Új Szó, 2010. július (63. évfolyam, 150-175. szám)
2010-07-26 / 170. szám, hétfő
8 Gazdaság és fogyasztók ÚJ SZÓ 2010. JÚLIUS 26. www.ujszo.com GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Az IMF-kudarc első utórengései Budapest/London. Az eddigi stabilról negatívra rontotta Magyarország közepes befektetői államadós-besorolásának kilátását a Standard & Poor’s, arra a véleményére hivatkozva, hogy a kormány által bevezetett egyes intézkedések potenciálisan kedveződen hatást gyakorolhatnak a magyar gazdaság középtávú kilátásaira. Az S&P ezek között első helyre sorolta a pénzintézetekre kiróni tervezett adót. A Moody’s nemzetközi hitelminősítő szintén felülvizsgálati listára tette a magyar államadósságot, a listára azért került fel Magyarország, mert Budapestnek nem sikerült megegyeznie a nemzetközi hitelezőkkel a költségvetési célokról. A várható leminősítés mértéke egy fokozat lehet. A pénteki bejelentés után újra esni kezdett a forint, a jegyzés 286 forint fölé ugrott pár perc alatt a reggel 283 forint körüli értékről. „Valószínűsíthető, hogy a Moody’s a felülvizsgálat után le is minősíti a magyar papírokat” - nyüatkozta Kolba Miklós, az ING Bank devizakereskedője. (MTI) Milliárdokat hagytunk emléknek Pozsony. Több mint másfél évvel az euró szlovákiai bevezetését követően még mindig több tízmillió euró értékű szlovák koronát nem váltottunk vissza. A jegybank adatai szerint a korábbi szlovák fizetőeszközből jelenleg mintegy 20,11 millió darab bankjegy van „forgalomban”, amelyek értéke eléri a 2,97 milliárd koronát, vagyis a 98,59 millió eurót. A jegybankban a szlovák pénzérméket 2013 végéig válthatjuk vissza, a bankjegyek esetében nem szabtak végső határt, ezeket így bármikor beválthatjuk. (TASR) Hol nyaral idén Szlovákia? Pozsony. Szlovákiában a lakosság nem egész harmada, Csehországban az ötödé nem tervez semmilyen nyári szabadságot - derül ki a heureka.sk és a heureka.cz portálok elemzéséből. Nyugati szomszédunknál a lakosság fele otthon nyaral, míg nálunk minden harmadik megkérdezett vallotta be, hogy Szlovákiában tölti a szabadságát. Idén a csehek 30, a szlovákiaiak 39 százaléka engedhet meg magának külföldi nyaralást. A szabadság idején mindkét ország lakóinak a nagy többsége elsősorban pihenni szeretne, a városnézést a szlovákok ötödé, a cseheknek pedig a harmada részesíti előnyben, míg sportolni a csehek 14, a szlovákoknak pedig alig 7 százaléka szokott. Majdnem minden harmadik szlovák és cseh magával viszi notebookját a nyaralásra, a GPS navigációs rendszer a megkérdezettek 42 százaléka számára fontos utazási kellék. (SITA) Optimistább banki elemzők Pozsony. A szlovák pénzintézetek elemzői egyre optimistábban tekintenek a szlovák gazdaság idei alakulására. A jegybank által e hónapban megkérdezett elemzők szerint az ország gazdasága idén 3,1 százalékkal nő az elmúlt éves teljesítményéhez képest, jövőre pedig 3,7 százalékos bővülést prognosztizálnak. Az infláció az előrejelzések szerint idén 1,5, jövőre pedig 3 százalékos lesz. A kereskedelmi bankok elvárásai azonban még így is elmaradnak a jegybank előrejelzésétől, hiszen ez utóbbi az idei évre 3,7, jövőre pedig 4,3 százalékos növekedést jósol. (SITA) Leállnak a nagy hazai autógyárak Pozsony. A három nagy hazai autógyártó a szabadságok miatt idén nyáron is több napra leállítja a gyártását, ami Szlovákia gazdasági mutatóira is jelentős hatással lesz. A pozsonyi Volkswagen és a zsolnai Kia július és augusztus fordulóján két, a nagyszombati Peugeot