Új Szó, 2010. június (63. évfolyam, 124-149. szám)

2010-06-14 / 135. szám, hétfő

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. JÚNIUS 14. Kultúra - hirdetés 13 ZENEZÓNA Végveszélyben forgójövőkép Kele Okereke jövő hétfőn jelenteti meg a The Boxer című szólólemezét. Mi is ír­tunk arról, hogy zenekara, a 2003-ban alakult, eddig há­rom stúdióalbumot kiadott Bloc Party tavaly határozat­lan ideig felfüggesztette működését. A liverpooli szü­letésű, színes bőrű énekes­gitáros a napokban azt nyi­latkozta, most nem hiányzik neki az együttes, és elképzel­hető, hogy az nem is tér vissza. „Egyelőre fogalmam sincs, hogyan látjuk majd a dolgokat, mondjuk, egy év múlva. Eddig semmit sem kezdtem újra, ha például a magánéletemben valamit befejeztem, örökre bezártam a kapukat. Az újrakezdésről azonban nemcsak én dön­tök, hanem zenésztársaim­nak is van beleszólásuk. A szólólemezembe viszont senkinek sem engedtem be­leszólást, ez az első olyan al­bum, amit teljesen egyedül készítettem, a végeredmény kizárólag engem minősít” - mondta, (p) Kele Okereke albumának borítója (Képarchívum) Villámgyors Vension-karrier Hatalmas érdeklődés övez­te a Vension egyetlen, június 9-én tartott londoni fellépé­sét. Az eredetileg tízfontos belépőjegyekért a koncert kezdetekor száz fontot is be­zsebeltek a jegyüzérek. Gyor­san megtudták, gyorsabban, mint a rajongók, hogy a zene­kar tulajdonképpen a The Strokes, és felvásárolták a belépőket. A New York-i együttes hat év után lépett fel újra a szigetországban. Új fel­vételeket nem adott elő, a hetvenperces, tizennyolc da­los műsort a régiekkel töltöt­te meg. A koncert után a Ven­sion fel is oszlott, de The Strokes néven már vissza is tért Nagy-Britanniába, a hét­végén egy fesztiválon szere­pelt. Egy hete mi is megírtuk, hogy a zenekar negyedik stú­diólemezének kiadása tovább csúszik, előreláthatólag 2011 elején kerül a boltokba, (p) Christina Aguilera új nagylemezén hallható Kovács Kati egyik slágerének részlete Nyúlfarknyi tisztelet Kovács Kati Add már, Uram az esőt! című slágerének részlete helyet kapott Christina Aguilera új albumának Woohoo című felvételében (Képarchívum) A kilencvenes évek legvégén Britney Spears vetélytársa­­ként befutott Christina Aguilera a múlt héten Bio­nic címmel új stúdióalbum­mal rukkolt elő. A hét máso­dik felében világszerte arról cikkeztek, hogy a korong az első napokban nem a várt­nak megfelelően fogyott. Csak a magyar zenei ber­kekben volt más a téma. ÖSSZEÁLLÍTÁS Ez érthető is, hiszen az éne­kesnő Woohoo című dalában Ko­vács Kati 1972-es Add már, Uram az esőt! című felvételének egy részlete is hallható. A Nicki Minaj rapperrel rögzített szerzeményt Christina Aguilera és Nicki Minaj, valamint Ester Dean, Claude Kelly és Jamal Jones írta. A CD-füzet­­ben feltüntették, hogy Kovács Kati dalából tartalmaz részletet. Kovács Kati az Add már, Uram Christina felvételének Kovács Kati is örül, hozzátette azonban, hogy a dolog jelentőségét nem kell eltúlozni. az esőt! című felvétellel megnyer­te az L972-es Táncdalfesztivált. A szerzemény zenéjét Koncz Tibor szerezte, szövegét Szenes Iván ír­ta. Még abban az évben kisleme­zen jelent meg - a B oldalon az Aranyhídon mentem című dal ka­pott helyet. Nagylemezen csak jó­val később, az énekesnő 1986-os Kívánságműsor című válogatásko­rongján látott napvilágot. A felvé­tel Csehszlovákiában is slágerré vált a cseh Marie Rottrová előadá­sában (On má). Katival az egykori NDK-ban is kiadták (Wind, komm, bring den Regen her), és angolul is előadta (The Wind Is Blowing West). „Aguüera egy mintát, egy apró dallamtöredéket használt fel dalá­hoz az én szerzeményemből, ez is­métlődik magas hangon. Azt nem tudom, miként jutottak hozzá, de