Új Szó, 2010. július (63. évfolyam, 150-175. szám)

2010-07-19 / 164. szám, hétfő

4 Külföld ÚJ SZÓ 2010. JÚLIUS 19. www.ujszo.com RÖVIDEN Két erdőtűz Athén közelében Athén. Szombat estére részben meg tudták fékezni az aznap keletkezett két nagy er­dőtüzet Athén közelében, mert a szélerősség jelentősen csökkent - közölték a tűzoltók. Ezek az első nagy tü­zek idén az országban. Az egyik az Athéntól 45 kilomé­terrel északkeletre levő Kala- mosz város közelében kelet­kezett, és délkeleti irányban, Marathon felé terjeszkedett. A másik tűzvész Lávrió kikötő­város közelében ütött ki, dél­keletre Athéntól. Görögor­szágban nyaranta rendszere­sek az erdőtüzek a hőség, a száraz levegő és a heves szelek következtében, (mti) Tálib támadások, halott katonák Kabul. Az afgán kormány el­len harcoló tálibok az ország nyugati részén rendőrőrsöket támadtak meg és 23 társukat kiszabadították. Farah város­ban négy őrsöt ért figyelemel­terelő támadás, amelynek az volt a célja, hogy lekösse a rendőröket. Miközben folyt a tűzharc, a tálibok felrobban- tottákahelyi börtönkapuját, és 23 rab megszökött. Közben a hétvégén három brit és két amerikai NATO-katona vesz­tette életét pokolgépes me­rényletekben, egy további brit katona pedig közúti baleset­ben vesztette életét a háború dúlta országban. Az újabb ese­tekkel immár 376 külföldi ka­tona halt meg az idén Afganisz­tánban. (mti) Letartóztatások Iránban Teherán. Az iráni hatósá­gok letartóztattak 40 embert a pusztító csütörtöki robbantá­sokkal összefüggésben. Az or­szágos rendőrfőnök helyettese azt mondta, hogy az elfogottak „bizonytalanságot akartak te­remteni Zahedán városában a robbantás után”. Egy mecset közvetlen közelében két rob­bantást hajtottak végre csütör­tökön ismeretlenek, megölve 27 embert, a tábornok szerint közöttük két rendőrt. A me­rényletet a Dzsundallah szun­nita lázadó csoport magára vál­lalta, jelezve, hogy megtorlás­nak szánta alapítója és vezető­je, Abdolmalek Rigi júniusban történt kivégzéséért. Az ön­gyilkos merényletekért az Eu­rópai Unió és az Egyesült Álla­mok elítélő nyilatkozatai elle­nére Teherán a Nyugatot vá­dolja. (mti) Bányabaleset Kínában Peking. A föld alatt dolgozó valamennyi bányász meghalt abban a szerencsétlenségben, amely az északnyugat-kínai Senhszi tartomány egyik szén­bányájában történt, miután szombat este lángra kapott ott egy vezeték. A Hancseng vá­roshoz tartozó bánya tárnájá­ban 28-an dolgoztak, senki nemélte túlabalesetet. (mti) Kikötő megnyitásáról egyelőre nincs szó Ashton: Gáza csak nyitott határokkal tud talpra állni AATl-HÍR Rámalláh/Gáza. Catherine Ashton, az Európai Unió külpoli­tikai főképviselője szombaton Rámalláhban kijelentette, a Gázai övezet határait meg kell nyitni, hogy a régió gazdasági élete ma­gára találhasson. Ashton azt követően nyilatko­zott, hogy találkozott Szalám Faj- jád palesztin miniszterelnökkel. A főképviselő tegnap Gázába uta­zott, hogy személyesen győződjön meg arról, hozott-e változást az izraeli kereskedelmi blokád kö­zelmúltban elrendelt enyhítése. „Meg kell nyitni a határátkelő- helyeket, az emberek és az áruk mindkét irányba történő áramlása érdekében” - mondta sajtótájé­koztatóján Ashton. Izraelnek meg kellene enged­nie, hogy az övezet palesztin vál­lalkozói exportálhassanak is - je­lentette ki politikus Gázában. Az EU álláspontja nagyon világos: azt akarjuk, hogy az embereknek módjuk legyen szabadon mozog­ni, és ne csak a Gázába érkező árukat lássák, hanem exportál­hassanak is onnan - fogalmazott, hozzátéve, hogy erről a kérdésről beszélni fog Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel is. Kikötő megnyitására vonatko­zó javaslat egyelőre nincs napi­renden. A legjobb megoldásnak az tűnik, s a palesztinok is azt tá­mogatják a leginkább, hogy meg­nyissák a szárazföldi határátkelő­ket. Ezen dolgozunk - jelentette ki Catherine Ashton. Ashton látogatása idején érke­zett meg Gázába az a segélyszál­lítmány, amelyet eredetileg egy líbiai hajó szállított. Az izraeli haditengerészet nem engedte, hogy kikössön a Gázai övezetben, így a gyógyszerből és élelmiszerből álló segélyszállít­mány több mint 40 teherautón, Egyiptomon keresztül jutott el rendeltetési helyére. Fontos feladat a szervezett bűnözés elleni harc és az eltűntek felkutatása A menekültek visszatéréséről is tárgyal Szerbiában a horvát elnök Azon dolgozunk, hogy minden szomszédos országgal jó legyen a viszony, de ez nem megy egyik napról a másikra - mondta Josipovic (balra), akit szerb partnere, Borisz Tadics fogadott Belgrádban .