Új Szó, 2010. június (63. évfolyam, 124-149. szám)
2010-06-25 / 145. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. JÚNIUS 25. Kultúra 9 Állótaps fogadta a kassai Thália Színház Valahol Európában című előadását Kisvárdán Buszozás és felejthetetlen Liliom Az eddigi legnagyobb sikert a kassai Thália társulata aratta a fesztiválon mon Päer karmester középen Dudás Péter mint Si(Bodnár Gábor felvétele) Kisvárda. Két éve új nevet kapott a kisvárdai színházi fesztivál, s elmaradt a nevéből a „határon túli magyar” megjelölés, mintegy reflektálva a politikai változásokra is. A lényeg azonban maradt, hisz Kisvárda, amely megkapta a kiváló művészeti fesztivál címet, továbbra is a határon túli magyar színházak találkozóhelye. JUHÁSZ DÓSA JÁNOS Legfeljebb annyi változott az esztendők során, hogy az utóbbi években a magyarországi szakma is felfedezte magának, s kritikusok, rendezők és más színházi szakemberek (gondoljunk akár a neves szakmabeliekből álló zsűrire is) is szívesen eltöltenek pár napot e Budapestről világvéginek tűnő kisvárosban. Az általános pénztelenség persze a fesztiválra is rányomja a bélyegét (még egy hozzám hasonló hivatásos néző is megérzi ezt). Nemcsak egyes előadásokat voltak kénytelenek lemondani, hanem a társulatok vezetői is szakmai érvek helyett többnyire a pénzről, illetve annak hiányáról cserélnek eszmét. S amikor a jövő évadra kérdezünk, az bizony teljesen bizonytalan. Mind Kassán, mind Komáromban még csak elképzelések vannak, s ezek megvalósíthatóságának első feltétele, hogy lesz-e pénz az új évadra, s ha igen, menyivel kevesebb a tervezettnél, netán elégségesnél. Kisvárdán az előadások több helyszínen zajlanak, a megszokott három helyszín mellett a szervezők mindig újabbnál újabb ötletekkel állnak elő. Az idén például láthattunk mikrobuszos előadást, Gianina Carbunariu Mady-baby című monodrámáját egy 18 főt befogadó mikrobuszban nézhették meg az érdeklődők, s ők legalább nem fáztak. A szabadtéri előadásokat ugyanis sokszor élvezhetetlenné tette a novemberi jellegű időjárás, amely a szúnyogokkal együtt sokszor a közérzetünket is hatékonyan befolyásolja. Mindezek ellenére (vasárnap évtizedek óta nem látott vihart regisztráltak errefelé, amely a szó szoros értelmében teljesen lelombozta a várost) a Várszínpadon három remek, ún. szórakoztató előadást láthattunk telt ház előtt, ami talán az egyik legfontosabb hozadéka ennek a fesztiválnak. A huszonkét év ugyanis kinevelt egy értő közönséget, amely ma már nemcsak a várban levezényelt könnyedebb műfajokra vevő, hanem bejön egyegy kortárs darabra vagy Csehovra is. Visszatérve a várba, itt mutatkozott be a Komáromi Jókai Színház az Anconai szerelmesek című zenés játékával, amelyet Lévay Adina, szakítva a darab megszokott színrevitelével, újraértelmezett, új köntösbe bújtatott, s ezt a köntöst következetesen rá is szorította az előadásra, méghozzá úgy, hogy nem fojtotta meg a színészeit. De ugyanezt mondhatjuk el Zakariás Zalán Figaro házassága című előadásáról is (sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház), aki egy végtelenbe nyúló bohóctréfaként értelmezte Beaumarchais darabját, s aki ráhangolódott az elején, az pompásan szórakozott a nagyon izgalmas képi és zenei világ, valamint a színészek egymást felülmúló játékénak köszönhetően. Ebbe a vonulatba illeszkedett be az eddigi legnagyobb kisvárdai siker, az állótapssal fogadott Valahol Európában a kassai Thália Színház felvezetésében. Moravetz Levente kemény kézzel, sok-sok apró ötletet felvonultatva hozott létre egy szívszorító előadást, amelyben kemény pedagógiai munkával azonos szintre hangolta a profi színészek és a lelkes amatőrök teljesítményét. A tornateremből erre az alkalomra átalakított ún. Rákóczi-teremben kerülnek bemutatásra a stúdió-előadások; az általam látott három előadás közül kettő Mátéi Visniec kortárs román író egy-egy abszurd darabjának megfejtésére vállalkozott mérsékelt sikerrel. A szakmai megbeszélésen (ahogy ott is hangsúlyozták, nem kiértékelésről van szó) még az is felmerült, hogy az abszurd dráma halott, vagyis már rég meghaladta az idő, s ezt nem cáfolta meg egyik előadás sem. Az És a csellóval mi legyen? című előadás inkább