az irántunk érzett elismerésként tekintek arra, hogy az énekesnő forrásként megjelölte azt. Annál is inkább, mert aki csak úgy meg­hallgatja Aguilera felvételét, biz­tosan nem ismer rá benne a mi­énkre” - fogalmazott Koncz Tibor zeneszerző, Kovács Kati egykori félje. Megjegyezte, pénz nem jár érte, mivel az ilyen jellegű minta­vétel esetén nincs jogdíj. A hetve­nes évek elején az Add már, Uram az esőt! modern, a spirituáléból eredő soulos szerzeménynek szá­mított. Koncz korábban Berlinben élt, ahol az amerikai katonai rá­dióadót hallgatta, és a dal megírá­sára az ott felcsendülő amerikai slágerek voltak hatással. Christina felvételének Kovács Kati is örül, hozzátette azonban, hogy a dolog jelentőségét nem kell eltúlozni. „Kis áttörés történt a határokon túlra. Az Add már, Uram az esőt! rockosabb, nehe­zebb, kevésbé populáris, ennek el­lenére ma is játszom a zeneka­rommal a koncertjeimen” - mondta, (péjé) Hatalmas volt az érdeklődés a Rage Against the Machine ingyenes koncertje iránt Jutott nekik a kölcsönkenyérből... ÖSSZEFOGLALÓ Tavaly karácsony előtt Jón és Tracy Morter kampányt indított az interneten annak érdekében, hogy a brit kislemezlistán a koráb­bi négy évvel ellentétben ne a ka­rácsonyi forgatókönyv érvénye­süljön, vagyis ne a The X Factor aktuális győztese vezesse a rang­sort az ünnepek alatt. Azt akar­ták, hogy a tehetségkutató té­véműsor hatodik sorozatában dia­dalmaskodó Joe McElderry The Climb című dala helyett a Rage Against the Machine 1992-es fel­vétele, a Killing in the Name álljon az élen. Ennek érdekében arra kérték az embereket, hogy minél nagyobb számban vásárolják meg digitális formátumban az interne­tes zeneáruházakban. Eleinte sen­ki sem hitt a kezdeményezés sike­rében. Végül mégis összejött, a Killing in the Name volt a karácso­nyi brit listavezető. A rapmetált játszó Los Angeles-i együttes megígérte, hogy idén nyáron ingyenes londoni koncer­ten köszöni meg a győzelmet a ra­jongóknak. Erre június 6-án ke­rült sor a Finsbury Parkban. A be­lépőjegyekért regisztrálni kellett az interneten, és a 120 ezer ér­deklődőből sorsolással 40 ezren jutottak jegyhez. A fellépést ki­sebb botrány övezte, néhány száz, belépő nélkül maradt rajongó át­törte a kordont, és a biztonságiak sem tudták megfékezni őket. A koncerten felcsendült a White Riot című The Clash-dal átdolgo­zása, valamint egy paródia is, amelynek középpontjában a brit The X Factor zsűrijének elnöke, Si­mon Cowell állt. Á kampány szer­vezői is megjelentek a színpadon, amikor a Rage Against the Machi­ne jelképesen egy nagy csekken át­adta a Killing in the Name eladásá­ból származó összes bevételt egy hajléktalanokat segítő alapítvány­nak. Jón Morter a BBC-nek el­mondta, hogy a jövőben nem szer­veznek ilyen kampányt, pedig nagy zenekarok is megkeresték őket hasonló céllal. Neveket azon­ban nem említett. Zack de la Rocha frontember egy inteijúban nem zárta ki annak a le­hetőségét, hogy a 2007-ben kon­­certezési céllal összeállt együttese a közeljövőben új stúdióalbumot is készítsen. Tom Morello gitáros sze­rint viszont nem terveznek új felvé­teleket komponálni. (pj) LISTAMUSTRA Feketehét utáni fellendülés Az amerikai listákat 1991 óta összeállító Nielsen SoundScan az albumeladásban újabb mélypontot volt kénytelen elkönyvelni: május 24. és május 30. között mindössze 4 millió 984 ezer nagyle­mezt értékesítettek az Egyesült Államokban. Utoljára a hetvenes évek első felében mértek ilyen alacsony eladási számot. Nem csoda hát, hogy nagy várakozás előzte meg az észak-amerikai kontinen­sen már a legnagyobb sztárok közé tartozó hawaii Jack Johnson ötödik stúdióalbumát. Abban bíztak, hogy ez felpörgeti és magával húzza a piacot. így is lett, a To the