Új Szó, 2010. május (63. évfolyam, 100-123. szám)
2010-05-03 / 100. szám, hétfő
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. MÁJUS 3. Vélemény és háttér 5 TALLÓZÓ DNEVN1K Miroslav Lajčák szerint az Európai Uniónak fel kell készülnie a Nemzetközi Bíróság Koszovó függetlenségéről hozandó döntésére. Az újvi- ' déki napilapnak Lajčák azt mondta, a bíróság várható május tizediki állásfoglalása lehetőséget teremt az EU számára a cselekvésre. A szlovák külügyminiszter elárulta, Pozsonynak van terve Szerbia és Koszovó viszonyának rendezésére a bírósági döntés nyomán, de azt előbb az EU-tagállamok külügyminisztereivel szeretné ismertetni. Megismételte, Szlovákia nem ismeri el Koszovó függetlenségét, és határozottan ellenzi a volt szerbiai tartomány megosztását is. (mti)- A határon átnyúló szlovák-magyar kapcsolatok hive vagyok. Kezdjük egymás gyalázásával! (PeterGossónyi rajza Nemzedékek nőnek föl úgy, hogy ha Szlovákiában magyarnak akarnak maradni, az korfioly feladat Nemzet, feladat, állapot Az átkosban, az ún. proletár internacionalizmus korában nem létezett nyűt nacionalizmus, mert nem fért össze a kommunista ideológiával, hátból támadó, lappangó és szisztematikus elnyomó nacionalizmus viszont volt. Ugyanolyan volt ez, mint maga a rendszer. LOVÁSZ ATTILA Maga a rendszer a hetvenes, nyolcvanas évekre kifáradt és esetenként nevetségessé, hatalom- gyakorlása miatt viszont tragikomikussá vált. Ebben az időben a Nyári Művelődési Táborok komoly találkozási lehetőséget jelentettek a honi érdeklődő és nem butulásra hajazó magyaroknak. Az egyik találkozón a magyar vendégelőadó kisebb előadást kerekített arról, miként kéne viselkednie a csehszlovákiai magyaroknak, amire az egyik résztvevő így reagált: Komám, neked magyarnak lenni állapot, nekünk meg itt feladat. Aktuális búslakodásunkat tekintve sokan és sokszor keressük az okokat, vajon miért szorul ki a városi jellegű településekről a magyar nyelv, miként költözik le végérvényesen falura, miként válik a periféria nyelvévé, hogy helyét az urbánus közösségekben a nemrég még magyar többségű városokban elfoglalja a szlovák. Az okokat bizonyára kutatják az ehhez értők, egy dolog viszont biztos: egy demokratikus és békés társadalomban bármilyen természetes közösséghez tartozni állapot. Magyarnak lenni Szlovákiában alapjában véve állapot - vagy. az kellene, hogy legyen, ha valóban toleráns, demokratikus viszonyok közt élnénk. Mi köze mindennek az asszimilációhoz? Nos, csak annyi, hogy az emberek nagy része egy olyan fogyasztói, pénz- és siker- orientált társadalomban, mint a mai Szlovákia, nem szívesen vállal plusz feladatot. Igen ám, mondhatná valaki, miért vállalták akkor harminc-negyven évvel ezelőtt. A képlet egyszerűen csak úgy fogalmazható meg, hogy a harmincnegyven évvel ezelőtti csehszlovák társadalom bizony a hivatalos nyelvnél csak eggyel többet beszélő számára már nevetségesnek tűnt. A csehszlovák társadalom látványosan sikertelen volt, a vele való azonosulás visszalépésnek hathatott. Nem történelmi és nem kulturális fölényből, azt a kisember soha nem érzi: egyszerűen az, amit Magyarországon a kádári rendszerben a rendszer irányába mondtak a kisemberek (Ezeknek? Ugyan!), az Csehszlovákiában egyaránt a rendszernek és a nemzetnek szólt. • A helyzet mára megváltozott. A szlovák társadalom