augusztusban három hétre állítja le a gépsorait. Mivel az autógyárak tavaly júliusban küldték el nyaralni a dolgozóikat, idén pedig a szabadságok nagy része augusztusra esik, Szlovákia e havi gazdasági növekedése jelentősen megugorhat. Mária Valachyová, a Szlovák Takarékpénztár elemzője szerint júliusban az ipari termelésünk 30-35 százalékkal nőhet az egy évvel korábbiakhoz képest. Augusztusban ugyanakkor ennél 10 %-kal kisebb bővülésre számíthatunk. (SITA) MAI VALUTAÁRFOLYAMOK AKTUÁLIS KÖZÉPÁRFOLYAMOK Valuta Árfolyam Valuta Árfolyam Angol font 0,8372 Lengyel zloty 4,0700 Cseh korona 25,180 Magyar forint 287,17 Horvát kuna 7,2450 Román lei 4,2648 Japán ien 112,48 Svájci frank 1,3488 Kanadai dollár 1,3386 USA-dollár 1,2897 VÉTEL - E LADÁS Bank dollár cseh korona forint Volksbank 1,33-1,26 26,23-24,70 294,52-269,15 OTP Bank 1,32-1,24 25,94-24,46 295,59-278,66 Postabank 1,33-1,24 26,05-24,29Szí. Takarékpénztár 1,33-1,24 25,84-24,41 299,99-274,15 Tatra banka 1,32-1,25 25,85-24,54 298,71-276,01 Dexia banka 1,32-1,26 25,84-24,53 294,64-279,70 Általános Hitelbank 1,32-1,25 25,91-24,47 300,76-274,85 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. (Forrás: SITA) A vendéglősök nagyot hibáztak azzal, hogy a korábbi jó években nem számoltak a visszaesés lehetőségével Többségünk kerüli a vendéglőket A vendéglők többsége csak ebédidőben telik meg, amikor a közelben lévő cégek, vállalatok alkalmazottai betérnek ebédelni (Képarchívum) Pozsony. Annak ellenére, hogy a nyári turistaszezon kellős közepén vagyunk, a szlovákiai éttermek és vendéglők konganak az ürességtől. A gazdasági válság a vendéglátóipar számára is súlyos érvágást jelent, és sokan a túlélésükért küzdenek. SUSIABÉLA Az elmúlt évhez képest a látogatottság és a forgalom szempontjából is visszaesésről beszélhetünk a hazai vendéglőkben - nyilatkozta lapunknak Pavol Kašuba, a Szlovákiai Szállodák és Vendéglők Szövetségének a főtitkára. Szerinte a legnagyobb bevételekre általában az ebédidőben számíthatnak, amikor a közelben lévő cégek, vállalatok alkalmazottai betérnek a vendéglőkbe, hogy átlagosan mintegy 3,6-4 euró értékű ebédjegyüket fizetőeszközül felhasználva jóllakjanak. „Ez az esetek 95 százalékára érvényes, így nem nehéz kiszámítani, hogy hányán térnek be véletlenszerűen, vagy ha úgy tetszik, nem az ebédjegyet szorongatva a kezükben” - panaszkodik a szövetség főtitkára. A közeli cégekből betérő alkalmazottak menüjébe a vendéglőnek be kell iktatnia még egy pohárnyi vizet és egy kis desszertet is. Ebből az összeállításból Kašuba szerint mindenki el tudja képzelni, hogy a vendéglős haszna minimális. Olyan befektetésekről van ugyanis szó, amelyek lényegében csak a túlélést biztosítják, haszonszerzésről nem nagyon lehet beszélni. Az esti órákban a vendéglők szinte csak félig foglaltak, vagy még ennél is kiábrándítóbb a kép. Ennek elsősorban az a fő oka, hogy a lakosság visszafogta a vendéglőkben való étkezések számát, s nem nagyonjámakaz éttermekbe a turisták sem, mivel idén jóval kevesebben jönnek Szlovákiába, mint tavaly, illetve a korábbi években. A 2000-2005 közötti időszakban teljesen más volt a helyzet. Több turista kereste fel Szlovákiát, s jobb volt a lakosság anyagi helyzete is, így nagyobb volt a fogyasztás. Az említett években a vendéglátóipari egységek tulajdonosai, vezetői az akkori jelenséget, a fokozott látogatottságot kész tényként könyvelték el, mondván, a helyzet ennél nem lehet rosszabb, vagyis nem számoltak a visszaesés, a hanyatlás