Új Szó, 2010. május (63. évfolyam, 100-123. szám)
2010-05-05 / 102. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. MÁJUS 5. Karrier - hirdetés 17 A zárt, mesterségesen megvilágított munkahelyen dolgozók hasonló tünetekkel keresik fel orvosukat A nők még mindig rosszabbul keresnek a férfiaknál Megbetegítenek a munkahelyek? Főleg az irodai alkalmazottakat fenyegetik az ún. beteg épületek. Azonban kellemes környezetben nem fenyegetnek a káros hatások (Pavol Funtál felv.) 20 százalékos bérhátrányban ÖSSZEFOGLALÓ Még az iroda küszöbét is alig lépte át, máris megfájdul a feje. Az asztalánál egész nap kókadtan ül, a szeme vörös, az orrát egész nap fújja, pedig nem náthás. Az Ön munkanapjai is így telnek? Lehet, hogy a „beteg épület szindróma” (SBS) áldozata. ÖSSZEFOGLALÓ Az orvosi szakma a mai napig szkeptikus a tünetegyüttessel kapcsolatban, és sokan továbbra is kétségbe vonják e nehezen diagnosztizálható szindróma valódiságát. Egy brit orvosi csoport 2006 tavaszán például igyekezett megkérdőjelezni a sick building syndrome (SBS) létét. Kutatásukban kifejtették, valószínűbb, hogy a stressz és egyéb pszichoszociális problémák okozzák az SBS-szel összefüggésbe hozott szimptómákat. Eredményeiket számos kritika érte, sőt Amerikában azóta már a munkaegészségügyi szabályozásban is léteznek irányelvek az SBS kivédésére. A szakemberek néhány évtizede figyeltek fel arra, hogy a zárt, mesterségesen megvilágított és szellőztetett munkakörülmények között dolgozó alkalmazottak sokszor kísértetiesen hasonló tünetekkel keresik fel orvosukat. A következőkre panaszkodnak: szúró, csípő érzés a szemben, rekedtség, orrfolyás, torokszárazság, viszkető bőr, fáradékonyság, fejfájás, szédülés, álmosság, csökkent koncentráló képesség, letargia, asztmajellegű tünetek és nehézlégzés. Tapasztalatok szerint a felsoroltak kifejezetten munkaidő alatt jelentkeznek, ám a nap végén, az épület elhagyásával enyhülnek, vagy teljesen el is múlnak. A tünetcsoportot 1986-ban ismerte el a WHO, és a „beteg épület szindróma” nevet kapta. A maÖSSZEFOGLALÓ Van, aki korunk menedzserbetegségének nevezi, van aki a teljesítmény-centrikus életmód elkerülhetetlen következményének tekinti a kiégést. Általában azoknál a szakmáknál fordul elő leggyakrabban, ahol a mindennapi munka szervesen kapcsolódik az emberi kapcsolatokhoz. Amikor kiégésről beszélünk, elsősorban érzelmi kiégésre kell gondolnunk, persze az állapot romlásával testi tünetek is jelentkezhetnek. A kiégés okai ♦ Visszajelzés hiánya, megerősítés hiánya ♦ alacsony jövedelem ♦ extra igénybevétel mellett nagy felelősség ♦ gyakori krízishelyzet ♦ végtelennek tűnő elvégzendő feladatok ♦ saját igények háttérbe szorítása ♦ megfelelési kényszer a külső elvárásoknak ♦ rossz időbeosztás gyár elnevezés kissé félrevezető, de mégis utal a lényegre: panaszai az embernek vannak, de magával az épülettel sincs minden rendben. Az okokat nem kell sokáig kutatni, bebizonyosodott ugyanis, hogy az irodai alkalmazottak mindennapjait megnehezítő tüneteket a különféle vegyszerek, ventilátorok és automatizált fűtő- és A kiégés leggyakoribb oka, hogy nem figyelünk oda az életünk egyes részei közötti (én, család, munka) egyensúlyra, de szerepet játszik az is, hogy sok esetben külső körülmények döntenek a sikerről és a kudarcról. Ezeket erősíti még a folyamatos „készenléti állapot” (ha hívnak, azonnal mennem kell), ez pedig