semmivel sem sikertelenebb, mint a magyar, sőt, a magyar társadalom évek óta kommunikált válságban leledzik. Nemzedékek nőnek föl úgy, hogy ha Szlovákiában magyarnak akarnak maradni, az komoly feladat. Pluszmunka, amelynek még sikerélménye sincs. A szlovákok nem veregetik meg senki vállát, mert megtanulta nyelvüket, kultúrájukat, sőt egy visszaható névmás fél- reragozása nevetség tárgyává teszi a beszélőt. A magyarok meg? Azok szerint magyar „nemzettársaink” kutya kötelessége magyarnak maradni, ugyan már, mi ezen a dicsérni való. Nemzedékek nőttek hát fel magyarként úgy, hogy az ebbe fektetett többletenergiáért cserébe semmit nem kaptak. Az egyszeri ember nem akar hős lenni. Nemzeti hős sem. Dolgozni és érvényesülni akar, megélni és boldogulni, gyermeket nemzeni és nevelni, és látni akarja, ahogy a gyermek is boldogul, érvényesül. Pénzt akar keresni és jól élni, amiért bizony a munkaerőpiacon manapság meg kell küzdeni - esetenként sikerrel, mert azért az élet- színvonal mégsem olyan rossz, mint amilyennek bolsevikék felé hajló demagóg politikusaink szeretnék beállítani. Hajtani tehát érdemes, magyarnak maradni meg? Itt van a kampány, Magyarországon meg a stratégiák kidolgozásának ideje. Mindkét oldalon nagy szeretettel foglalkoznak velünk politikusok és nemzetébresztők. Ha igazán azt akarják, hogy a magyarság megmaradjon, van egy járható útjuk: elérni, hogy magyarnak lenni Magyarországon kívül is csak ÁLLAPOT legyen. Ne a mindennapos bizonyítások, kiállások, többletek és időnkénti megaláztatások elviselésének feladata, hanem olyan természetes állapot, mint amilyen természetes valahol lakni, valahol dolgozni, valamiből élni, fiatalon tanulni, miegymás. A hivatástudat néhányak kiváltsága: ők az elitek. Tőlük viszont a többlet elvárása a természetes - s ez az üzenet elsősorban a politikai eliteknek szól. Ha értik. JEGYZET Work in progress JUHÁSZ KATALIN Azaz, folyik a munka. Ha igaz, hamarosan egy filmnovella szereplői leszünk mi mindannyian. Ötletgazdaként pedig én leszek feltüntetve a stáblistán. Pénzt, sajnos, csak akkor kapok, ha a film megszületik, sőt bevételt is hoz. Amire kicsi az esély, mert egy komoly producernek kell ráharapnia a sztorira, és a kezdő írók Hollywoodban is csak álmodozhatnak ilyesmiről. Mike barátom egy ilyen kezdő író, azaz jelenleg inkább szűk avantgárd körökben ismert zenész. Civilben a Los Angeles-i városháza hivatalnoka, a mexikói származású polgármester egyik asszisztense. Nem politikai érdeklődésem, hanem zeneimádatom hozott össze vele egy tanulmányút során. A hivatalos meeting után együtt ebédeltünk, és hát kibújt belőlünk a művész. Miután ráböktem Európa térképén a két pici foltra, Szlovákiára és Magyarországra, rendkívül érdekesnek tartotta, hogy bár Amerikából nézve közösek az érdekeink és egyazon irányba igyekszünk, mégis marakodunk. Értetlenül csóválta a fejét, amikor megtudta, hogy a szlovák parlamentben olyasmikről folyik vita, hogy hány nyelven lehet kiírni a települések neveit, milyen nyelven beszélhetnek az emberek a közhivatalokban, illetve milyen nyelven tanulhatnak a gyerekek a suliban. Még jobban „tetszett” neki, hogy a két ország közötti fura konfliktus eredete az idők homályába vész, nem is tudják, miért utálják a másikat, csak egyszerűen utálják. És hogy a politikusoknak ez a helyzet tökéletesen megfelel, hiszen az ellenségkép folyamatos pingálá- sával szavazatokat szerezhetnek. Amikor a szlovák nyelvtörvényt magyaráztam, már bőszen jegyzetelt, és néha felmordult, hogy ,A mindenségit!”