Új Szó, 2010. augusztus (63. évfolyam, 176-201. szám)

2010-08-04 / 178. szám, szerda

18 Sport ÚJ SZÓ 2010. AUGUSZTUS 4. www.ujszo.com Medgyes Renáta: „Jövőre Párizsban lesz a fedett pályás Európa-bajnokság. Remélem, onnan már éremmel fogok hazajönni" Földrészünk élmezőnyében, közel a dobogóhoz Egyéni csúccsal lett hetedik az Eb-döntőben (Reuters-felvéteľ Mások sokadik próbálko­zásra hoznak ilyen kiváló eredményt. Neki elsőre si­került. Medgyes Renáta a barcelonai atlétikai Eb-n egyszeriben berobbant földrészünk legjobbjai kö­zé, hetedik lett női távolug­rásban. Mindössze tizen­három centire volt a dobo­gótól a roppant erős euró­pai élmezőnyben. Hazaér­kezése után centikről, él­ményekről, helyezése sportértékéről beszélget­tünk. J. MÉSZÁROS KÁROLY Barcelonában bejutott a dön­tőbe, ahol 671 centivel egyéni csúcsot ugrott, de közvetlenül a verseny után mégsem volt elé­gedett önmagával. Egy hét eltel­tével is ilyen gondolatok kava­rognak a fejében? Nem mondatnám, hogy elége­detlen vagyok, de az ötödik hely azért az enyém lehetett volna. Ahogy belepillantottam a statisz­tikába, kiolvashattam belőle az el­rugaszkodás pontos helyétől szá­mított távolságokat. Kísérleteim között nagy ugrások is voltak, mind 670-nél hosszabbra sikerült, tehát az ötödik helyre elég 675 centi is a lábamban volt. Csak dobbantáskor nem tudtam az ug­ródeszkára találni. Előtte ketten is 675 centivel végeztek... Ha nekem is annyi lett volna az eredményem, akkor megelőzöm őket, mert jobb volt a második leg­jobb kísérletem. Különben mind a ketten, az ötödik orosz Kolcsanova és a hatodik fehérorosz Mironcsik is az utolsó ugrásával került elém. Ekkor csúsztam le a hetedik helyre. Teljesítményéért érmet ugyan nem kapott, de edzője, Vladimír Bezdíček egyesre osz­tályozta Eb-szereplését. Megér­demelte? Úgy érzem, hogy igen. Mert tá­volugrásban első világversenye­men indultam, és nem juniorként kezdtem, hanem rögtön a felnőt­tek között, ráadásul egyéni csúccsal végeztem a hetedik he­lyen. Mások ilyen eredményig úgy jutnak el, hogy előtte ki tudja hányszor rajtoltak már. A mezőny is váratlanul olyan erős volt, hogy az nem normális. A selejtezőben tíz csaj megugorta a 665 centis szintet, és csak kettőt tettek kö­zénk ennél gyengébb teljesít­ménnyel. Még a tizenkettediknek is 662 volt az eredménye. Szóval nagyon erős volt a mezőny. És a döntőben? Szintén. Hatkilencvenkettője volt az első kettőnek, a harmadik­nak 684. Aztán 678, kétszer 675, majd következem én. Hát nem akármilyen eredmények! Ez volt az Európa-bajnokság egyik leg­erősebb, legszínvonalasabb szá­ma. Más indulók gyengébb ered­ménnyel is döntőbejutottak. Itthon az Eurosport sportcsa­tornán nézhettük az Eb-t, de a selejtezőbeli 666 centis ugrásán kívül talán még egyszer mutat­ták a döntőben, többször nem. Nem láttuk a legjobb, 671 centis kísérletet sem. Ez volt a legsike­rültebb próbálkozása? Nem. Az utolsó még nagyobb volt. Pedig egyáltalán nem jött ki a lépés, messziről rugaszkodtam el, és befejezetlenül ugortam, rossz ívben estem bele a homok­ba, mégis 603 centit mértek. Jobb kivitelezésben nagy eredmény lett volna. Ászéi mennyiben befolyásolta? Baj volt vele. Leghosszabb ug­rásomnál is alig segített. Ha lett volna egy kis hátszelem, nem is tudom, hova repültem volna. Eb­ben nem volt szerencsém, kavar­góit a szél, nehéz volt alkalmaz­kodni hozzá. Néha vártam, de a végtelenségig nem lehetett, egy perc alatt ugrani kellett, nehogy piros lapot kapjak. Verseny közben csak magával volt elfoglalva, vagy fél szem­mel az ellenfeleket