Új Szó, 2010. szeptember (63. évfolyam, 202-225. szám)
2010-09-03 / 203. szám, péntek
www.ujszo.com UJSZO 2010. SZEPTEMBER 3. Külföld 3 Washington egy évet adna arra, hogy tető alá hozzák az izraeli-palesztin megállapodást Nem kell a béke a Hamásznak Jeruzsálem/Washington. Az amerikai és az egyiptomi elnök, valamint a jordániai uralkodó védnöksége alatt megkezdődtek tegnap a történelmiként beharangozott közvetlen izraeli-palesztin béketárgyalások. A Hamász ezzel nem ért egyet, és folytatja a zsidó állam elleni terrortámadásokat. ÖSSZEFOGLALÓ Izrael elégedett azzal az együttműködéssel, amelyet a Palesztin Hatóság biztonsági szolgálataival folytat az iszlamista Hamász által vállalt ciszjordániai merényletek ügyében - mondta tegnap a hadsereg egyik illetékese. Ugyanis kedden és szerdán este két, izraeliek elleni támadás is történt Ciszjordániában, közvetlenül a 2008 végén megszakadt izraelipalesztin béketárgyalások washingtoni újrakezdése előtt. A Hebron közelében kedden négy izraeli életét kioltó merénylet másnapján a Palesztin Hatóság több mint 150 Hamász-aktivistát vett őrizetbe. A Hamász pedig még aznap újabb támadást hajtott végre Rámalláh Először kettesben: Abbász (balra) és Netanjahu (TASR/AP-felvétel) közelében, két izraelit sebesítve meg. ,A rámalláhi művelet üzenet azoknak, akik azt ígérték a cionistáknak, hogy a hebroni eset nem ismédődhet meg” - hangoztatta közleményében a Hamász katonai szárnya, az Ezzeddín el-Kasszám Brigádok. A Hamász ellenzi a tárgyalásokat Izrael és a Mahmúd Abbász elnök vezette Palesztin Hatóság között, utóbbit azzal vádolva, hogy „összejátszik a cionista ellenséggel az ellenállás kiirtásában”. A tegnap délután kezdődött közvetlen béketárgyalások előzményeként Barack Obama amerikai elnök helyi idő szerint szerdán este munkavacsorát adott Abbász palesztin elnök, Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő, Hoszni Mubarak egyiptomi elnök és II. Abdalláh jordániai királytiszteletére. Abbász itt mindenfajta teleplétesítési tevékenység befagyasztására szólította fel Izraelt. Ugyanis a keddi hebroni merénylet után a ciszjordániai zsidó telepesek azonnal feloldották a telepbővítési moratóriumot, amely a hónap végén amúgy is lejárt volna, s a meghosszabbításáról heves viták folynak az izraeli kormányban. Abbász úgyvélte,egy éven belül lehetséges a békemegállapodás Izraellel. Netanjahu történelmi kompromisszumot emlegetve hangsúlyozta, tartós békére törekszik Izrael és a palesztinok között. „Izrael és a palesztinok megérdemlik a békét” - fogalmazott, s partnerének nevezte Abbászt a békét célzó erőfeszítésekben. Hangsúlyozta: kettejüktől függ, hogy úrrá legyenek a népeik közötti konfliktuson, és új kezdetet biztosítsanak. Nyilvánvalóan a Gázai övezetet uraló Hamász terrorakcióira utalva leszögezte ugyanakkor, hogy a béke olyan biztonsági megállapodásokat követel, amelyek kiállják az idő próbáját. Rámutatott: az Izrael által korábban tett engedmények nem járultak hozzá az országa elleni erőszakos cselekmények megfékezéséhez; a békemegállapodás nem nélkülözheti a biztonsági garanciákat Izrael számára. Obama, aki külön is találkozott a