(SITA/AP-felvétel) MTI-HÍR Belgrád. Kétnapos hivatalos látogatást kezdett tegnap Szer­biában Ivó Josipovic horvát el­nök; az államfő azt mondta, sze­retne haladást elérni a Horvátor­szágból elmenekült szerbek visszatérésének ügyében. A februárban hivatalba lépett horvát államfő többször találko­zott már szerb hivatali partneré­vel, de ez az első hivatalos láto­gatása Szerbiában. Ivó Josipovic útja előtt a Tan- jug szerb hírügynökségnek el­mondta, hogy szeretné, ha a fe­lek érzékelhető haladást érné­nek el többek között a délszláv háborúban Horvátországból elmenekült szerbek visszatéré­se, a harcokban eltűntek felku­tatása, valamint a szervezett bűnözés elleni küzdelem, a rendőrségi és ügyészségi együttműködés terén. Elhalasztják a Magyarország számára nyújtott hitel felülvizsgálatának lezárását Maradtak nyitott kérdések Kormányparti milícia tagjait tamadta meg Több tucat embert ölt meg egy iraki öngyilkos merénylő Budapest. Két hétig tartó tárgyalássorozat után a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttsége vissza­tér Washingtonba, az Eu­rópai Bizottság (EB) pedig elhalasztja a magyaroknak nyújtott hitel felülvizsgála­tának lezárását. MTl-ÖSSZEFOGLALÓ Az IMF továbbra is törekszik a magyar féllel támadt nézeteltéré­sek áthidalására, a brüsszeli bi­zottság pedig helyesnek tartaná, ha egy későbbi időpontban folyta­tódnának a tárgyalások - közölték a szervezetek szombaton este. Matolcsy György magyar nem­zetgazdasági miniszter közle­ményben reagálva hangsúlyozta: a kormány folytatja a strukturális reformok politikáját a tárgyaló- partnerek által fontosnak tartott területeken, és folytatja a tárgya­lásokat is a nemzetközi szerveze­tekkel. Az IMF szerint a magyar illeté­kesekkel folytatott tárgyalásokon sok közös pontot találtak, marad­tak azonban nyitott kérdések is. Az Európai Bizottság elhalaszt­ja a Magyarország számára nyúj­tott pénzügyi segítségnyújtás újabb, sorrendben 5. felülvizsgá­latának lezárását - közölték szombat este Brüsszelben. A kül­döttség megállapította: a magyar kormánynak számos kérdésben több időre van szüksége ahhoz, hogy további pontosítással szol­gáljon. Az IMF és a brüsszeli bi­zottság szerint a GDP az idén 0,6 százalékkal, jövőre pedig legke­vesebb 2,5 százalékkal növeked­het, viszont további intézkedések szükségesek annak érdekében, hogy a GDP-arányos költségvetési hiány jövőre 3 százalék alá csök­kenjen. Az IMF, az EU és a Világbank 2008 novemberében összesen 20 milliárd eurós készenléti hitelke­retet nyitott meg Magyarország számára, eredetileg 17 hónapra, 2010 márciusáig. 2009 szeptem­berében a magyar fél kérésére a nemzetközi szervezetek úgy dön­töttek, hogy Magyarország 2010 októberéig hívhatja le a hitelkeret fel nem használt részleteit. A leg­utóbbi folyósítás 2009 szeptem­berében történt. Az akkori döntés alapján a még rendelkezésre álló hitelforrást négy egyenlő, 800 millió eurós részletben lehetne lehívni a meghosszabbított futam­idő hátralévő ideje alatt. A Re­uters hírügynökség a tárgyalások felfüggesztéséről szóló budapesti tudósításában arra a következte­tésre jutott, hogy Magyarország a tárgyalások felfüggesztése miatt egyelőre nem juthat hozzá a hi­telkeret maradék részéhez, csak ha lezárul a hitel-felülvizsgálat. MTI-HÍR Bagdad. Legalább 43 embert ölt meg tegnap az iraki főváros­ban egy öngyilkos merénylő, egy másik pedig