Új Szó, 2010. augusztus (63. évfolyam, 176-201. szám)

2010-08-31 / 201. szám, kedd

4 Gazdaság és fogyasztók ÚJ SZÓ 2010. AUGUSZTUS 31. www.ujszo.com GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Számos új állás a Bombardiertől? Pozsony. A kanadai Bombar­dier repülőgépgyártó szlovákiai beruházás lehetőségét fontol­gatja — közölte a hírt a Hospo­dárske noviny napilap a Szlovák-kanadai Kereskedelmi Kamara elnökére, Joseph Burzá- ra hivatkozva. A világ harmadik legnagyobb, személyszállító re­pülőgépeket gyártó cége embe­rek százait, sőt ezreit alkalmaz­hatná. A múltban a Bombardier már vállalkozott Szlovákiában, de az erős konkurencia miatt ki­vonult innen. A gazdasági válság próbára tette a céget: tavaly 302 repülőgépet gyártott, míg egy évvel korábban 349-et, és a ke­reslet csökkenésével számolnak idén is. Egyelőre azt sem lehet tudni, hogy a tervezett beruhá­zás egyáltalán repülőgépgyártás lesz-e, hiszen a kanadai cég más járműveket, például mozdonyo­kat is gyárt. (SITA) Jól teljesítenek a cseh bankok Prága. A cseh bankok jól vi­selik a gazdasági válság okozta megrázkódtatásokat - derül ki az ágazat stressztesztjeiből, amelyeket tegnap a patria.cz internetes portál tett közzé. A tesztek szerint a cseh bankok tőkemegfelelése június végén 15%-os volt, és csak extrém esetben kellene a bankoknak mintegy 3,5 milliárd cseh ko­ronával (141,38 millió euró) feltölteniük a tartalékaikat, ami elenyésző összegnek számít. A cseh jegybank szerint a bedőlt céges hitelek aránya az összes hithez képest jövő júniusban eléri a 10%-ot, a lakossági hite­lek esetében ez 5,5 százalék lesz, míg jelenleg 4,5 százalék körül mozog. (TASR) Kevesebben interneteztünk Pozsony. Az elmúlt hónap­ban több mint 33 ezerrel csök­kent az aktív internethasználók száma az elmúlt hónaphoz ké­pest - derül ki az Internetes Média Szövetség tegnap közzé­tett elemzéséből. Eszerint míg júniusban 2 330 867 felhaszná­lót számoltak össze, júliusban 2 297 506-ot. Az internetezők 60,4 százaléka a Windows XP, 14,8 százalékuk a Windows Vista, 14,4 százalékuk pedig a Windows 7 operációs rendszert használta. A keresőprogramok közül Szlovákiában a Firefox a legnépszerűbb. (TASR) Idén drágábban veszik a tejet Pozsony. A tej 100 kilo­grammra számított átlagos fel- vásárlási ára júliusban elérte a 26,59 eurót, vagyis az egy évvel korábbihoz képest 43 százalék­kal nőtt. Az Agrárpiaci Informá­ciós Rendszer (ATIS) szerint jú­liusban 68 200 tonnányi tejet vásároltak fel a tejfeldolgozók, ami 6 százalékkal marad el a ta­valy júliusban felvásárolt 72,5 ezer tonnától. (TASR) Javuló hangulat az euróövezetben Brüsszel. A vártnál kissé job­ban javult az üzleti hangulat az euróövezetben augusztusban - tette közzé az erre vonatkozó adatokat tegnap az Európai Bi­zottság. Az alaphangulatot a gazdasági helyzetet jellemző ál­talános optimizmus és a mun­kanélküliségtől való félelem csökkenése adta meg. Rendsze­res havi elemzésében a brüsszeli testület rámutatott: az átfogó adat - amely 101,8 pontra emelkedett a