Új Szó, 2010. május (63. évfolyam, 100-123. szám)
2010-05-06 / 103. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. MÁJUS 6. Utazás 11 Fesztiválokkal, kulturális műsorokkal, borkóstolókkal, várprogramokkal várják az érdeklődőket Pénteken indul a Balatonľ Már a nyári idény előtt feléled a magyar tenger (Képarchívum) Pénteken kezdődik, és a jövő héten vasárnap ér véget a Balaton7 előszezoni rendezvénysorozat, mely során 25 balatoni település 80 programot kínál, a régió közel száz szálláshelye pedig kedvezményes üdülési lehetőségekkel várja a vendégeket. FELDOLGOZÁS A tavalyihoz hasonlóan idén is a május második hetében zajló programsorozat nyitórendezvénye a Sió-kanál Fesztivál május 8-án lesz, ezt május 9-én a rád- pusztai Balatoni Vágta követi. A hét záróeseménye a balatonfüredi Vitorlabontó Ünnepség lesz május 15-16-án - tájékoztatott Dani Barbara, a rendező Magyar Turizmus Zrt. Balatoni Regionális Marketing Igazgatóságának vezetője. Az üdülőrégió szolgáltatói, települési és regionális szintű összefogásának köszönhetően a Balaton7 fesztiválokkal, kulturális programokkal, borkóstolókkal, várprogramokkal, valamint aktív szabadidős lehetőségekkel (lovaglás, vitorlázás, gyalogos és nordic-walkingos túrázás, kerékpáros körtúrák, hőlégballonos repülés) várja az érdeklődőket. A programok a Balaton régió teljes területét lefedik, és minden célcsoport számára kínálnak kedvezményes kikapcsolódást. Ízelítőül néhány esemény a Balaton 7 rendezvénysorozatból. Nagyvázsony, Kinizsi Vár - éjszakai várlátogatás: Kinizsi Pál egykori birtokán most éjszakai fáklyás várlátogatással készülnek. Kulturális, történelmi ismeretekkel gazdagodhatunk és a családosokra gondolva még valami meglepetéssel is szolgálnak a szervezők. A fáklyás várlátogatás végén éjszakai lovaskocsikázásra is lehet jelentkezni. Találkozó a balaton7 minden napján 19.30-kor a Kinizsi vár parkolójában. Balatonföldvár - 7 nap gaszt- ró utazás: Minden nap változatos játszóházi, gasztronómiai és zenés programokkal járhatjuk be a világot: öt kontinens nemzeti ételeivel, népi játékaival ismerkedhetünk meg. Lesz latin-amerikai nap, olasz és francia nap, de afrikai, ázsiai és természetesen magyar ízeket is kóstolhatunk. Lelle - borkóstolók négy pincészetnél féláron: A bala- tonlellei Kishegyen, páratlanul szép természeti környezetben kóstolgathatjuk a Balaton egyik legelismertebb pincészetének borait. A Konyári pincészetben mesélnek is a táj jellegzetességeiről, a 800 éves borászat hagyományairól, és a vidék szőlő- és borkultúrájáról. A programban szerepel a pincelátogatás is, ahol a borkedvelőket beavatják a szőlőfeldolgozás és borkészítés szakmai fogásaiba. A Margó Borpatika-Borpincében (Petőfi Sándor út 16.) is lesz lehetőség borkóstolásra. A Pócz Pincében (Kishegy 107/6) is kipróbálhatunk néhányat a legjobb fajtákból. Itt hidegtállal és a többi pincészethez hasonlóan 50 százalékos kedvezménnyel vátják a borkóstolókat. A Ga- ramvári szőlősbirtokon (Kishegyi u. 42.) a szőlőültetvények közvetlen szomszédságában található pincészetben is lehet iszogatni. Itt a betérő kirándulókat is kiszolgálják egy-egy pohár illatos borral. Siófok, Füred - sétahajózás: A Balaton csendesebbik arcában gyönyörködhetnek a kirándulók a siófoki kikötőből induló 82 éves Tünde nosztalgiahajó fedélzetéről. Az egyórás balatoni kalandozások naponta három alaklommal indulnak 11,14 és 16 órakor indulnak. Az előszezonos akció keretében 20 százalék