Sea című nagylemez az eladási rangsor csúcsán debütált - az USA-ban a megjelenés hetében 243 ezer talált gazdára belőle, ebből 114 ezret digitális formátumban vettek meg. Az album a brit összesítés élét is elfoglalta. Listavezető dalok Egyesült Államok Katy Perry featuring Snoop Dogg California Gurls Nagy-Britannia David Guetta & Chris Willis featuring Fergie & LMFAO Gettin' Over you Németország Lena Meyer-Landrut Satellite Magyarország Ákos Szindbád dala Francia listavezető a brit piacon Katy Perry az észak-amerikai kontinensen augusztus 24-én jelenteti meg a harmadik, Teenage Dream című stúdióalbumát. Ennek beharangozó felvétele, a Snoop Dogg-gal készült California Gurls a Billboard magazin kislemezlistáján való tartózkodás negyedik hetében átvette a vezetést. A kaliforniai énekesnőnek ez a második hazai listavezetője - pályafutása első slágerével, az I Kissed a Girl cíművel 2008 nyarán hét hétig állt a csúcson. Nagy- Britanniában is új az első helyezett, a világ jelenlegi legnépszerűbb lemezlovasa, a francia David Guetta került az élre a Chris Willis amerikai énekes, a The Black Eyed Peas énekesnője, Fergie és az LMFAO kaliforniai elektrozenei duó közreműködésével készült Gettiri Over You című dallal - a múlt héten a 41. helyen szerepelt vele. A One Love című albumáról ez a harmadik brit listavezető sláger: a Kelly Rowlanddel készült When Love Takes Over tavaly júniusban egy, az Akonnal készült Sexy Bitch (Sexy Chick) tavaly augusztusban szintén egy hétig uralta a mezőnyt. Listavezető nagylemezek I Egyesült Államok Jack Johnson To the Sea 1 Nagy-Britannia Jack Johnson To the Sea I Németország Lena My Cassette Player 1 Magyarország Musical Rebecca - A Manderley-ház asszonya A hawaii zenész dupla sikere A To the Sea Jack Johnsonnak az Egyesült Államokban és Nagy- Britanniában egyaránt a harmadik listavezető albuma, ám korábban csak a 2008-as Sleep Through the Static című koronggal járta meg mindkét rangsor csúcsát. Az amerikai piacon még a 2006-os Sing-A­­Longs and Lullabies for the Film Curious George című filmzenei lemezzel, a briten a 2005-ös In Between Dreams cíművel vezetett. A harmincöt éves természetvédő Hawaiion, Oahu szigeten, napkollek­torok által működtetett stúdióban rögzítette az albumot Merlo Podlewski, Zách Gill és Adam Topol zenészek társaságában. Az amerikai tízes mezőnyben további két újdonság található. A nyolcadik helyen nyitott Taio Cruz a Rokstarr című koronggal. A londoni előadó tavaly ősszel három hétig állt a brit összesítés élén a Break Your Heart című felvétellel. A szerzemény Ludacris közremű­ködésével készült amerikai változata a Billboard magazin kislemez­listáját is vezette, és Taio ezt egy rekorddal fejelte meg. A szerzemény márciusban az 53. helyre érkezett meg, majd a következő héten 273 ezer eladott példánnyal a rangsor csúcsán kötött ki, s egy hétig állt a legmagasabb pozícióban - kezdő előadó az első dalával ilyen nagyot ugorva még sosem termett az első helyen. (Cruznak természetesen ez csak az USA-ban volt az első felvétele, odahaza a bemutatkozó I Just Wanna Know címmel még 2006 őszén jelent meg.) A küencedik helyen a második, 2003-as American Idol ezüstérmese, Clay Aiken kezdett a Tried & True című ötödik stúdióalbumával. Németországban ezúttal is az 55. Eurovízi­ós Dalfesztivál győztese, Lena értékesítette a legtöbb nagylemezt. (A Satellite című dal borítóján az énekesnő teljes neve szerepel, az albumborítón viszont csak a keresztneve van feltüntetve.) (puha) WYM A tartalmából: ❖ Miért fontos az önismeret? ❖ A pszichológus válaszol: Hogy segítsek szorongó gyermekemnek? Keresse az újságárusoknál már június 15-től!-T J j/J älBjJ -Biß VtSSZAíWi^v

Next

/
Thumbnails
Contents