Új Szó, 2010. június (63. évfolyam, 124-149. szám)

2010-06-02 / 125. szám, szerda

DIGITALIA 2010. június 2., szerda___________________________________________ 14. évfolyam, 21. szám Írország a világon az első ország, ahol bevezették a fájlcserélők szankcionálására a háromdobás-elvet Netkávézókban éjszakáztak, a gyerek otthon volt Elkezdődött a zeneletöltők üldözése Ha a felhasználó a harmadik figyelmeztetés után sem hagy fel a jogsértéssel, egy hétre felfüggesztik az inter­net-hozzáférését, és ha ezt követően is „visszaesik", egy évre lekapcsolják az internetről (Képarchívum) Írország elsőként kezdte meg a háromdobás-elv al­kalmazását a fájlcserélők ellen. Kezdetben heti 50 le­velet fognak kiküldeni, ké­sőbb több ezret. FELDOLGOZÁS Az egykori monopolszolgálta­tóból lett legnagyobb ír távközlési vállalat megkezdte a fájlcserélők szankcionálását szolgáló ún. „há­­romdobás-elv” alkalmazását az in­ternet-előfizetőinek körében. A körülbelül 750 ezer internetes ügyfelet kiszolgáló és ezzel a piac 40 százalékát uraló Eircom a zene­kiadói lobbi nyomására döntött a világszerte viták kereszttüzében álló módszer bevetéséről, és küld­te ki az első figyelmeztető levele­ket a szerzőijog-sértésen kapott felhasználóknak. Az első időszak­ban hetente körülbelül ötven borí­tékot postáznak, de ez a szám rövi­desen elérheti az ezres nagyság­rendet. Erről a jogsértésen kapott ügyfe­lek IP-címeit szolgáltató ír lemezki­adói szövetség, az IRMA gondosko­­dikmajd. Azegyebekmellett a Sony, a Universal, a Warner és az EMI kép­viseletében eljáró szervezet egy kül­ső céget bízott meg a fájlcserélő há­lózatok monitorozásával, és a kaló­zok kiszűrésével. Jelenleg elsősor­ban a jogvédett fájlokat feltöltő fel­használókra koncentrálnak inkább, ésnemaletöltőkre. A rendszer úgy működik, hogy a jogsértő előfizető beazonosítása után az Eircom postai levélben fi­gyelmeztetést küld ki, majd telefo­non is megkeresik az ügyfelet - e feladatok végrehajtására a szolgál­tató egy önálló csoportot hozott lét­re. Ha a felhasználó a harmadik fi­gyelmeztetés után sem hagy fel a jogsértéssel, egy hétre felfüggesz­tik az internet-hozzáférését, és ha ezt követően is „visszaesik”, egy év­re lekapcsolják az internetről. „Az eljárásnak tájékoztató, neve­lőjellege is van, hiszen előfordulhat, hogy az ügyfél vezeték nélküli háló­zata nincs biztonságosan konfigu­rálva, vagy éppen nem tudja, a gye­rekei mire használják az internetet” - magyarázta a BBC Online-nak az Eircom szóvivője, hozzátéve, hogy legális zeneáruházakat is ajánlani fognak a felhasználóknak. A módszer tanulságait az első három hónap után értékelik majd, ekkor döntenek az esetleges módo­sításokról. „Nem hiszem, hogy so­kan eljutnak majd a harmadik lép­csőig, szóval nagyon messze va­gyunk még attól, hogy a hozzáféré­sek felfüggesztéséről beszéljük” - nyilatkozta a lapnak az IRMA veze­tője. Ezzel Írország lett a világon az el­ső ország, ahol a gyakorlatban is bevezették a fájlcserélők szankcio­nálására a háromdobás-elvet. Ez azért sajátos, mert az országban törvény ezt nem írja elő, alkalma­zásáról az Eircom döntött az IRMA-, val folytatott bírósági vitákat köve­tően. A jogtulajdonosokat képvise­lő szervezet tavaly januárban indí­tott pert az operátor ellen, és az ügyben eljáró bíróság áprilisban kötelezte a szolgáltatót az együttműködésre. Az IRMA most a másik nagy helyi intemetszolgálta­­tó, a UPC és két kisebb operátor el­len is eljárást indított. (i) FELDOLGOZÁS Két év börtöntüntetésre ítélt egy helyi bíróság a múlt héten egy dél­koreai házaspárt, amelynek újszü­lött gyermeke három hónapos ko­rában