lehetőségével. „Ez nagy hiba volt a részükről” - figyelmeztet Kašuba. Véleménye szerint az ételeket ma sem készítik jobb minőségben, megrekedtek az akkori szinten, a választékot sem bővítették, s ezek a tényezők is jelentős mértékben hozzájárultak a mostani hanyatláshoz. Szerinte az éttermek tulajdonosainak is tudatosítaniuk kellene, hogy mint minden más területen, az ő esetükben is igényesebbek lettek az ügyfelek, mégpedig jogosan, hiszen többet fizetnek a szolgáltatásokért, így automatikusan többet is várnak, jobb minőséget, gazdagabb kínálatot. A szlovákiai idegenforgalom mindenekelőtt a gazdasági és pénzügyi válság kirobbanásakor került áldatlan helyzetbe, de a visszaeséshez nagymértékben hozzájárultak az állam idegenforgalommal kapcsolatos megfontolatlan lépései is. Szlovákiát nagyon gyatrán népszerűsítik, kevés a színvonalas, vonzó hirdetés, más szóval: az ország nem tudja eladni magát. Pavol Kašuba szerint az elmúlt évben a hazai idegenforgalom 26 százalékkal esett vissza, miközben a környező országokban jóval alacsonyabb mértékű volt a hanyatlás. Magyarországon és Csehországban egyaránt mintegy 8-8 százalékos volt a visszaesés, az ausztriai pedig még ennél is kisebb, mindössze 6 százaléknyi. Mikorra várható fellendülés, előrelépés ebben az ágazatban? Át kell vészelni a gazdasági recesszió időszakát, és be kell indulnia a gazdasági növekedésnek. Ez nagyon fontos feltétele az idegenforgalom sikerének is - állítja Kašuba, aki szerint további fontos momentum, hogy az államnak végre tudatosítania kellene, milyen jelentőséggel bír az ország színvonalas, vonzó idegenforgalma. Ezt a szakterületet a gazdaság lényeges tényezőjeként kellene kezelni. Kellő színvonalú népszerűsítés nélkül ez nem megy, de a terjesztéshez természetesen ismét anyagiakra van szükség. Az idegenforgalomban vállalkozók számára meg kell teremteni a megfelelő vállalkozói környezetet és feltételeket. „Persze, a vendéglősök sem ülhetnek tétlenül a babérjaikon. Ha hasznot szeretnének húzni vállalkozásukból, bővíteniük, korszerűsíteniük kell, gazdagítani a kínálatot, hogy a vendégek szívesen térjenek be hozzájuk, majd elégedetten távozzanak tőlük” - véli Pavol Kašuba. A 91 vizsgált pénzintézet többsége „ellenállónak" bizonyult, csak 7 nem felelt meg az elvárásoknak Jó eredménnyel zárultak a banki stressz-tesztek ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Frankfurt/Pozsony. Alapvetően jó eredménnyel zárultak a banki stressz-tesztek Európában. A 91 vizsgált európai bank többsége „ellenállónak” bizonyult, mindössze 7 banknak nem sikerült teljesítenie a követelményeket. A legnagyobb európai gazdaság, a német bankjai közül csupán egy, a Hypo Real Estate „bukott el” a próbán. A nem megfelelően teljesítők között főként spanyol bankok vannak, így a hetes lista öt spanyol, valamint egy görög bankból, továbbá a Hypo Real Estate-ből áll össze. Szlovákiában a stressz-teszte- ken a külföldi tulajdonú pénzintézetek leánybankjai vettek részt, amelyek a hazai banki aktívumok 78 százalékát adják - nyilatkozta Petra Pauerová, a szlovák jegybank szóvivője, aki szerint azonban a központi bank nem teszi közzé kü- lön-külön a leánybankok eredményeit. A szlovák bankszektor számára fontos pénzintézetek közül a teszteken mindegyik jól teljesített. A legjobb eredményt az Általános Hitelbank tulajdonosa az Intesa SanPaolo (8,2%) érte el, amit a Szlovák Takarékpénztár fő részvényese, az Erste Group (8,0%) és a Tatra banka tulajdonosa, a Raiffeisen Zentralbank (7,8%) követ. Magyarországon az OTP Bankot és az FHB Jelzálogbankot vonták be a vizsgálatba, és ezek a Pénzügyi Beszámolási Standardok (IFRS) szerint összeállított konszolidált adatok alapján mind az alap-, mind a pesszimista forgatókönyvek alapján is jól állták a megmérettetést. Az Európai Bankfelügyelők Bizottsága (CEBS) által koordinált pénzintézeti terhelési próba, az úgynevezett stressz-teszt célja azt volt, hogy megvizsgálják az európai bankrendszernek a lehetséges jövőbeni sokkokkal szembeni ellenálló képességét. A teszten elbukott bankoknak nem kell kétségbe esniük: először is saját forrásokat vehetnek igénybe, új részvénykibocsátással, vagy vagyonrészek eladásával vonhatnak be friss tőkét. Azon bankok, amelyeknek saját erőből ez nem megy, a kormányok segítségével javíthatják a tőkemegfelelési mutatót. Végül utolsó mentsvárként az európai mentőernyő, vagyis a válságalap is segíthet. Mint Olli Rehn európai pénzügyi biztos közölte: szükség esetén az európai megmentési alapból is segíthetik a pénzügyileg gyengének bizonyult bankokat, (tasr, mti) Egy pénzügyi uniónak akkor van értelme, ha a résztvevő országok minél közelebb állnak egymáshoz Optimális valutaövezetnek számít az eurózóna? HORBULÁK ZSOLT Pozsony. Az elmúlt hónapok gazdasági és politikai híreinek gyakori témája az eurózóna és annak jövője. Általános vélemény, hogy a közös valuta egyértelműen hasznos. Ennek ellenére alig esik szó arról, valójában miért is jó, hogy több országban azonos pénznemmel lehet fizetni. A kérdéssel a közgazdaságtanban az optimális valutaövezet elmélete foglalkozik. A 60-as évektől kezdték megfogalmazni, milyen feltételek mellett érdemes egy közös valutát bevezetni. A főbb kritériumok a következők: a gazdasági ciklusok együttmozgása; a nemzeti gazdaságok megfelelő mértékű nyitottsága, jelentős mértékű kölcsönös külkereskedelme; a tőke és munkaerő szabad mozgása; munka és árupiac rugalmassága, azaz a bérek és az árak gyors reakciója az aktuális gazdasági helyzetre; az infláció mértékének hasonlósága; hasonló költség- vetési politika; végül pedig a politikai egység. A felsoroltakból nyilvánvaló, hogy akkor van értelme egy valuta- övezetnek, az akkor tud hatékonyan működni, ha a résztvevő országok minél közelebb állnak egymáshoz, mind gazdasági, mind pedig politikai és társadalmi értékrendi kérdésekben. Fontos ezért, hogy egy pénzügyi uniót egy politikai unió is megelőzzön. Egy valutaunió előnyeinek az árfolyam-stabilitás, a valuták átváltási költségének teljes megszűnése számít, mindez önmagában segíti az külkereskedelmet és a szabad tőkeáramlást; a gazdasági környezet átláthatóbbá válik. Ez erősíti a versenyt, ami végső soron a hatékonyság növelését hozza magával. Eredményesebben lehet válaszolni azonban a külső sokkokra (pl. olajár- robbanás) is. Egy valutaunió kialakulása mindig hosszú folyamat. A legismertebb egységes valutaövezettel az EgyesültÁllamokrendelkezik, ahol 52 tagállam használ azonos pénznemet. Létrejötte 1783-tól 1914-ig, a Fed megalapításáig tartott. A világ legnagyobb pénzügyi uniója, az euróövezet példája jól mutatja, müyen káros, ha a fent felsorolt tényezőket nem veszik következetesen figyelembe. Mivel az unió értelme az integráció, a gazdasági folyamatok és tényezők szabad áramlása, egy rosszul teljesítő tagország az egész közösségre negatív hatással lesz. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a stabilitás eléréséhez elengedhetetlenül szükséges lesz egy egységes ellenőrző rendszer kialakítása is.