is leste? A selejtezőben annyira izgul­tam, hogy remegett a lábam az idegességtől. A döntőben már más volt minden. Az első három kísérletnél lestem, ki mennyit ug­rott, és imádkoztam, hogy jussak be a legjobb nyolc közé. Azt észrevette, hogy a többiek hogyan élik át ezt a helyzetet? Láttam őket, de engem inkább az eredményük érdekelt. Az utol­só három sorozatban már baj volt a tájékozottságommal. Nem tud­tam, ki mennyit ugrott. Próbáltam az edzőtől érdeklődni, de nem let­tem okosabb, mert nem hallottam a szavait. Borzalmas zaj volt a stadionban. És az eredményj elzőt sem látta? Nem figyeltem a táblákat. Pró­báltam összpontosítani, nem akartam mással idegesíteni ma­gamat. Mire odanéztem, az eredmény már eltűnt. Hogyan érezte magát Európa nagymenői között. Társalogtak is egymással? Egyáltalán nem. A két szlovák bajnokság után az Eb-n is legyőzte Jana Velďákovát, aki küencedik lett. Hogyan viseli hazai ellenfele, hogy sorra megelőzi a tétverse­nyeken? Nagyon nehezen. És csodák csodájára testvérét, Danát is meg­viselte a dolog. Eleinte nem volt baj, mert bekerültünk a döntőbe. Aztán én úgy végeztem, ahogy végeztem, azóta meg nem volt miről beszélnünk. Alig köszön­tünk egymásnak. Négyen is hetedikek lettek a szlovák csapatból. Hogyan érzi magát a gyalogló Matej Tóth és a két hármasugró, Dana Velďáková és Dmitrij Vaľukevič társaságában? Csak örülhetek, hogy köztük vagyok, mert ők nem most kezd­ték a világversenyeken. És most velük egy szintre kerültem. Pedig amatőrként készültem fel az Eb­re, teljesen másképp, mint ők. Edzőm nagyon haragudott rám, mikor a döntő után elégedetlen­kedtem. Azt mondta, el sem tu­dom képzelni, mit értem el mind­nyárt az első világversenyemen. Nagyon meg volt elégedve velem. Múlt kedden zajlott a női tá­volugrás, de csak hétfőn jött ha­za. Mivel teltek a napjai az Eb végéig? Minden nap edzettem, és kijár­tam a stadionba is. A hétvégén versenyem lesz Luzernben, ezért nem pihenhettem. Vasárnap a fér­fi távolugrást is megnéztem. In­dult Pogány Misinek a tanítványa. Pogány volt az első edzője. Találkozott is vele? Igen. Ésmitmondottaszereplésére? Gratulált. Látott több versenyszámot is. Melyik tűnt a legérdekesebbnek? A férfi távol selejtezője kiváló színvonalú volt, és a női magasug­rás is nagy harcot hozott Vlasic, Green és Friedrich között. Tényleg meglepődtem a francia Lemaitre előretörésén. Mindkét férfi vágta­számot megnyerte, és a váltóban is győzött. Le a kalappal előtte! Volt külön szurkolótábora Barcelonában? Nem tudok róla, bár láttam a le­látón ismerős arcokat. Nekem otthon szurkoltak. Mit üzen azoknak, akik sze­mélyesen vagy ismeretlenül se­gítették abban, hogy indulhas­son Európa legjobbjai között? Nagyon köszönöm mindenki­nek, a családomnak, az edzőmnek és mindenkinek, hogy hittek ben­nem, és mellém álltak. Mivel fogadta hatéves lánya, Renike? Boldog volt, hogy végre hazaér­tem. Nyakamba borult, és nagyon örült. Van-e már következménye jó Eb-szereplésének? Megszólított a Nemzeti Sport- központ. Úgy néz ki, hogy segíteni fognak, felkarolnak. Már alá is ír­tam velük egy szerződést. Tehát megérte küzdeni... Végre valami! Jövőre Párizsban lesz a fedett pályás Európa-baj­nokság. Remélem, onnan már éremmel fogok hazajönni. Ma délelőtt Budapesten és Balatonfüreden a hosszútávúszással és szinkronúszással megkezdődik a harmincadik vizes Európa-bajnokság Kiss László szövetségi kapitány több érmet vár, mint négy éve ELŐZETES Budapest. Ma délelőtt megkez­dődnek a 12 napig tartó budapesti vizes Európa-bajnokság versenyei. Vasárnapig