Új Szó, 2010. szeptember (63. évfolyam, 202-225. szám)

2010-09-08 / 207. szám, szerda

22 Sport ÚJ SZÓ 2010. SZEPTEMBER 8. www.ujszo.com Hazai környezetben készülnek az újonc somorjai női kosarasok az október elején induló extraligára Diósi profíjai és a hiányzó fránya egy méter Felújított sportcsarnok, csillogó parketta, frissen festett pályavonalak a so­morjai T-18-asban, a léte­sítmény mégsem alkalmas az extraligára. Kivételt már nem adnak, így hazai baj­nokijaikat máshol kell ját­szaniuk az élvonalba visszatért női kosarasok­nak. Edzeni azonban lehet a teremben. J. MÉSZÁROS KÁROLY Még mielőtt elkezdődne a gya­korlások egyike, Diósi Albert veze­tőedző odasétál az oldalvonalhoz, lehajol, és határozott mozdulattal egy méternyi távolságot zár a két tenyere közé. „Ez a fránya egy mé­ter hiányzott ahhoz, hogy játékra alkalmassá minősítsék a pályánkat - mutat a fal irányába. - Ennyivel keskenyebb a csarnok belső része. Nincs elegendő távolság az oldal­vonal mentén a pálya és a nézőtér­nek szánt terület között.” Emiatt máshol kell fogadniuk ellenfelei­ket. A máshol pedig az őszi hóna­pokban az új dunaszerdahelyi sportcsarnok lesz. Már évekkel ezelőtt felmerült, hogy néhány méterrel kiszélesítik a somorjai T-18-ast. Akkor nem lett belőle semmi, s most már gon­dot okoz. Mikor rákérdezek a je­lenlegi állapotokra, telek-tulaj­donjogi akadályokat emlegetnek. Magyar nyelven Közben megkezdődik az edzés. Suja Tímea, a somorjaiak vezér­alakja A keret bővebb, mint a jelenlevők száma. Nyolcán fognak neki az újabb bő kétórás munkának: Csó­ka Kinga, Fekete Nikolett, Horony Márta, Jakubík Mónika, Krajcso- vics Orsolya, Orosz Szabina, Suja Tímea és Szlama Angelika. Egytől egyig somorjaiak. És ami nemzet­közivé váló világunkban szokat­lan, és élvonalbeli szinten már Dél-Szlovákiában is egyedi, ma­gyar nyelven zajlik az edzés. „Mindenki megérti, így nyilvánva­ló, hogy így szólok tanítványaim­hoz, s válaszaikból sem érzem, hogy váltanom kellene - magya­rázza Diósi, mikor az egyik szü­netben felvetem a hallottakat. - Nincs ez mindig így, mert ha már egy játékos akad köztük, aki nem ért magyarul, akkor szlovákul mondom a szöveget. Most nincs pozsonyi kosaras az edzésen, ha itt lesznek a mai hiányzók, automati­kusanváltok.” A somorjaiak kerete is még ala­kulóban van. A hazai névsor adott, de ez kevés lenne a méltó élvonal­beli szerepléshez. „Néhány pozso­nyi nyáron távozott, helyettük egyelőre Mračková érkezett a Slo- vanból - tájékoztat Diósi. - Jelen­leg van hat felnőtt és hat junior a keretben, még egy center és egy szélső is kellene. Ajánlat van, meg­látjuk, kit választhatunk. Most még arról szól a munka, hogy kide­rüljön, a meglévő játékosanyagból mit és mennyit meríthetünk. A na­pokban azt is felmérjük, melyik fi­atal milyen szerepekre lehet jó a bajnokikon. Miért ne tudna ját­szani az ifi, ha tehetséges? Engem csak az izgat, ki hogyan kosarazik, nem a kora az elsődleges.” bina a kosarat célozza Ehhez kötődik Diósi Albert pro­fikról alkotott szemlélete is. Azt ál­lítja, nem az a profi, aki pénzért kosarazik, hanem az, aki elsajátí­totta a szakma fortélyait, és azt kamatoztatja a pályán. „Nálunk ezt sokan összekeverik, pedig az még nem profi, aki pénzért