Új Szó, 2010. szeptember (63. évfolyam, 202-225. szám)

2010-09-08 / 207. szám, szerda

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. SZEPTEMBER 8. Sport 23 A Szlovák Televízió még ingyen se közvetítene Lackóék minszki erőpróbája Stoch volt a nyerőember a moszkvai Lokomotiv-stadionban (SITA/AP-felvétel) A remekül játszó Stoch elcsípte a kapus rossz átadását, s parádés gólt lőtt Szenzációs szlovák diadal Moszkvában ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. A házigazdák mellett az időjárástól is van félnivalója a szlovák teniszválogatottnak a fe­héroroszok ellen a Davis-kupa Eu- ro-Afrikai Zónája első csoportjá­ban a bennmaradásért vívott talál­kozón. A szlovák küldöttség már vasárnap elindul Minszkbe, az összecsapást jövő hétvégén, szep­tember 17. és 19. között rendezik- keményborításon, egy szabadtéri stadionban. „Egy kissé tartok az időjárástól, még rosszabb lesz, ha esik. A fehéroroszok otthon képe­sek a meglepetésre, legyőzték pél­dául a spanyolokat is, az okosan megválasztott körülményeknek köszönhetően” - árulta el Miloš Mečír kapitány. A szlovák csapat ugyan jóval esélyesebbnek számít, de Mečír bevallása szerint nem be­csülik le ellenfelüket: az akklima­tizálódás miatt négy nappal ko­rábban érkeznek, ráadásul a válo­gatott történetében először utazik öt játékos idegenbeli találkozóra. Lukáš Lacko, Martin Kližan, Mi­chal Mertiňák és Filip Polášek mel­lett Andrej Martin tartalékként csatlakozik a csapathoz. MT1-JELENTÉS Csengtu. Az 1978-as világbaj­nokság óta a tegnap zárult cseng- tui vb-n szerepeltek a legrosszab­bul a magyar öttusázók. A mosta­ni előtt a 2004-es volt az utolsó vb, melyen csupán egy éremmel zárt a küldöttség, ám hat éve Vö­rös Zsuzsanna révén aranyat ho­zott a válogatott, míg most a férfi csapat a dobogó legalsó fokára „Két párosspecialista is van a nevezettek között, sem Mertiňák, sem Polášek nem játszik egyest, így túl nagy kockázatot jelentene, ha csak két másik játékossal utaz­nánk el Minszkbe. Csütörtökön kell véglegesen elhatároznom, kik lépnek pályára, Martin pedig jó formában volt a nyáron, megér­demli, hogy felmérjem a képességeit” - állította a kapitány. A fehérorosz csapat legneve­sebbjátékosa Maksz Mirnyij, a 33 éves teniszező manapság már csak párost játszik, abban viszont még mindig a legjobbak közé tar­tozik (az ATP ranglistáján a kilen­cedik helyen jegyzik). Az előző napokban megjelent információkkal ellentétben mégis előfordulhat, hogy a meccset köz­vetíti a Szlovák Televízió. Igor Moška, a Szlovák Teniszszövetség főtitkára szerint a szövetség haj­landó lenne állni a közvetítés költségeit, de az STV szerint to­vábbi kiadások is vannak, ráadá­sul nehéz helyet biztosítani a szombati és vasárnapi meccsek­nek a programtervben. Az ügyben csak napok múlva születik végső döntés, (tg) állhatott fel. „Rosszul sikerült vi­lágbajnokság volt ez a számunkra - kezdte értékelését a Pálvölgyi Miklós, a magyar öttusázók szö­vetségi kapitánya. - Semmi olyan előjel nem volt, ami ezt indokol­ná. Jól felkészültünk, időben ide is érkeztünk. Lehet, hogy az akk- limatizáció első néhány rossz éj­szakája is belejátszott a történ­tekbe, de semmiképpen sem lehet oka ennek a szereplésnek.” Szenzációs győzelmet ara­tott