a hosszútávúszó és a szinkronúszó számokat bonyolít­ják le, hétfőtől a rövidtávúszók és a műugrók mutatkoznak be a 30. kontinensviadalon Magyarország 1926, 1958 és 2006 után negyedik alkalommal ad otthont a vizes Eb-nek. Nem­csak a főváros, és a Széchy Tamás­uszoda fogadja a több mint negy­ven országot reprezentáló ver­senyzőket, legalábbis az első öt napban. Miközben a Margitszige­ten a mű-, vagy másik nevén a szinkronúszók vetélkednek egyé­niben, párosban, csapatban és kombinációban vasárnapig, a hosszútávúszók, újkori besorolá­suk szerint nyíltvízi úszók a Bala­tonfüreden mérik össze erejüket. Az előbbi szakágban sok babér nem fog teremni a házigazdáknak. A nyíltvízieknél viszont az érem sem kizárt: mert a hosszú­távúszásra váltott, s a versenyzés­hez jelentős szünet után visszatért Risztov Éva az olimpiai programba is felvett 10 km-n kellemes megle­petést is szerezhet. Hétfőtől következnek a műugrók, hogy aztán 5 női és 5 fér­fi kategóriában döntsenek arról, kik a legjobbak Európában. A ma­gyarok részéről a jeles társaságba jelenleg csupán a korábban már Európa-bajnoki ezüstöt és bronzot is kiérdemelt Barta Nóra tartozik, aki az élcsoportba várható 1 és 3 méteren egyaránt. Az úszók nem csupán létszámuk miatt alkotják a magyar csapat ge­rincét: az eddigi csúcsrészvételt je­lentő 59 főből tudniillik legalább öten képesek rá, hogy Európa-baj­noki címet, sőt címeket is nyerje­nek Budapesten. Á 20-20 verseny­szám zömében - a házigazda jogán - a maximális jelenlétet vállalta a Kiss László szövetségi kapitány igazgatta válogatott, azaz többnyi­re négy magyar női és férfi ver­Cseh László négy éve két arany- és egy ezüstérmet szerzett (TASR-elvétel) senyző áll majd rajthoz a selejte­zőkben. A hölgyeknél a legjobb eséllyel a tavalyi római világbaj­nok, a 400 méteres vegyes klasszi­sává érett Hosszú Katinka indul, aki már az augusztus 9-i nyitóna­pon begyűjtheti az első magyar aranyat. Hozzá csatlakozhat a leg­szebb színű medál kiharcolására is képes, Eb-dobogós tapasztalatok­kal már rendelkező, bár többhetes betegsége miatt még mindig nem teljes értékű Verrasztó Evelyn 200 m vegyesen (de éppenséggel sprintszámokban is), és medálhoz juthat még Mutina Ágnes, Jakabos Zsuzsanna, s Dara Eszter is. A férfiaknál az olimpiai második, sokszoros vb- és Eb-érmes Cseh László, a két vegyesszám európai uralkodójaként címvédőhöz méltó teljesítményre készül, s éppenség­gel duplázhat a 200 m mell világ­bajnoka, a 2004-es ötkarikás ezüst­érmes Gyúrta Dániel is, aki mára 100-on is nemzetközi „úszó­mesterré” nőtte ki magát. Kis Gergő pedig elsősorban 800 m gyorson brillírozhat megint, amelyen a 2008-as avatón aranyérmes lett. Kiss László a rajt előtt így véleke­dett: „Becsületes és jó felkészülé­sen vagyunk túl. Szerencsére se sé­rülés, se betegség nem hátráltatott minket, így bátran kijelenthetem, hogy a Margitszigeten sok örömet szerezhetünk a kilátogató magyar közönségnek.“ A kapitány annak a várakozásá­nak is hangot adott, hogy a váloga­tott a 2006-os Eb-nél eredménye­sebb lesz, s több érmet szerez, mint négy esztendeje. A legutóbbi mar­gitszigeti kontinensviadalon össze­sen hét magyar medál született: Cseh két arany mellett egy ezüstöt is nyert, a négy bronzból pedig Ko­vács Ágnes hármat, míg Kerékjártó Tamás egyet vállalt. Szlovákiát 11 tagú csapat kép­viseli, de csak a hátúszó Ľuboš Križkónak van reális esélye a jó szereplésre. Križko a legutóbbi Eb-n harmadik lett az 50 méteres távon, ezzel most is szívesen ki­egyezne. (MTI, SITA)

Next

/
Thumbnails
Contents