Új Szó, 2010. július (63. évfolyam, 150-175. szám)
2010-07-15 / 161. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. JÚLIUS 15. Régió 5 A szervezők sajnálják, hogy a magánvállalkozók, cégek és bevásárlóközpontok nem karolták fel az akciót Felemás érzelmek az adománygyűjtés kapcsán Párkány. Befejeződött Párkányban az árvízkárosultak megsegítésére szervezett gyűjtés, amit két helyi magánvállalkozó kezdeményezett. Rengeteg ruhanemű és bútor gyűlt össze. GULYÁS ZSUZSANNA „A rászorultak nevében köszönjük a tárgyi adományokat és a segítséget. Nagyon sok ruhát és berendezési tárgyat hoztak a felajánlók. A ruhák zömét gondosan kimosva, kivasalva, becsomagolva, felcímkézve kaptuk. A bútorok között is vannak nagyon szép, használható darabok. Ä napokban minden bejelentett címre elmentünk, és lefényképeztük a felajánlott berendezési eszközöket. Mivel nehézkes az elszállításuk, úgy gondoltuk, célszerűbb, ha fénykép alapján válogatják ki a rászorulók a szükséges darabokat. így ezeket egyenesen a kijelölt helyre tudjuk szállítani” - mondta Vin- cze Tamás, a gyűjtés egyik szervezője. Társával, Manherz Péterrel néhány hete személyesen járták be a Tőketerebesi járást. „Személyesen szerettük volna látni és felmérni, hol van leginkább szükség ezekre az adományokra. Több település polgármesterével felvettük a kapcsolatot” - jegyezte meg Vincze. A ruhák és bútorok mellett néhányan tartós élelmiszert és tisztítószereket csomagoltak az árvízkárosultaknak. „Sajnos ezekből a vártnál kevesebb gyűlt össze. A legtöbb felajánlást magánszemélyek tették. Párkányból és Csatáról is sok adományt kaptunk. Elszomorít, hogy a magán- vállalkozók, cégek és bevásárló- központok nem kapcsolódtak be az akcióba” - tette hozzá Vincze Tamás. Az adományok szétválogatása a gyűjtőhelyeken, a Fénysugár Egészségvédő Központban és a városi művelődési központban zajlik. Pénzadományokat a szervezők nem fogadtak el. „Néhány éve egy jótékonysági pénzgyűjtő akció kapcsán rájöttünk, hogy az emberek szívesebben adnak tárgyi adományt. Sok visszaélésről hallani, nem csoda, hogy sokan szkeptikusak, ha pénzgyűjtésről van szó” - mondták a szervezők. Az adományozók szinte kiväel nélkül magánszemélyek voltak (A szerző felvétele) Kijavítja az úthibákat az önkormányzat a körforgalom építése miatt leterhelt utcákban Új arculatot kap Gúta belvárosa V. KRASZN1CA MELITTA Gúta. „Szeretnénk, ha már az augusztus 10:i kollaudáció előtt birtokba vehetnék az autósok a város közepén megépült körforgalmat, ezért a napokban az ideiglenes használatbavételről tárgyalunk a megyével és a közlekedésrendészettel. Remélem, ennek eredményeként egy-két héten belül megnyílhat a körforgalom” - tájékoztatott Horváth Árpád polgármester. A város • vezetése azért is sürgeti az átadást, mivel az elterelés miatt a Béke, a Szent Anna és az Állomás utcában nagymértékben megnövekedett a forgalom, az útfelület . állapota pedig napról napra romlik. „Szeretném biztosítani az ott élőket, hogy a lehető legrövidebb időn belül helyrehozza a város a felületi hibákat, jövőre pedig, ha más forrást nem találunk, a városi költségvetésből teljes útfelújítást végzünk a jelzett utcákban” - mondta a polgármester. A körforgalom megépültével elkezdődött a belváros új arculatának kialakítása. Folytatásként - egy sikeres uniós pályázatnak köszönhetően - teljesen Az átadás előtt álló gútai körforgalom érdekessége, hogy ellipszis alakú (Kis Kata felvétele) Pénzükre várnak az árvízkárosultak Gútán összesen 1240 háztartásból jelentettek kisebb-nagyobb károkat az árvizek után, a listát a belügyminisztériumhoz továbbította a város, de kárpótlást egyelőre senki nem kapott. A városi hivatal is összegezte az árvízi védekezéssel kapcsolatos kiadásait, ami elérti a 48 ezer eurót. .Bízunk benne, hogy az állam mielőbb megtéríti ezeket a költségeinket” - mondta a polgármester. Folyik a mezőgazdaságban keletkezett károk összegzése, a listát július 23-ig kell eljuttatni a szaktárcához, (vkm) megújul a városi hivatal és a kultúrház közti rész, a Mester utca, valamint a központi buszmegálló, és új kandeláberek kerülnek a térre. Az 1,25 millió eurós pályázati pénzhez a városnak csupán öt százalék önrésszel kell hozzájárulnia. A munkák az ősz folyamán megkezdődnek, de a polgármester szerint forgalomkorlátozásokra nem kell számítani. A nyári szünidő alatt zajlik a szlovák alapiskola épületének felújítása, amely az új tető kialakítása mellett a nyílászárók cseréjét és a hőszigetelést is magában foglalja. Korábban a Corvin Mátyás alapiskola épületén végeztek hasonló munkálatokat. ,A megkezdett beruházásokat befejezzük, és természetesen az önrészt is biztosítjuk a nyertes