sportol” - ad hangsúlyt érvelésé­nek. Suja, Horony... Hárman maradtak hírmondó­nak az egykori extraligás somorjai csapatból: Suja Tímea, Horony Márta és Brezovszky Anikó. Előb­bi kettő most is gyakorol. Tavaly Suja Rozsnyón, Horony - akár­csak a korábbi években - a Slo- vanban kosarazott. Januártól már a csallóközieket erősítették, és közreműködtek az élvonal kihar­colásában. Suja Tímea vezéralak­ja a csapatnak. Már a bemelegítés perceiben látni, minta a társak számára. „Sok a fiatal köztünk, de erősítésre is szükség lesz - állapít­ja meg Tímea, aki Tejfalun tele­pedett le férjével, a komáromi MBK Rieker jelenlegi vezetőedző­jével. Napközben a város egyik bankfiókjában dolgozik, munka után jár edzeni. - Ha szükségét érzem, reggel is bejövök a csar­nokba kicsit gyakorolni, aztán megyek dolgozni.” Orosz az U18-as Eb-n Nyáron három somorjai lány is világversenyen játszott a szlovák utánpótlás válogatottban. Orosz Szabina az U18-as csapat mezé­ben Poprádon kosarazott a kor­Szlama Angelika, az U 16-os Eb legjobb játékosa Nyolcán hallgatják az edzői monológot (Somogyi Tibor felvételei osztályos Európa-bajnokságon. „A legnehezebb csoportba kerül­tünk: a háromszoros címvédő spanyoloktól kikaptunk, de a ma­gyarokat és a szerbeket legyőztük. A folytatásban két vereség után az alsó ágra kerültünk- ecseteli a há­zigazdák Eb-útját a 186 cm magas center. - Végül a 9. helyért ját­szottunk, s azt megnyertük. Az alapötösben kezdtem, később már mások is szóhoz jutottak, átlag­ban meccsenként 25 percet töltöt­tem a pályán.” Legsikerültebb mérkőzése ép­pen a törökök elleni helyosztó volt. Tizenkilenc pontot dobott, és tizenhat lepattanót szerzett - szü­lei jelenlétének is köszönhetően. „Élveztem a mérkőzést, meg akar­tam mutatni, mi van bennem” - mondja második Eb-szereplésé­nek kicsúcsosodásáról Orosz, aki tavaly az U16-os válogatottban játszott az észtországi Eb-n. Most már ő is a női extraligára készül. „Gürizünk, edzünk, meg­próbáljuk megszokni egymást - utal a hétköznapokra, és szinte természetesnek tartja, hogy az él­vonalbeli mérkőzéseken is szóhoz jut majd. - Hátrány lesz, hogy nem otthon játsszuk a meccsein­ket, de mit tehetünk, ha nem ta­láltak más megoldást.” ■ Szlama volt az Eb legjobbja Két somorjai lány is kosarazott a macedóniai B csoportos U16-os Eb-n. „Tizenhat csapat közül kel­lett a legjobb kettő közé jutni, hogy feljussunk az A csoportba. Ez sikerült, hiszen másodikok lettünk - mondja az irányító Szlama Angelika, aki bekerült a torna álomötösébe, ráadásul a mezőny legjobb játékosának vá­lasztották. - Tavaly is játszottam az Eb-n Észtországban, akkor harmadikok lettünk, és elúszott a feljutás. Skopjéban nem műveltem nagy dolgokat, de igyekeztem, hogy minél jobb eredményeket érjünk el. Sike­rünkkel többéves álom teljesült. Kilenc meccsen szerepeltünk, és sokat segített a teherviselésben, hogy már tavaly is voltam az Eb- n, meg az, hogy itthon a női csa­patban is kosarazok. Rengeteget tanulok Suja Tímeától, akivel együtt játszom a somorjai csapatban.” Angelikát körülrajongták a macedónok, kijutott neki az ün­neplésből. „Kaptam két díjat is. A legjobb játékosnak egy tizen­négy karátos aranygyűrűt adtak. Ez az eddigi legértékesebb tomaajándékom” - fűzi