Új Szó, 2010. június (63. évfolyam, 124-149. szám)
2010-06-25 / 145. szám, péntek
8 Vélemény ÚJ SZÓ 2010. JÚNIUS 25. www.ujszo.com SZUBJEKTÍV Bossok és birkák A formálódó szlovákiai jobboldali kormány nagyon sok mindenen változtatni készül. Van is mit tenni, hiszen az erősen populista Fico-kabinet mindent megtett annak érdekében, hogy bamba nyáját szépen terelgesse, mit sem törődve azzal, hogy az ország anyagi jövőjét emésztette fel, vagyis: gyermekeink, sőt talán már unokáink jólétéből is átcsúsztatott nem kis tételeket. Csakis egy dolog miatt, azért, hogy népszerű legyen, azért, hogy elmondhassa, népjóléti miniszteri funkciót vállalt, hogy azért túléljük az egyébként is könyörtelen hétköznapokat. Nem véletlenül hallható sokak szájából, hogy ez a kapitalizmus (vagy mi a francot élünk?) nem egyéb, mint újkori rabszolgatartó társadalom. A kiválasztottak társadalmának is jogosan nevezik sokan, amelyben vannak egyesek és kettesek, vagyis egyenlőbbek az egyenlőknél. Robert Fico hű maradt egyebek között a kommunista csökevényhez, a szakszervezetekhez, persze, ez fordított előjellel is érvényes. Mert mondjon bárki bármit, Ficót igencsak szerették a szakszervezetisek, s nem is nagyon piszkálgatták a kormányfőt, nem nagyon hallatták hangjukat a szakszervezetis atyaistenek, amikor javában zajlottak a botrányok a smeres irányítású kabinet egyes reszortjaiban. Azokból pedig bőven akadt, lehetett volna mit kritizálni. De hát az eróhásoknakjól ment a Fico-érában, a munka törvénykönyve is viszonylag kedvezően alakult számukra. Éltek is a jogszabály adta lehetőségekkel. A szakszervezetis bossok az egyes munkahelyeken összeállították nagy alkotásukat, a kollektív szerződést, ami sok helyütt csak és kizárólag abban volt kollektív, hogy a nyáj aláfirkantotta a papírhalmaz utolsó oldalát, a szakszervezetis főnök pedig boldogan vette tudomásul, hogy jól végezte dolgát. Közben alaposan élvezhette - és a munka törvénykönyvének jelenlegi változata alapján még élvezi is - a szervezetis főnök a kiváltságokat. Például munkaidejében végezheti eróhás munkáját, amiből nem lehet egyébre következtetni, mint arra, hogy sem a valódi munkája nem valami eget rengető a szakszervezetis elnöknek, sem maga a „pluszmunka”, vagyis az eróhás büszkélkedés nem igényel különösebb erő- és energiakifejtést. Na, hát ezt akarják - végre - törölni Radičováék. Azt, hogy a szakszervezetis bossok ne élvezzenek semmiféle kiváltságokat, s ha ramatyul dolgoznak, akkor ugyanúgy a francba lehessen őket küldeni, mint bármelyik más földi halandót e kapitalista darálógépben. Mert mennyivel különb ember a szakszervezet elnöke egy-egy munkahelyen, mint a többi alkalmazott? Vajon ki volt az az agyalágyult törvényszerkesztő, aki ilyesmit egyáltalán elő mert hozni a kiváltságok mezőnyéből? Persze, a kiagyalt baromságot és óriási igazságtalanságot jóvá is kellett hagynia a bólogató nyájnak. Anno ez is megtörtént! Mert megtörténhetett. Most viszont egyértelműen törölni kell az ilyen jellegű kiváltságokat. Legyen az szakszervezeti elnök, legyen az csoportvezető, bárki... A formálódó jobbközép pártoknak ezt a lépést mihamarabb meg kell tenniük. Mert már ez ideig is sokan éveken keresztül visszaéltek szakszervezetis funkciójukkal, zsaroltak, kényük-kedvük szerint vonultak el bármikor munkahelyükről, leálltak az utcán munkaidőben is szórakozni, büszkén, annak tudatában, hogy őketvédi a törvény, ők a szakszervezetis kiválasztottak. A birkák meg szinte tapsoltak, de menet közben akadtak olyanok is, akik észbe kaptak, rákérdeztek: mi a nyavalyáért bólogatunk állandóan? Utóvégre nem vagyunk autós kutyák?! Iveta Radičováéknak ezeket a bossokat is vissza kell fogniuk. Először is törvénnyel, no meg persze a bólogatok segítsége is jól jönne. Susla Béla (ČTK/A P-fe I véte I) A rovatban közölt írások nem feltétlenül a szerkesztőség véleményét tükrözik. SZEMSZÖG ____________________________ Haza, önrendelkezés Trianon óta a magyarság