Új Szó, 2010. június (63. évfolyam, 124-149. szám)

2010-06-28 / 147. szám, hétfő

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. JÚNIUS 28. Vélemény És háttér 5 FIGYELŐ Erősödő magyar antiszemitizmus Megerősödött az antisze­mitizmus Magyarországon a Gyurcsány Ferenc balatonő­­szödi beszédének nyilvános­ságra kerülése óta eltelt idő­ben - írta tegnapi számában a bécsi Die Presse. Mindenna­pos, hogy szidalmazások ér­nek - idézte a lap riportja Kö­ves Slomót, a Egységes Ma­gyarországi Izraelita Hitköz: ség vezető rabbiját. A zsidók elleni nyílt ellenségeskedés csak 2006 óta érezhető - mondta a rabbi a konzervatív napilapnak. A választóvona­lat Gyurcsány Ferenc elhíre­­sült „hazugságbeszéde” jelen­tette, amely alapjaiban rázta meg az országot. Sokan arcul­­csapásként értelmezték a be­szédet, sokan kétségbe vonták a Gyurcsány-kormány legiti­mitását. (MTI) Évike, ön inkább Gézát választaná? Abban az esetben élek vétójogommal! (Peter Gossónyi rajza) Azok próbálnak szavazatokat vásárolni, akik másokat gyanúsítanak ezzel a politikai bűntettel Hol van az MKP 50 míllája? A beígért pénz késik, így több mint kérdéses, ki használta fel a soha nem lá­tott összeget az árvízkáro­sultak szavazatával történő kufárkodásra. BARAK LÁSZLÓ A szlovákiai magyar és a ma­gyarországi közélet történéseiről naprakészen informált olvasót nyilván nem lepte meg különö­sebben az Új Szó szombati szá­mában közzétett hír, amely sze­rint sem a pozsonyi nagykövetsé­gen, sem pedig a budapesti kor­mányhivatalban nem tudnak an­nak az 50 millió forintnak a sorsá­ról, amit a pozsonyi magyar nagy­követ, Heizer Antal ígért a szlová­kiai árvízkárosultaknak. Figyelem, az ígéretet a Magyar Koalíció Pártja kampánygyűlé­sének „vendégszónokaként” tette őexellenciája. Közölvén, a szóban forgó összeget az MKP oszthatja majd szét, miután megérkezett a pártszámlára! A kínos eset mindössze annyi meglepetéssel szolgálhat, hogy immár nemcsak az MKP távozó­félben levő elnökével, Csáky Pál­lal szemben merülhet fel a ver­dikt, hogy akkor is hazudik, ha kérdez, hanem a magyar diplo­máciai testület és a kormány érin­tett tagjai is alaposan belelép­tek... Méghozzá korántsem csendben... Utóbbi sommás állítást az a par­lamenti választások előtt két nap­pal eszközölt Csáky-nyilatkozat támasztja alá, mely szerint Orbán Viktornál ő maga intézkedik a szóban forgó támogatás átutalá­sával kapcsolatban. Hogy a pénz, úgymond, már a választásokat megelőző napon rendelkezésre álljon... Belátható talán, nem kell ahhoz az MKP és a Fidesz-kormány káká­ján mindenáron csomót keréső el­lendrukkernek lenni, hogy megál­lapíttasson, ennek az „anyaor­szági” segédlettel kiagyalt és le­kommunikált kampányprojekt­nek körülbelül annyi köze van a Csáky Pál által évek óta oly szor­galmasan ragozott elegancia kife­jezéshez, mint az esőerdőkben élő indián törzseknek a budapesti Operabálhoz. Sajnos abban az esetben is így van ez, ha a pénz - végső soron a sajtó oknyomozásának, interve­niálásának köszönhetően - vala­milyen úton-módon átutalódik az MKP számlájára. Ahogy mondani szokás, kissé megkésve, ám annál nagyobb szeretettel... Es nem csupán azért, mert ezek után bármely