bohózatként volt értelmezhető, mint magvas gondolatokat felmutató abszurd drámaként. Sokkal többet vártunk a szabadkaiak Safe House című előadásától is, főleg a két évvel ezelőtt bemutatott és komoly szakmai és közönségsikert felmutató Záróra után. Ugyanaz a szerzői és színészi társaság, remek felütés és teljes ellaposodás a végső mérleg, mindössze a remek színészi alakítások maradnak meg, a darabot gyorsan felejtsük el. A Művészetek Háza színpadán előbb Parti Nagy Mauzóleumát élvezhettem hangjáték formájában (a színpadra feltett nézőtér annyira szűkösnek bizonyult, hogy Parti Nagy még felfért, a rendező Szabó K. István már nem), s jómagam is a nézőtér homályában próbáltam megidézni az 1995-ös budapesti ősbemutató hangulatát. A komáromiak versenyelőadása, a Három nővér nagyon vegyes érzelmeket váltott ki, sokan nem várták meg a végét, holott a nagyon erőteljes színészi alakítások miatt érdemes volt eltekinteni Martin Huba teljesen fölöslegesnek tűnő felütésétől, amelyet az előadás egy az egyben ledobott magáról. S a végére hagytam a csíkszeredaiak Liliomját a világhírű Victor loan Frunza rendezésében, aki nem foglalkozva a darab eddigi színreviteleivel, a megszokott sémákkal, teljesen újraértelmezve Molnár művét, revelatív erejű előadást hozott létre egy túlzsúfolt, teljesen sötét térben, nagyon-nagyon mai áthallásokkal. A 20. század első felének gyerekjátékait bemutató kiállítás látható a Szlovák Nemzeti Múzeum Vajanský rakparti épületében Pozsonyban. A prágai Nemzeti Múzeum gyűjteményének anyaga a mai nagyszülők, dédszülók játékaival ismerteti meg a gyerekeket (és szüleiket). (Fotó: SNM) Indul a zsámbéki színházi bázis programsorozata Magyar-szlovák Persona AATI-JELENTÉS Zsámbék. Megkezdődött a Zsámbéki Színház és Művészeti Bázis szám szerint 28. szezonja, az idén összesen 110 féle zenei, kulturális, színházi és gyermekprogram várja a településre látogatókat. Mátyás Irén, a rendezvények művészeti vezetője elmondta, hogy az események az elmúlt évekhez hasonlóan több helyszínen zajlanak, így a romtemplomnál, a Zárdakertben, a művelődési házban és az egykori katonai rakétabázis műemlék épületében berendezett színházban. Ez utóbbi helyszínen kezdődik az évad, ahol már tegnaptól három egymást követő napon látható a Persona című előadás. Az Ingmar Bergman filmrendező írása alapján készült, hazai és szlovák színészek által előadott mű két nővér belső vívódásáról, a magány szorongatása elleni küzdelemről szól Gigor Attila fiatal filmrendező útmutatásai szerint. Ugyanitt július 4-én este a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely művészei adják elő a Részletek a bolyongás meséiből című produkciót, amelyben a színészek a nézővel közös borozgatás közben elmélkednek a befelé figyelés, a belső csend misztériumáról. A romtemplomnál július másodikán dzsesszkoncert lesz a székesfehérvári Vörös Janka Group és a Dresch Quartet részvételével, július 30-án pedig több más neves együttes mellett a Szőke Nikoletta Quartet lép fel. A barokk plébániatemplomban egész nyáron ingyenes egyházzenei hangversenyek lesznek hallhatók. így például július 17-én Lőrincz Katalin ad orgonaestet. Szlovák musical Báthoryról Pozsony, Musicalhősnő lesz Báthory Erzsébetből. Két éve Juraj Jakubisko szuperprodukcióban rehabilitálta a véres grófnőként emlegetett magyar nemesasszonyt. Most ismét szlovák szerzőket ihletett meg az alakja: Henrich Leško és Jana Rákosová Báthoryčka című musicaljét októberben tűzi műsorára az Új Színpad, (ú) Meddig minimalizálható a vers? Töprengések FEKETE J. JÓZSEF Két könyvet olvastam párhuzamosan, mindkettő a költészet jegyében született, de úgy tűnik, távolról se állnak párbeszédben egymással. Az egyik az angol romantika második nemzedéke legfiatalabb alkotójának, az 1795-ben született John Keatsnek a leveleit közreadó gyűjtemény (Keats levelei. L’Harmattan, Bp., 2010), a másik pedig az 1954-es, marosvásárhelyi születésű, Pozsonyban élő költő, Balázs F. Attila Minimál című verskötete (Balázs F. Attila: Minimál. AB-ART Kiadó, Pozsony, 2010) .Nem érdektelen összeverni az angol költőnek az 1820-ban lezárult levelezésében megfogalmazott költészeti elveknek, a romantika esztétikájának néhány részletét