történelmének kegyetlen századát élte meg. Két nagyhatalom világhódító éhségét: a német fasizmust és az orosz bolsevizmust. S a Kárpát-medence nacionalista nemzetállamainak diktatúráját. Csehszlovákiában, Szlovákiában a kollektív bűnösség elve, melynek alapján a féktelen bosszúállás csinálmánya mindvégig érvényben van. Prágában néhány éve anagyszent hazafiak szobrot emeltek. Beneš szobor alakjában is hat. Lehet rá hivatkozni, nem vesztette törvényi erejét. Ó a „magyarholkauszt” atyja. A kitelepítéssel, deportálással sok tízezer ártatlan magyart aláztak meg, tettek földönfutóvá. A szlovákiai magyar református egyházat is mezítelenre vetkőztették. Elkobzott tulajdonait a mai napig sem rendezték. Templomok, iskolák, erdők és földterületek. Felső-Csallóköz őstulajdonosainak földjét (akiket Csehországba vagy Magyarországra sepertek) másod-, harmadrendű tulajdonosok nagy pénzekért árulják, kapzsi újgazdagoknak szolgáltatják ki az elkobzott vagyont. Hiszékeny volt az MKP, amikor kormányzása idején abban az igazságos változásban bízott, hogy a százezer magyar földönfutásának újraértelmezése megtörténik. A magyar kisebbségi politika viszonyulása a szlovák nemzeti léthez mindig pozitív volt. A szlovákiai magyar magatartás hozzátett a szlovák politika demokratizálásához. Aki figyelte az elmúlt évek szlovák-magyar vitáit, tapasztalhatta, hogy a magyarok megoldásokat, egyensúlyt kerestek. Hányszor került sor arra, hogy a magyar magatartás tartotta meg a kormánykoalíció egységét? Az MKP országlása két időszakában nemzeti létünket erősítő javaslatok sorát vetette el a parlament, illetve a kormány. A koalíció tagjai nem voltak hajlandók a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája értelmében a magyar nyelvet regionális nyelvvé nyilvánítani. Az MKP programra tűzte, hogy önkormányzati szintre emeljék a nemzetiségi kultúra anyagi támogatását. Nem ment. A Dzurinda-kormány elutasította a kedvezménytörvény alkalmazását is. A megyék, a megyehatárok, a járási határok újraértelmezésekor nem vették figyelembe a történelmi, közigazgatási, gazdasági és nemzetiségi határokat. A szlovákiai magyarság jelentős része szegény, nélkülöz. Megoldatlanok a magyarok lakta területeken az útviszonyok, nagy a munkanélküliség, csökken a magyar tannyelvű iskolák tanulóinakszáma, az országos átlagon aluli a magyar lakosság műveltségi szintje, kevés a születések száma. Nemzetközi esemény volt Szlovákia számára a NATO-tagság és az Európai Unióhoz való csatlakozásunk. Szlovákia magyar lakossága egyöntetűen igennel szavazott. A magyar lakosság szavazatainak száma arányában felülmúlta a szlovák lakosságét. Szlovákia csatlakozása az Európai Unióhoz az egyenrangúságot jelenti a magyar nemzetiségűek számára. Az EU- tagállamok népcsoportjai, kisebbségei - lásd a finnországi svédeket - egyenrangúak a többségi állampolgárokkal. Ezzel szemben a szlovákiai magyarságnak nincs regionális joga. Az EU alapokmánya szerint a szlovákiai magyarok kisebbségi jogát az egyenlőség és egyenrangúság alapján kell rendezni. Mikor tesszük, tehetjükmeg az első lépéseinket az önkormányzatiság, az önrendelkezés irányába? A szülőföld, haza, önkormányzat, nemzetek Európájafelé.... Tudatosíttatnunk kell a politikai hatalom képviselőivel, hogy a szlovákiai magyar közösség társadalmi és politikai égyenrangúságot érdemel. Egyenrangú helyzeténekjárható útja a kulturális, oktatási és regionális önrendelkezés. Ez a jövő útja és errefelé kell fordulnunk. Dobos László SZEMPONT Kevés a békés együttélés A szlovákiai magyarok számára még sosem volt ennél különlegesebbválasztás.Ezúttalmárnemcsak egyetlen lehetőséggel kecsegtették őket, és ők éltek is az újdonsággal. Vannak, akik siratják az MKP kiesését, de ennél többen örülnek a Csáky-féle etnopolitizálás bukásának, és örvendeznek a hirtelen, meseszerűen kitört szlovák-magyar egyetértés felett. Utóbbiak kifejtik, hogy a szlovákiai magyarságot végre nem nyomasztja a nemzetiségi kérdés, és européer