Új Szó, 2010. augusztus (63. évfolyam, 176-201. szám)
2010-08-16 / 188. szám, hétfő
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. AUGUSZTUS 16. Vélemény és háttér 5 FIGYELŐ Magyarország és az IMF „Ténylegesen most nincs ránk szükségük” - idézte a Nemzetközi Valutaalap (IMF) magyarországi tárgyalásvezetőjét, Christoph Rosenberget a francia Le Monde című lap. Az újság azt elemezte, megvannak-e Magyarországnak az eszközei a „szabaduláshoz” az IMF költségvetési szigorától. „Magyarországnak jövőre jóval nagyobb refinanszírozási szükséglete lesz, mint idén. A hazai össztermék (GDP) 80%-át közelítő közadósságával Magyarország továbbra is nagyon sérülékeny” - idézte az IMF illetékesét a lap. (Peter Gossónyi karikatúrája)- Erre gondoltál, amikor azt mondtad, hogy villámlátogatásra jössz? Vesznek egy nagy levegőt a politikusok és nekigyürkőznek az önkormányzati választások kampányának Az MKP nem felejt, nem tanul? Mintha „kampánylani” kezdene megint. Lassan vége az uborkaszezonnak, amelyet Szlovákiában a parlamenti választások, majd az unalmas, a köznép számára jobbára érdektelen kormányprogram-alkotó tárgyalásokon kívül mindössze néhány „egyszerű ember” naiv bizonytalankodása, és az egyikükkel szemben tettle- gességre vetemedő (lásd Belousovová parlamenti pofozkodását) primitív nőszemély színesített. BARAK LÁSZLÓ Most aztán vesznek megint egy nagy levegőt a politikusok és nekigyürkőznek az önkormányzati választások kampányának. Ahogy az lenni szokott, ki-ki lehetőségei, de leginkább tehetsége szerint nyomul már, avagy majd, a maga és pártja nevében kínálkozva. Nyilvánvaló, hogy a kormány- pártiaknak sokkal könnyebb dolguk van és lesz, mint a parlamenti ellenzékieknek. A legnagyobb bajban persze a parlamenten kívülre szorult pártok politikusai vannak. Leginkább azok, akiknek mintegy két évtizednyi kemény munkával sikerült magukat kiküzdeni a pályaszélre, a körön kívülre. Azaz a közpénzekből működtetett parlamenti inkubátoron kívülre. Ahol bizony sokkal kevésbé van számukra élettér, mint amennyire azt képesek voltak elképzelni a körön belül. Hát még, ha elképzelni sem tudták, esetleg velük fordul elő, hogy az uborkafa tetejéről ők landolhatnak a közélet hátsó udvarában... Két párt politikusai jutottak, vagyis juttatták magukat ilyen sorsra, nevezetesen a Mečiar-féle 'HZDS és a Csáky-Duray-Berényi trió fémjelezte Magyar Koalíció Pártja. Ne törődjünk most Mečiarékkal, le vannak sajnálva, ahol vannak. A vén gazember és mamelukjai régen megérettek a sorsukra, csináltak ugyanis annyi balhét, mióta a hatalmat bitorolták, hogy jobb helyeken nemcsak a pályaszélre kerültek volna, hanem rég hűvösön rothadnak. Itt van viszont a Magyar Koalíció Pártja, amelynek volt lídereit sokkal inkább a lúzerség jellemzi, mint a gazemberség. Merthogy ők a párt privát szemétdombjának birtoklásáért maguk gerjesztette testvérharc, mondhatni, pártkannibalizmus áldozatai lettek. Vagyis egyáltalán nem holmi külső ellenség szórta szét őket, amint fiaskójukat ők maguk igyekezték magyarázni a választások után - tették mindezt az önámítás klasszikus kórisméje jegyében. Van ez így, jobb helyeken is előfordult már ilyesmi. Sőt, olyasmi is, hogy kendőzetlen, kegyetlen önreflexiót követően feltámadt tetszha- lottaiból egy-egy politikai grupp. Ám, ha elmarad az önreflexió, vagyis sem felejteni, sem tanulni nem képes