Új Szó, 2010. augusztus (63. évfolyam, 176-201. szám)
2010-08-27 / 198. szám, péntek
6 Kultúra ÚJ SZÓ 2010. AUGUSZTUS 27. www.ujszo.com Sokoldalú művész volt Elhunyt Konrád József Marton Éva, a világhírű szopránénekesnő a sztárvendége a pozsonyi Szlovák Nemzeti Színház szeptember 12-i évadnyitó gálaestjének Három énekesnő repertoárja egy torokban 89 éves korában tegnap elhunyt Konrád József, a komáromi Magyar Területi Színház (MATESZ) alapító tagja, a Komáromi Jókai Színház Örökös Tagja, rendező, színész, színházigazgató, műfordító. 1921. november 6-án született Somorján. Alapító tagja volt a Csemadok somorjai helyi szervezetének. Műkedvelő színjátszóként ott lépett először színpadra. 1952-től a MATESZ színésze, rendezője, 1956-1977-ben, illetve 1979-1981-ben művészeti vezetője, 1962-63-ban (Műnk Istvánnal és Tarics Jánossal), illetve 1977-79-ben megbízott igazgatója volt. Ható Ignácot játszotta a Tűzkeresztségben, Tímár Mihályt Az aranyemberben, von Waltert az Ármány és szerelemben, Aszt- rov doktort a Ványa bácsiban. Főbb rendezései: Különös házasság, A lőcsei fehér asszony, Rozsdatemető, Szent Péter esernyője, Kismadár, A néma levente, A sa- lemi boszorkányok, A kőszívű ember fiai, A cigány, A beszélő köntös, A revizor, A peleskei nótárius, Szeretve mind a vérpadig, Konrád József 1921-2010 (Képarchívum) Czillei és a Hunyadiak. Számos szlovák drámaíró darabját ültette át magyarra. Hangjátékokban, szlovák és magyar filmekben játszott. Találóak voltak rajzos színészkarikatúrái is. 1979-ben Érdemes művész címmel tüntették ki. 1986-tól nyugdíjas, 2008-tól a Komáromi Jókai Színház Örökös Tagja volt. Konrád Józseftől augusztus 30-án 11.30-kor vesznek végső búcsút Komáromban, a katolikus temetőben, (b) Nincs a világnak jelentős operaháza, ahol ne ünnepelték volna. Marton Éva szeptember 12-én Pozsonyban lesz látható, hallható, a Szlovák Nemzeti Színház új épületében zajló évadnyitó gálaest sztárvendégeként. Beszélgetésünk a világhírű szopránénekesnővel ennek a vendégszereplésnek az apropóján készült. VOJTEK KATALIN Manapság, a nyitott Európában jóval könnyebb a fiatal énekeseknek, nem korlátozzák őket határok, oda szerződhetnek, ahova akarnak. Nem gondol néha arra, hogy sok energiát megtakaríthatott volna, ha az ön pályakezdése idején is így lett volna? Nem tudom, hogy könnyebb-e a mai énekeseknek, nekem az a véleményem, hogy nehezebb. Rengeteg fiatal, munkára, lehetőségre éhes énekes érkezett az egykori keleti blokkból, és ezáltal a piac felhígult, az emberek értéke csökkent. Ma fillérekért minden zene elérhető, letölthető, ami nagyon jó, a másik oldalon viszont a lemezgyárak tönkrementek, és ez nagyon ártott ennek a művészeti ágnak. A mai énekesek mögött már nincs egy lemezgyártó cég, amely, ha fel akart futtatni valakit, egész apparátusával mögéje állt. Akkor még voltak szponzorok, akik letettek az asztalra 2-300 ezer dollárt, és a bécsi Staatsoperben fel lehetett venni egy Turandotot Carreras, Katia Ricciarelli, Marton Éva közreműködésével. Ez ma már nincs. Ma az énekeseknek mindig elő kell énekelniük, én ezt nem ismertem. Ha megcsináltam egy szerepet, akkor négy-öt szerződéssel a zsebemben távoztam a színházból. Hat-nyolc évre előre lekötöttek. A színházaknak fontos volt, hogy lekössék azokat az énekeseket, akikben emberileg, művészileg százszázalékosan megbíztak. És arra is nagyon ügyeltek, hogy egymáshoz illő énekeseket szerződtessenek egy- egy produkcióra. Ma szinte találomra összeverbuvált szólistagárdákkal dolgoznak, de olyanok is az előadások. A felhígulás alatt az emberanyagot is értette? Á tömeg mindig hígulást jelent. Pedig az lenne a logikus, hogy csak a legjobbak csinálnak karriert. Ez soha nem volt