Új Szó, 2010. szeptember (63. évfolyam, 202-225. szám)

2010-09-03 / 203. szám, péntek

2 Közélet ÚJ SZÓ 2010. SZEPTEMBER 3. www.ujszo.com RÖVIDEN Novembertől gázáremelés várható Pozsony. Egyetértett a lakossági földgáz árának átlagban 7,5 százalékos emelésével a gazdasági minisztérium a Szlovák Gázművek (SPP) csütörtöki rendkívüli részvényesi közgyűlésén. A szaktárcának döntő szava van, hiszen - az állam nevében - az SPP részvényeinek 51 százalékát felügyeli. Ez a javaslat kerül tehát az árszabályozási hivatal elé. Volt egy másik előterjesztés is, amely decembertől 27,6 százalékos árnövelést szorgalmazott, ezt azon­ban a minisztérium - mint megalapozatlant - elutasította. A közgyűlés a fűtésre szánt gáz 10,1 százalékos emelésére is rábólin­tott, itt az SPP eredetileg 35,3 százalékos emelést javasolt, (ú) Lukáčtól magyarázatot várnak Pozsony. Vincent Lukáčnak, az SNS parlamenti képviselőjének magyarázatot kellene adnia a maffiával kapcsolatos mondataira - határozott tegnap a parlament mentelmi bizottsága. A testület tag­jait nyugtalanítják a képviselő kijelentései. „Én tisztelem a maffió­zókat, és ők tisztelnek engem” - nyilatkozta a képviselő a Plus 7 dní című hetilapnak. „Ez nem kötelező számára, ez egy kérvény, de mi­vel ez a mentelmi bizottság határozata, jó volna, ha ennek megfele­lően kezelné” - mondta Gál Gábor (Híd), a testület elnöke. (SITA) Búcsú a PPP-projektektől Pozsony. Uniós alapokból és állami költségvetésből fogják fi­nanszírozni a Dl-es autópálya befejezését - jelentette ki tegnap Ján Fígeľ közlekedésügyi miniszter azután, hogy nem hagyta jóvá a magántőke bevonásával, úgynevezett PPP-projekt keretében tör­ténő útépítést. A Pozsonyt Kassával összekötő autópályára kiírt PPP-projekt első csomagját még a parlamenti választások előtt kel­lett volna aláírni, de mivel a beruházó nem tudta benyújtani a fi­nanszírozási tervet, több halasztást kapott. Az utolsó határidő au­gusztus 30-án járt le és Figeľ úgy döntött, több halasztást nem ad. Hozzátette: érdeke, hogy bővüljön az úthálózat, de átlátható és fe­lelősségteljes módon. (SITA) Lehet tovább pofozkodni Pozsony. Nem indul fegyelmi eljárás a parlamentben Anna Be- lousovová, a SNS képviselője ellen. Belousovová a parlament au­gusztus 10-i ülésén megpofozta Igor Matovičot, a Szabadság és Szo­lidaritás (SaS) képviselőjét. Gál Gábor a parlament mentelmi bizott­ságának elnöke a testület tegnapi ülése után elmondta, nem kezd­hetnek eljárást Belousovová ellen, mivel nem sértette meg a házsza­bályt. .^házszabály nem rendelkezik a pofonokról. Csak a kijelenté­seket szabályozza, a képviselők megpofozását nem“ - mondta a Híd parlamenti képviselője. A történtek miatt a bizottság úgy döntött, a jövőben kezdeményezni fogjajogköreinekbővítését. (SITA) Saktor helyett Vážny a Smer jelöltje Besztercebánya. Biztosan nem Ivan Saktor lesz Besztercebánya következő polgármestere. Saktor - aki négy éve a Smer támogatásá­val nyerte a választásokat - tegnap bejelentette, hogy nem indul a voksoláson, döntését azonban nem indokolta. Saktor korábban a Szakszervezetek Szövetségének (KOZ) elnöke volt. Egyes informá­ciók szerint a Smer nem őt támogatta volna, várhatóan Ľubomír Vážny volt közlekedési minisztert indítjákmajd avárosban. (TASR) Nincs határozat a mentelmi jogról Pozsony. A képviselői és a bírói mentelmi jog szűkítését célzó törvényjavaslatot a parlament Alkotmányjogi Bizottságának aján­lása nélkül nyújtják be. A javaslatról szóló tegnapi szavazáson