Új Szó, 2010. június (63. évfolyam, 124-149. szám)

2010-06-16 / 137. szám, szerda

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. JÚNIUS 16. Vélemény és háttér 7 TALLÓZÓ ROMANIA LIBERA Bukarest realizmussal és higgadtan tekint a kettős ál­lampolgárságról szóló ma­­gyaror törvényre, hiszen a ro­mán-magyar megbékélés tör­ténelmi tény - mondta a Ro­mania liberának Teodor Ba­conschi. A román külügymi­niszter kifejtette: a román fél realizmussal és higgadtan fo­gadta a magyarországi dön­tést, hiszen a román és a ma­gyar megbékélés történelmi tény, amelynek mindkét fél számára pozitívhozadéka volt. „Azt várjuk Budapesttől, tartsa tiszteletben a nemzetközi jog elveit, áttekinthető módon bo­csássa rendelkezésünkre e tör­vény alkalmazásának részlete­it, de nem akaijuk dramatizál­ni a dolgod’-mondta. (mti) Nem a politikai autonómia intézményét, hanem az autonóm intézmények politikáját kell folytatni Az magyari képviselet Harmadik napja folyik az osztozkodás, vajon a szlová­kiai magyarok politikai kép­viselete most jobb lesz-e, rosszabb lesz-e, változatlan lesz-e, mennyire tudnak nemzeti, nemzetiségi, nyelvi jogokat képviselni nyelvün­ket nem beszélő emberek, s a Híd nem abból a minimum­ból indul-e ki, amit a szlová­kok még lenyelnek. LOVÁSZ ATTILA Magasröptű gondolatok százai után talán okosabb lenne, ha a ma­gyar érdekek megfogalmazása te­rén végre nem valami elvont nem­zeti minimumról, a politikai képvi­selet terén pedig nem a szimbólu­mokról, hanem pontos, értékelhető tartalmakról szólnánk. Talán nem tűnik most, a koalíci­ós egyezkedések során radikális­nak, ha újra (s most nem egy agya­­lágyult garnitúra ámokfutó lépése­ire reagálva) leírjuk, hogy jogaink nem azért vannak, mert valaki ke­gyeskedik megadni azokat, hanem azért, mert vagyunk! A nyelvi joga­ink is ilyenek, egyeden ember sem él e kis hazában, akinek bármi­nemű befolyása lett volna arra, ho­vá szülessen, milyen nyelvi közeg­be, a határokat nem mi tologattuk, a szlovákok sem, hagyjuk egy pilla­natra aludni a történelmi publicisz­tikát, és foglalkozzunk a lehetséges jó közérzetünkkel. Hogy az MKP hol rontotta el, azt van időnk ké­sőbb is boncolgatni, de hogy a Híd a politikai érdekképviselet terén marketingpárt lesz-e vagy valódi képviselő, azt konkrét lépései rövi­desen elárulják. Mert 1998-ban lehetett az akkori MKP felkészületíen, halászhatta pecabottal és kereshette nagyítóval a megfelelő embereket, s tanulha­tott politikai alkujátékot. Most nem teheti, a hazai magyar politikai élet legtapasztaltabb kormányzati poli­tikusai vannak a pártban. 1998-ban azzal kezdte a kormány, hogy a nyelvtörvény szankcióit eltörölte. Ondrej Dostál szlovák ajkú demok­rata és most már Híd-képviseló a megmondhatója, hogy nem a szankciókat, hanem az egész osto­ba törvényt kell érvényen és hatá­lyon kívül helyezni. Vele együtt a futóbolondok marketingjátékát, a hazafiassági rögeszme-törvényt is, mert itt az ideje. Ez a kezdet. Sokkal fontosabb, hogy a Ficót megelőző nyolcéves kormányzati ciklus megbocsáthatatlan hibái ne ismétlődjenek meg. Ha a Híd komo­lyan gondolja a magyarság politi­kai képviseltét, gyorsan nézze meg, az elmúlt négy évben kisebbségi in­tézményeink kapcsán mi minden­ről írtunk. Pl. arról, hogy a kisebb­ségi intézmények agyaglábakon állnak, azok léte vagy ellehetetlení­tése tollvonás és pofátlanság kér­dése csupán. Jogszabályi beágya­zottságuk stabilnak