hozzá a másodikos gimnazista, aki ha így folytatja, akkor magasra ívelő kosarasjövő vár rá. A válogatottban ott volt klub­társa, a 188 centi magas Mi­chaela Raková is, aki centerként erősítette soraikat. „Kimagaslott a kosár alattiak között, és így a palánk alatt meghatározó szere­pet töltött be. Sok pontot is do­bott, pedig csak ez volt az első Eb-je” - árulja el szabadságoló játékostársáról Szlama Angelika. Erősítés a végén Pergő edzés zajlik. A változa­tos bemelegítés után különféle játékelemek gyakorlása követke­zik. Mintha a mérkőzésből kira­gadt jeleneteket ismételnék egy­más után. Aztán már összetet­tebb, első hallásra nehezebben felfogható figurákat próbálnak a lányok. Néha visszatérnek egy- egy mozzanathoz, mert az edző ragaszkodik hozzá, hogy pontos legyen a kivitelezés. „Azt szeret­ném elérni, hogy ha ellentáma­dásból nem sikerül kosárra dob­ni, akkor tudjunk zavartalanul átállni pozíciós játékra. Még job­ban is szétboncoltuk volna az egyes helyzeteket, de ma nem maradt időnk rá - avat be edzői gondolatvilágába Diósi Albert, aki időközben átsétál védenceivel a kajak-kenusok konditermébe, hogy az erőnlét javításával zárul­hasson az edzés. - Nem szabad kihagyni a kondis részt sem, egyelőre még a taktika rovására is mehet. Most kezdjük a labdás edzéseket, de még belefér a futás is. Aztán jöhet a mérkőzésekre hangolás, több taktikával.” A két teniszező a felnőtt mezőnyben eddig ötször találkozott, s négyszer a jelenleg világranglista-második dán győzött Az első kiemelt Wozniacki vár Cibulkovára a negyeddöntőben ÖSSZEÁLLÍTÁS A világranglista jelenlegi má­sodik helyezettje, a dán Caroline Wozniacki lesz a szlovák Domini­ka Cibulková ellenfele ma (közép­európai idő szerint kora este) az amerikai nyílt teniszbajnokság negyeddöntőjében. A két játékos jól ismeri egy­mást. „Már junior korunkban is játszottunk egymás ellen két meccset. Egyszer én nyertem, egyszer ő” - mondta Dominika Cibulková a Szvetlána Kuznye- cova elleni győztes nyolcaddöntő után, amikor jövendő ellenfelé­ről kérdezték. A felnőtt mezőny­ben ötször találkozott a két teni­szező, 2007-ben Pekingben Ci­bulková három játszmában nyert, azóta viszont Wozniacki zsinórban négyszer legyőzte szlovák ellenfelét, legutóbb két héttel ezelőtt a New Haven-i tor­nán. „Caroline nagyon kiegyen­súlyozottan teniszezik, játékában nincsenek kilengések. Két hete már 4:2-re vezettem ellene, de akkor jött egy hullámvölgy, és máris elúszott az előnyöm. Ha nyerni akarok, nekem is olyan kiegyensúlyozottan magas szín­vonalú játékot kell játszanom, mint ő” - nyilatkozta Cibulková. A szlovák teniszező már azzal is eddigi legjobb eredményét érte el a US Openen, hogy bejutott a legjobb nyolc közé - korábban legfeljebb a 3. fordulóig jutott, tavaly pedig sérülés miatt el sem indult az amerikai nyílt tenisz- bajnokságon. Ha Cibulková le­győzi Wozniackit, beállítja eddi­gi legjobb eredményét a Grand Slam-tomákon (2009-ben a Ro­land Garroson is elődöntős volt), s újra ő lesz az első számú szlo­vák teniszező, mivel ezzel meg­előzné Daniela Hantuchovát a vi­lágranglistán. (SITA, TASR) Dominika Cibulková pályafutása során először jutott a legjobb nyolc közé a US Openen (TASR/AP-felvétel)

Next

/
Thumbnails
Contents