kedvezményt ad a hajótársaság. Hasonló feltételekkel Füredről a 83 éves Csongor nosztalgiahajóval indulhatunk a nyílt vízre. A füredi sétahajózások a tihanyi öböl irányába tartanak, (mti, 1) Látogatható lesz az a föld alatti rendszer, ahol az előadáson fellépő gladiátorok, táncosok, állatok készültek Megnyitják a Colosseum eddig még sose látott részét A színpad alatti szinteken öltözők, ketrecek, folyosók, díszletek, raktárak sorakoztak. A Flavius-dinasztia emelte amfiteátrumnak ez a része nem volt olyan pompás, színes és fényes, mint a színpad feletti. (Szabó László felvétele) MT1-HÍR Júliustól látogatható lesz a római Colosseumnak eddig sose látott része, megnyitják ugyanis az aréna alatti szinteket, ahol a gladiátorok és az állatok készültek a halálos küzdelemre. Ave Caesar, morituri te salutant! - a halálba induló gladiátorok így üdvözölték a Colosseum nézőterén ülő császárt. Az ókori Rómában - és a később erről szóló filmekben is - gyakori jelenet az amfiteátrum közepén hangzott el, amikor az életükért küzdő harcosok kivonultak az arénába. Az ellipszis alakú Colosseum színpadára - függöny hiányában - az aréna alól léptek ki. Az ötven méternél is magasabb, háromszintes amfiteátrum ugyanis a földszint alatt is folytatódott. A Colosseumnak ezt a részét az ókorban is csak az itt dolgozók ismerték, később pedig kizárólag a régészek. A nagyközönség előtt eddig teljesen ismeretlen volt. Júliustól lesz látogatható a Colosseum „köldöke”. Az a ma is a föld alatt meghúzódó rendszer, ahol az előadáson fellépő gladiátorok, táncosok és állatok készültek. A színpad alatti szinteken öltözők, ketrecek, folyosók, díszletek, raktárak sorakoztak. Emelőszerkezeteket, süllyesztőket rejtett az alagsor, valamint csatornákat a vízzel megtöltött színpad kiürítésére. Ezeken folyt el annak a 16 ezer vadállatnak a vére is, melyeket Traianus császár alatt, a Dacia meghódításakor hirdetett 120 napos ünneplésen gyil- koltakle a Colosseumban. A Flavius-dinasztia emelte amfiteátrumnak ez a része nem volt olyan pompás, színes és fényes, mint a színpad feletti. Állandó volt a nedvesség, elviselhetetlen volt a szenvedő emberek, állatok szaga, fényt egyedül a fáklyák adtak. Miközben a nézőtéren tapsoltak, itt feszültség uralkodott: az előadás számait előkészítő rabszolgák ide- oda rohangáltak, a díszleteket cipelték, a láncra vert állatokat vezették, a gladiátorok pedig isteneikhez imádkoztak. „Ez volt az igazi Colosseum, a fenti látvány előcsarnoka” - mutatta be a sajtónak a földalatti labirintust az amfiteátrum régészeti igazgatója, RossellaRea. A földalatti Colosseumnak egyelőre az egyharmada lesz látogatható előzetes helyfoglalással, korlátozott létszámú csoportban, idegenvezetővel. Amostani földszintről üvegfalú lift viszi le a látogatókat hat méter mélyre. Az aréna alatt az ókori teherszállító liftek épségben megmaradt sínjei láthatók, a színpadra emelhető panelek tartóoszlopai, az a kapu, melyen keresztül a vízicsatában részt vevő hajókat tolták színpadra. Júliustól a látogatók egészen az aréna közepéig juthatnak el: első alkalommal állhatunk a Colosseum páratlan látványt kínáló centrumában. Mintegykoragladiátorok. utazási hírek Nem segítenének a légitársaságokon Az osztrákok 77 százaléka elutasítja, hogy az állam támogassa a vulkánkitörés miatt elrendelt légtérzár következtében nehéz helyzetbe került légitársaságokat. A linzi székhelyű Market közvélemény-kutató intézet egyik felmérése