Új Szó, 2010. július (63. évfolyam, 150-175. szám)

2010-07-26 / 170. szám, hétfő

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. JÚLIUS 26. Kultúra 7 Nincs meglepetés a legjobban kereső zenészek napokban nyilvánosságra hozott tízes listáján - a U2 az első A U2 kaszálta a legtöbbet A Forbes magazin statiszti­kái szerint az ír U2 az el­múlt egy évben 84,9 millió fontot keresett, legtöbbet a zenészek között. Az új előadók közül a New York-i Lady GaGa gyűjtötte a leg­több pénzt. A britek alapo­san lemaradtak. ÖSSZEFOGLALÓ A U2 az utóbbi hetekben - a frontember, Bono hátsérülése miatt - kénytelen volt lemondani a Glas- tonbury-fellépését és néhány ame­rikai koncertjét is, mindezek ellen­ére az együttes a vüág legjobban kereső popzenei előadója lett az el­múlt egy évben. Az ír zenekar közel 85 millió fonttal gazdagodott eb­ben az időszakban, ezzel simán megelőzte a második helyezett AC/DC-t (74,5 millió font) és még simábban a bronzérmes Beyoncét Knowlest (56,8 millió font). Érdekesség, hogy a lista tízes mezőnyében - Lady GaGán kívül - csak jól ismert, régi nevek vannak, köztük olyanok, amelyek már évti­A várakozásnak megfelelően a U2 kereste a legtöbbet a zeneiparban az elmúlt egy év során (Képarchívum zedekkel ezelőtt is világszerte is­mertek voltak. A legjobb tízben egy britet találunk, a Coldplay-t. „A mai világban a művészeknek sokat kell turnézniuk, nem ülhet­nek otthon arra várva, hogy meg­gazdagodjanak a szerzői jogokból” - mondta Gary Bongiovanni kon­certszervező. Örömtelinek nevezte, hogy a globális gazdasági válság el­lenére a zeneipar az elmúlt egy év­ben is kitűnően teljesített, (pj, e) A legjobban kereső előadók listája I 1. U2 84,9 millió font 6. Jay-Z 41,1 millió font 1 2. AC/DC 74,5 millió font f 7. Lady GaGa 40,5 millió font 1 3. Beyonce 56,8 millió font k 8. Madonna 37,9 millió font Knowles 9. Kenny 32,6 millió font § 4. Bruce 45,7 millió font Chesney Springsteen : 10. The Black 31,3 millió font 1 5. Britney 41,8 millió font Eyed Peas I 1 Spears 1 10. Coldplay 31,3 millió font Jazzlegendával folytatódik a magyar koncertszezon Natalie Cole ma este Budapesten lép fel KONCERTAJÁNLÓ A dzsesszlegenda, Nat „King” Cole lánya, Natalie Cole mai bu­dapesti fellépése több szempont­ból is 2010 egyik legnagyobb szenzációja. A zongorista, zene­szerző, filmszínész Nat „King” Co­le lánya már a hetvenes évek köze­pén is ismert és elismert névnek számított a szakmában. 1975-ben neki ítélték oda a legjobb új előadójának járó Grammyt is. A repertoárjában akkoriban főként pop-, r&b és dzsesszirányú dalok szerepeltek. Natalie csillaga a ki­lencvenes évek elején ragyogott fel igazán. Az 1991-es Unforget­table... with Love-val hónapokig időzött az amerikai slágerlista felső tartományaiban, öt hétig az első helyen tanyázott. Az meg már csak hab a tortán, hogy hat darab Grammyt kapott érte, sőt az év le­meze címet is sikerült kiérdemel­nie. Natalie azonban nem az a faj­ta, aki meglovagolna bármilyen népszerűséget. Az elképesztő si­ker után visszavett a tempóból, főként önéletrajzának megírására koncentrált. A második felvonásra 2008-ig kellett várnunk, de meg­érte. A most turnéztatott kétsze­res Grammy díjas Still Unforget­table is simán vette be a közönség és a kritikusok szívét, (est, p) Natalie Cole ma a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet (Képarchívum) Mostantól Justin Bieber vezeti YouTube-os listát (Képarchívum) Az énekes albuma 17. hete tanyázik az eladási listán Justin Bieber megelőzte a népszerű Lady GaGát BEJELENTÉS A YouTübe-on véget ért Lady GaGa uralkodása, jelenleg leg­alábbis a kanadai Justin Bieber büszkélkedhet a legtöbbször meg­tekintett videoklip címével a vi­deómegosztó oldalon. A Baby című dalát 250 millió alkalommal nézték meg, így Lady GaGa Bad Romance című felvétele a máso­dik helyre szorult vissza a 247,4 milliós nézettségével. „Nem az számít, kinek van magasabb né­zettsége, hanem az, hogy ilyen hi­hetetlen rajongóink vannak, akik támogatnak bennünket” - kö­szönte meg a magas letöltésszá­mot a Twitteren Bieber, majd em­lékeztetett mindenkit: világre­kordja ellenére