ugyanis a bizottság tagjai közül hiányzott Martin Poliačik (SaS), így a kormánykoalíció elvesztette bizottsági többségét, és nem si­került határozatot elfogadni. A Smer továbbra is megvárná, mi lesz a népszavazás eredménye a kérdésben. (SITA) Párkányban Csekest jelöli a Híd Párkány. Megvan a Híd első hivatalos polgármesterjelöltje. A párt Csekes Dusán vállalkozót, korábbi városi képviselőt indítja a párkányi városvezetői székért. Ajelölt az ismert ügyvéd, Csekes Eri­ka öccse. A város polgármestere 1990-től a független Ján Oravec, aki eddig minden választást megnyert. A júniusi parlamenti válasz­tásokon a városban a Híd 40, míg az MKP 30 százalékot szerzett, (ú) Labaš megkapta Hedvig dokumentációját Pozsony. AComenius Egyetem Orvosi Karának dékánja megkapta Maiina Hedvig egészségügyi dokumentációját, de nem tudja, mit kezdjen vele. Peter Labaš megkeresésünkre azt mondta, a dékáni tit­kárságra valamikor a nyár folyamán - amikor ő szabadságon volt - érkezett meg a küldemény. „Majd konzultálok az ügyésszel, mit is akarnak, de biztos, hogy további orvosi jelentésekre is szükségem lesz” - mondta a dékán, de nem kívánta pontosítani mire gondol. Labaš tavaly ilyenkor adta le az első jelentését arról, milyen állapot­ban volt Maiina Hedvig a támadást követően. Miután ettől több, kon- zultásként feltüntetett orvos elhatárolódott, a főügyészség a jelentés kiegészítését kérte tőle. Labaš professzor sokáig azt állította, nem ír új jelentést, tavasszal azonban kijelentette, Maiina Hedvig teljes or­vosi dokumentációjára vanszüksége.Eztafőügyészség biztosította be neki, és Dobroslav Trnka főügyész július 20-án azt nyilatkozta, ha megkapják az ő jelentést, lezárják az ügyet, (vm) A belügyminiszter a sportlövészek tiltakozása ellenére is betiltja az automata fegyvereket Rejtély az ámokfutó indítéka A támadó Sa vz. 58-as típusú gépkarabélya, melyhez további nyolc teli tölténytára volt (Rendőrségi felvétel) Pozsony. Összesen 15 lövést adtak le hétfőn a rendőrök Dévényújfalun Ľubomír Harman ámokfutóra, aki kilenc embert ölt meg és további tizenötöt megse­besített - tájékoztatta teg­nap a parlament védelmi bizottságát Faragó Csaba pozsonyi kerületi rendőr- kapitány. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ 14 lövést a járőrök adtak le pisz­tolyaikból, az utolsó töltényt, amely egyben ártalmatlanította a támadót, egy kommandós lőtte ki géppisztolyából. Faragó szerint a rendőröknek nem csak a támadó­val kellett foglalkozniuk, de arra is ügyelniük kellett, hogy a sérültek a lehető leggyorsabban orvosi ellá­tást kapjanak. Véleménye szerint az egyenruhások jól látták el fel­adatukat a bevetés során. Harman táskájában a rendőrök további nyolc tölténytárat találtak. Továb­bi öt tölténytára volt ahhoz a két pisztolyhoz, amelyeket a táskájá­ban találtak. „Ilyen fegyvertára biztos nem csak a íakásban való lö­völdözésre volt. Úgy tűnik, a vég­sőkig akart rejtőzködni, lövöldöz­ni” - mondta Jaroslav Spišiak or­szágos rendőrfőkapitány, aki teg­nap beismerte: vélhetőleg soha nem derül majd fény Harman va­lódi indítékára. „Az indíték a fejé­ben született meg és a fejében is maradt” - szögezte le Spišiak. Az ellenzéki képviselők túl­nyomó többsége díjazza a rendőr­ség bevetését és támogatja Daniel Lipšic belügyminiszter tervezett törvénymódosításait. A fegyver- tartás szabályainak módosítása után például többé nem lehetne engedélyt kapni automata vagy félautomata lőfegyverekre, még akkor sem, ha azokkal nem lehet sorozatlövéseket leadni. Ugyan­akkor bevezetné, hogy a fegyver- tartási engedély tulajdonosai öt­évenként pszichológiai vizsgála­tokon vegyenek részt. A kilencvenes évek elején az ilyen jellegű tesztek egyébként kötelezőek voltak. 