Új Szó, 2010. augusztus (63. évfolyam, 176-201. szám)

2010-08-18 / 190. szám, szerda

www.ujszo.com UJSZ& 2010. AUGUSZTUS 18. Régió 5 Andruskó szerint a jövő héten megkezdődhetnek a tárgyalások az MKP és a Híd között Bósza felajánlkozott az MKP-nak Komárom. Felhívással for­dult az MKP helyi alap­szervezetéhez Bósza János komáromi autonómiaharcos. . ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Azt javasolva, hogy a párt ne indítson saját polgármesterjelöl­tet az őszi helyhatósági választás során, hanem az ő jelölését tá­mogassa. Andruskó Imre, az MKP helyi elnöke komolytalan­nak nevezte az ötletet. Bósza nyílt levelében azzal indokolta javaslatát, hogy közö­sen legyőzhetnék Bastmák Tibor jelenlegi polgármestert és meg­akadályozhatnák egy szlovák el­lenjelölt győzelmét is. „Az én nézeteim és az MKP programja között nagyon sok hasonlatosság található. Ahol a nézeteink nagyban eltérnek talán a megva­lósíthatóság és a 20 éve az MKP- s struktúráiba bebetonozott ká­derek nemakarásának valamint a bátortalan magnyilvánulások- ban rejlik. ... Én hajlandó va­gyok most én azonnal elfelejteni minden olyan sérelmet és nézet- eltérést, amit egyesek az én ro­vásomra követtek el és egyúttal én is elnézést kérek minden olyan becsületes MKP-tól, akit esetleg akaratlanul is eddigi te­vékenységemmel megsértettem.” - áll egyebek között a nyílt levélben (szó sze­rinti idézet, a nyelvtani pontat­lanságokkal együtt). Andruskó Imre elmondta: a párton belül egyáltalán nem fog­lalkoznak Bósza felvetésével. „Komáromban van legalább 5-6 olyan személy, aki véleményem szerint alkalmas lenne a város vezetésére, de Bósza nem tarto­zik közéjük. Fontosnak tartom, hogy a jelölt egyrészt megfelelő kapcsolati tőkével, másrészt ve­zetői gyakorlattal rendelkezzen” - szögezte le. A pártelnök elárul­ta azt is, hogy miután Bastmák Tibor jövő héten visszatér nyári szabadságáról, a két MKP-alel- nök, Szabó Béla és Czíria Attila társaságában leülnek vele tár­gyalni a választások előtti eset­leges együttműködésről, illetve egyéb lehetséges variációkról. Bastmák Tibor, a Híd komáromi elnöke nem sokkal a parlamenti választásokat követően közös Híd-MKP lista felállítását aján­lotta. (vkm) A lovassport népszerűsége annak is köszönhető, hogy a versenyek egyre inkább a nyilvánosság előtt zajlanak Vadnyugatot varázsoltak Vágfarkasdra Nyeregbe pattant a Down-szindrómában szenvedő Filip 0ram is (A szerző felvétele) JUHOS MELINDA Vágfarkasd. Igazi vadnyugati élményben lehetett része annak, aki szombaton ellátogatott a he­lyi Barkát arénába, ahol idén negyvenhét lovas mérte össze ügyességét két kategóriában. Seres Zsanettól, a lovasnapot szervező vágfarkasdi Farlov lovas klub elnökétől megtudtuk, a ver­senyen tizenegy lovas klub és egy magánszemély képviseltette ma­gát, érkeztek résztvevők Po­zsonyból, Pöstyénből és Érsekúj­várból is. A verseny Bareli racing kategóriáját a felsőszeli Lednecz- ky Norbert nyerte. Fazekas Barbara az ógyallai Mácsik farm képviseletében ér­kezett Vágfarkasdra. „Egyelőre amatőr szinten versenyzek két éve, de ehhez is nagyon sok, szin­te napi edzés szükséges. Idén ez már az ötödik versenyem és még kettő vár rám” - mondta Barbara, aki hároméves korától lovagol. A lovasok egyöntetűen állítják, ah­hoz hogy valakiből profi verseny­ző válhasson, a rengeteg edzésen kívül nagyon sok pénzre van szükség. Gyermek kategóriában a lévai Fi­lip Graňo is nyeregbe ült. A Down- szindrómás kisfiú egy éve jár a Szentpéter mellett található Rodeo Ranchra Majer Sándorhoz, a nyolc­szoros szlovákiai