. Búcsúzáskor megpedzette, hogy irodalmi alapanyagot lát a történetben, és megesketett, tájékoztatni fogom a fejleményekről. Augusztusban Párizsban koncertezik, találkozhatnánk is. „Hiszen az egy köpésre van tőletek!” Ja, persze, odajárok bulizni, akartam mondani, de ki tudja, hogy alakul a nyaram, tulajdonképpen szívesen megnézném a zenekart. A múltkor beszámoltam neki arról, hogy górcső alá vették a magyar pártok választási plakátjait. ,A nyelvtörvény értelmében ezeken először a szlovák szöveget kell feltüntetni, más nyelvű szöveg csak a szlovák pontos fordítása lehet, és azt nem lehet az államnyelven szereplő üzenetnél nagyobb betűkkel írni.” - ecseteltem. „Hú, ez baromi jó!” - írt vissza Mike, aki szerintem már dolgozik a sztorin. „Mindkét magyar párt közölte, hogy tudatosan szegtek meg egy értelmetlen törvényt, mert joguk van úgy kommunikálni a célcsoportjukkal, ahogy akarnak. És vállalják az esetleges szankciókat.” „Szuper anyag. Imádlak!’’-jött a válasz Los Angelesből. Nos, már nem tudom, azért szurkoljak-e, hogy tovább fajuljanak az események, és ennek köszönhetően meggazdagodjak, vagy, hogy csituljanak már le a kedélyek, és ne csináljunk magunkból bohócot a világ előtt... KOMMENTÁR Le se köpöm a bunkókat! BARAK LÁSZLÓ A politikusok általános tudatállapota mindig egy az egyben másolja annak a társadalomnak, közösségnek a tudatállapotát, amelynek köszönhetően hivatásos politikussá lehet válni az adott társadalomban. Egyszerűbben fogalmazva, ha egy országban tömegével teremnek primitív barmok, félművelt, a legkülönfélébb előítéletekkel terhelt kispolgárok, fundamentalista szemforgatók, köldöknéző ösztönlények, akkor az általuk politikussá tett emberek sem lehetnek különbek náluk. Hiszen kénytelen-kelletlen meg kell felelniük a lehetséges választók értékrendjének és az ebből következő elvárásoknak, már, ha érvényesülni akarnak a választásokon. Avagy ők is épp oly civilizálatlanok, mint a lehetséges választókjelentős hányada. Ilyen körülmények között teljesen felesleges megbotránkozni például azon, hogy Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke azt frö- csögi egy közmédiumban a parlamenti választások kampányának kéllős közepén, ő bizony azért megy majd el a pozsonyi mélegfelvo- nulásra, hogy leköpje a buzikat... Mielőtt valakinek eszébejutnaa Slotával szembeni-jellemzően önsajnáló - acsarkodás, tessék elgondolkodni, vajon milyen a saját viszonya a mássághoz általában. E konkrét esetben viszont jó lenne azt is tudatosítani, a homoszexualitás egyetlenegy „másság” a soksok közül. Attól kezdve, hogy az emberek nőneműnek meg hímneműnek, szegénységbe vagy jómódba születnek, mely nyelv válik anyanyelvűkké, a népies csűrdöngölőktől pezsdül-e fel a vérük, vagy egy rappertől, egészen addig bezárólag, hogy milyen valakinek a pártszimpátiája, nem utolsósorban a vitastílusa... Talán világos, hogy a szlovákiai politikai osztály miért nem tiltakozott en bloc Slota inkriminált kijelentése nyomán. Miért nem akadt egyetlenegy politikus sem a politikai színtéren, aki sumákolás nélkül ki merte volna jelenteni, hogy le se köpi Ján Slotát! És