folyamatos belső feszültséget, frusztrációt, később pedig állandó stresszes állapotot okozhat. Előbb-utóbb belefáradunk a munkába, és elveszítjük a motivációnkat, míg végül akár teljesen depresszív állapotba is kerülhetünk. Lehet, hogy én is kiégtem? Ez esetben mik a tünetek? Testi-szellemi kimerültség, ami a többletpihenéssel sem szűnik meg. Megfelelési-bizonyítási kényszer és önfeláldozó életmód, ami tudattalanul történik. Saját lelki-fizikai szükségleteinek háttérbe helyezése, elhanyagolása. Intolerancia növekedése. Idegesség, a helyzethez képest aránytalanul heves in- dulatú reakciók. A saját „belső világgal” való kapcsolat elvesztése, céltalanság. Belső üresség érzése. Szélsőséges esetben a végső kiszállás vágya. A társas interakcihűtőrendszerek okozzák. Az SBS főként azokban az épületekben jelentkezik, ahol a szellőzés nem megfelelő, és a légkondicionáló mellett esetleg még az ablakok nagy részét sem lehet kinyitni, ha friss levegőre vágynának az alkalmazottak. Egy irodai környezetben elég csak néhány példát említeni, ami ókban negatív, cinikus, rosszindulatú kommunikációs stílus. Megfigyelhető még közöny, érzelemmentesség, visszahúzódás, fásultság vagy túlérzékeny, védekező viselkedés. Mint minden más esetben, most is a megelőzésre érdemes komoly hangsúlyt fektetni. A kiégés nem egy egyszer felmerülő probléma, hanem egy ciklikusan változó és folyamatosan visszatérő állapot. Ennek tudatában érdemes kizárólag olyan terheket magunkra vállalni, amelyekkel biztos, hogy megbirkózunk. Mindig csak olyan magasra tegyük a lécet, ami a jelenlegi képességeinket figyelembe véve elérhető. Fektessünk komoly hangsúlyt személyiségünk, ezáltal önbizalmunk fejlesztésére és megerősítésére. így megtanuljuk kezelni a bizonytalanságot, és képesek leszünk optimálisan felmérni erősségeinket, ami szilárd alapot nyújt az eredmények elérésében. Ütemezzük be időbeosztásunkba a kikapcsolódást is! Ha külső okból nem működik valami, ne személyes kudarcként fogjuk fel a történteket. Ha belefásultunk a munkába, próbáljunk átmenetiártalmas lehet egészségünkre, és a sornak nincs vége: a régi irathalmazok porosak és penészesek lehetnek, az új bútorokból és szőnyegekből, az irodai gépekből pedig rengeteg szennyező anyag, vegyület (pl. formaldehid) kerülhet a légtérbe, az általuk generált elektroszmogról nem is beszélve. Ha až épületet a kelleténél gyorsabban húzták fel és adták át a kivitelezők, megeshet, hogy még a padlóburkolásnál, a nyílászárók szigetelésénél vagy a felületkezelésénél használt vegyszerek is okozhatnak panaszokat. A tévhitekkel ellentétben a különféle vegyületek egyenként többnyire nem érik el az egészségügyi határértéket, de összeadódva mégis kellemetlen tüneteket okozhatnak. Mivel életünk nagy részét a munkahelyünkön töltjük, rendkívül fontos, hogy egészségünkre se legyen ártalmas a munkakörnyezet. Azért, hogy minél kellemesebb körülményeket teremtsünk, elég csak néhány apróságra figyelni. Érdemes például minden nap portalanítani azokat a gépeket, amik folytonos használatban vannak (számítógép, laptop, nyomtató, fénymásoló, telefonok, faxok, iratmegsemmisítő stb.), és a gyakori rövid szellőztetés is segíthet elkerülni a vegyszerek és a por okozta allergiát, fejfájást, illetve csökkenti a légkondicionáló miatti fokozott pollenkoncentrációt. Ameddig a napszakok engedik, próbáljunk természetes fénynél dolgozni, és