felekkel, hangsúlyozta: az USA nem erőltetheti rá az izraeliekre és a palesztinokra a megoldást, a megállapodást nekik kell egy éven belül elérniük. Szakértők szerint az egyéves határidő túl derűlátó, hosszabb tárgyalásokra lesz szükség. (MTI, ú) A huszonhétből csak három EU-biztos szerint ellentétes a kitoloncolás az európai előírásokkal Rómába mennek a Franciaországból kiutasított romák ÖSSZEFOGLALÓ Róma/Párizs/Brüsszel. Franciaországból kiutasított roma csoportok érkeztek az olasz fővárosba, ahol ülegális, alkalmi szállásokba költöztek be. Az II Messag- gero tegnap azt írta, a főváros Magliana nevű peremkörzetének lakói telefonhívásokkal árasztották el a rendőrséget, panaszolva, hogy az elmúlt hónapokban lerombolt, illegális roma menedékhelyek ismét lakókat kaptak. A jelentések szerint a környék teli van teljesen megpakolt, francia rendszámú autókkal. Eközben Brüsszelben közölték, az Európai Bizottság további felvilágosítást kér a párizsi kormánytól a romák tömeges kitoloncolásának indokait, körülményeit illetően, hogy megállapíthassa, megfelel-e az EU jogi normáinak a francia hatóságok gyakorlata. Az EB illetékesei elmondták, az ügyben elkészült Viviane Reding igazságügyi biztos előzetes jelentése, amely azonban tartózkodik a határozott állásfoglalástól, és további adatok beszerzését tartja szükségesnek. Brüsszeli értesülések szerint a 27 EU-biztos közül három véli úgy, hogy a romák kitoloncolása nem felel meg az európai előírásoknak. Az Európai Parlament szocialista frakciójának vezetői Jósé Manuel Barrosót, az EB vezetőjét bírálták, amiért nem emeli fel szavát a kérdésben. A szocialisták szerint Párizs uniós jogot sért. Mint uniós polgárok, a romák is jogosultak akár 3 hónapon át valamely másik uniós országban tartózkodni. Ennél hosszabb tartózkodás esetén azonban már munka- vállalásra van szükség, és az egyénnek hozzá kell járulnia a társadalombiztosítási rendszer finan: szírozásához. A francia hatóságok szerint a jogszerűdenül létesített telepek, illetve táborok lakói között sok a bűnelkövető, illetve az illegális kolduló. A kitoloncolás jogszerűtlensége mellett érvelők felhívják a figyelmet: a vétkes egyének akár magas száma esetén sem szabad egy népcsoportot kollektív jelleggel eleve megbélyegezni és joghátránnyal sújtani. (MTI,ú) Állítólag nem omlik olaj a tengerbe Ismét felrobbant egy olajfúró torony a Mexikói-öbölben ÖSSZEFOGLALÓ Washington. Újabb tengeri olajfúró torony robbant fel tegnap a Mexikói-öbölben. Az első médiajelentések szerint egy embernek nyoma veszett, 12 pedig a tengerbe zuhant. A robbanás közép-európai idő szerint 15 óra 30-kor, a louisianai partvidéktől 140 kilométerre délre, az áprilisban bekövetkezett, jelentős olajszennyezést okozó robbanás helyszínétől pedig nyugatra történt. A CNN hírtelevízió később azt jelentette, a robbanás időpontjában 13-an tartózkodtak a tornyon, a detonációt mindenki túlélte, egy ember megsérült. Az áprilisi, 11 ember halálát okozó nagy katasztrófa - amelynek nyomán 800 millió liter olaj került a tengerbe - a brit BP fúrótornyán történt, a tegnapi robbanás pedig az amerikai Mariner Energytársaságén. Az amerikai