Új Szó, 2010. augusztus (63. évfolyam, 176-201. szám)
2010-08-03 / 177. szám, kedd
4 Gazdaság és fogyasztók UJSZO 2010. AUGUSZTUS 3. wvw.ujszo.com GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Költségvetés: csökkent a hiány Pozsony. Júliusban az állami költségvetés hiánya 2,408 milliárd eurót tett ki, ami június végéhez képest 31,4 millió eu- róval kevesebb, azonban 2009 hasonló időszakához képest 1,5 milliárddal mélyebb a deficit. A 2010-es állami büdzsé egyébként éves szinten 3,746 milliárd euró hiánnyal számol. Hét hónap elteltével a költségvetés bevétele 6,035 milliárd euróra rúgott, ami ugyan 4,1%-kal haladja meg a tavalyi mutatót, viszont az éves tervet csupán 48,2%-ra teljesíti. Az igazi problémát a ldadások elszabadulása jelenti, az utóbbi nagysága július végére elérte a 8,443 milliárd eurót, ami 25,8%-kal több, mint 2009 hasonló időszakában. (SITA) Júniusban nőttek a lakáshitelek Pozsony. Júniusban a bankok által folyósított lakáshitelek májushoz képest 138,4 millió euróval nőttek, az év derekán a lakosságnak folyósított ingatlanhitelek teljes nagysága elérte a 9,839 milliárd eurót-jelentette tegnap a Szlovák Nemzeti Bank. Ebből a jelzáloghitelek 3,8 milliárd, a lakás-takarékpénztári hitelek pedig 1,85 milliárd euróval részesedtek. Ami a bankok piaci szerepét illeti, ebben a szegmensben a Szlovák Takarékpénztár részesedése a legnagyobb (25,8%), majd az Általános Hitelbank (22,3%) következik. A növekvő kölcsönfelvétellel párhuzamosan romlik a lakosság törlesztési fegyelme. A jegybank szerint 2009 júniusában a nem törlesztett lakáshitelek aránya 2,71% volt, ez idén júniusban már 4,21%-ra kúszott fel. (SITA) Vége az aratásnak a Csallóközben Dunaszerdahely. Korábban már július derekáig végeztek az aratással a Csallóközben, most viszont a júniusi esőzések miatt csak július végén fejezték be a munkákat. Az eredmény lehangoló, szinte valamennyi gazdaságban rosszak voltak a terméshozamok. ,A tavaszi árpa 70%-a elpusztult, a víz megviselte a búzát és az olajos repcét is. Emellett a minőséggel is gondok vannak. Az árpa java csak takarmánycélokra alkalmas” - közölte Német József, a vásárúti mezőgazdasági szövetkezet al- elnöke, hozzátéve: az alacsony felvásárlási árak miatt leállnak a sertéstartással. (TASR) 12 éves csúcson a kávé ára Róma. Világszerte drágulhatnak a termények az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) szerint. Jelenleg a kakaó, a kávé és a búza is történelmi csúcsának közelében jár. A kakaó három évtizedes csúcsát döntötte meg, a kávé ára néhány év alatt a duplájára emelkedett, napjainkban éppen 12 éves csúcsot döntött meg a rossz kolumbiai termés miatt (az utóbbi 33 év legrosszabb termését könyvelték el). Emellett pár hónapja a rizs, a szója és a búza értéke is jelentős emelkedésnek indult. (HV, ihned) Kevesebb bor lesz Magyarországon Budapest. Az átlagos évi 3,5 millió hektoliter helyett idén Magyarországon várhatóan 3 millió hektoliter újbor készülhet, s a szüret is két héttel később kezdődik a szokásosnál. A termelők 570-580 ezer tonna szőlő betakarításával számolnak. Magyarországon jelenleg a termő szőlőterület nagysága mintegy 70 ezer hektár. (MTI) Eladó