a hozzá hasonló eleve bárdolatlan bunkókhoz, vagy éppen csak cinikusan számító gazemberekhez és az effélék által képviselt, mi több, közvetített szélsőséges értékrendhez nincsen semmi köze... ? Nyilván azért nem akadt ilyen politikus, sem a parlamenti pártokban, kívülük sem, de jószerével a civilek között sem, mert minden egyes politikai és nem politikai csoportosulásban attól tartanak, hogy népszerűségvesztéssel járna egy efféle megnyilatkozás. Másrészt azért hallgat ilyen esetekben a politikusok és egyéb közéleti szereplők túlnyomó része, mert számos „témában” nagy valószínűséggel ugyanúgy gondolkodnak, mint Slota. Ehelyütt is hangsúlyozandó, a butaságnak és a sunyiságnak bizony e tekintetben sincsen nemzetisége. Vagyis semmivel nem különb Slotánál és valamennyi neki falazó politikusnál, egyéb közszereplőknél az a szlovákiai magyar, akinek csak eszébe jut szlovák nemzeti tulajdonságnak tekinteni a melegektől beinduló nyálkiválasztást. Mert, ugye előbb el kell gondolkodni, vajon milyen egy-egy szlovákiai magyar és általában a szlovákiai magyarok viszonya a mássághoz.. .Támad-e a valamilyen másságtól köpködhetnékjük? FIGYELŐ Patthelyzet Britanniában Az elmúlt hetekhez hasonlóan a tegnap közölt legfrissebb közvélemény-kutatások sem valószínűsítenek egyértelmű győztest a csütörtökön esedékes brit parlamenti választásokra, bár a konzervatívok továbbra is vezetnek, és a liberálisok korábbi hirtelen népszerűségi kiugrása már múló jelenségnek tűnik. A The Sunday Times megbízásából elvégzett felmérés a tizenhárom éve ellenzékben politizáló Konzervatív Pártnak 35, a Liberális Demokratáknak 28, a kormányzó Munkáspártnak27 százalékos támogatottságot jelzett. AThe Sunday Telegraph által közölt adatsor szerint ugyanakkor a kormánypárt ismét helyet cserélt a liberálisokkal: a tekintélyes konzervatív lap számára összeállított közvélemény-kutatási adatok alapján a toryk most 36, a Labour 29, a liberálisok 27 százalékra számíthatnának. AThe Independent bn Sunday és a Sunday Mirror közös felmérése is hasonló sorrendet mutat: eszerint a konzervatívok tábora 38 százalékos, a Munkáspárté 28 százalékos, a Liberális Demokratáké 25 százalékos. Mindegyik kimutatás közös jellemzője, hogy a brit választási aritmetika alapján ezek a megoszlások egyik pártnak sem biztosítanának abszolút többséget, így felmerülhet a brit kormányzati berendezkedéstől meglehetősen idegen koalíciókényszer, vagy az új választások kiírása. Abrit fogadóirodák ez utóbbit tartják valószínűnek; ezt jelzi, hogy a megismételt választásokra kínált fogadások nyereményesélyei folyamatosan csökkennek. Legutóbb 1974-ben, Edward Heath konzervatív kormányának idején fordult elő, hogy a választások után egyik pártnak sem volt többsége az összes alsóházi frakció együttes létszámához képest. Akkor még ugyanabban az évben újabb választást írtak ki, amelyet hajszálvékony többséggel a Harold Wüson vezette Munkáspárt nyert meg. A 650 tagú londoni alsóházban legalább 326 tagú frakció kellene ahhoz, hogy valamelyik párt abszolút többséghez jusson, és-a hagyományos brit kormányzati rendszernek megfelelően - egypárti kabinetet alakíthasson. Ajelenlegi felmérések mindegyike alapján a konzervatívoké lesz a legnagyobb frakció, ám ennek valószínű létszámát a különböző számítások 300 és 311 közé teszik, (mti)