nem mondha­tó, pénzelésük a mindenkori kor­mány kénye-kedve besorolásba esik. Egyetem, múzeum, színház, rádió, tévé, csak első nekifutásra. S lehet a be nem jutott MKP számlájára bármit mondani, elő kell venni az autonómia kifejezést. De a pártban ülő, önmagukat li­berálisként megfogalmazó politi­kusok bizonyára megértik az üze­netet: nem a politikai autonómia intézményét, hanem az autonóm intézmények politikáját kell foly­tatni. Igaz, önmagukban, önmagu­kért azok sem érnek semmit, de nélkülük nincs közösség, nincs kö­zösségi kultúra, nincs egy hely, nél­külük bárminemű kollektív szlová­kiai magyar identitás csak mese habbal. Az autonóm intézmények politi­kája is csak akkor „megy át” (copy­right by B.B.), ha a közösségi, köz­­szolgálati intézmények autonómi­ája szlovákiai trend lesz, nem csak kisebbségi vonalon. Itt lehet nagyot alakítani, még a fejlett Nyugatnál is nagyobbat. Erre a vonalra az MKP a nyolc­éves kormányzás idején nem fi­gyelt. Nem mondhattok, fiúk, semmit, most időben szólunk. A Számvevőszéktől a megyei múze­umokig, a szétlopkodott és a törté­nelem során harmadszor is tönkre­tett köztévétől a helyi műsorszórás szabályozásáig, a politikát nehezen megtűrő egyetemektől a látszólag ebben nem is érdekelt kis műve­lődési házakig lehet új modellezés, szabályozás, új demokrácia- és szabadságépítés úttörőjévé válni. Igaz, akkor szépen lassan a politikai pártok mozgástere is szűkül, de ha adóvonalon, közigazgatási re­formnál eltűrték, most nem na­gyobb a tét. Csak a szabadság, ugye... A behűtött pezsgő elfogyott, a snajderfánira eltáncolt körcsárdás után a láb kipihenve, az ellenzék beül malmozni a padsorokba, kor­mányvonalon indul a munka, a po­litikai újságíró meg újra elkezd jog­szabály-tervezeteket olvasni. Ma már ugyanannak a nyolc+négy év­nek a tapasztalatával, tudva, hogy a mečiarizmus nem ért véget. Csak ellenzékbevonult. A 79 fő bár négy párt listájáról verbuválódott össze, annál jóval több kisebb-nagyobb csoportból áll A konszenzus tétje RAVASZ ÁBEL Miközben az ország jelentős ré­sze még magához sem tért a vá­lasztási eredmények okozta sokk­ból, máris megindultak a találga­tások arról, mit érhet az a parla­menti többség, mellyel az egyre bi­zonyosabban körvonalazódó jobb­közép koalíció rendelkezik majd. Ez a 79 fő ugyanis, bár négy párt listájáról verbuválódott össze, an­nál jóval több kisebb-nagyobb csoportból áll, melyek nem min­den kérdésben értenek egyet. Egy­részt, az SDKÚ megosztottnak tűnik Iveta Radičová követői és a Dzurinda-féle szárny között. Az SaS sajátos módon négy mandá­tumot a preferenciális szavazás út­ján átpasszolt az Egyszerű Embe­rek (Obyčajný ľudia, OĽ) civil for­mációnak. A párt listáján a parla­mentbe jutott a magyar nemzetiségű Somogyi Szilárd is. Az első ránézésre stabilnak tűnő KDH-ban is érdekellentét húzódik meg a vezetés és Dániel Lipšic kö­vetői között. A Híd 14 mandátumot szerzett képviselője közül négy a Polgári Konzervatív Párt (OKS) tagja, további három pedig szlovák nemzetiségű politikus. Ez a képlet tehát azt jelenti, hogy a négy párt, két mini alakulat és több érdekcso­port mentén oszlik meg a társaság, az etnikai vonal pedig nem fedi át a pártok közti megoszlást. A 79 fős többség azt jelenti, hogy akár az 0Ľ, akár az OKS, akár valamelyik érdekcsoport, akár a magyar nem­zetiségű képviselők képesek lehet­nek megakasztani bármely tör­vénykezési folyamatot, és