júliusi, lefelé mó­dosított 101,1 pontról-azt jelzi, hogy az euróövezet gazdaságá­ban folytatódik a fellendülés. Ez sorjában már az ötödik hónap, hogy emelkedik a mutató, amely 64,6 pontos értékkel 2009 már­ciusban érte el a mélypontját. A legnagyobb gazdaságok közül Nagy-Britanniában és Németor­szágban javult a legjobban az üz­leti hangulat. (MTI) Drágább benzin Magyarországon Budapest. Magyarországon holnaptól 4 forinttal emeli a 95-ös benzin, és 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykeres­kedelmi árát a Mól. A társaság egy hete a benzin árát 4 forint­tal, a gázolajét 3 forinttal csök­kentette. A mostani emeléssel a gázolaj átlagára 324 forintra, míg a benziné 336 forintra nő, az ettől való eltérés 10-30 forint lehet. Tíz hete történelmi csú­csot ért el az üzemanyagár: ak­kor a gázolaj átlagára az idei ed­digi maximumra, 331 forintra, a benziné pedig történelmi csúcs­ra, 345 forintra nőtt. (MTI) MAI VALUTAÁRFOLYAMOK AKTUÁLIS KÖZÉPÁRFOLYAMOK Valuta Árfolyam Valuta Árfolyam Angol font 0,8165 Lengyel zloty 3,9806 Cseh korona 24,808 Magyar forint 283,49 Horvát kuna 7,2740 Román lei 4,2344 Japán ien 107,54 Sváici frank 1,3055 Kanadai dollár 1,3333 USA-dollár 1,2700 VETEL-ELADAS Bank dollár cseh korona forint Volksbank 1,31-1,23 25,54-24,05 297,06-271,48 OTP Bank 1,31-1,23 25,51-24,05 292,62-275,97 Postabank 1,31-1,23 25,67-23,93 Szí. Takarékpénztár 1,32-1,23 25,45-24,04 297,20-271,60 Tatra banka­­­Dexia banka 1,30-1,24 25,40-24,11 292,08-277,28 Általános Hitelbank 1,30-1,24 25,52-24,10 297,06-271,48 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. (Forrás: SITA) Az EL) döntéshozói szerint az új típusú izzók akár ötször kevesebb áramot fogyasztanak, mint a régi égők Búcsú intünk a 75 wattos izzónak Az energiatakarékos izzók generációja. Mint kiderült, nem mindig ta­karékosak, ráadásul a ki- és bekapcsolásokat sem tűrik jól. (Képarch.) Brüsszel/Pozsony. Újabb ál­lomásához érkezett az Eu­rópai Unió hagyományos égők ellen folytatott harca. Holnaptól, vagyis szep­tember elsejétől az üzletek már nem rendelhetnek 75 wattos hagyományos - nem energiatakarékos - izzókat sem az Európai Unióban. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Az Európai Unió tavaly kezdte meg a hagyományos égők keres­kedelmének felszámolását, kör­nyezetvédelmi megfontolásokra hivatkozva. Először a 100 wattos izzókat vonták ki, majd idén szep­tember 1-től a 75 wattosokon a sor. Következik még a 60, a 40 és a 25 wattos hagyományos izzók ke­reskedelmének megszüntetése is. E termékek 2012-ben tűnnek el véglegesen az üzletekből. A dön­tés hátterében az áll, hogy a brüsszeli döntéshozók szerint az új típusú, energiatakarékos izzók akár ötször kevesebb áramot fo­gyasztanak, mint a régi égők, így használatukkal jelentősen csök­kenteni lehet a környezet- szennyezést. Ráadásul uniós át­lagban egy-egy családnak akár 2-300 euró éves megtakarítás is jelenthet, ha összes égőjét kicseré­li. A készletek kifutásáig a kiske­reskedelmi üzletek elvileg még kínálhatnak a kivonásra