1993 és 1995 között hozzávetőleg 180 000 személyt vizsgáltak meg - minden harmadiktól vonták meg az enge­délyt. A törvényhozók akkoriban azzal indokolták a jogszabály el­törlését, hogy túl drága volt - az öt évig érvényes tesztért 30 eurót kellett fizetni. Ján Richter, a védelmi bizottság Smer jelölte alelnöke hangsúlyoz­ta, támogatni fogják a miniszter ál­tal benyújtott törvénymódosításo­kat. Ján Slota azt állítja, hogy a rendőrök csődöt mondtak a beve­tés során. „Helikopterrel kellett volna a helyszínre érkezniük tíz percen belül” - mondta Slota. A belügyminiszter elutasítja a kritikát és állítja, jó munkát végez­tek az egyenruhások. Arról a szán­dékáról sem akar lemondani, hogy betiltja az automata lőfegyverek birtoklását. Épp ez ellen tiltakoz­nak a sportlövészek. Jozef Gajdošík, egy nyitrai sportlövész klub elnöke a Sme napilapnak el­mondta: a miniszter reakciója a dé- vényújfalui eseményekre eltúlzott, sőt hisztérikus. „Ezzel diszkrimi- nálná a sportolókat. Komoly gon­dot okozna a törvény elfogadása. Nehéz megmondani, hány ver­senyzőnek van átalakított automa­ta fegyvere, csak nálunk van vagy tizenöt darab. Teljesen más csopor­tok jelentenek kockázatot, nem a sportolók” - mondta. Lipšic ennek ellenére állítja: „a sportlövészet gyönyörű sport, de a polgárok biz­tonsága elsődleges és sokkal fontosabb.” A tervezett törvény- módosításokat belátható időn be­lül terjesztik a kormány elé, s a ka­binet után vélhetőleg a parlament legközelebbi ülésén el is fogadják. A fegyvertartási tilalom módosítá­sa, ületve a kötelező pszichológiai vizsgálatok 2011 januárjától lép­nének hatályba, (dem, SITA) Ismét nőtt a külföldön munkát vállalók száma, az összes hazai foglalkoztatott 5,6 százaléka dolgozik kint Rohamosan nőtt a tartósan munkanélküliek száma SÁNDOR RENÁTA Pozsony. A munkanélküliség az év második negyedévében 14,4 százalékra nőtt a Szlovák Statisz­tikai Hivatal adatai szerint. Ez 3,1 százalékponttal több mint a múlt év azonos időszakában. Az idei év második negyedévében 388 800 személy volt állás nélkül, 86 200-al több mint egy éve, ez 28,5 százalé­kos növekedést jelent. Rendkívüli mértékben emelkedett az úgyne­vezett tartósan munkanélküliek, vagyis a több mint egy éve állás nélkül lévők száma: 75 500-ról 226 900-ra, vagyis 8,3-ról 58,4 százalékra nőtt. Jó hír viszont, hogy csökkent az év első negyedévéhez viszonyítva a munkanélküliségi arány, 0,7 szá­zalékponttal. A statisztikai hivatal szerint a munkanélküliség ne­gyedéves összehasonlításban to­vább csökkenhet. „Ha lesz kereslet a szlovák áruk és szolgáltatások iránt a harmadik negyedévben is, akkor feltételezzük, hogy a mun­kanélküliség tovább csökken, de nem gyors ütemben” - fejtette ki Ivan Chrappa, a hivatal munka- és bérstatisztikai osztályának igazga­tója. A Munka-, Szociális és Csa­ládügyi Központ adatai szerint a második negyedév munkanélküli­ségi aránya kisebb, mint a statiszti­kai hivatal által kimutatotté - 12,36 százalék. A két adat azért kü­lönbözik, mert a munkaügyi köz­pont más módszerekkel dolgozik, mint a statisztikai hivatal, csak a nyilvántartott munkanélkülieket veszi figyelembe. Két év után elő­ször nőtt Szlovákiában a foglalkoz­tatottság aránya. Az év második harmadában 1,3 százalékkal, 