olasz szigetek és paloták Róma. Az olasz kormány a nemzeti vagyon részét képező paloták, szigetek és strandok értékesítését tervezi. A kabinet a várható 3,5 milliárd euró bevételből államadósságát akarja lefaragni. A drága ingatlanok között kiemelt helyen szerepelnek a Caprera szigetek, amelyeket Szardínia partjaitól északkeletre találhatunk: a szigetcsoportnak összesen 72 kilométernyi partszakasza van kristálytiszta, azúrkék vízzel, emellett a Velence partjaihoz közel eső szigetek is a listára kerülhetnek. Az eladandó történelmi épületek egy 16. századi római palota és egy palermói 900 éves normann palota (szicíliai királyok otthona) neve említésre méltó. (IngMag) MAI VALUTAÁRFOLYAMOK AKTUÁLIS KÖZÉPÁRFOLYAMOK Valuta Árfolyam Valuta Árfolyam Angol font 0,8260 Lengyel zloty 3,9890 Cseh korona 24,680 Magyar forint 281,65 Horvát kuna 7,2367 Román lei 4,2448 Japán ien 113,27 Sváici frank 1,3660 Kanadai dollár 1,3372 USA-dollár 1,3073 _____________ VÉTEL - E LADÁS Bank dollár cseh korona forint Volksbank 1,34-1,26 26,60-25,05 287,12-262,39 OTP Bank 1,35-1,27 26,42-24,91 282,29-266,05 Postabank 1,35-1,26 26,59-24,79Szí. Takarékpénztár 1,35-1,26 26,39-24,92 285,78-261,16 Tatra banka 1,34-1,27 26,36-25,02 284,41-262,79 Dexia banka 1,34-1,28 26,38-25,04 280,51-266,29 Általános Hitelbank 1,34-1,27 26,40-24,94 287,12-262,39 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. (Forrás: SITA) Szlovákiának a közeljövőben szigorítania kell a lakóházak energiafelhasználással kapcsolatos jogszabályain Pontozzák az energiatakarékosságot Előkészítik a lakóház szigetelésű. Az új házaknak lesz épületenergetikai tanúsítványa. (Miroslava Cibulková felvétele) Pozsony. Ha családi házat szeretnénk építeni, és ehhez már elegendő pénzösszeg áll a rendelkezésünkre, akkor két ok miatt ideje máris belevágni. Egyrészt a gazdasági válság miatt most olcsóbban juthatunk hozzá az építőanyaghoz és az építőipari szolgáltatásokhoz, másrészt a jövőben sokkal szigorúbb épületenergetikai szabályokra számíthatunk, ami növeli majd a költségeket. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Szlovákiának a jövőben szigorítania kell a lakóházak energiafelhasználással kapcsolatos jogszabályain. Az új családi házak építőinek így az eddigieknél nagyobb figyelmet kell majd fordítaniuk arra, hogy a ház a lehető legkevesebb energiát fogyassza. Az ok egyszerű. Az Európai Parlament nemrég megszavazta az épületek energiahatékonyságáról szóló új uniós jogszabályt. A 2020-tól épülő házak eszerint csak kevés energiát fogyaszthatnak, a meglévő épületeket pedig fel kell újítani. Az EU egyik célkitűzése az energiafelhasználás 20%-os csökkentése 2020-ig. Az unió energiafelhasználásának jelenleg 40%-áért az épületek felelősek. Az új energiahatékonysági jogszabály értelmében a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a 2020 után épült épületek energiafelhasználása minimális legyen. Az új középületekre már két évvel korábban vonatkoznának a szigorú energiahatékonysági előírások. Az unió anyagi támogatást is nyújt az új előírások teljesítéséhez. A jogszabály ösztönözné a meglévő épületek korszerűsítését, az energiapazarló berendezések lecserélését, az „okos” fogyasztásmérők felszerelését is, továbbá előírná, hogy rendszeresen ellenőrizzék a fűtésre, illetve hűtésre használt berendezéseket. Az uniós norma ugyan csak 2020-tól lép életbe, a szlovák törvényeket azonban már 2012-től hozzá kell igazítani. „Az új jogszabály célja, hogy a minimumra csökkentsük a fűtésre, világításra, víz- melegítésre elhasznált energiát. Ennek köszönhetően kevesebb villanyt és gázt fogyasztanánk, így kevesebb káros anyag jut majd a levegőbe” - nyilatkozta Ivan Chmúrny, a Szlovák Műszaki Egyetem szakértője, aki szerint mindennek ára van. A későbbiekben ugyan sok pénzt takaríthatunk meg az energiafelhasználáson, maga az építkezés azonban jelentős mértékben drágul majd. „Áhhóz például, hogy csökkentsük a fűtéshez használt energiát, a családi házakat is szigetelni kell, vagy megújuló energia- forrásokat kell használnunk” - mondta el Chmúrny. A házak energiahatékonyságával kapcsolatos jogszabályok azonban már most szigorúbbak, mint korábban. Az európai uniós normák már két éve megkövetelik, hogy az új házaknak legyen épületenergetikai tanúsítványa. Ez megmutatja, hogy milyen szintű az adott épület energiafogyasztása. A cél, hogy az épületek kevesebb energiát fogyasszanak, ennek eléréséhez eszköz az energiatanúsítvány, amely a lakás energetikai tulajdonságairól tájékoztat, valamint javaslatot tesz az energia-megtakarítás lehetőségeire. A tanúsítás így komoly szakmai segítséget nyújt az épületek energiatudatos használatához és felújításához. Ez utóbbi támogatására uniós és hazai források is rendelkezésre állnak. Az energetikai tanúsítványt elsősorban új épületek építésekor, valamint lakás eladásakor illetve bérbeadásakor kell elkészíttetni. A tanúsítvány megmutatja, hogy milyen szintű az adott épület energiafogyasztása. A skála a legkedvezőbb ,A” kategóriától a legkedvezőtlenebb „G” kategóriáig terjed. Emellett hasznos üzemeltetési tanácsokat ad a tulajdonosoknak, és egyben rámutat a lakás energetikai szempontból gyenge pontjaira. A tanúsítvány kiállításáért átlagosan 250 eurót kémek, egyes cégek azonban ennél olcsóbban is el tudják készíteni. A probléma, hogy a tanúsítványok manapság nem kellőképp veszik figyelembe a szlovákiai specifikumokat. „Az épület energiafelhasználásának kiszámításánál nem számítják be a szlovákiai jellegzetességeket, mivel külföldi, többnyire német és francia adatokkal dolgoznak a szakemberek, ahol más időjárási viszonyok vannak” - vallja Michal Hudeček, a Szlovák Építészmérnökök Kamarájának klimatizáció- ért felelős szakembere. A szakemberek nincsenek megelégedve a kataszteri hivatalok hozzáállásával. „A hivatalok sokszor nem követelik meg a tanúsítványt az épületek adásvételénél, miközben ez törvényből adódó kö- telességüklenne”-állítjaHudeéek. Lakásvásárló, lakásbérlő számára ugyanakkor egyaránt fontos, hogy tisztában legyen a lakás energetikai tulajdonságaival, hiszen ez befolyásolja a lakás fenntartási költségét. A tanúsítvány bevezetése az ingatlanpiacnak is érdeke, mivel objektív összehasonlítást tesz lehetővé. A tanúsítványok meglétét a Szlovák Energetikai Felügyeletnek kell ellenőriznie, ez azonban csak akkor lép, ha valaki beadvánnyal