szerint elsősorban az idősebbek és a férfiak ellenzik a támogatást. A felmérést április 21. és 22. között végezték a 15 év felettiek körében. Ugyanakkor az Austrian Airlines vezérigazgatója úgy véli, hogy a vulkánkitöréssel kapcsolatos félelmek túlzóak voltak, s ezért felelősségre vonná az illetékes uniós hatóságokat. Peter Malanik jelezte, hogy fontos különbséget tenni: állami támogatásra nem tarta- nakigényt,akártérítéslehetőségétviszontalaposanmegvizsgálják. Újabb kerozin pótdíj a Lufthansánál Azonnal reagált a nyersolajár kurzusemelkedésére a Lufthansa, a hosszú távú járatainál 5 euróval emelte járatonként az üzemanyag pótdíjat. Az áremelés a következőkre vonatkozik: közel-keleti és kelet-afrikai úticélok (ezentúl 82 euró); észak-amerikai és indiai úticélok (ezentúl 87 euró); dél-amerikai, közép-nyugat- és dél-afrikai, délkelet-ázsiai és távol-keleti úticélok (ezentúl 97 euró). A német belföldi, EU-n belüli valamint az Izraelbe, Libanonba, Jordániába és Észak-Afrikába irányuló járatok üzemanyag pótdíja nem változik, továbbra is 24 euró járatonként. A megváltoztatott üzemanyag pótdíj minden olyan repülőjegyre vonatkozik, amelyet április 28-tól állítanak ki. Az üzemanyag pótdíjat a Lufthansa által felkínált ill. nyilvánosságra hozott végső árak minden esetben tartalmazzák. Magára talált Ciprus idegenforgalma Tizennégy havi csökkenés után márciusban már nőttek Ciprus idegenforgalmi bevételei. A turisztikai minisztérium közlése szerint a bevételek 14,3 százalékkal nőttek az egy évvel korábbihoz képest, 65,6 millió euróra 57,4 millióról. A GDP 12 százalékát kitevő ágazatban tavaly 1,49 milliárd dollárra csökkentek a bevételek a 2008. évi 1,79 milliárdról, és a 2007. évi 1,85 milliárdról. A külföldiek átlagosan 68 eurót költöttek naponta márciusban, és átlagosan 9,3 napot töltöttek el Cipruson. Főként az idegenforgalmi ágazat válsága miatt tavaly 1,7 százalékkal zsugorodott Ciprus gazdasága, ez volt a legrosszabb teljesítmény 1974 óta. A kormány az idén 0,5 százalékos növekedést vár. Egyre népszerűbb a török tengerpart (Képarchívum) Élénkült Törökország idegenforgaloma Márciusban megélénkült az idegenforgalom Törökországban: 1,415 millióan látogattak az országba, 17,13 százalékkal többen, mint egy évvel korábban. Az idegenforgalmi minisztérium adatai szerint tavaly márciusban 7,5 százalékos visszaesést szenvedett el az ágazat a válság miatt. Tavaly az idegenforgalmi bevételek 3,2 százalékkal 21,25 milliárd dollárra estek az egy évvel korábbi 22 müliárdról, miközben a turisták száma az év egészében nőtt, 2,8 százalékkal 27,1 mülióra. Törökországban az idegenforgalom a GDP 3 százalékát adja. Nudista szálló nyílik külföldiek számára Hamarosan megnyílik Törökország első nudista szállodája, ám kizárólag csak külföldiek számára. A délnyugat-törökországi Datca város közelében lévő szálloda területén a vendégek pucéran jár- hatnak-kelhetnek, ám a szomszédos, mindenki által használt tengerparti strandokat nem használhatják ily módon - közölte a Mil- liyet napilappal a szállodát üzemeltető cég illetékese. A szálloda üzemeltet egy saját strandot, ahol lehet majd meztelenül fürdőzni. Törökországban a lakosság túlnyomó többsége iszlám vallású. Az iszlám értékrend tiltja a meztelen test mutogatását, (mti, szí) UTAZAS A mellékletet a UNKPRESS készíti. Felelős szerkesztő: Szabó László tel: 02/59 233 441; e-maü: utazas@ujszo.com, Levélcím: Utazás, Lazaretská 12, 811 08 Bratislava