környezetünkben helyezzünk el minél több zöld növényt. Ez utóbbiak nemcsak otthonossá teszik a teret, de a levegő tisztulását és az oxigéntermelést is elősegítik azzal, hogy megkötik a méreganyagokat. Jelentős meny- nyiségű formaldeihet, benzolt, ü- letve triklóroetüént tudnak kiszűrni a levegőből a következő ismertebb növények: azálea, aloe vera, filodendron, fikusz, krizantém, borostyán. (NpSzv, HRport) leg más részfolyamatot végezni, ha erre lehetőség nyílik. Próbáljuk meg szétválasztani a munkát és a magánéletet, keressük az apró örömöket az életben! Ha egy- egy hétvége alatt képesek vagyunk feltöltődni, akkor jó úton járunk. Ha azonban hosszabb távon szeretnénk munkahelyünkön dolgozni, akkor az örömet kell újra meglelni a munkában. Ha átlépünk egy bizonyos határt, akkor már csak az utólagos kezelés segíthet, ezt viszont nehéz egyedül végigcsinálni. Ilyenkor érdemes külső segítséget is igénybe venni. A család és a kollégák, mint támogató csoport léte is elengedhetetlen. Amennyiben a külső hatások, mint kiváltó okok egyértelműen beazonosíthatók, akkor ezeket meg kell szüntetni, vagy változtatni kell rajtuk. Nem szabad görcsösen ragaszkodni a megszokott feladatokhoz, munkahelyi közeghez, vagy akár a szakmához. Van az úgy néha, hogy elmúlik a szerelem, és az egyén érzelmi és testi egészségének érdekében egy másik, új kihívásokkal kecsegtető hivatást választ magának. (IM, CseG) Bár jobban képzettek, az amerikai nők még mindig jóval kevesebbet keresnek a férfiaknál, még az olyan megbecsült állásokban is, mint amilyen például a sebészeké. Egy friss tanulmányból kiderült: a fiatal nők 9 százaléka rendelkezik master diplomával vagy doktori címmel, míg a hasonló korú férfiaknál 6 százalék ez az arány. Összességében a legmagasabb diplomával rendelkezők közül minden tízből hat nő. Ehhez képest a nők fizetése még mindig jelentősen alatta van a férfiakénak. Az arányokat tekintBizonyára sokan érezték már úgy, hogy elalszanak az íróasztal mellett. Ä jelenség nem ritka, sokan küzdenek a rájuk rontó álmossággal a munkahelyükön. Az alváskutatók szerint ezen nincs mit csodálkozni, hiszen a körülmények nem kedveznek a bioritmusunknak. A legnagyobb probléma a természetes fény hiánya, amely kizökkenti ritmusából a test belső óráját. Egy verőfényes nap ugyanis körülbelül százezer luxszal (a fényerősség mértékegysége) ajándékozza meg a testet, de még borús időben is jut legalább tízezer lux. Az irodák kényelme azonban meg sem közelíti ezeket az értékeket. Még a legjobban megvilágított munkahely is legfeljebb négyszáz luxot garantál. A levertség, a nappali álmosság, az éjszakai álmatlanság ellen tanácsos minél többet a szabadban tartózkodni. Egy kiadós séta ebédidőben - akár még esőben is - csodákra képes. Az álmosságot megfelelő táplálkozással is el lehet űzni. A friss gyümölcsök, joghurtok, saláták pótolják az elhasznált energiát, miközben nem okoznak teltségér- zetet. Érdemes hát tenni a munkakedvet bénító gyengeség ellen, hiszen aki állandóan fáradtnak érzi magát a munkahelyén, előbb- utóbb otthon is mind inkább kedvetlen, levert lesz. Egyre többen vagyunk, akik egyre kevesebbet alszunk, és ha a munkahelyen ránk tör az álmosság, kézenfekvő, hogy iszunk egy kávét vagy egy energiaitalt. A koffeinfogyasztás azonban beindítja az ördögi kört, nem tudunk elaludni, és másnap ismét csak kial- vadansággal küszködünk. Hogyan lehet természetes