rodeó bajnokhoz edzeni. Filip szülei szerint amióta a fiú versenyszerűen lovagol, sokat javult az állapota. Mivel Szlovákiá­ban a parawestem még gyermekci­pőben jár, Filip az egészségesek kö­zött versenyez. Filip elárulta, lova gondozásából ő is kiveszi a részét, naponta akár több órát is a lovak között tölt. Majer Sándor szerint a különböző betegségben szenvedő gyerekek edzése rengeteg odafi­gyelést, energiát igényel, de ezek a gyerekek többszörösen meghálál­ják a gondoskodást. A lovasok szerint az, hogy a lovassport egyre nagyobb népszerűségnek örvend, annak is köszönhető, hogy a versenyek egyre inkább a nyilvánosság előtt zajlanak, egyre nagyobb te­ret kapnak. Az áldozat nem akart szexuális kapcsolatot létesíteni Megfojtotta interneten megismert barátnőjét SITA-HÍR Trencsén. A Trencséni Kerületi Bíróság tegnap megerősítette az 51 éves máriatölgyesi Ján Zlatoš 18 éves börtönbüntetését. A férfi két éve egy kábellel megfojtotta 37 éves barátnőjét. A pár az interneten ismerkedett meg. A gyilkosság oka az volt, hogy az áldozat nem akart szexuá­lis kapcsolatot létesíteni a tettes­sel. Ez annyira feldühítette Zlatošt, hogy arcon ütötte, majd megfojtotta a nőt. A Trencséni Já­rásbíróság bűnösnek találta, de a férfi fellebbezett. Ügyvédje sze­rint sem volt ellene elég bizonyí­ték, a kerületi bíróság azonban ezt másként látta. (SITA) AJÁNLÓ ______________ Augusztus 19. (csütörtök) Komárom - 20.00: táncház a Madách Art Caféban. Az este folyamán hagyományos falusi tánczene szól az erdélyi Mező­ségből és Kalotaszegről. Közre­működnek: Horsa István (hegedű), Alt István (hegedű), Hanusz Zoltán (kontra), Szit­kai Zsolt (kontra), Lelkes Tibor (tangóharmonika), Farkas Ró­bert (Nagybőgő), (vkm) Augusztus 20. (péntek) Vágsellye - 17.00: A Szent Korona és a magyar jövő - Batta György költő, történész előadá­sa a Feketeházy János Magyar Házban. Az est folyamán bemu­tatják Tóth Ferenc amatőr festő alkotásait, melyeket a Magyar Háznak ajándékozott, (ú) Augusztus 21. (szombat) Izsa - 10.00: vadnyugati versenyek - szlalom, ügyességi versenyek - a lovaspályán a Ke- lemantia lovasklub rendezésé­ben; 18.00: zenés szórakozás countryzene mellett, (vkm) Dunamocs - VIII. Szent Ist- ván-napi falunap; 7.00: hor­gászverseny gyerekeknek a Süt- tői sétányon; 14.30: csuhé és szalmabábu-, valamint gomb- kompozíció-kiálh'tás; 15.00: ökumenikus istentisztelet a ka­tolikus templom kertjében; 16.00: a Kassai Lovasíjász Isko­la Vermes törzsének bemutatója az egészségügyi központ mö­götti parkban; 18.00: kultúrműsor; 19.30: utcabál és tűzoltóverseny a főtéren, (vkm) Virt - falunap; 6.30: hor­gászverseny a virti tónál; 10.00: gyermekműsor, főző­verseny; 15.30: íjászbemuta­tó; 17.00: kultúrműsor; 18.00: közös vacsora; 20.00: utcabál, (vkm) Naszvad - Szent István-nap és a kenyér ünnepe; 14.00: jur­taállítás és berendezése, 15.30: harcászati eszközök (íj, ostor, kelevész, csatacsillag, szablya, bot) bemutatása és ki­próbálása, vacsorafőzés hun üstben; 17.00: baranta bemu­tató; 19.30: ünnepi műsor a nagyszínpadon; 20.30: Orosz­lánkirály családi musical az Ér­sekújvári Rockszínpad előadá­sában. (vkm) Martos - 7. Művészetes mARTos és lovas játékok; 13.00: zenés lovas felvonulás; 14.00: lovas versenyek, 19.00: a Szilaj zenekar koncertje; 20.00: a Téka együttes koncert­je. A belépés díjtalan, (vkm) Csata - 15.00: III. Alsó Ga- ram Menti Nyári Fesztivál a kultúrházban. Fellépnek: a Csatai Rozmaring Éneklőcso­port, a Lekéri Hagyományőrző Csoport, Vetter Bence, Babin­dák István, a Bényi Hagyo­mányőrző Csoport, a