pályázatokhoz, de az adó-újraelosztásból származó bevétel drasztikus csökkenése miatt több tervezett beruházást, például járdák építését, parkolók kialakítását, le kellett állítanunk - magyarázta Horváth Árpád. - Július közepére feléltük tartalékainkat. Bízom benne, hogy őszre javul a helyzet, és nem kell hitelt felvennünk. A bérek kifizetésével egyelőre nem volt gond.” Húsz hajléktalannak lett saját otthona és állása Eredményes a szociális terepmunka SZÁZ ILDIKÓ Vágsellye. Továbbra is szociális terepmunkások igyekeznek segíteni a járási székhelyen a társadalom peremén élőkön. Vágsellye önkormányzata 1167 euró önrésszel járul hozzá a szociális terepmunkások bérét fedező projekthez, amely 2012-ig biztosítja ezt a szolgáltatást a városban. A városatyák legutóbbi ülésükön jóváhagyták az erre vonatkozó határozatot. Vágsellyén négy évvel ezelőtt kezdtek el foglalkozni a hajléktalanok gondjaival. A Szociális Fejlesztési Alap felhívására kidolgoztak egy projektet, hogy támogatást szerezzenek a nem könnyű munkát végző terepmunkások bérére. A város vezetése idén februárban kidolgozta a következő programot, hogy a szociális dolgozók augusztustól folytatni tudják a munkát. A projekt célja integrálni a hátrányos helyzetű vágsellyei lakosokat, segíteni őket abban, hogy visszakerüljenek a munkaerőpiacra, emellett a szociális dolgozók családsegítő szolgálatot, tájékoztató, felvilágosító munkát is végeznek. Amióta a terepen dolgoznak, az emberek nem idegenkednek annyira a hajléktalanoktól, ennek egyik konkrét példája, hogy a Partizán utcában élők végül beleegyeztek, hogy hajléktalanszálló létesüljön a házuk közelében. Nyolcezer eurót fektetett a város a Partizán utcai létesítmény felújításába. Roman Csikós, az Alternatíva Polgári Társulás képviselője, és Renáta Zelezníková szociális munkás elmondta, Vágsellyén mintegy negyven ember él fedél nélkül. Ezek az emberek sátrakban, pincékben laknak. Renáta Zelezníková nem csak a hajléktalanokkal foglalkozik, hanem az anyagi gondokkal küzdő családokkal, gyerekeiket egyedül nevelő édesanyákkal és a lakbérhátralékosokkal is. A terepmunkás jelenleg 130 hányatott sorsú személlyel foglalkozik, körülük 38 nő. Zelezníková rendszeresen látogatja a Tó utcai hajléktalanszálló lakóit, valamint a Nárcisz utcai szociális intézményben élő, nehéz sorsú csonka családokat. 52 személy gondjait a terepmunkások segítségének köszönhetően időközben sikerült megoldani. Otthonra és munkára találtak A társadalom peremén élők közül tizenhárom személynek sikerült állandó munkát találni, húszán kereseti lehetőséghez és megfelelő szálláshoz is jutottak. Tizenkét rászoruló esetében ez a családtagok, rokonok segítségével történt, (sz) Roman Csikós és Renáta Zelezníková szociális munkás szerint eredményes volt a projekt (Csupor* István felvétele) A kútban lelte halálát egy idős asszony a Sárkányfalvához tartozó Gyiván, a fia azt mondta, csak menteni próbálta, ezért dobált utána gerendákat, ágakat A rendőrség gyilkosságra gyanakszik - a feltételezett tettest őrizetbe vették SZÁZ ILDIKÓ Sárkányfalva/Gyiva. Kútban lelte halálát egy idős asszony az érsekújvári járásbeli Sárkányfalvához tartozó Gyiván, a rendőrség letartóztatta az áldozat egyik fiát, akit gyilkossággal gyanúsítanak. A szomszédos családi házban élők hallották, ahogy az asszony kedden reggel kilenc óra tájban segítségért kiabál, de mivel nincsenek túl jó viszonyban, és máskor is előfordult már hangos szóváltás odaát, nem mentek át megnézni, mi történik. Csak annyit láttak, hogy a hetvenkét éves Cs. Júlia fia, az 52 éves Sz. Antal különféle ágakat, gerendákat, csodarabokat visz át az udvaron, egyenesen a kúthoz. A asszony és a fia évek óta közös háztartásban élt, ám az idős nő néhány hónappal ezelőtt úgy döntött, a házát a Komáromban élő másik fiára íratja. A vele együtt élő fia néhány hónappal ezelőtt agyvérzést kapott, a korábban jó hírű kőművesként, kisiparosként dolgozó férfi már nagyon rossz állapotban volt, értesüléseink szerint a rendőrök kérdéseire zavaros, egymásnak ellentmondó válaszokat adott. Azt állította, hogy az anyja beleesett a kútba és azért dobálta utána a gerendákat, a vascsöveket, hogy legyen mibe kapaszkodnia. Azt viszont már nem tudta megmagyarázni, miért hajigálta rá a kút kávájának betonból készült fedőlapjait is az anyjára. Az elhunyt testén a boncolás során számos komoly sérülést fedeztek fel. Szórád György, az Érsekújvári Járási Rendőrkapitányság bűnügyi igazgatója megerősítette a történteket és elmondta, még folyik az ügyben a vizsgálat, az áldozat fiát letartóztatták és gyanúsítottként hallgatják ki. Az ügy részletei még tisztázatlanok, így nem adhatnak tájékoztatást.