Új Szó, 2010. május (63. évfolyam, 100-123. szám)

2010-05-05 / 102. szám, szerda

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. MÁJUS 5. Sport 23 Novota János, a dunaszerdahelyiek kapusa: „Ha megszerezzük a három pontot, akkor már majdnem biztos, hogy bentmaradunk" A DAC és a Slovan is nyerni akar Tavaly ősszel nem esett gól a DAC és a Slovan összecsapásán (Somogyi Tibor felvétele) Mindkét csapat csak a győ­zelemmel lenne elégedett a ma kora esti (18.00) DAC-Slovan bajnoki labda­rúgó-mérkőzésen, a Corgoň Liga 31. fordulójá­nak találkozóján. ÚJ SZÓ-ELŐZETES A meccsnek már csak a duna­szerdahelyiek számára van tétje, a Slovannak ugyanis a múlt hét­végi, Dubnica elleni botlás után már csak matematikai esélye van bajnoki címe megvédésére. „Kicsit csalódottak vagyunk, de csak magunkat okolhatjuk, hogy elúszott az elsőség. Dunaszer- dahelyre nyerni megyünk, mert a jövő heti kupadöntő előtt jót tenne a csapat önbizalmának a győzelem” - mondta lapunknak Saláta Kornél, a Slovan hátvéd­je, aki az elmúlt fordulóban egy fejesgóllal vette ki a részét a má- riatölgyesiek elleni 2:2-es dön­tetlenből. „Ellenünk általában védekezni szoktak a csapatok, és kontrákból próbálnak eredmé­nyesek lenni, de a szorult hely­zetben lévő DAC most nem vár­hat erre. Nekik kell támadniuk, hiszen nekik most minden pont aranyat ér” - tette hozzá Saláta, aki szerint az égszínkékeknek fő­leg Bajevskire kell odafigyelni­Már ma bajnok lehet a Žilina Ha a zsolnaiak ma győzni tudnak Dubnicán, a Slovan eredményétől függetlenül ötödik bajnoki címüket ün­nepelhetik. Ha a pozsonyiak nem tudnak nyerni a DAC el­len, a zsolnaiaknak a döntet­len is elég a bajnoki diadal bebiztosításához, (ú) ük: „A macedón légiós Pozsony­ban is megmutatta, hogy gyors, technikás játékos. A DAC szögle­teinél sem lankadhat a figyel­münk, mert a sárga-kékek pont­rúgásai általában veszélyesek. Ha 2:0-ra győzünk, azzal elége­dett leszek.” Novota János, a DAC kapusa és csapatkapitánya azonban hal­lani sem akar a vendéggyőzelem lehetőségéről. „Nyerni akarunk! Ha sikerül megszereznünk a há­rom pontot, akkor már majd­nem biztos, hogy bentmara­dunk, ez pedig óriási motiváció mindenki számára. Hétfőtől Po­zsonyban vagyunk edzőtábor­ban, videóról elemezzük a Slo­van meccseit, gőzerővel készü­lünk a mérkőzésre” - tudtuk meg Novotától, aki szerint a jó védekezés a siker kulcsa: „Min­denkinek védekeznie kell, a csatároknak is, és nem szabad hibáznunk, ellenben a Slovan megingásait büntetnünk kell. A Slovan természetesen jobb csa­pat, mint mi, de minden lehet­séges, s számunkra most csak a győzelem elfogadható.” A DAC eddig 31 alkalommal találkozott a Slovannal az élvo­nalban, s mérlege 5 győzelem, 8 döntetlen, 18 vereség, 27:64-es gólkülönbség. Hazai pályán 15 élvonalbeli meccsből négyet nyert meg a DAC, hatszor dön­tetlen lett az eredmény, ötször pedig a Slované lett