így. Rengetegen jönnek, és nemcsak a legjobbak, hanem a középszerűek és az annál gyengébbek is. Már nem léteznek a kiválasztottak, minden színház arra törekszik, hogy a produkciót ki tudja hozni a rendelkezésére álló pénzösszegből, ami egyre kevesebb. Parádés szerepe, Puccini Tu- randotja egyike az operairodalom legnehezebbjeinek. A you- tube-on is megtekinthető felvételein szemmel láthatóan élvezi a nyaktörő nagyáriát, holott a legtöbb énekesnő alig várja, hogy utána legyen. Sosem kellett megküzdenem a hangokért, mindig úgy éreztem, hogy ezt a szerepet Puccini nekem írta. Amikor először énekeltem a bécsi Staatsoperban, az első együttes próba után Lórin Maazel, a dirigens azt mondta, jól van, most menjünk imádkozni a templomba. Megkérdeztem, miért. Imádkozzunk, mondta, hogy Marton Éva egészséges maradjon a premierig, mert akkor ez a Tu- randot óriási szenzáció lesz. És az is lett. Számomra Turandot egy csodálatos ajándék volt, örömmel énekeltem. Öröménekes vagyok, örömmel csinálom azt, amit csinálok. Hál' istennek, elmondhatom, hogy annyit énekeltem, amennyit három énekesnő együtt, és volt egy pár szerepem, „Öröménekes vagyok, örömmel csinálom azt, amit csinálok" (Somogyi Tibor felvétele) amelyeket nagyon szerettem: a Färberin és a Kaiserin Strauss Árnyék nélküli asszonyában, Elza és Ortrud Wagner Lohengrinjében, Sieglinde és Brünhilde a Ring- ben, ezeket mintha az én hangomra írták volna. Amikor 40 évesen elénekeltem Brünhildét, úgy éreztem, most már meghalhatok, elértem mindent, amit egy énekes elérhet. Hoppá, mondtam aztán magamban, azért még jó lenne, ha jönne pár dolog. És jött is. Többek között Strauss Elektrája, amelyet egyetlen év leforgása alatt három különböző produkcióban, három, egymástól teljesen elütő rendezői felfogásban énekeltem. A londoni Elektra életem egyik legnagyobb sikere volt, színészként is. Aki ennyire élvezi a szerepeit, érez félelmet fellépés előtt? Félelem? Nem tudom, mi az, soha nem féltem. Ön akkor szerencsés alkat. Nem vagyok szerencsés alkat, mindent megtettem azért, hogy képzett énekes váljon belőlem, nyitott szemmel jártam a világban, sokat tanultam a kollégáktól. Százhúsz szerepet énekelt, valamennyit eredeti nyelven. Azt olvastam, hogy Janáček Je- nufájának Sekrestyésné szerepéhez egy évig tanult csehül. Inkább úgy mondanám, hogy fél évig intenzíven foglalkoztam a nyelvvel. Kellett a szerephez, mert nagyon nehéz a cseh nyelv, viszont rendkívül karakterisztikus. Janáček csodálatosan tudta érzékeltetni a szavak lejtését, dallamívét, ő egyik kedvenc zeneszerzőm. Jelenleg a Liszt Ferenc Zene- művészeti Egyetem ének tanszakának vezetője. Szeret tanítani? Noha nem könnyű tanítani, ez az egyik legcsodálatosabb dolog a világon, szenvedélyemmé vált, szinte második pályámnak tekintem. Mit üzenne azoknak, akik énekesi pályára készülnek? Nem szoktam üzengetni senkinek, de ha valaki megkérdez, elmondom, hogy két mottóm volt az életben. Az első Tosca imájának szavai: „Vissi ď arte, vissi ď amore”. Ez életem ars poeticája, a művészet és a szeretet. A második pedig az, amit II. János Pál mondott: „Kövessetek engem.” Kövessétek az én példámat, és akkor ti is eléritek azt, amit én. Ha nekem sikerült, nektek is sikerülhet. Az ipari örökségre építve az ipari kultúra, az urbánus folklór tárgykörében tudnak olyasmit kínálni, ami világszerte ritkaságnak számít A Ruhr 2010 EKF egyik különleges eseménye volt az a szabadtéri bankett, amelynek helyszíneként július 18-án az ország legforgalmasabb autópályája, azA40 hatvan km hosszan lezárt szakasza szolgált (SITA/A P-fe Ivéte I) Ruhr-vidék: bányászközpontból kulturális főváros POSTA ÁKOS ISTVÁN Idén Pécs és Isztambul mellett Essen, illetve az egész Ruhr-vidék az