ítélt iz­zókból. Az unióban 2006-ban a háztartások 5,1 milliárd izzót üzemeltettek, ennek kétharmada még hagyományos volt. A csalá­dok több mint fele abban az évben még egyáltalán nem használt energiatakarékos izzót. Az energiatakarékos izzók meg­ítélése azonban korántsem olyan egyértelmű, mint ahogyan azt az EU tálalja. Nemrég a legkülönbö­zőbb áruk, illetve termékek minő­ségének ellenőrzésével foglalkozó német Warentest Alapítvány vette górcső alá az energiatakarékos égőket. A teszt során többségük csaknem elégtelenre vizsgázott. Az alapítvány szerint a szakembe­rek 28 energiatakarékos égőt vizsgáltak meg, és azok közül csak három érdemelte ki a jó minősí­tést. Kétharmaduk a jótól messze elmaradó, kielégítő érdemjegy­hez jutott, míg hat égőt az illeté­kesek hibásnak minősítettek. A vizsgálat különböző márkákra, köztük a legnagyobbakra - az Os- ramra, a Philipsre és a Megaman- ra - is kiterjedt, és kivétel nélkül leszerepeltek. Az alapítvány szerint tartós használat esetén az energiataka­rékos égők fényereje gyors ütem­ben gyengül. Ez azt jelenti, hogy az égők az idő múlásával veszíte­nek fényerejükből, eközben azonban áramfogyasztásuk nem kisebb a hagyományos égők fo­gyasztásánál. Az energiahaté­konyság fokozatos mérséklődése ily módon csökkenti a hagyomá­nyos izzókkal szembeni környe­zetvédelmi-, illetve költségelő­nyöket. A vizsgált izzók jelentős része már kevesebb, mint hatezer óra után felmondta a szolgálatot, miközben a gyártók előzetesen mintegy tízezer órát vagy ennél is többet garantáltak. Ugyancsak gyengének bizo­nyult az izzók úgynevezett kap­csolási megbízhatósága is. Ez azt jelenti, hogy az energiatakarékos égők jelentős hányada nem bírta a sorozatos ki-, illetve bekapcsolást. A vizsgálatkor alkalmazott tartós teszt során egyes égők már ötezer ki-, illetve bekapcsolás után tönk­rementek. (TASR, MTI) A következő 2-3 évben több kelet-európai ország is belerokkanhat az európai pénzügyi takarékosságba Rövidesen elkerülhetetlen a görög államcsőd ÖSSZEFOGLALÓ Becs. Több kelet-európai or­szág belerokkanhat az európai pénzügyi takarékosságba a kö­vetkező 2-3 évben, az egyik po­tenciális áldozat éppen Magyar- ország - állítja Kenneth Rogoff, a Harvard Egyetem professzora, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt főközgazdásza a Profil című osztrák hetilapnak. A Görögor­szágnak nyújtott segélycsomag szerinte csak elodázta, de nem ol­dotta meg a problémát, azonban az államcsőd segélycsomaggal történő „elhalasztása” biztosította Spanyolország, Portugália és Íror­szág helyzetét, melyek egyidejű összeomlásával nem tudott volna megbirkózni az Európai Unió, emellett a veszélyzónában tartóz­kodik Magyarország, Ukrajna, Lettország és Románia is. Rogoff véleménye szerint egy­két év múlva a görög kormány nem fogja teljesíteni az IMF elvá­rásait, melyet a valutaalap egy ideig eltűr, majd nem finanszíroz­za Görögország költségvetését, aminek következtében csődbe megy az ország. Amíg az IMF be­avatkozásra készen áll, addig nem várható, hogy