módon, liberálisan közelítimeg a dolgokat. Ez nagyon szép, és örömteli dolog lenne, ha Nyugatvagy Észak-Európában élnénk, ahol a többség már túllépett az elmaradott, 19.századidolgokon. Ott,ahol már nem különböztetnek meg senkit nemzetisége miatt. Ám Szlovákia társadalma még egészséges fejlődés esetén is több évtizednyire van ettől a szinttől, bármit sugalljon is a mostani választási eredmény. Az élet lassan visszaáll a régi kerékvágásba, csülapodnak a felfokozott érzelmek, megalakul az új jobbközép-liberálkonzervatív kormány, aztán már nem is kell sokat várni a népszámlálásra. Ez a maga statisztikai mivoltában a többségnek nem okoz rendkívüli izgalmakat, ám a (bevallott) magyarok száma első ízben csökken félmillió alá. Tízévente nagyjából 50 ezerrel fogyunk. A hiányból majd’ 40 ezret a magyar szülők szlovákul felnevelt csemetéi és a húszas-harmincas éveikben önként szlovákká váló fiatalok tesznek ki. Az újságíró, aki most örül az etnopolitizálás végének, a népszámlálási adatok láttán elmorzsol néhány karakternyi könnycseppet a fogyatkozó magyarságért, de nem fog rávilágítani a kettő közti összefüggésre. Ha ilyen mértékben változnak át magyarok egzisztenciaféltésből, naivitásból, könnyebb élet reményében vagy divatból szlovákká, az azt jelenti, hogy szükség van etnopolitizálásra, mivel a dolgok a legkevésbé sincsenek rendben. Ez nem azt jelenti, hogy az MKP jól csinálta, az viszont nem lesz elég, ha tízévente megjelenik néhány borús hangulatú cikk széthulló nemzetünkről. A szlovák pártokon és a Hídon múlik a megoldás. A szlovák pártok viszont naivan vagy álságosán gazdasági válaszokat próbálnak adni az alapvetően társadalmi és közjogi jellegű nemzetiségi kérdésre, Bugárék pedig a megbékélés szót tűzték a zászlajukra. A megbékélés roppant rokonszenves fogalom, csak homályos. Nem tudhatjuk belőle, kinek mennyit kellene engednie, feladnia magából, és utána mik lesznek a jogaiés akötelességei. Egy tárgyalásos kiegyezés sokkal célravezetőbb lenne. Olyan alkotmányt eredményező kiegyezés, amely nem zár ki minket, magyarokatSzlovákiából, elismeria létezésünket, és pontosan lefekteti, milyen szerepet játszunk az állam életében. Szloválda nem nemzetállam, és ideje lenne ehhez igazítania a viselkedését. Jó példáért sem kell messzire mennie. Čaplovič miniszterelnök-helyettes hatalmasat tévedett azzal, hogy Európában nem divat az autonómia. Éppen Szlovákia egyik hagyományos jó barátja, Szerbia az, ahol működik a magyar autonómia, és igazgatja a magyar oktatást és kultúrát. Ott nem a politikai választásokon múlik, hogy egy nemzetiség tud-e érvényesülni, hanem világosan lefektetett arányok, jogok és kötelességek vannak, amelyeket senki sem kérdőjelez meg. Az autonómmagyarparlamenti választásokon pedig bátran indulhat öt magyar párt is annak a kockázata nélkül, hogy a megosztó és elvesző szavazatok miatt a magyarság arányos képviselet nélkül maradna. Tudom, hogy az autonómia szitokszó és provokáció lett, noha a legtöbb embernek fogalma sincs arról, mit jelent. Ennek a cikknek azonban legkevésbé sem a provokáció a célja, ezért használjuk inkább a pontos magyar kifejezést az autonómia helyett! Önrendelkezés. A közösség felnőttként viselkedik, és rendelkezik önmagáról. Megszervezi a saját életét, az önmaga által megtermelt pénzt pedig pontosan megegyezett mértékben adja az államnak, nagyobbik felét viszont az önrendelkezés nevében ott költi el, ahol azért megdolgoztak. A felnőtt, önmagukról rendelkezni képes magyarok pénzéből magyar iskolák működnének, magyar szakértők által összeállított tanterv szerint, és egy csomó további olyan apróság költözhetne be az életünkbe az anyanyelvűnkön, amelyekről ma még nem is gondolnánk, hogy az nemzetközileg elismert, alapvető emberi jogunk. Aztán talán még a déli autópálya is könnyebben megépülhetne a magyarlakta vidéken, ha a mi döntésünkön is múlna, nem csak Pozsonyén. Ez az önrendelkezés. Szeretne valaki felnőtt lenni? V. Kovács László