is csak egy átlagos kölyöknek tartja magát, (p) ZENEZÓNA Perre készülő borítólány Januárban került a boltokba a Vampire Weekend második, Cont­ra című stúdiólemeze. A korong az amerikai albumeladási lista csúcsán nyitott, világszerte szépen fogyott, a New York-i rockzene­kar örömét azonban egy hölgy elrontotta. A borítólány. Az együttes vezetője, Ezra Koenig az album megjelenésekor azt mondta, hogy a CD borítóján látható fotó 1983-ban készült, a rajta szereplő, a nyolcvanas és kilencvenes években sikeres modellként dolgozott hölgy jelenleg Malibun él. Ann Kirsten Kennis a napokban váratla­nul megjelent a nyilvánosság előtt, és bejelentette, kétmillió dol­lárra perli a zenekart és Tod Brody fényképészt. Állítása szerint ugyanis nem járult hozzá arcképe megjelenteté­séhez. Azt állítja, csak akkor szembesült azzal, hogy ő sze­repel a borítón, amikor már a Vampire Weekend a lemez népszerűsítésébe fogott. Az együttes állítólag megvásá­rolta a kép szerzői jogait a fotóművésztől, de Ann sze­rint a szerződésen az aláírá­sa hamisítvány. A Vampire Weekend és Brody egyelőre nem kommentálta a történ­teket. (p) Az amerikai koncertipar nehéz éve Az elmúlt hetekben mi is beszámoltunk arról, hogy az albumeladás az Amerikai Egyesült Államokban negatív rekordokat döntögetett. A szakemberek szerint az amerikai koncertiparra is hasonlóan rossz he­tek, hónapok várnak - az ágazatot csökkenő jegyeladások és lemon­dott turnék jellemzik. A sztárelőadók közül többen is csökkenő jegye­ladásokat kénytelenek elkönyvelni (Jonas Brothers, Kings of Leon), és vannak, akik üyen-olyan okok miatt le is mondták a koncertsoroza­tukat (Christina Águüera, Limp Bizkit, U2, Go-Go’s). Sok előadó még apropó nélkül is turnézik, például anélkül, hogy új lemezt jelentet­ne meg, s ezek iránt értelemszerűen kisebb az érdeklődés. Sokan a visszaesés fő bűnösének a Ticketmasterrel történt fúzió eredménye­ként csaknem egyeduralkodóvá vált Live Nation koncertszervező céget tartják, mivel túlságosan magas garantált részesedést biztosít a fellépőknek a bevételekből, és ennek költségeit a közönséggel fi­zetteti meg. Természetesen azért vannak olyanok is, akiknek fellé­pései iránt hatalmas az érdeklődés. Közéjük tartozik Lady GaGa, Taylor Swift, Justin Bieber, a Bon Jovi és a The Black Eyed Peas, (pj) Visszatérés ingyenes koncerten A Beach Boys egyik alapító tagja, Al Jardine a Rolling Stone ma­gazinnak megerősítette: összeáll zenekara a megalakulása ötvene­dik évfordulójára, és legalább egy koncertet ad valahol az Amerikai Egyesült Államokban, a fellépés a tervek szerint ingyenes lesz. A koncertezéshez sikerült megnyerni Brian Wilsont, Mike Love-ot, Bruce Johnsstont és valószínűleg David Marks gitáros is szerepel a fellépők között. „Nagy dobásra készülünk. Teljesen biztos, hogy legalább egy koncertet adunk, valószínűleg ingyenes lesz. Hajói si­kerülnek a próbák, és sikerül egy csodálatos koncertet adni, akkor szerintem érdemes lenne egy hosszabb turnét is elkezdeni. Ha raj­tam múlna, egy százállomásos jubileumi turné lenne, és világszer­te fellépnénk” - mondta nagyszabású terveiről A1 Jardine. (p, e) Béke a Black Sabbath háza táján Ozzy Osbourne és Tony lommi évekig ellenségeskedtek, miután 2000-ben a Black Sabbath egykori gitárosa saját használatra je­gyeztette be a metálzenekar nevét, amit azt jelentette, hogy kizáró­lag nekijárt részesedés a jogdíjakból a jelentős életmű után. Ozzy Osbourne előbb szépen kérte, hogy mindenkinek juttasson a jogdí­jakból, később azonban már a bíróságon követelte igazát. A két ze­nész között alaposan elmérgesedett a viszony. Á Sabbath-ban Ozzyt váltó Ronnie James Dió halálát követően azonban a két le­gendás rocker elásta a csatabárdot, sikerült megegyezniük, a bíró­sági pert is megszüntették. Osbourne legutóbbi interjújában kije­lentette: tulajdonképpen Iommival mindig is szerették egymást, a bírósági per kizárólag üzleti ügy volt, személyes ellentétek egy pü- lanatig sem voltak közöttük, (p, e) A Vampire Weekend szóban for­gó CD-borítÓja (Képarchívum) A The Black Eyed Peasnek fut a szekere (Képarchívum)

Next

/
Thumbnails
Contents