alultápláltság miatt meghalt. A pár egy internetes szerepjáték, a Prius Online rabja volt, melyben egy kislányt kell a játékosoknak felnevelnie, aki később, ahogy nö­vekszik és a képességei is erősöd­nek, a társukká szegődik. A férfi és a nő az ideje java részét a virtuális vi­lágban töltötte, tavaly szeptember 23-án éjszaka is 12 órán átjátszot­tak egy intemetkávézóban, és mire reggel hazaértek, holtan találták valódi gyermeküket. A munkanélküli pár - írja New York Times - 2008-ban egy chatol­­dalon ismerkedett meg. Miután összeházasodtak, az éjszakáikat in­­temetkávézókban töltötték, ahol a szerepjátékok világába merültek. A vád szerint koraszülöttként világra jött gyermeküknek napi két, eset­leg három alkalommal adtak tejet, általában az éjszakai játékmenetek előtt és után, illetve ha az apa nap közben felébredt. A vád gondadanságból elköve­tett emberölés miatt öt év börtön­­büntetést kért, de a bíróság végül csak két évet szabott ki. A nő eseté­ben az ítélet végrehajtását felfüg­gesztették arra hivatkozva, hogy hét hónapos terhes. Bár a bíró sze­rint „embertelen és megbocsát­hatatlan” a házaspár bűne, enyhítő körülményként vették figyelembe, hogy megbánást tanúsítottak a tár­gyalás során. A világ egyik legfejlettebb inter­netes infrastruktúrájával rendel­kező Dél-Koreában komoly prob­léma az internetfüggőség. Az or­szágban közel kétmillió olyan em­bert tartanak nyilván, aki az addik­­ció tüneteit mutatja, ezek körülbe­lül fele már felnőtt, 20 évnél idő­sebb. fit) Amerikában egy hónap sem kellett az első egymillió darab értékesítéséhez Már kétmillió iPadet adott el az Apple A laptophasználók 40 százaléka érintőképernyős táblagépre váltana Táblapécére cserélnék a számítógépet FELDOLGOZÁS Alig pár nappal azután, hogy Európában is kapható az Apple iPad-készüléke, az eladások meg­haladták a mérföldkőnek számító kétmilliót - derült ki hétfőn. Az amerikai cég a múlt héten kezdte meg tabletjének európai értékesí­tését, a készülék az Egyesült Álla­mokban 60 napja került piacra. Amerikában még egy hónap sem kellett ahhoz, hogy a cég egymillió eladott géppel büszkélkedhessen. A nagyvállalat arról nem közölt részleteket, hogy Németország­ban, Franciaországban, Nagy-Bri­­tanniában, Japánban, Olaszor­szágban, Kanadában, Svájcban, Spanyolországban és Ausztráliá­ban, vagyis azokban az országok­ban, ahol jelenleg kapható a készü­lék, pontosan hogyan áll az értéke- Végre megérinthető a csodagép. Európa több országában már kapható, ná- sítés. Újabb piacok júliusban nyíl­­lunk várhatóan csak ősszel jelenik meg az Apple újdonsága. (TASR-felvétel) nakmeg a táblapécé előtt, (mti) FELDOLGOZÁS vennék-e az Apple táblagépét. A válaszolók közel harmada A Kelkoo online termék- iPadre cserélné jelenlegi számí­­összehasonlító oldal 950 em- tógépét, míg 40 százalék készül bért kérdezett meg, hogy meg- arra, hogy a hagyományos lap­(SITA-felvétel) topját valamilyen, az Apple gé­péhez hasonló érintőképernyős gépre cseréli. A megkérdezettek körében az Apple kedvelt márkának számított. A válaszolók 34 szá­zaléka szerint az amerikai vál­lalat termékei innovatívak, 27 százalék szerint a számítógép­­piacon az Apple rendelkezik a legjobb minőségű termékekkel. A felmérésben résztvevők ne­gyedének a termékek egyszerű használata volt vonzó, 15 szá­zalék pedig a márkát találta nagyszerűnek - olvasható a The Daily Telegraph online ki­adásában. Ennek ellenére a megkérde­zettek ötödé mondta hogy a vásárlással megvárja a iPadek második generációját, 32 szá­zalék pedig úgy érzi, hogy je­lenleg még nincs szüksége táb­lagépre. (mti)

Next

/
Thumbnails
Contents