Európa kulturális fővárosa címet viseli. A Ruhr-vidék London és Párizs után Európa legnagyobb településének számít a maga 5,3 millió lakosával; egymás mellett sorakoznak a Pozsony méretű városok, köztük egy-két „kisváros” (pl. Bottrop), amelynek népessége szintén a százezerhez közelít. A Ruhr-vidékről azonban az embereknek egyáltalán nem a kulturális turizmus jut először az eszébe Ostravához, Miskolchoz vagy Katowicéhez hasonlóan a bányászatról és az ipari létesítményekről ismert ez a vidék, holott mára a kohókat feladták, az utóbbi 20-30 évben radikálisan megváltozott a térség munkaerőpiaci arculata. A városképet ennek ellenére az ipari épületek uralják, olyannyira, hogy első pillantásra a legnagyobb jóindulattal is groteszknek tűnik a tény, hogy ez a térség lett Európa Kulturális Fővárosa! Főként úgy, hogy Észak-Rajna-Vesztfália tartományon belül is olyan; világhírű - turistákat vonzó - városok vannak, mint Köln vagy Münster. A Ruhr-vidék azonban könnyen rácáfol arra, hogy méltatlan lenne a címre: tudatosan, tervezetten igyekszik kiépíteni magát a kulturális és a kulináris rendezvények, valamint a konferenciaturizmus számára egyaránt ideális helyszínné! Egyrészt az ipari örökségre építve az ipari kultúra, az urbánus folklór tárgykörében tudnak olyasmit kínálni, ami világszerte ritkaságnak számít. Az esseni „Zeche Zollverein” (egy bezárt és múzeummá átalakított bányakomplexum) az UNESCO Világ- örökség listáján is szerepel, másrészt számtalan különleges műgonddal összeállított kiállítást rendeznek, így például a Folk- wang Múzeum a náci hatalomátvétel előtti idők képzőművészetével, Elvis Presley-kultusszal és párizsi impresszionistákkal csalogatja idén a látogatókat. A hattin- geni Henrichshütte is különleges látnivaló! A nyolcvanas években felhagyott bányatelep mára kulturális centrummá vált, a múzeumok éjszakájának németországi megfelelőjén, a kifejezetten az ipari kultúrának szentelt ExtraSchicht rendezvényen például itt mutatták be a közszolgálati ZDF csatorna által felújíttatott, a Ruhr-vidéken forgatott 1922-es „Schlagende Wetter” című némafilmet. A kultúra mellett a konferenciaturizmus is igen jelentős, az esseni vásár rengeteg rendezvényt bonyolít le. Külön előnye a térségnek, hogy egy-két órán belül elérhető Hollandia, Belgium (fontosabb határ menti városok: Ven- lo, Eupen), illetve Észak-Német- ország városai is, együttesen több tízmillió ember élettere. Ahogyan Katharina Jarzombek, a „Ruhr 2010. Európa Kulturális Fővárosa” projekt sajtófőnöke kérdésemre elmondta, szándékosan nem arra törekedtek, hogy valami építészeti különlegességet alkossanak a kulturális fővárosi státus okán, hanem sokkal inkább egy egészen egyedülálló háttérhálózatot szeretnének maradandóan létrehozni, mint tette például Graz 2003-ban a Kunsthaus megépítésével. A térség nagyvárosainak turisztikai hivatalai közös turistaútvonalakat dolgoztak ki, s a kulturális intézmények is szorosabban működnek együtt, így mindenki az igényeinek megfelelő kikapcsolódási vagy művelődési formát találhat magának. Természetesen a magyarországi kulturális fővárossal, Péccsel is vannak közös projektek, ugyanakkor a szervezettség és az anyagiak terén egyaránt szembeötlő különbségek vannak. Míg Pécsett az utóbbi években a város és az EKF projekt vezetése is többször cserélődött, továbbá a különböző munkálatok is sokat csúsznak, bizonyos beruházások nem készültek ei időben, a Ruhr-vidéken német precizitással folyik a szervezés. A siker meg is mutatkozik: a látogatók számát tekintve a Ruhr-vidék megelőzi az utóbbi évek EKF-stá- tusú városait. Igaz, az abszolút elsőséget eddig még nem sikerült a brit Liverpooltól megszereznie! De még csupán a félidőnél tartunk...