három emberrel végzett Bagdadtól nyugatra, a szíriai határ közelében - jelen­tették hivatalos források. A robbanószerrel kitömött mellényt viselő támadó Bagdad Radvanija negyedében az Asz- Szahua nevű kormánypárti milí­cia fizetésosztásra várakozó tag­jait támadta meg, s harminc­néggyel végzett. A merénylet hat további áldo­zata katona. Negyvenhatan megsebesültek, zömében szintén az Asz-Szahua tagjai. A szervezet 2006-ban az al-Kaida terrorszervezet ellen fordult, és szakértők szerint ko­moly szerepe van abban, hogy Irakban az utóbbi időben alább­hagyott az erőszak. Sajtóbeszámolók szerint a bagdadi támadást bosszúból haj­tották végre, s ugyanígy azt is, amely az Asz-Szahua irodáját ér­te Bagdadtól 340 kilométerre nyugatra. Ott az öngyilkos merénylő két milicistával és egy rendőrrel végzett, hat embert, köztük két rendőrt pedig megsebesített. Chávez venezuelai elnök újabb „hazafias tette" Exhumálták Simon Bolivar földi maradványait Álarcosok jelentek meg, és mindent szétvertek, ami a kezük ügyébe került Utcai tűzharcok Grenoble-ban MT1-JELENTÉS Grenoble. Banditák rendőrökre lőttek és autókat gyújtottak fel tegnapra virradóra is Grenoble egyik elővárosában, miközben a hatóságok igyekeztek helyreállí­tani a rendet a délkelet-franciaor­szági nagyvárosban. Az első tűzharc szombatra virradóra rob­bant ki rendőrök és banditák kö­zött azután, hogy a hatóságok megöltek egy fegyveres rablót. A férfi kifosztott egy kaszinót, majd megpróbált elmenekülni és elrej­tőzni. A rendőrség azonban a haj­sza során kibontakozott tűz­harcban lelőtte. A 27 éves férfiról kiderült, hogy már háromszor volt büntetve fegyveres rablásért. Ezután álarcosok jelentek meg a negyed utcáin, szétvertek egy vil­lamost, felgyújtották az út szélén parkoló autókat. Harminc jármű kiégett, megsemmisült több busz­megálló, kiraboltak és felgyújtot­tak számos üzletet, és lángba borí­tottak egy sportcsarnokot. A fő­ként fiatalokból álló csoport tagjai azt kiabálták, hogy vesszen min­den fehér ember. A helyszínre ki­vonuló rendvédelmi erőket golyó­zápor fogadta. A rendőrök viszo­nozták a tüzet, miközben könny­gázgránátokat is bevetettek. Tegnap mintegy 15 autót gyúj­tottak fel a városnegyedben, és több alkalommal is rálőttek a jár­őröző rendőrökre. Négy férfit elő­állítottak. MTI- HÍR Caracas. A venezuelai állami té­vében bemutatták Simon Bolivar XIX. századi függetlenségi harcos csontvázát azután, hogy maradvá­nyait exhumálták. Bolivar holttestét 1876. október 28. óta a venezuelai fővárosban, Caracasban, a nemzeti panteonban őrizték. Az exhumálást a tévében jelentette be Hugo Chávez venezuelai elnök ezekkel a szavak­kal: „íme az élő Bolivar. Ez nem egy csontváz, hanem a nagy Bolivar tért vissza. így sugározza be népét, amely mindig szeretni fogja” - tette hozzá. A történészek általános vé­leménye szerint Bolivar 1830-ban tüdővészben halt meg. Chávez azonban úgy vélekedik, hogy meggyilkolták, bár azt elismeri, ezt nehéz lesz bizonyítani. A lövöldözés alatt helikopter körözött a levegőben, amely reflektoraival megvilágította a területet, és felvételeket is készített a történtekről (SITA/AP-felvétel) EGY MONDATBAN ___ t m' «t»* -- :.í v----.-, í *«.-*£• & í ■ sss©á&smss&mmt/mma ♦ Bulgária és Oroszország aláírta szombaton azt a meg­állapodást, amely rögzíti a Déli Áramlat gázvezeték megvalósításának felgyorsí­tott menetét, valamint azt is, hogy Moszkva mennyi gázt szállít majd a balkáni ország­nak. ♦ Lezuhant a hegyvidéki út­ról a kínai Szecsuan tarto­mányban egy autóbusz, és 23 utasa meghalt. + Bejelentette lemondását Hamburg konzervatív polgár- mestere, a tartomány minisz­terelnöke; Öle von Beust szemé­lyes okokkal indokolta, hogy au­gusztus 25-i hatállyal megválik polgármesteri, illetve tartomá­nyi kormányfőihivatalától. ♦ A Gázai övezetben a Hamász megtiltotta a nőknek, hogy ká­véházban vízipipázzanak, mert az ellentétes a hagyományokkal és váláshoz vezet, (mti)

Next

/
Thumbnails
Contents