módon ébernek Gépészeket felveszünk azonnali belépéssel a következő gépekre: JCB 3CX, CASE rakodóbagger, UNC 060 rakodógép. Gépészigazolvány szükséges! Elérhetőség, munkanapokon 8.00-17.00: 0905/603 380, 031/552 96 25. MR913841 AUTÓTECHNIKA s. r. o Škoda, Hyundai, Mitsubishi márkaszervizébe felvesz tapasztalattal rendelkező autószerelőt és autó-villanyszerelőt. Érdeklődni lehet: tel.: 0905/751369, e-ma- il: poda@autotechnika.sk, vagy személyesen. MR913889 ♦ KRISTIAN - TRANS felvesz sofőröket! Európa + Törökország. TEL.: 0917/080 350. MR913971 ve, 2008-ban a nők 77 dollárt, a férfiak 100 dollárt kaptak. 2009- ben a férfiakra jutó egy dollárral szemben a nők 80 centet kerestek - hívta fel a figyelmet a nőkérdéssel foglalkozó Institute for Women's Policy Research intézet. A különbség még az olyan megbecsült állásokban, mint például a sebészek is tetten érhető. A női sebészek a férfiak egy dollárjához képest mindössze 64 centet kapnak. „Az egyetemi diplomával rendelkező nők olyan bérezésben részesülnek, mint a középiskolai végzettségű férfiak” - mutatott rá az arányokra az intézet egyik szakértője. (MTI) maradni? Erre kínálnak szakemberek néhány tippet. Pihentessük a szemünket. Ha mereven nézzük a képernyőt, a szemünk elfárad, és álmosabbak is leszünk. Időnként vegyük le a szemünket a monitorról. Kezdeményezzünk beszélgetést, egy érdekes téma újra beindítja szunyókáló agyunkat, erős ösztönző lehet. Segít a mély légzés is. Ha nagy levegőket veszünk, emelkedik a vér oxigénszintje, ettől lelassul a szívritmus, csökken a vérnyomás, és javul a keringés. Fontos, hogy a hasi légzést gyakoroljuk, ezt akár az íróasztal mellett ülve is megtehetjük. A gyors jógalégzés is növeli a koncentráló képességet. Az éberségnek épp olyan nagy ellensége a monoton munka, mint a kialvadanság. Próbáljuk meg az érdekesebb feladatokat akkor csinálni, amikor álmosnak érezzük magunkat. A kiszáradás fáradtságérzetet okoz, igyunk elegendő vizet, és fogyasszunk lédús gyümölcsöket. Kapjunk be valami egészségeset, energiát nyerünk tőle Az édes nassolnivalók csak gyors, de nem tartós energiát adnak, próbálkozzunk inkább az alábbiak egyikével: mogyoróvaj teljes kiőrlésű keksszel vagy zellerszárral, joghurt egy marék dióval vagy gyümölccsel, bébirépa zsírszegény krémsajttal. Egy közel hétezer önkéntes bevonásával végzett vizsgálat szerint a mozgás hatékonyabb a fáradtság ellen és jobban fokozza az energiát, mint egyes, az alvászavarokra szedett gyógyszerek. A rendszeres testedzés az alvás minőségét is javítja. Ha mindezek sem segítenek, és folyamatos álmossággal küszködünk, keressük fel az orvost, mert kezelhető a narkolepszia és az alvászavarok is. (SzaN, Informed) ♦ Hegyétei székhelyű cég bútor- asztalost keres. Elvárás: B típusú gépjárművezetői jogosítvány. Kínálatunk: jó kereseti lehetőség. Telefon: 031/552 41 15. MR913920 HORVÁTH TRANS nemzetközi fuvarozó vállalat kamionsofőröket, valamint autó-villany- szerelőt keres. Tel.: 031/5911 031. MR913954 ♦ Egészséges életmód tanácsadókat keresünk agilis munkatársak személyében. Feltétel: 200 euró, kezdőtőke és gépkocsi. Telefonszám: +36-20-388-0319. MR913906 Van, aki menedzserbetegségnek, van aki a teljesítmény-centrikus életmód hatásának tekinti a kiégést Nem figyelünk eléggé az egészséges egyensúlyra Mielőtt mélyen elaludnánk az íróasztal mellett Fárasztólag hat a fényhiány ÖSSZEFOGLALÓ ALLASAJANLAT