mindhárom pont, a gólkülönbség a DAC szemszögéből 17:21. A két csa­pat őszi összecsapásán nem szü­letett gól (a DAC 12 év után szerzett pontot az égszínkékek ellen a legfelsőbb osztályban), a tavaszi idény nyitányán Po­zsonyban pedig 2:0-ra nyert a Slovan. Egyik találkozó sem zaj­lott le incidens nélkül - Duna- szerdahelyen petárdázás miatt tíz percig állt a játék, a pozsonyi meccs után pedig a rendőrök csaptak össze a DAC-szurkolók- kal, két magyarországi fiatalt elő is állítottak, (bt) A magyar versenyló visszalépett a berlini futamtól Overdose még nem tér vissza pannoniaoverdose.hu Berlin. Overdose, a veretlen magyar versenyló dunaszerdahe- lyi tulajdonosa, Mikóczy Zoltán tegnap kora délután Berlinből ar­ról tájékoztatott, hogy a me­nedzsment a ló utolsó felkészítő munkáját megtekintve és kiérté­kelve úgy döntött, Overdose nem vesz részt a május 9-i hoppegar- teni versenyben. A ló felkészítése még nem tart ott, hogy felelős­ségteljesen vállalni lehessen az I Labdarúgás CORGOŇ LIGA, 31. forduló -18.00: Ružomberok-Seni- ca (játékvezető: Fajčík), Petržalka-Košice (Kráľovič), Prešov-Tmava (Horváth), Dubnica-Žllina (Trutz), DAC- Slovan (Samotný), Banská Bystrica-Nitra (Suniar). 1. Žilina 30 22 2 6 53:15 68 2. Slovan 30 18 7 5 46:22 61 3. B. Bystrica 30 14 10 6 41:26 52 4. Nitra 30 13 6 11 37:31 45 5. Trnava 30 12 5 13 51:40 41 6. Ružomberok 30 11 7 12 30:34 40 7. Senica 30 11 7 12 30:39 40 8. Prešov 30 10 4 16 28:35 34 9. Dubnica 30 7 10 13 24:40 31 10. DAC 30 6 12 12 26:41 30 11. Petržalka 30 7 7 16 32:48 28 12. Košice 30 7 7 16 28:55 28 I. LIGA, 30. forduló, előrejátszott mérkőzés -16.30: Trenčín-Safa (Matúš). 1. Z. Moravce 23 14 5 4 43:21 47 indulását, ami még korai volna. A vasárnapi 1000 méteres futamba eleve úgy nevezték Overdose-t, hogy bármikor visszaléptethes­sék, ezért is választottak számára egy kisebb felkészítő versenyt. A lóverseny világában nem ritka a felhozóversenyek lemondása, hi­szen azokba akkor nevezik a lo­vakat, amikor a felkészítésük még javában tart, és általában csak a verseny időpontjához kö­zeledve dől el, valóban elindul- nak-e rajtuk. 2. Púchov 24 13 4 7 32:28 43 3,Trenčín 23 10 11 2 41:17 41 4. Dolný Kubín 23 9 6 8 32:26 33 5. Lučenec 24 8 8 8 31:26 32 6. Rim. Sobota 24 7 7 10 21:29 28 7. Michalovce 24 7 6 11 20:25 27 8. L. Mikuláš 23 7 5 11 26:30 26 9. RužomberokB 24 6 5 13 19:41 23 10. Šaľa 24 3 11 10 11:33 20 SOPRONI LIGA, 26. forduló -18.00: Diósgyőr- Nyíregy­háza, Honvéd-Haladás, Újpest-Kaposvár, Kecskemét- Paks; 19.00: Pápa-ZTE. ■ Kézüabda FÉRFI EXTRALIGA, elődöntő, 4. mérkőzés -19.00: No­vé Zámky-Hlohovec (az állás: 1:2). ■ Kosárlabda FÉRFI EXTRALIGA, döntő, 1. mérkőzés -18.00: Pezi- nok-Nitra. SPORTMENÜ FOCIVILÁG Lippinek tetszik a sötét ló szerepe Róma. Marcello Lippi szövet­ségi kapitány kifejezetten örül annak, hogy a címvédő olasz vá­logatottat nem az