parti őrség az emberek mentésére és a tűz oltására repülőgépeket, helikoptereket és mentőhajókat küldött a helyszínre. Este a CNBC és a CNN is azt közölte, hogy a baleset nyomán nem ömlik olaj a tengerbe, de ezt hivatalos forrásból lapzártáig nem erősítették meg. (ČTK, MTI) RÖVIDEN Blair: nem kizárt a katonai akció London. Katonai akcióra is fel kell készülni, ha Irán folytatja atomfegyver-fejlesztési programját - mondta szerdán késő este Tony Blair. A volt brit kormányfő hozzátette: most is helyes döntésnek tartja a részvételt az iraki katonai beavatkozásban, és nem hajlandó bocsánatot kérni miatta. Blair, akivel memoárkötetének megjelenése alkalmából a BBC sugárzott egyórás interjút, kijelentette: teljesen elfogadhatatlannak tartaná, ha Irán atomütőerőre tenne szert. A világnak fel kell készülnie arra, hogy ebben a kérdésben konfrontálódjék Iránnal. (MTI) Megfélemlítik az ellenzéket Teherán. Megtámadták Mehdi Karubi iráni ellenzéki vezető házát az éjjel a hatalomhoz lojális Baszidzs-milícia emberei. A támadók, akik Karubit mocskoló és Ali Hamenei ajatol- láhot, az iszlám köztársaság legfőbb vezetőjét éltető jelszavakat skandáltak, eltávolították a volt reformista parlamenti elnök házáról a biztonsági kamerákat is. E félkatonai szervezet tagjai, valamint az arcukat eltakaró titkosrendőrök még kedden zárták körbe Karubi házát, megakadályozandó, hogy az ellenzék másik vezetőjével, Mir Hoszein Muszawal együtt részt vegyen az al-Kudsz (Jeruzsálem) napi tüntetéseken. (MTI) Síitákat mészároltak le Lahor. Jelentősen nőtt a síiták ellen a pakisztáni Lahorban szerdán este elkövetett merénylet halálos áldozatainak száma. A legfrissebb adatok szerint a támadásnak mintegy 35 halottj a és 281 sebesültje van - közölte tegnap egy helyi tisztviselő. A síita vallási kisebbség tagjai vallásuk legfőbb szentjére, Alira emlékeztek, s hagyományos gyászmenetükben, amelyben 35 ezren vettek részt, három robbanás történt. (MTI) Mai időjárás Péntek Változóan felhős idő, helyenként zápor, esetleg zivatar, 2000 m felett hó. Széljárás Gyenge, változó irányú, 5 m/s sebességű szél j Érsekújvár Átlaghőmérséklet .20-C 14 °C 20 °C Éjszakai hőmérséklet TC 11 *C Előrejelzés Európai nagyvárosok időjárása A ; J Oslo 14 “C Helsinki 8 *C London _ j. Varsó L Berlin 14 °c 17-C Párizs 24 “C Madrii 27 “C id ,, Budapest " 16 “C Moszkva 13 °C S' Róma Athén »f 2Í% • ■’ * Szombat 2 +13/ +19 w +5 / +10 Vasárnap +12 / +19 C? +5 / +10 Felhős, borult ég, orszáqszerte záporokká Borult ég, főleg délen és keleten esővel. Pozsony +18 Pozsony +19 Érsekúivár +20 Érsekúivár +20 Losonc +19 Losonc +19 Kassa +19 Kassa +17 Hétfő Ú +14/ +19 0 *5/+10 Kedd *17/«2 2 *5/*10 Változóan felhős idő, helyenként eső. Felhős ég, keleten helyenként záporokkal. Pozsony +16 Pozsony +17 Érsekúivár +21 Érsekúivár +18 Losonc. +20 Losonc +17 Kassa +18 Kassa +21 Időjárás a kiemelt üdülőhelyeken Athén derült +27 Korfu felhős +26 Velence derült +24 Kréta derült +28 Dubrovnik derült +21 Ciprus derült +35 Hvar derült +24 Malaaa felhős +29 Ibiza derült +27 Mallorca felhős +27 Isztanbul derült +27 Málta derült +26 Isztria derült +24 Marseille derült +26