államcsőd követ­kezzen be Kelet-Európábán. Uk­rajna, Románia és Magyarország azok az országok amelyeknek „ingatag a helyzete”, melyek kö­zül különösen rossz helyzetben Magyarország van - állítja Rogoff. A közgazdász szerint ezek az or­szágok a takarékosság első lépése­it könnyen teljesítik, a nehezebb szakasz csak most kezdődik. A térség egyes országai jól átvé­szelik majd az államháztartás konszolidálást, mások nem. Lehe­tetlen előre megmondani, hogy melyik ország megy csődbe, hisz ez a politikai vezetés döntéseitől függ, melyek választhatják a taka­rékossági programot vagy be­szüntethetik a hitelezőiknek való fizetést. Az Európai Unió struktu­rális gyengeségeire is felhívta a fi­gyelmet Rogoff, példaként a gö­rög segélycsomag elutasítása mel­lett döntő Szlovákiát említette, így véleménye szerint ennyi or­szág összetartása nem működhet. Az IMF időt nyert az országoknak, de nem mindegyik fog megbir­kózni a kihívással - állítja Rogoff. Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász a minap azt írta, hogy az EU saját szabályozása miatt ke­rül újra recesszióba. Azzal, hogy az európai kormánýok visszafog­ják a köítéseiket a deficit csökken­tése érdekében, „W” alakú re­cesszióba hajszolják a kontinenst. „Őrültség ötletszerűen visszafog­ni a magas megtérülésű befekte­téseket csak azért, hogy a deficit jobbnak tűnjön” - fogalmazott a Nobel-díjas közgazdász. Felhívta a figyelmet arra: Európa az EU ál­tal meghatározott 3 százalékos hiánycélra koncentrál, a mester­ségesen felállított irányszám nem a valóságban gyökerezik, és en­nek betartása újabb válsághul­lámba tereli Európát - tudósít a Bloomberg. (VG, ú) Az euróbán vezetett számlák betéti kamatai (érvényes 9010. augusztus 99-től) Bank 7 nap r 1 hónap 3 hónap 6 hónap 12 hónap 24 hónap Lakossá­gi folyó számla ČS0B 0,05 0,10-0,15 0,150,35 0,500,70 1,00-1,20 1,80-2,00 0,15-0,80 Privatbanka 0,50 0,70 1,10 2,30 0,10 OTP Bank 0,10 0,15 0,30 0,80 1,20 2,30 0,000,20 Komerční b. 0,0-1-0,01 0,01-0,15 0,010,35 0,010,50 0,01-0,80 0,05-0,10 Volksbank 0,000,30 0,000,50 0,000,80 0,00-1,20 0,00-2,30 0,00-0,10 UniCredit Bank 0,200,30 0,400,50 0,600,80 0,80-1,00 2,20-2,40 0,000,05 Dexia banka 0,100,20 0,400,50 0,90-1,00 1,30-1,35 1,80-2,00 0,05 Tatra banka 0,05 0,100,15 0,250,30 0,500,60 0,90-1,00 _J,7° 0,100,50 Slovenská sporiteľňa 0,15 0,300,35 0,700,80 1,10-1,20 1,80 0,100,30 Všeobecná úverová banka 0,10 0,100,20 0,250,40 0,550,70 1,00-1,10 2,00 0,106,00 Poštová banka ■ , 0J5^ WO 0,650,80 2,00 MHMM A bankkönyvek betéti kamatai (érvényes 9010. augusztus 99-től) Bank Felmondási határidő 3 6 9 12 18 2 év Felmon­hónap hónap hónap hónap hónap dási idő nélkül Privatbank 0,70 1,10­1,30­1,50 0,10 OTP Bank 0,70 0,90 0,90 1,15­1,20 0,10 Volksbank 0,30 0,60­1,00­1,40 0,10 UniCredit Bank 0,40­­1,00 1,00 0,10 Poštová banka 1,00 1,20­1,30­1,35 0,01 Dexia banka 0,20 0,50 0,50 0,60­0,75 0,10 Tatra banka­­­­­­0,30 Slovenská sporiteľňa­” 0,10-2,50­0,10 Všeobecná úverová banka 0,30 9,60 _ 1,00 _ 1,00 0,10

Next

/
Thumbnails
Contents