kívülállóban joggal merülhet fel a kérdés, vajon nem sógor-koma alapon kerül-e majd Ezzel épp az MKP és „anyaországi“ kereszt­apái keveredtek a szava­zatvásárlási szándék „bűnébe"... szétosztásra? Avagy uramobocsá! valamilyen furmányos kerülővel Csáky és a választási eredmények tükrében most már hozzá hason­lóan állásinteijúkra ítélt kollégái zsebében köt ki...? A projekt egyik legkiábrándí­­tóbb vonatkozása az a tény, hogy általa épp az az MKP és „anyaországi” keresztapái keve­redtek a szavazatvásárlási szán­dék „bűnébe”, akik fő ellenlába­saikat kezdetektől fogva holmi mágnás Luciferek túszaiként igyekeztek lefesteni a köznép előtt. Vagyis kiderült, eredendő­en ki prédikált vizet, miközben bort ivott. Ennél a billognál azonban egy sokkal csúfabb is került a rajta­kapottak homlokára. Arról van szó, hogy a szóban forgó közsze­replők identifikálható nyereség­­vágyból - szavazatmaximálási szándék - lehetséges szavazótá­boruk egy részének, az árvízká­rosultaknak a nyomorúságából szerettek volna tőkét kovácsolni. Ami pedig a legkeserűbb habja ennek a „magyar megmaradás” álszent lózungja jegyében ki/sütött szimbolikus tortának, hogy, sem a főcukrász - Csáky Pál -, sem pedig az alkalmi segé­deivé szegődött magyarországi politikusok nem állnak ki a nyil­vánosság elé, hogy férfimód be­ismerjék tettüket. És megköves­sék mindazokat, akiket nyere­ségvágyból mocskoltak, meg azokat, akiken élősködni igye­keztek. _________________________________ TALLÓZÓ PRESS . A nyugati országok gyakorlati­asságukból fakadóan idővel Ko­szovó fölosztását javasolhatják - mondta egy tegnap megjelent in­terjúban a szerb kormány Koszo­­vó-ügyi minisztériumának állam­titkára. „Tartok a nyugati pragmatiz­mustól, mert a pragmatikus hoz­záállás néhány olyan megoldást kínál (a Szerbiától elszakadt Ko­szovó problémájára), amelyek a terület megosztásához vezethet­nek” - mondta Oliver Ivanovics a Press című belgrádi lapban megje­lent nyilatkozatában. Az államtit­kár ugyanakkor elutasította, hogy Koszovó „csendes felosztásával” lenne egyenértékű, hogy a belg­rádi kormány Brüsszelnek tett en­gedményként döntött az Ibar fo­lyótól délre elterülő hét koszovói járás megszüntetéséről. Koszovóban nagyjából 120 ezer szerb él, ezzel becslések szerint az összlakosság alig hat százalékát teszik ki. A szerb népesség nagyjá­ból fele egy tömbben él Koszovó északi, Szerbiával határos csücs­kében, a kanyargó Ibar folyó bal partján. A többiek elszórva az egykori tartomány területén; egyedül a déli Strpce járásban varinak jelen jelentős számban, il­letve keleten, Novo Brdóban. Az államtitkár elmondta, hogy David Lidingtonnak, az új brit kormány Európa-ügyi miniszteré­nek e heti koszovói látogatásán szóba került a „ciprusi modell” is, vagyis az az elképzelés, hogy Szerbia „teljes területével”, tehát Koszovóval együtt csatlakozna az Európai Unióhoz, de az EU-előírá­sok nem lennének érvényesek az egykori tartományra. Oliver Iva­novics utalt rá, hogy ez a megoldás összhangban lenne a szerb alkot­mánnyal és a nemzetközi joggal egyaránt. Oliver Ivanovics elmondta, hogy a hágai Nemzetközi Bíróság (ICJ) Koszovó függedenségének jogszerűségéről szóló, hamarosan