sem rontja el, sőt. Akik kedvelik, azok szép „pikáns” félmeztelen felvonulást kapnak tőle és róla, olyan csípőből beforduló pózzal, amit címlapokról kap az ember a tökéletes, eszményi test retusált túlzásaként. Nem csoda, hogy Jen egyből beleszédül Spen- cerbe, s behemperedik vele az ágyba. Igaz a szex elmarad, mivel... a poént azonban nem lőjük le orvul. Aztán szép lassan beindul a családi élet, majd a bűnügy és az akciósor is, de itt max. 15 perc után szinte véget is ér a film nézhetősége, sőt majdnem csak Ashton Kutcheré is. S nemcsak azért, mert vagy három évet öre- gítik (férfiasítják) hirtelen, hanem mert semmit sem tesz hozzá, ahhoz, amit eddig láttunk tőle színészkedését illetően.

Catherine O'Hara Jen anyjának figurájaként viszont megér egy „koccintást”! Olyan minőségekkel játszik el egy „kivénhedt” arisztokrata alkoholistát, hogy a figurát teljességgel kiemeli az akciófilm- szerepből.