a szlovák labdarúgó­válogatott az Eb-selejtezők 2. fordulójában a B csoport csúcsrangadóján: Vladimír Weiss csapata Miroslav Stoch góljával Moszkvában győzte le Oroszországot. ÖSSZEÁLLÍTÁS Jól kezdték a meccset az oro­szok, akik mindjárt az első per­cekben zavart okoztak a szlová­kok védelmében. Sirokov közeli lövése egy lábról szögletre vágó­dott. A szentpétervári Zenit játé­kosa a 7. percben távolról is pró­bálkozott, de Mucha furcsa moz­dulattal hatástalanította a bom­bát. Szlovák részről Stoch veszé­lyeztethetett a 8. percben, de szabadrúgása a kapu fölé szállt. Az oroszok fölényben játszot­tak, de igazán nagy helyzetet nem tudtak kialakítani, pedig az első félidőben hét szögletet rúgtak. A szlovákok alig jutottak el az ellen­fél kapujáig, de rögtön az első helyzetüket gólra váltották: a 27. percben Akinfejev kapus rossz át­adása után Stoch csapott le a lab­dára, s kihasználva, hogy az orosz kapus kint áll, nagyszerű lövéssel megszerezte a vezetést - 0:1. Még a félidő vége előtt egyen­líthettek volna a házigazdák, de Pogrebnyak csak az oldalhálóba lőtt. Az ellentámadás is veszélyes volt, Hamšík azonban nem találta el jól a labdát. A második félidő szlovák helyze­tekkel kezdődött: Hološko futott el a jobbszélen, s befelé cselezett, de a három szlovák közötti egy szem orosz védő elcsípte a labdát. Nem sokkal később Stoch lőhetett éles szögből, de Akinfejevvédett. Az oroszok mindent megtettek az egyenlítésért: az 52. percben Zsirkov lövése ment mellé, négy perccel később Arsavin lőtt félfor­dulatból kapura, de a labda elzú­gott a kapufa mellett. A csereként beállt Bisztrov felpörgette az oro­szok játékát, de a szlovák véde­lemben Škrtel és Saláta remekül állta a sarat. A 85. percben Dzagojev 25 mé­teres szabadrúgását védte Mucha. A 89. percben a szlovákok eldönt­hették volna a meccset, Stoch és Hološko állt egy védővel szem­ben, de túl lassúak voltak, s végül semmi nem lett a helyzetből. A hosszabbítás perceiben az oro­szok teljesen kinyíltak, de minden igyekezetük hiábavaló volt - Szlovákia megőrizte előnyét, és két forduló után százszázalékos mérleggel büszkélkedhet, (t-bt) Oroszország-SzlovákiaO:l (0:1) Góllövő: Stoch (27.). Sárga lap: Zsirkov, ül. Kucka. Játékvezető: De Bleeckere (belga), 37 000 néző. OROSZORSZÁG: Akinfejev- Anyukov, V. Berezuckij, Ignasevics (81. Büjaletgymov), Zsirkov- Dzagojev, Szemsov (61. Bisztrov), Sirokov, Zirjanov-Arsavin- Pogrebnyak (71. Pavljucsenko). SZLOVÁKIA: Mucha-Zabavník, Škrtel, Saláta, Hubočan-Kucka (58. Jendrišek), Štrba, Karhan (73. Sapara)-Hamšík, Stoch (91. Pečalkaj-Hološko. Levitték az árakat a zsolnaiak Zsolna. Olcsóbbak lettek a belépők a Žilina-Chelsea labdarúgó BL- csoportmeccsre. A zsolnai klubvezetés döntése értelmében már nem csak a bérletesek vásárolhatnak ötven eurós belépőket az északi és a déli tribünre, a további jegyek pedig immár „csak” 100, illetve 150 euróba kerülnek. (SITA) Mindössze egy bronzot nyertek a magyar öttusázók Keresik a vb-kudarc okait SPORT KÉPERNYŐN EUROSPORT - 5.00,17.30, 19.10: Amerikai nyűt te­niszbajnokság (élő) 16.30: Vuelta kerékpáros körverseny, 11. szakasz (élő) SPORT 1 - 17.00: Szerbia- Spanyolország férfi kosár- labda-vb, negyeddöntő (élő) SPORT 1, STV 3 - 