nyilvánosságra kerülő állásfogla­lása lehetőséget teremt a szerbek és a koszovói albánok közötti tár­gyalások felújítására. Úgy vélte, addig lehetetlen megegyezni a Koszovóban élők mindennapjait érintő „technikai kérdésekről” - az áram- és telefonszolgáltatásról, a személyi igazolványokról, a rend­számról, a biztosításról -, amíg nincs rendezve a „státuskérdés”, vagyis a tartomány-jogállásának ügye. A koszovói albán vezetés sze­rint Koszovó jogállása eldöntött ügy, a terület független állam, ezért erről nincs mit tárgyalni, de a „technikai kérdésekről” hajlandó egyeztetni Belgráddal. Szerbia nem ismeri el volt tartományát önálló államnak; azt szeretné, ha az ICJ-döntés után ismét tárgyal­nának Koszovó státusáról. Mit ismeretes, Koszovó két év­vel ezelőtt nyilvánította ki füg­getlenségét, amit eddig a világ államainak megközelítőleg har­mada ismert el. Az európai or­szágok nagy része ugyanakkor elismerte a szakadár tartomány függetlenségét. A kérdés az uni­ós államokat is megosztotta, kö­zülük néhányan - például Gö­rögország, Spanyolország vagy Szlovákia - továbbra sem isme­rik el Koszovói. (MTI) KOMMENTÁR Vadhajtások MOLNÁR NORBERT Az a különbség a négy évvel ezelőtti és a mostani koalíciós tárgya­lások között, hogy négy éve a legnagyobb párt azt nyomott le a partnerek torkán, ami a keze ügyébe akadt, míg most mindenki megpróbálja megőrizni arcát, több-kevesebb sikerrel. Az egyértelmű volt, hogy a vadhajtásokat mindenkinek le kell nyese­getnie a programból, s egy mindenki számára elfogadható közös nevezőt kell találni. A vadhajtások azonban sokszor a sarkalatos pontok lettek: az SaS és a KDH azt adta fel, amitől más volt, mint a többi jobboldali párt, az SDKÚ-nak pedig szinte semmit sem kellett feladnia, az ő programjuk valójában a közös nevező. A Híd a ki­sebbségekről szóló komplex törvényt vette ki a közösből, ami, vall­juk be őszintén, inkább blöff. Senki sem gondolhatta komolyan, hogy pár év alatt össze lehet hozni egy kisebbségi önkormányzati rendszert, amely választásokkal és nem kis pénzzel jár, miközben egy skicc sincs előkészítve, a társadalmi vitáról már nem is beszél­ve. Le$z viszont négy év és valószínűleg egy hivatal, amely megfo­galmazhatja ennek jogi alapjait. Ennél - rövidtávon - sokkal fon­tosabb a kisebbségi kultúrák stabil finanszírozásáról szóló tör­vény, ami viszont bekerült a kormánytézisek közé. Már csak végre kell hajtani. De ki hajtsa végre? Az annak idején Csáky Pálnak kitalált kisebbségi miniszterelnök­helyettesi posztot már rég meg kellet volna szüntetni. Vagy tarta­lommal megtölteni. Paradox módon ez utóbbi történik majd. Létét valószínűleg annak köszönheti, hogy az új koalíció megszüntette az úgynevezett keresztellenőrzést, vagyis műiden minisztérium­ban abból a pártból kerül ki az államtitkár, ahonnan a miniszter. Finoman szólva is korrupciószaga van a döntésnek, még akkor is, ha az államtitkár nem ellenőr, de legalább esélye volt ellenőrizni egyik pártnak a másikat. Iveta Radičová miniszterelnök-jelölt sze­rint a koalíciós partnereknek bízniuk kell egymásban. Ezt az első korrupciós botrányig meg is tehetik. Logikátlanul nagy a támadási felület. Visszatérve azonban a