garam- szentgyörgyi Örökségünk Nép­tánccsoport, a csatai Ruža Éneklőcsoport, a bényi Búzavi­rág Éneklőcsoport, a nagysallói Szivárvány Asszonykórus és a sárói Rozmaring Éneklőcso­port. (fm) Világszámokkal kápráztatják el a publikumot - a fő attrakció »1 / Jl 9 , Maximus Antonio és egyik kedvence (Képarchívum) Párkányba érkezett a Budapest Nagycirkusz GULYÁS ZSUZSANNA Párkány. Augusztus 22-ig is­mét Párkányban vendégszerepei a Budapest Nagycirkusz. Közel 50 kamionnal érkeztek a városba. Az egykori kaszárnya területén vertek sátrat, ahol az artisták, zsonglőrök, bohóc, állatidomá­rok produkcióját is élvezheti a közönség. A nagymacskák és a csodálatos szépségű fríz lovak mellett zebra, strucc, láma, pú­pos teve is látható a cirkuszban. A Budapest Nagycirkusz idén a cir­kusz világának legjavát jelentő világszámokkal kápráztatja el a publikumot. Most először láthatja a nagyérdemű Smaragdot, a fél­éves púpos tevét, amelynek a kecskeméti közönség választott nevet. Ugyancsak először lép kö­zönség elé Brandon Leonardo, a hetedik generációs cirkuszdi­nasztia legújabbika. „Brandon hamarabb tanult meg lovagolni, mint járni. Egyéves, de nagyon ügyesen üli meg a lovat. A ma­gyaros virtusú lovas számban ő is fellép” - mondta mosolyogva Ádám Krisztina, a cirkusz mene­dzsere. A kisfiú édesapja Maxi­mus Antonio, a neves állatido­már. „Idővel szeretné, ha Bran­don Leonardo is követné példá­ját. Állatidomámak viszont szü­letni kell. Csak évek múlva derül ki, hogy Brandonnak mihez van igazán tehetsége. Nálunk az idő­sebbek átadják tudásukat a fiata­labbaknak, a gyerekek születésük pillanatától ebben a közegben élnek. Természetesen mozognak a cirkusz világában, megszokták ezt az életmódot és a közönséget” - jegyezte meg a menedzser. Az ébenfekete fríz lovak a cirkuszvi­lág ékességei. „Zorro lovához szokták hasonlítani őket. Lovaink és lovas zsonglőreink Európa összes országában megfordultak. Az amerikai közönségnek is tet­szett az az akrobatikus és zsong­lőr elemeket is tartalmazó pro­dukció, amit most Párkányban is láthat a közönség” - nyilatkozott Ádám Krisztina. A lovas bemuta­tó mellett artisták, zsonglőrök és bohóc is fellép a pergő, kétórás műsorban. A világszámok közül nem hiányozhat a 12 méteres magasságból végzett salto mor­tale, azaz a halálugrás sem. A fő attrakció viszont az az egész világon egyedülálló pro­dukció, amelyben a tigrisek és oroszlánok egyidejűleg láthatók a porondon. „Idomáruk, Maximus Antonio az Amerikai Egyesült Ál­lamokban tökéletesítette tudását, így olyan rendkívüli előadást lát­hat a közönség, amelyben együtt szerepelnek az oroszlánok és a tigrisek. A produkció azért egye­dülálló, mert ezek a nagymacskák teljesen más vérmérsékletűek, nagyon nehéz együtt szerepeltet­ni őket. Maximus Antonio tehet­ségét és rátermettségét bizonyítja az is, hogy oroszlánpuszit is kap kedvenceitől” - árulta el Ádám Krisztina. Az állatok gondozásá­ból mindannyian kiveszik részü­ket. A kifejlett oroszlánoknak és tigriseknek naponta 6-7 kiló húsra van szükségük, a többi állat széná­ját egy külön kamion szállítja a fellépések helyszínére. A Budapest Nagycirkusz Ma­gyarország első magáncirkusza­ként, 1990-ben alakult. Párkány után Komáromba utaznak, ahol augusztus 26. és 29. között lát­hatja őket a közönség. Szeptem­berben első ízben Pozsonyban vendégszerepeinek. „Nagy szere­tettel várunk mindenkit. Műsorunk nemcsak a kicsiknek, hanem a felnőtteknek is jó lehe­tőség a kikapcsolódásra” - mond­ta a menedzser. Az Új Szó a rendezvény média­támogatója

Next

/
Thumbnails
Contents