az adott egylet, akkor aztán végleg lehúzható a redőny. Már ha maradt ablak meg redőny egyáltalán a pártkócerájban. Egyre nyilvánvalóbb, hogy az MKP-ban sem felejteni, sem tanulni nem képesek a maradék aktorok. Különös tekintettel a válságmenedzsernek szánt Berényi József elnök úrra. Ellenkező esetben nem dolgozna oly izzadtságszagúan még most is szinte kizárólag azon, hogy önmaga és vert hada magyar azonosságtudatát (magyar identitás) kizárólag Bugár Béla és az általa fémjelzett Híd polgári párttal szemben próbálja meghatározni. Mintha mi sem történt volna, vagyis mintha nem az MKP, hanem a Híd politikusai estek volna kénytelenkelletlen pofára. Sőt, mintha a Híd politikusai intrikáltak volna éjt nappallá téve a lehető legprimitívebb módon a parlamenti választások előtt az MKP ellen, nem pedig fordítva... Holott nem kell ahhoz Berényit jellemző, mintegy húszéves politikusi tapasztalat, hogy rájöjjön valaki, ha egy párt vezetői és katonái éveken át mindössze (nemzeti, nemzetiségi) ellenségképre, intrikára, a maguk és lehetséges híveik szenvedésére építik ágendájukat, annak előbb-utóbb bukás a vége. Úgy tűnik, az MKP elnöke húsz év leforgása alatt sem volt képes elsajátítani a politika ábécéjét. Ellenkező esetben eszébe sem jut, hogy dörgedelmes sajtónyilatkozatban essen neki Bugár Bélának. Kijelentve, hogy Bugár átvette a HZDS és a fasisztoid Slotáék nyelvtörvény melletti érvelését (sic!). Mivelhogy Bugár egy teijedelmes interjúban azt találta mondani, az MKP a választási kampány során egynyelvű óriásplakátjaival egyértelműen provokálni akarta az evidensen nacionalistára hangolt, ostoba nyelvtörvényt... Talán nem így volt, hölgyek és urak? Talán bizony nem azért tüntetett Szlovákia-szer- te - tök szlovákok lakta vidékeken is - kizárólag magyar nyelvű bill- boardjaival az MKP, hogy a hatalmon levő stupid szlovák nacionalisták nekiessenek? Hogy aztán ennek láttán a megfélemlített szlovákiai magyar szavazó, miután részvét ébredt benne az MKP politikusai iránt, egy emberként fölsorakozzon a párt mellett? Dehogynem! Csakhogy nem működött a dolog. Többek között azért nem, mert a Hídban politizáló riválisokat is, szavazatszerzési célból, mint most, épp olyan förtelmes ellenségnek, sőt, vírusnak minősítették Berényiék - a Híd lehetséges szlovákiai magyar szavazóival egyetemben -, akár a valóban gyalázatos módon viselkedő szlovák nacionalistákat... Biztosra vehető, most sem működik majd, ami nem működött a parlamenti választások kampányában. Kivált, ha az érintettek még csak kísérletet sem tesznek, hogy kigyógyuljanak a kampányvakságból, a hazug intrikáikból, az öncélú provokációból... A világ legnagyobb hadseregének vezetői már egy ideje a megújulás szükségszerűségét hangoztatják Bajban a kínai hadsereg? MTI-FIGYELŐ A kínai hadsereg technikai modernizációja mellett az idejétmúlt kínai katonai gondolkodáson is változtatni kell -jelenti ki kommentárjában a kínai hadsereg lapja, egy másik folyóiratban Washington Kínát megfélemlítő hidegháborús mentalitását bírálják. A világ legnagyobb létszámú hadseregével rendelkező Kína vezetői már egy ideje a hatékonyság növelését, a szervezeti átalakulás, a technikai megújulás szükségszerűségét hangoztatják. A reformhoz azonban, nyitottabb gondolkodásra is szükség van. Mivel azonban a hagyományos kínai kultúrában a konzervatív gondolkodásnak