29 400 személlyel nőtt a munkapiacra lépők száma az első negyedévhez képest. Egyelőre azonban csak ne­gyedévi összehasonlításban nő a foglalkoztatottság, az egy évvel ez­előtti adatokhoz viszonyítva még Átlagbérek 2010 első félévében* megye bér évközi növe­kedés Pozsony 967 0,8% Kassa 693 6,0% Nagyszombat 675 2,1% Zsolna 650 4,3% Trencsén 622 3,0% Nyitra 606 1,8% Besztercebánya 603 4,5% Eperjes 563 4,1% országos átlag 741 2,8% A bérek euróbán értendők. ’ a vállalkozói bérek nélkül Forrás: statisztikai hivatal mindig 66 ezerrel kisebb a foglal­koztatottak száma. Összesen 2312 500 dolgozó személyt tart nyilván a statisztika, ebből az alkalmazottak száma 1943 700. Ismét emelkedik a külföldön munkát vállaló szlovákiai állam­polgárok száma. Eddig az volt a jel­lemző, hogy egyre többen térnek haza, a gazdasági válság ugyanis minden országban csökkentette a munkalehetőségek számát. Az év második negyedévében azonban újra nőtt a külföldön dolgozni kí­vánók aránya - 4,7 százalékkal, el­sősorban Csehországban (41 %) és Ausztriában (18,5 %). Az összes szlovákiai foglalkoztatott 5,6 szá­zaléka dolgozik külföldön, 130500 személy. A szlovák nemzetgazda­sági átlagbér a második negyedév­ben elérte a 758 eurót, az első fél­évben pedig a 741 eurót. Ez 2,8 szá­zalékkal magasabb, mint egy évvel ezelőtt. A pozsonyi régióban 967 euró az átlagbér, a legkevesebb Eperjes megyében, 563 euró. A legmagasabb, 1509 eurós átlagke­reset a pénzügyi- és biztosítási szfé­rában volt, a legalacsonyabb - 468 euró - a vendéglátóiparban. A második negyedévben is közel 5 százalékkal nőtt a GDP, a növekedés motorja ismét az export volt Meglepően jól teljesít a szlovák gazdaság ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Szlovákia gazdasága a vártnál gyorsabb ütemben nő, 2009 hasonló időszakához képest a második negyedévben 4,7%-kal -jelentette tegnap a Szlovák Sta­tisztikai Hivatal. „Az erőteljes tel­jesítmény főleg az ipar növekedé­sének és a 16,5%-kal bővülő ex­portnak köszönhető” - mondta Dávid Dereník, az UniCredit Bank elemzője. Például az ország egyik vezető exportőre, a pozsonyi Volkswagen autógyár 2010 első fe­lében 43%-kal növelte a legyártott autók számát 2009 hasonló idő­szakához képest. Másrészt a ház­tartások fogyasztása 2009-hez ké­pest 1%-kal esett vissza. Éva Sa- dovská, a Postabank elemzője arra figyelmeztet, hogy az év második felében már csökken a gazdasági növekedés tempója: a harmadik negyedévben 3,8%-ot, a negye­dikben pedig csak 2,1%-ot várnak. Rosszul áll viszont az ország pénzügyi helyzete. Az állami költ­ségvetés hiánya augusztus végén elérte az éves terv 75%-át (2,82 milliárd eurós deficit). Ebből adó­dóan a Fico-kormány által várt idei GDP-arányos államháztartási hi­ány 5,5 százalék helyett 7,8% lesz. Ivan Mikloš pénzügyminiszter tegnap kijelentette: a korábbi ka­binet minden téren „csalt és hazu­dott, az állam gazdálkodása a fel­fordulás szóval minősíthető”, Fi- cóék értelmetlen és túldrágított pályázatok egész sorát hirdették meg, egyes esetekben a büntetőjo­gi felelősség kérdése is felmerül. A tavalyi 6,8%-os államháztartási hiány sem állja meg a helyét, a va­lós szám 8%. Viszont a jövő évre tervezett ta­karékossági intézkedések (ezek összhatása 1,7 milliárd euró), to­vábbá a viszonylag gyors gazda­sági növekedés eredményeként 2011-ben már „csak” 4,9%-os ál­lamháztartási hiánnyal számol­nak, 2012-ben 3,9%-kal és 2013-ban pedig várhatóan 3%-kal. (mi, shz, SITA)

Next

/
Thumbnails
Contents