miniszterelnök-helyettesi posztra: a keresztellenőrzés megszüntetésével a Hídnak nem lett volna ál­lamtitkára sem a kultúrában, sem az oktatásban, vagyis a nemzeti­ségi szempontból érzékeny tárcáknál. így a - minden logika sze­rint - halálra ítélt posztba kellene életet lehelni. Az életvizet pedig minden bizonnyal a kulturális és az oktatási minisztériumból hordják át kannákban a miniszterelnöki hivatalba. Ha a koalíciós partnerek engedik. Márpedig ez a Hídnak nem lehet vadhajtás. JEGYZET ____________ Slovenskooo, Slovenskooo...! JUHÁSZ KATALIN Lassan, de biztosan kiszívják az összes véremet a szúnyogok, a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt, de ez utóbbival most ne foglalkozzunk. Június 24-én konkrétan a fülembe repült egy, mintha vuvuzelával tá­madtak volna azok a boldog fi­atalok, akik a Szlovákia-Olasz­­ország meccs után a szúnyogra­jokkal egyszerre lepték el Po­zsony belvárosát. Fülemhez kaptam, aztán a homlokomat kellett védenem, koordinálat­lanul csapkodtam magam kö­rül, néha úgy, mintha egy SNS- es politikust intenék csendre, néha meg úgy, mintha vádiin lőttek volna csúzlival. Ezek a vérszívók mások, mint a tava­lyiak: agresszívabbak, nagyob­bat csípnek és lassabban gyó­gyul a seb. Szóval, az idei nyár ldímaváltozási vetélkedőjének szuverén győztesei ők, nincs hová menekülni előlük. De eltökéltem, hogy nem ha­gyom elrontani a hangulato­mat, hiszen a választások óta először kapott el az a bizsergető érzés, melyre a „hazafias” szó a legtalálóbb, még ha sokan a szúnyogok közé vetnének is ér­te. Aznap este magyarországi vendégekkel sétáltam végig a Mihály-kapu utcán, és büszkén zsebeltem be a gratulációkat, mintha én lőttem volna azt a há­rom gólt. Bizony, leigáz„tuk” a címvédőket, szépen hazaküld„tük” őket! Leírhatat­lan jókedv dúlt az egész város­ban, igazi mediterrán fieszta, ha hiszik, hanem,méga villamo­son is mindenki mosolygott, is­meretlenek elegyedtek szóba egymással, ami sima hétközna­pokon elképzelhetetlen a szlo­vák főváros tömegközlekedési eszközein. Még a sarki trafikos is becsem­pészett a bódéba egy apró tévét, készségesen tájékoztatva a vá­sárlókat a meccs állásáról. Soha nem írtam még fociról, mert legalább annyi sportszak­értővel vagyok körülvéve, mint amennyi önjelölt politikai elem­zővel, és bár szinte minden meccset megnézek, pisszenni se mernék előttük. Ez itt szigorúan szociálpszichológiai nézőpont, olyasfajta romantikus érzéssel fűszerezve, amilyet egy-egy hollywoodi happy end, vagy a legkisebb fiú győzelmével vég­ződő népmesék váltanak ki az emberből. Egy esélytelen, bice­bóca kis ország boldog polgárai voltunk mi mindannyian, egy hosszú estén át, egy zsibongó, lüktető városban. Már csak ezért sem mindegy, . hogyan boldogulnak ma a hol­landokkal fiaink, akik tulajdon­képpen a Visegrádi Négyek or­szágait képviselik ezen a világ­­bajnokságon. Ezt nem én talál­tam ki, hanem egy cseh csúcspo­litikus, már nem tudom, kicso­da, tán épp a miniszterelnök bó­kolt át a szomszédba ilyen ügye­sen. Szóval, történelmi időket élünk, úgyis mondhatnám, az egyedüli szenvedést jelenleg a szúnyogok okozzák nekünk. Remélem, nem a hollandok...

Next

/
Thumbnails
Contents