meglehetősen erős a hatása, a gondolkodásmód megújítása rendkívül nehéz feladat elé állítja a hadsereget. „A kínai hadsereg elszörnyed- ve szemlélte, amikor az első Öbölháború idején az amerikaiak táv- irányítású rakétákkal és pontbombázással könnyedén hatástalanították az iraki harckocsikat, köztük sok olyat, amelyekhez hasonlóak akkor a kínai hadseregben voltak rendszeresítve” - jegyzi meg némi éllel a hadsereg lapjának kommentátora. Ugyancsak a hétvégén jelent meg kommentár egy nemzetközi politikával foglalkozó kínai folyóiratban, amely Washington „hidegháborús gondolkodásmódját” bírálja. Felidézi a közelmúltbéli amerikai és dél-koreai közös hadgyakorlatot és emlékeztet, Washington jelezte, „bele kívánja ütni az orrát” a Dél-Kínai-tenger ügyeibe. Méretét és fegyverzetét tekintve az elmúlt három évtizedben nem volt példa hasonló hadgyakorlatra, s a Pentagon további gyakorlatokra készül. A lap szerint a közös hadgyakorlat célja nem Észak-Korea elrettentése volt, sokkal inkább Kína megfélemlítését és féken tartását szolgálta. Hozzáteszi, hogy a ÜSS George Washington repülőgép-hordozó nemsokára tervezett megjelenése a Sárga-tengeren közvetlen katonai fenyegetést jelent Kína számára. A lap szerint Washington visszatérése Ázsiába egyet jelent dominanciájának megerősítésével az ázsiai-csendes-óce- áni térségben. Környező bázisainak bővítése és a hadgyakorlatok azt jelzik, hogy az USA a Sárga-tenger és a Dél-Kínai-tenger területén katonai befolyásának kiterjesztésére készül. A kommentár leszögezi, Kína nagyon mesze van az Egyesült Államok gazdasági és katonai erejétől, és nem csak nem képes, de nincs is szándékában Amerika fenyegetése. , KOMMENTÁR Önzők vagyunk MOLNÁR NORBERT Nem tetszik Brüsszelnek, hogy Szlovákia nem szavazta meg a 800 millió eurós kölcsönt az államcsőd szélén egyensúlyozó, évek hosszú során át felelőtlen gazdaságpolitikát folytató dzsentri Görögországnak. Joggal nem tetszik Brüsszelnek. Mint ahogy joggal nem tetszik a kölcsönt adóknak Görögország megmentése úgy, hogy milliárdokat pumpáljanak bele, miközben nincs rá garancia, hogy a görögöket valóban meg lehet menteni. Teljes mértékben elfogadható az az érv, hogy a görögök évtizedeken át többet engedtek meg maguknak, mint tehették volna. Hogy bántó rendszerességgel vették fel rosszabbnál rosszabb feltételekkel a kölcsönöket. Az is elfogadhatatlan, hogy Athén költségvetési kiadásainak egyik legnagyobb tétele a hadseregre megy, mert indoklásuk szerint rettegnek a szintén NATO-tag Törökországtól. Tökéletesen érthető Iveta Radičová miniszterelnök azon érvelése, hogy a görögöknek szánt kölcsön valójában nem az országot, hanem a felelőtlen nyugati bankokat menti meg, amelyek hét bőrt képesek lehúzni mindenről és mindenkiről. Az is biztos, hogy a hitelminősítők is leégették magukat, s nyakig benne vannak abban, hogy a görögökre ma egész Európa gyűjt. Ugyanígy hibáztatható az Európai Központi Bank, de az Európai Bizottság is, hiszen a szabályozás és az ellenőrzés finoman szólva is hiányos. S igaz az is, hogy nincs annyi pénzünk, nekünk is kölcsönt kellett volna felvenni. Nem beszélve arról az érvről, hogy a szolidaritás kissé sajátos értelmezése, amikor a szegényebbnek kell segítenie a papíron gazdagabbat. Valójában minden a görögöknek nyújtandó kölcsön ellen szól. Mégis meg kellett volna szavaznunk. Pusztán azért, mert egy