fordulhozzá. (mi,P, SITA) A földművelésügyi minisztérium új vezetése egyenlő esélyeket teremt a hazai élelmiszergyártók számára Részlegesen kártalanítják az agrárvállalkozókat ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Az agrártárca nehéz pénzügyi helyzetben van, az Agrárkifizető Ügynökség forrásait is túlmerítették az elődök, az Ivan Miklós pénzügyminiszter által meghirdetett takarékosságnak pedig nagyon nehéz lesz megfelelni - közölte tegnap Simon Zsolt földművelésügyi és környezetvédelmi miniszter. Amit mégis sikerül megtakarítani, azt az árvízkárosult gazdálkodók kártalanítására fordítjuk, ennek mértéke az állam pénzügyi lehetőségeitől függ - tette hozzá. A pénzszűkére jellemző, hogy a tárca korábbi vezetése az év első hat hónapjában elköltötte az éves keret 79 százalékát. A szakminiszter el akarja törölni a termőföld alapjából kiemelt területek után befizetendő összeget, csak abban a körzetben kárpótolná a restituenseket, amely régióban a földigényük jelentkezett (ha ez nem felel meg az ügyfélnek, akkor készpénzt kap), bevezeti az élelmiszerek keresztellenőrzését (pl. a kassai ellenőrök járják majd a pozsonyi boltokat és fordítva, elkerülendő az összefonódást), egyszerűsíteni szeretné a kataszteri ügyintézést, végezetül a hazai élelmiszerkódex egyes intézkedéseit összhangba óhajtja hozni az európai uniós normákkal, a jelenlegi ugyanis esetenként diszkriminálja a hazai élelmiszergyártókat. A normák egységesítése természetesen nem jelenti azok fellazítását, mindössze azonos versenyhelyzetet teremt a hazai és a külföldi agrárvállalkozók számára. Az ideiglenesen általa vezetett környezet- védelmi minisztérium feladatai közül kiemeltként akarja kezelni az árvízvédelmi beruházásokat, a töltések megerősítését - e munkálatokat még az általános takarékossági intézkedések sem késleltethetik. (shz) Az euróbán vezetett számlák betéti kamatai (érvényes 2010. augusztus 1-től) Bank 7 nap 1 hónap 3 hónap 6 hónap 12 hónap 24 hónap Lakossági folyó számla ČS0B 0,05 0,1043,15 0,150,35 0,500,70 0,901,10 1,802,00 0,15-0,80 Privatbanka 0,50 0,70 1,10 2,30 0,10 OTP Bank 0,10 0,15 0,30 0,80 1,20 2,30 0,000,20 Komerční b. 0,01-0,01 0,01-0,15 0,010,35 0,010,50 0,010,80 0,05-0,10 Volksbank 0,00-0,30 0,000,50 0,000,80 0,001,20 0,002,30 0,10 UniCredit Bank 0,200,30 0,400,50 0,600,80 0,801,00 1,90-2,20 0,000,05 Dexia banka 0,100,20 0,400,50 0,901,00 1,301,35 1,90-2,10 0,05 Tatra banka 0,05 0,100,15 0,250,30 0,500,60 0,901,00 1,70 0,10-0,50 Slovenská sporiteľňa 0,15 0,300,35 0,650,70 1,001,10 2,00 0,100,30 Všeobecná úverová banka 0,10 0,100,20 0,250,40 0,550,70 1,001,10 2,00 0,106,00 Poštová banka 0,10 0,100,20 0,250,40 0,500,70 1,00 1,10 0.01-0,60 A bankköny vek betéti kamatai (érvényes 2010. augusztus 1-től) Bank Felmondási határidő 3 hónap „> hónap 9 hónap 12 hónap 18 hónap 2 év j Felmondási idő nélkül Privatbank 0,70 1,101,301,50 0,10 OTP Bank 0,70 0,90 0,90 1,151,20 0,10 Volksbank 0,30 0,601,001,40 0,10 UniCredit Bank 0,401,00 1,00 0,10 Poštová banka 1,00 1,201,301,35 0,01 Dexia banka 0,20 H 0,50 0,50 0,600,75 0,10 Tatra banka0,30 Slovenská sporiteľňa ( ,10-2,50 ’ 0,10 Všeobecné úverová banka ■HMM wmmm Loo1,00 0,10