a közel két évszázaddal későbbi magyar alkotó poétikai gyakorlatával, ami mögött a sajátos költészeten túl kétségtelenül a versírás lehetőségeinek egyik nyomvonalát is megláthatjuk. John Keats röviddel huszonhatodik életévében bekövetkezett halála előtt levelet írt az Olaszországban tartózkodó Percy Shelleynek, a nála pár évvel idősebb, de úgyszintén fiatalon, harmincévesen elhalálozott romantikus költőnek, a Frankenstein, avagy a modern Prométheusz című regényt szerző Mary Shelley férjének. Ebben az üzenetben Percy egyik művére reagálva ír a műalkotás költői erejéről és drámai hatásáról, egyebek közt a következőket: „A modern műnek célja kell hogy legyen, mondják [az ítészek], s meglehet, hogy ez a cél az Isten, a művész azonban igenis áldozzon Mammonnak [a pénz, ill. a gazdagság istenének, itt talán inkább a halhatatlan hírnévvel szemben a jelenkori népszerűségre gondol Keats, FJJ] - ’önmagába temetkezve’, sőt talán némi önzéssel kell hogy dolgozzék. Biztos vagyok benne, megbocsátja, ha őszintén megmondom, meg kellene kissé fékeznie lelke rajongó szárnyalását, s nagyobb gondot fordítania a mesterségre, hogy nyersanyagának ’minden repedését’ vasérccel tömje ki.” A költő, akit a londoni irodalmi pletykakörök egyszerűen közönséges figurának tartottak, vagy legalábbis Keats ezt érezte felőlük, kioktatta költőtársát, hogy ne helyezze lobogó ihletettségét a költészet szakmai kérdései fölibe, mert a poézisnek szigorú szabályai vannak. Maga John Keats egész életét az írásra tette fel, sokkal nehezebb körülmények közt élt, mint előkelő, főúri származású költőtársai, de napi nyolc órán át képezte magát, fejlesztette klasszikus műveltségét, poétikai ismereteit. Annak ellenére, hogy a romantika szellemében a modernség megjeleníthetősége hozta izgalomba, ragaszkodott a vers formai-szakmai fegyelméhez. Balázs F. Attila könyve ugyancsak poétikai kérdést, a vers minimalizálásának lehetőségeit vizsgálja. Kötetének címe is egyenesen erre a szándékra utal, s talán az is, hogy a verseknek címük sincs, csak betűkkel leírt számnevek állnak élükön. A kötetet szerkesztő és hozzá utószót író Szalay Zoltán Balázs F. Attila költészetének jelenlegi tendenciáját azáltal írja le, hogy ez a poézis önmaga „elfogyására” törekszik. Azáltal reagál e költészet a világ, a terek és a kapcsolatok kiüresedésére, az elidegenedésre, az erkölcs leépülésére, az érzelmek inflációjára, a harmónia felszámolódására és a személyiség dezintegrációjára, az elemi szétszóratásra, hogy maga is kiürül, „a fosztóképzők lehántják a vers belső burkait, s maradnak a minimálok, a depoetizált konstrukciók, az elsatnyult világ csonttá aszott túlélői”. Balázs F. Attila következetes minimalizáló poétikájában, viszont Szalay Zoltán tőle radikálisabb versalkotókra is hivatkozik. Krusovszky Dénes Nyelvem helyén című versére, amely ennyi: „Száraz kavicsok forognak”, illetve Lanczkor Gábor Andy Warhol: Nagy villamosszék című költeményére, ami két szó: „Egy szék.” Van egyszavas költeményünk is, egyet kapásból idézhetek. Pintér Lajos Damó Istvánnak ajánlott költeménye, A festő madara csupán egy összetett szó: „rempeholló”. Tudjuk persze, hogy a vers minimalizálása tovább radikalizálódhat, el egészen a grafémák és a fonémák szintjéig, a szemantikai jelentés eltűnéséig. Balázs F. Attila költeményei viszont redukáltságuk ellenére olykor a mondat poétikájával élnek, és elsődleges jelentéstartományuk révén primér hatás kifejtésére alkalmasak. A következő verse például szerintem akár a romantika poétikája számára is vállalható: „egy dologban mindannyian / egyformák vagyunk: a bróker, / a hajléktalan, az örömlány, / a prédikátor, a miniszter, / az utcaseprő, a költő és a kőműves, // ugyanaz a fekete madár csippenti fel / az elhagyott testünkből / - mint gubóból - / szabaduló pillangót.” Es ami a két, véletlen folytán egymás mellé került poétikát valóban elkülöníti egymástól, az az, hogy amíg Keats a költészettel igyekezett kitölteni a „költészeti téma” repedéseit, hasadásait, addig Balázs F. Attila éppen ezeket a széttagolódásokat, töréseket, üres foltokat, magát a szétszóratást emeli költői témájává, és hogy versbeszédét is a diszemináció menténfogalmazzameg.