olyan klubnak vagyunk a tagjai, amely egyebek közt a szolidaritáson alapul. Mert ez az íratlan játékszabály. Arról még nem is szóltunk, hogy Európa szegényebb felébe tartozunk, nekünk is jól jöhetne a későbbiekben egy kis segítség, amiért nagyságrendekkel többet kell mostantól lapátolnunk, mint a nem „önzőknek”. És arról sem, hogy a saját pénzünket, az eurót is mentenünk kellett volna. JEGYZET A Sziget szociológiája JUHÁSZKATAL1N A kultúra rovat figyelmes olvasói nyilván észrevették, hogy az elmúlt héten kiemelt stáuszba került nálunk a Sziget fesztivál, mint a kontinens leghosszabb ilyenjellegű rendezvényeinek egyike. Amely elsősorban mégiscsak egy könnyűzenei fesztivál, hiábahangsúlyozzákaszer- vezők a multikulturális jelleget, bevonva a múzeumokat, galériákat, színtársulatokat, táncosokat, civil szervezeteket. Most or- szágimázs-szempontból próbálom „feldolgozni” ezt a tizennyolc éve kezdődött történetet. Az egykori Sziámi-táborból indult sátoros ünnep a szemem előtt fejlődött nemzetközi eseménnyé. Ma már szinte több a külföldi hetijegyes, mint a magyar. Azaz belföldi kultúrese- ményből európai hírűvé nőtte ki magát a Sziget, ami egyedijelen- ségnak számít, legalábbis más országokból nem tudokhasonló példát felhozni. A legnagyobb angliai fesztivál, a Glastonbury például 90 százalékban briteket vonz, a németek legnagyobb ilyen rendezvényét is túlnyomó- részt hazaiak töltik meg. Viszont az évek alatt kiszorult a Szigetről a kispénzű magyar közönség, amelynek eredetileg ki- találtákezta dolgot, helyébe középosztálybeli fiatalok léptek. A folyamat már nyolc-tíz éve érzékelhető volt, mára pedig világossá vált, hogy csak a tehetősebb magyarok tudjákmegfizetni a hetijegyárát, a többiek inkább kinéznekmaguknakegy-egyna- pot, és 12ezerforintértnapijegyet váltanak. Viszont a kezdeti heti 10-12 világsztár helyettma már napi20-25 ismert külföldi zenekar koncertje közül lehet választani, és ha ezekre a koncertekre egyenként váltanánkje- gyet, jóval borsosabb lenne a végösszeg. Sokatfejlődött az infrastruktúra is - a vécéktől a szolgáltatásokon át a hangosításigennek pedig ára van. Persze sokan visszasírják a régi szigeteket, az 50 forintos zsíros kenyérrel és a vörösboros kólával, valamint a nagyszínpadon fellépő hazai zenekarokkal, ám úgy tűnik, a szervezők az üzletpolitikán túl a társadalmi igényekhez is alkalmazkodtak. A magyar előadók már csak a nulladik napon léphetnek a nagyszínpad deszkáira, a büfés pedig először angolul kérdezi meg, hogy mit kérünk. Akülföldi fiatalok viszont egy derűs, vidám, sokszínű társadalom be- nyomásátkapják-ha úgy tetszik, egy álomvilágba csöppennek, ahol mindenki nyitott, toleráns, és ahol más szabályok érvényesek, mint odakint, a való világban. Ha nem akarják, nem tudják meg, hogy mindez egy vágyálom kivetítése egy elképzelt országról. Amiért a magyarokis szívesen zarándokolnak el a Szigetre. Ez a fesztivál a kezdetekkor egy boldogés felszabadult Magyar- orság közvetlen kulturális lenyomata volt, aztán az évek so- rán a hangulat „úgy maradd’, miközben a külső társadalomsaj- nos nagyon megváltozott. Ezért érzi úgy az ember, hogy bárcsak sose kellene kilépnie erről a jelképes és valós szigetről. És ezért mondjákakülföldiek, hogy nem is annyira a program, mint a helyszínatmoszférájavonza őket Budapestre. A magyarokat nem mertem megkérdezni ugyanerről...