veszély­be sodorni a koalíciós egységet. Az első ránézésre ijesztő kirakó­játék tovább bonyolódik a pártok és a csoportok közti ellentétes szán­dékok megismerése után. Tipiku­­sanilyenpéldaa könnyűdrogokhoz való hozzáállás: míg az SaS dekri­­minalizálná a marihuánát, a KDH és az OĽ élesen elutasítják. A roma­probléma megoldására az SDKÚ és az OĽ nagyobb rendőri jelenlétet és keményebb fellépést támogatna, míg a Híd, az OKS és az SaS tagjai egy ilyen megoldást aligha tudná­nak támogatni. Az SaS szeretné privatizálni a vasutat, ebben rész­ben a KDH is támogatná, az SKDÚ és a Híd azonban ellenezné. A sor folytatható: a nyugdíjemelésen és a PPP projektek eltörlésén át egészen a karácsonyi járulék megtartásáig. Ezek az ellentétek azonban első­sorban társadalompolitikai kérdé­seket érintenek, nem a pártok közti együttműködés magját jelentő gazdaságpolitikát. Széles körű az egyetértés a felek között olyan köz­ponti kérdésekben, mint a kiegyen­súlyozott költségvetés, az állam­­adósság mérsékelése, adócsökken­tés, a nyugdíjrendszer második pil­lérének megerősítése, a korrupció elleni harc, a bíróságok integritá­sának visszaállítása és a szlo­vák-magyar viszony rendezése. A feladat számukra tehát konszenzus elérése a periférián levő konfliktu­sok esetében azért, hogy sikerüljön a fókuszban levő gazdaság- és tár­sadalompolitikai változások meg­valósítása. Ehhez a feladathoz pe­dig fel kell nőni - hacsak nem sze­retnék ajobboldali koalíció tagjai a hatalmat idő előtt visszapasszolni Robert Ficónak és a Smemek. A szerző a Publicus Slovensko vezető kutatója. Unalmas klasszikusok MÓZES SZABOLCS Siker és bukás - minden választás velejárója. Előbbi idén a jobbol­dal, utóbbi az eddigi koalíciós pártok és a nagy kiesők sajátja. Lát­szólag. Ugyanis miközben a választások után szinte mindenki a HZDS és az MKP bukását vesézgette, sokaknak fel sem tűnt, hogy az idei parlamenti választásokon távolról sem csak ők szerepeltek le. Sőt, nagy vesztesek a győztesek térfelén is találhatók. Hajobban szemügyre vesszük a hétvégi eredményeket, feltűnik, hogy a Smert kivéve az összes lényeges párt vesztett népszerűségé­ből. Mečiarék és Csákyék pechje csak az volt, hogy gyenge rajtpozíci­óból várták a vokscsatát, a további népszerűségvesztés a bűvös 5 szá­zalékos határ alá tolta őket, szembetűnőbbé téve bukásukat. Nem lehet felhőtlen az öröm az SDKÚ, s főként a KDH háza táján sem. BárDzurindáékellenzékbőlkritizálhattakegysokszorvégletesen baloldali-populista politikát folytató kormányt, szavazatokatvesz­­tettek,akereszténydemokratákvesszőfutásapedigmégnagyobb.A KDH nyolc éve próbál a jobboldal vezető erejévé emelkedni, ám2006 után idén másodszor éri őket csúfos vereség. A15, illetve a 8 és fél százalék elgondolkodtató, feltehetőleg azt mutatja, ajobboldali vá­lasztóknem voltak elégedettek„klasszikus” pártjaikkal, hiányolták az új arcokat, az új témákat, új hozzáállásokat. Több mintkérdéses, mire ment volna ahagyományos jobboldali trojka (SDKÚ, KDH, MKP) a friss SaS és a Híd választási eredménye és mobilizációja nél­kül. Ma aligha beszélhetnénkkormányváltásról. Főként akereszténydemokratákmélyenvárakozásonaluli eredmé­nye mutatja, nem elég lecserélni az elnököt és hozni két-három új al­­elnököt. Új témák, új ötletek kellenek, melyekkel újabbszavazókis megszólíthatok. Arégi lózungokkal és klisékkel nemhogy új voksok nem érkeznek, még a korábbi választókegy