20.00: Törökország-Szlovénia férfi kosárlabda-vb, negyeddöntő (élő) NOVA SPORT - 17.00: Ka­zany-Dinamo Moszkva jégko- rongKHL-mérkőzés (élő) NIKÉ Szerda, szeptember 8. Jégkorong KHL: 14138. Kazany-Dina- mo Moszkva 1,7-4,2-3,41- 1,25- 1,88-1,13. Férfi kosár- labda-vb, negyeddöntő - 15741. Szerbia- Spanyolor- szág3,21-17-1,35-2,7-1,26. Komán Vladimir első válogatott gólját, Egervári Sándor szövetségi kapitány pedig első sikerét ünnepelhette Szerencsés magyar győzelem Moldova ellen ÖSSZEÁLLÍTÁS Budapest. Húsz percnyi jó já­tékkal verte 2:l-re a magyar vá­logatott hazai pályán Moldova válogatottját az Európa-bajnoki selejtezők E csoportjának máso­dik fordulójában. Az első játék­rész gyatra focit hozott, a házi­gazdák csak szenvedtek, a mol- dávoknak voltak veszélyesebb helyzeteik. A szünet után fel­élénkült a magyarok játéka, a 49. percben Rudolf talált el re­mekül egy szöglet utáni lecsorgó labdát - 1:0! A magyar váloga­tottban 1182 perc után talált is­mét csatár a kapuba. A 66. perc­ben Komán Vladimir lőtte ki a jobb alsó sarkot 19 méterről, kettőre növelve az előnyt. A kö­zéppályás első válogatott gólját szerezte. A moldávok a magyar védelem érthetetlen hibái után feljöttek, Suvorov egy kavarodás után szépített a 79. percben, majd többször is egyenlíthettek volna a vendégek. A magyar csapat némi szerencsével meg­úszta kapott gól nélkül, Egervári Sándor első győzelmét aratta szövetségi kapitányként, (nso) Magyarország-Moldova2:l (0:0) Góllövők: Rudolf (49.), Komán (66.), illetve Suvorov (78.). Sárga lap: Lipták, Lázár, ületve Frunza. Játékvezető: Kovarik (cseh), Szusza Ferenc Stadion, 9209 néző. MAGYARORSZÁG: Király-Lázár, Juhász, Lipták, Laczkó-Czvitkovics (46. Szalai), Komán (88. Vadócz), Elek, Dzsudzsák-Gera-Rudolf (63. Van- czák). MOLDOVA: Namasco-Bordian, Racu, Bulgaru, Bolohan-Cebotaru (70. Cojocari), Alexandru-Suvorov, Jósán (58. Doros), Tigirlas-Frunza (84. Bugatov). (Somogyi Tibor felvétele) Többnyire csak szenvedtek a magyarok SPORTMENÜ ■ Kézilabda FÉRFI EXTRALIGA. 2. forduló -18.00: Považská Byst- rica-Hlohovec. ■ Kosárlabda FÉRFI VB, nyolcaddöntő - 17.00: Szerbia-Spanyol- ország; 20.00: Törökország-Szlovénia. ■ Vízilabda NŐI EB, az 5. helyért -15.30: Magyarország-Spanyol- ország; elődöntő - 17.30: Görógország-Olaszország; 19.30: Hollandia-Oroszország. EREDMÉNYEK ■ Labdarúgás EB-SELEJTEZOK, A csoport: Törökország-Belgium 3:2 (0:1), g.: Altintop (48.), Sentürk (67.), Turan (78.), ill. van Buyten (28,69.): Ausztria-Kazahsztán 2:0 (0:0), g.: Linz (90.), Hotter (90.): Németország-Azerbajdzsán 6:1 (3:0), g.: Westermann (28.), Podolski (45.), Klose (45,), Sadikov (53, öngól), Badstuber (86.), Klose (90.), ill. Me- likov (57). B csoport: Macedónia-örményország 2:2 (1:1), g.: G)u- rovski (42.), Naumoski (90,11-esböl), ill. Movsziszjan (4L), Manucsarjan (90.): Írország-Andorra 3:1 (2:1), g.: Kilbane (15.), Doyle (4L), R.Keane (55.), ill. Allejo (45.). C csoport: Szerbia-Szlovénia 1:1 (0:0), g.: Zsigics (86.), ill. Novakovic (63.): Olaszország-Feröer-szigetek 5:0 (3:0), g.: Gilardino (12.), De Rossi (21.), Cassano (27.), Quagliarella (81.), Pirlo (90.). D csoport: Fehéroroszország-Románia 0:0; Albánia-Luxemburg 1:0 (1:0), g.: Salihi (37); Bosznia és