esélyesek kö­zött tartják számon a júniusban kezdődő világbajnokság előtt. „Szerencsénk, hogy a spanyol, az angol és a brazil csapatot fa­vorizálják - nyilatkozta a szak­ember a válogatott kétnapos római edzőtáborának kezdetén. - Az olasz együttest sohasem tartják esélyesnek, de meg kell nézni-az eredményeket, négy vi­lágbajnoki címünk van, egyszer pedig csak büntetőkkel marad­tunk alul a döntőben a brazilok­kal szemben.” Lippi a világbaj­noki felkészüléssel kapcsolatban kissé igazságtalannak nevezte, hogy egyes válogatottak speciá­lis sátrakban tréningezhetnek a magaslaton játszandó dél-afrikai vb-meccsekre, míg ez a módszer Olaszországban tiltott, (mti) Műteni kell René Adlert Berlin. Bordasérülése miatt nem lehet ott a vüágbajnoksá- gon René Adler, a német válo­gatott első számú kapusa. A Bayer Leverkusen hálóőrét műteni kell, s a játékos bizto­san nem épül fel a vb rajtjáig. Adler áprilisban sérült meg, s a múlt szombaton megpróbál­kozott a védéssel, ám a Hertha BSC elleni bajnoki összecsa­pást követően erős fájdalmak­ra panaszkodott. Az orvosi vizsgálatok után megszületett a verdikt: a 25 esztendős fut­ballista nem utazhat a nemzeti csapattal Dél-Afrikába. Joa­chim Löw szövetségi kapitány az utóbbi időben első számú kapusként számított Adlerre, akinek helyettese Manuel Neuner, a Schalke 04, vagy Tim Wiese, a Werder Bremen hálóőre lehet, (mti) Van Nistelrooy nem lesz ottavb-n? Amszterdam. Kimaradt a jö­vő héten öt napra világbajnoki edzőtáborba vonuló holland vá­logatottból Ruud van Nistelro­oy, a Hamburger SV labdarúgó­ja. A 33 éves támadó jó formá­ban volt az elmúlt időszakban, ennek ellenére Beit van Mar- wijk szövetségi kapitány egye­lőre nem számol vele, miközben két csapattársának, Eljero Eliá- nak és Joris Mathijsennek kül­dött meghívót. Ez elvileg azt je­lenti, hogy a korábban a Man­chester Unitedben és a Real Madridban is futballozó csatár már csak akkor utazhat a vi­lágbajnokságra, ha valaki sérü­lés miatt kidől a sorból, a szak­vezető azonban úgy fogalma­zott, még nem zárult be előtte a kapu. „Jövő keddig győzhet meg arról, hogy megfelelő fizi­kális állapotban van” - idézte van Marwijkot a De Telegraaf című napilap keddi száma. Van Nistelrooy a 2008-as Eu- rópa-bajnokság után lemondta a válogatottságot, a közelmúlt­ban azonban jelezte, hogy is­mét rendelkezésre állna. A hol­landok 26-os keretéből egyelő­re hiányzik a Bajnokok Ligája- döntőre készülő Bayem Mün­chen, illetve Intemazionale há­rom sztárjátékosa, Mark van Bommel, Arjen Robben és Wes­ley Sneijder, csakúgy, mint a klubjában más fontos mérkőzé­sek előtt álló Klaas-Jan Hunte­laar (AC Milan) és Rafael van derVaart (Real Madrid), (mti) EREDMÉNYEK ■ Labdarúgás SOPRONI LIGA, 26. forduló. Videoton-MTK 0:1 (0:1), g: Szatmári (29.). Debrecen-Vasas 3:0 (2:0), g: Yannick (5„ 17.), Czvitko- vics (92.). Győr-Ferencváros 2:1 (2:0), g: Tokody (6), Kink (10.), ill.Abdi (84.). A bajnokság állása: 1.DVSC 26 19 1 6 59:32 58 2. Videoton 26 17 6 3 53:26 57 3. Győr 26 12 11 3 32:17 47 4.ZTE 25 12 7 6 49:37 43 5. Újpest 25 13 3 9 38:32 42 6.MTK 26 11 7 8 43:31 40 7. Haladás 25 9 5 11 38:45 32 8. Ferencváros 26 7 11 8 28:31 32 9. Kaposvár 25 8 7 10 32:37 31 10. Vasas 26 8 6 12 37:54 30 11. Honvéd 25 7-9 9 33:32 30 12. Pápa 25 8 5 12 33:42 29 13. Kecskemét 25 7 6 12 42:51 27 14. Paks 25 5 9 11 27:37 24 15. Nyíregyháza 25 4 7 14 30:51 19 16. Diósgyőr 25 4 4 17 27:46 16 II. LIGA, keleti csoport, 21. forduló, pótolt meccs: MFK Banská Bystrica-Poprad 3:4, Starší (8.), Cimerman (24.), Penov (82., 11-esből), ill. A. Kočiš (44., 57.), Rams (42), Trapp (76.). ANGLIA, 37. forduló: Blackburn-Arsenal 2:1 (1:1), góllö­vők: Dunn (44), Samba (68), ill. Van Persie (13). SPANYOLORSZÁG, 36. forduló: Almeria-Villarreal 4:2 (3:0), Crusat (13), Uche (28., 41.), Piatti (90), ill. Marca- no (54), Ibagaza (66); Barcelona-Tenerife 4:1 (1:1), Messi (17., 90), Bóján (63), Pedro (77), ill. Roman (40); Getafe-Gijon 1:1 (1:1), Soldado (48), ill. De las Cuevas (18). ■ Jégkorong NHL, Keleti főcsoport, elődöntő: Boston-Philadelphia 3:2, Miroslav Satan (B) 1+1, az állás: 2:0. Nyugati főcso­port, elődöntő: Chicago-Vancouver 4:2, Pavol Demitra (V) 0+1, az állás: 1:1. I Kosárlabda FÉRFI EXTRALIGA, a 3. helyért, első mérkőzés: Hand- lová-Spišská Nová Ves 73:69 (20:17, 14:9, 16:15, 23:28), az állás 1:0. NBA, Keleti főcsoport, elődöntő: Cleveland-Boston 86:104, az állás f:f. Nyugati főcsoport, elődöntő: Phoenix-San Antonio 111:102, az állás 1:0. ■ Tenisz ESTORILINŰI TORNA, 1. forduló: Sevastova (lett)-Szá- vay (magyar, 1.) 3:6,6:3,6:3, Vögele (svájci)-Czink (ma­gyar, 5.) 6:4,6:3, Groth (ausztrál)-Rybáriková (szlovák, 6.) 6:4,6:3; páros, 1. forduló: Czink, Parra Santonja (ma­gyar, spanyol, 2)-Klaschka, Klemenschits (német, oszt­rák) 7:5,6:3. RÚMAI NŰI TORNA, 2. forduló: Cibulková (szlovák)-Brianti (olasz) 6:3,6:4. MÜNCHENI FÉRFI TORNA, 1. forduló: Riba (spanyol)- Lacko (szlovák) 5:7,6:1,6:2. ■ Sakk VB-DÖNTŐ, Szófia, 8. parti: Topalov (bolgár)-Anand (indiai) 1:0, az állás: 4:4. ■ Sportfogadás A KENŐ 10 tegnapi nyerőszámai: 3,5,6,8,17,21,24,27, 30,31,33,47,50,57,61,63,68,70,74,79. SPORT A KÉPERNYŐN STV 3 - 17.55: Petržalka- Košice, Corgoň Liga (élő) STV 3, NOVA SPORT - 20.55: Manchester City-Tot- tenham angol bajnoki labda­rúgó-mérkőzés (élő) SPORT 1 (szlovák) - 20.45: Intemazionale-AS Roma lfoci Olasz Kupa-döntő (élő) SPORT 1 (magyar) -19.00: Pápa-ZTE, Soproni Liga (élő) 22.00: Mallorca-Real Mad­rid spanyol bajnoki labdarú­gó-mérkőzés (élő) CT 2 - 20.00: Jablonec-Tep- lice cseh bajnoki labdarúgó­mérkőzés (élő) EUROSPORT - 13.00: Ró­mai női tenisztorna (élő) NIKÉ Szerda, május 5. Labdarúgó Corgoň Liga: 8147. B.Bystri- ca-Nitral,8- 3,2-3,82-1,18­1,74-1,22.

Next

/
Thumbnails
Contents