része is elpártolhat. A KDH 2002-höz hasonlóan ismét csak a harmadik legerősebb kor­mánypárt lesz, ez is csak annak köszönhetően, hogy idén a magyar szavazatok két párt között oszlottak meg. Pozíciójukat pedig tovább ronthatja, hogy eddigimeghatározóagendájukkal valószínűlegma­­gukra maradnak az új koalícióban. Az SDKÚ egyre inkább csak nevé­ben keresztény, az aktuális magyar partner pedig-a2002 és 2006 közötti időszakkal ellentétben - vélhetően nem velük, hanem a libe­rális SaS-szel fog szorosabb kapcsolatokat ápolni a kormánykolíció­­ban.KöszönhetőenrészbenakereszténydemokratákutóbSi években képviseltmagyarellenesmegnyilvánulásainakis. A „klasszikus” vesztesek kategóriájába tartozik az SNS is, mely négy év múlva a HZDS sorsára juthat. A nacionalista retorikára fo­gékony választók ugyan 2014-re nem halnak ki, ám könnyen le­het, hogy a korrumpálódott Slotáék helyét a politikai paletta jobb­szélén a fiatal szélsőségeek - Kotleba vagy mások - veszik át. Ahogy Magyarországon a Jobbik fiataljai váltották le a régivágású MIÉP-es nacionalistákat. Ám Magyarország példája is mutatja, ez a rosszabb forgatókönyv. ________ JEGYZET Fanyűvő politikusok PUHAJÓZSEF Gondolom, a fáknak sem mind­­egy, hogyan végzik. Talán fa­igazság, faelszámoltatás is léte­zik. Ajók, az arra érdemesek hasznosítva tovább élnek, a rosszak, lusták elégnek. Bizo­nyára az utóbbi csoportba tar­toznak azok is, amelyekből vá­lasztási plakát, szórólap lesz populista ízű szöveggel, mint az „Autópályát a Csallóközbe!”. Fameghurcoltatás a köbön, amikor autópályát fával hoznak hírbe. A mostoha sorsú Csalló­köz sok mindenben hiányt szenved, és nem autópályáról álmodozik, legföljebb gyors­­forgalmi útról. Nem tudom, hány fát kellett kivágni a szlo­vákiai választások nép­szerűsítése miatt. Szakemberek állítják, hogy a politikai billbo­­ardoknak, plakátoknak, röpcé­duláknak nincs sok értelmük, elenyésző azok száma, akik ezek láttán döntenek. Én is elő­re tudtam, kire adoma vokso­­mat, kiket karikázok, nem befo­lyásoltak a postaládámba tucat­jával begyömöszölt „reklámanyagok”, melyek többsége szűzen, olvasatianul végezte a kukában. Természet­védő lévén már ez felháborított, amit fokoztak az azóta látottak. A választások napján az egyik körzet előtt kilónyi szórólapot hordott a szél. Miután az akti­visták belátták, hogy nincs ér­deklődés a portékájuk iránt, le­rakták az ajtó elé, sorsukat a természetre bízva. Amúgy is rengeteg a szemét, s most a poli­tika újakat termelt. Szanaszét hevernek a röpcédulák. Mivel láthatjuk rajtuk, kik a megren­delők, ha rajtam múlna, velük, a pártokkal vagy az aktivistáikkal tisztíttatnám meg az országot. Ám nem érném be ennyivel. Utasítanám a parlamentbe be­­kerülteket, meg a hoppon ma­radottakat is, mutassanak pél­dát: ültessenek annyi fát, amennyit elfogyasztottak. Mert hiába védem én a természetet, hiába nem nyomtatok ki feles­legesen semmit sem, hogy fákat mentsek meg, ha mások zabál­­ják őket. Persze nem csak a poli­tikai élet szereplői, de most le­gyen kizárólag róluk szó, az el­múlt napokban nekik is csak mi léteztünk. Olyan közel kerül­tünk egymáshoz, amilyen közel csak a választások előtt szok­tunk. A szerencsésebbjeinek mostantól mindenben példát kellene mutatniuk. Első lépés­ben helyrebillenthetnék azt a természetbeli egyensúlyt, amit a népszerűsítésükkel megbontot­tak. Az autópályát felejtsék el...

Next

/
Thumbnails
Contents