Hercegovina-Franciaország 0:2 (0:0), g.: Benzema (72.), Malouda (79.). E csoport: Svédország-San Marino 6:0 (3:0), g.: Ibrahi­movic (7,77.), D. Simoncini (12, öngól), A. Simoncini (26, öngól), Granquist (51.), Berg (60.); Hollandia-Finnország 2:1 (2:1), g.: Huntelaar (7,16, a másodikat 1 Lesből), ill. Forssell (18.). F csoport: Grúzia-lzrael 0:0: Málta-Lettország 0:2 (0:1), g.: Gorkss (42.), Verpakovskis (85.); Horvátország-Görögország 0:0. G csoport: Bulgária-Montenegró 0:1 (0:1), g.: Zverotic (35.); Svájc-Anglia 1:3 (0:1), g.: Shaquiri (71.), ill. Roo­ney (10.), Johnson (69.), Bent (88.). H csoport: Dánia-lzland 1:0 (0:0), g.: Kahlenberg (90.); Norvégia-Portugália 1:0 (1:0), g.: Huseklepp (21.). I csoport: Csehország-Litvánia 0:1 (0:1), g.: Sernas (26.); Skócia-Liechtenstein 1:1 (0:0), g.: Miller (63.), ill. Frick (46.). ■ Jégkorong SLOVNAFT EXTRALIGA, 1. forduló: Skalica-Nitra 2:4 (0:2,2:2, 0:0), g.: Šátek (34.), J. Jurík (36.), ill. Spilar (8.), Ruékay (13.), Chrenko (28,), Slovák (39.); Banská Bystri ca-Žilina 2:3 (0:1,2:0,0:2), g.: Hlinka (28.), Cebák (35.), ill. Smotrila (4.), Rútus (52.), Petruška (56.); Mountfield-Poprad 3:2 (0:0,0:1,2:1 -1:0), g.: Jabrocký (45., 64 ). Važan (49.), ill. Mlynarovič (23.), Kmit (44.); Slovan Bratislava-Košice 2:0 (0:0,2:0,0:0), g.: Kováčik (22.), Nedorost (24.). Dukla Trenčín-Zvolen 2:1 - ráve­zetésekkel (0:0,1:0,0:1 -0:0,1:0), g.: Melichárek (32.), ill. Marek Haščák (48.), sorsdöntő rávezetés: Pardavý. ■ Kosárlabda FÉRFI VB nyolcaddöntő: Litvánia-Kína 78:67; Argentína-B razil ia 93:89. ■ Tenisz US OPEN, térti egyes, nyolcaddöntő: Federer (svájci, 2.)-Melzer (osztrák, 13.) 6:3,7:6,6:3; Söderling (svéd, 5.)-Montanes (spanyol, 21.) 4:6,6:3,6:2,6:3; Montils (francia, 17.)-Gasquet (francia) 6:4,7:5,7:5. Női egyes, nyolcaddöntő: Zvonareva (orosz, 7.)-Petkovic (német) 6:1, 6:2; Kanepi (észt, 31.)-Wickmayer (belga, 15.) 0:6, 7:6, 6:1. 4. forduló: Wozniacki (dán, 1 .(-Sarapova (orosz, 14.) 6:3,6:4. ■ Kerékpár VUELTA ESPANA, 10. szakasz (Tarragona-Vilanova i la Geltrú, 175,7 km): 1. Erviti (spanyol, Caisse d'Epargne) 4:13:31,2. Zingle (belga, Gofiáis), 3. Van Avermaet (bel­ga, Omega) - mind +0:37,... 26. Peter Velits (szlovák, HTC-Columbia) +1:38, ... 132. Martin Velits (szlovák, HTC-Columbia) +16:38. Összetettben: 1. Rodriguez (spa­nyol, Katyusa) 42:11:49,2. Anton (spanyol, Euskaltel) +0:02,3. Nibali (olasz, Liquigas) +0:04,... 10. Peter Velits +1:28, ...130. Martin Velits+1:26:57. SZLOVÁK KÖRVERSENY, 7. szakasz (Jaslovské Bohunice-Jaslovské Bohunice, 148,7 km): 1. Wippen (holland) 3:33:06,2. Porszev (orosz), 3. Schorn (osztrák), mind azonos idővel. Végeredmény: 1. Vrecer (szlovén) 23:22:54, 2. Seubert (német) +1:36, 3. Maroš Kováč (szlovák)+1:37. ■ Öttusa VILÁGBANOKSAG, Csengtu, női váltó: 1. Oroszország 5374 pont, 2. Franciaország 5214,3. Kína 5166,... 9. Ma­gyarország (Gyenesei Leila, Kovács Sarolta, Tóth Adri­enn) 3998. ■ Sportfogadás A KENŐ tegnapi nyerőszámai: 1,5,10,13,14,17,18,22, 31,35,39,40,46,49,50,54,58,63,76,80. Kenő Plusz­szám: 17. EGY MONDATBAN + Visszaléptette a Saxo- Bank csapata a Vueltáról An­dy Schecket, mivel a kerekes az egyik este engedély nélkül alkoholt fogyasztott.

Next

/
Thumbnails
Contents