Új Szó, 2010. május (63. évfolyam, 100-123. szám)
2010-05-22 / 116. szám, szombat
12 Szalon ÚJ SZÓ 2010. MÁJUS 22. www.ujszo.com Pasolini és Davoli Az elszökött álom SZABÓ G. LÁSZLÓ Csaknem tíz év kötötte Pier Paolo Pasolinit filmjei egyik állandó szereplőjéhez, Ninetto Davoli- hoz. Viszonyuk a hatvanas évek első felében kezdődött. Alkalmi kapcsolatból indult, majd szenvedélyes szerelem lett, amely kilenc együtt töltött esztendő után ért fájdalmas véget. Pasolini magyar hívei ez idáig szinte semmit vagy csak nagyon keveset tudhattak a tragikus körülmények között, 1975-ben elhunyt jeles olasz rendező (író, költő, filozófus, nyelvész) életének erről a fejezetéről. Pár idevágó információra csupán akkoriban derült fény, amikor a szerelmi életét sosem titkoló Pasolini utcán felszedett színésze, Ninetto Davoli szerepet kapott Jan- csó Miklós A zsarnok szíve, avagy Boccaccio Magyarországon című 1981-es rendezésében. Róma külvárosából a lehető legegyenesebb úton került Davoli a Cinecittába, Pasolinitól kapott „színészi jogosítványának” köszönhetően szinte egyik napról a másikra emelkedett ki a névtelen személyek sorából, hogy pár évvel később már az olasz film egyik megmosolyogtató hőse, kisembere, a római popolanók népes csapatának Chaplinje lehessen. Pasolini mindössze annyit várt tőle, hogy a kamera előtt is ugyanazzal a természetességgel és ugyanazzal a mókás vigyorral közlekedjen, mint az életben. Tehát semmi szívszaggató drámai erő, inkább a maníroktól mentes hétköznapiság, egy rokonszenves fickó mindenki által megélhető kalandjai, egy nagy kópé, egy szeretni való bitang különböző csínytevései. Ennyit kért tőle a kamerák előtt Pasolini, s ezt meg is kapta maradéktalanul. Magánemberként azonban nagyon erős lelki-szerelmi viszony alakult ki köztük. S 1981-ben, amikor Davoli Budapesten forgatott, ezt a témát sem kerülte inteijúiban. Pasolini akkor már hat éve nem élt. A vele töltött időszakról úgy beszélt, mint élete egyik lezárt fejezetéről, felesége volt, és apai örömöktől sugárzott. Nico Naldini magyarul most megjelent Pasolini című vaskos kötetében nem kevés bekezdés olvasható Davoli és felfedezője, kenyéradója, mentora s nem utolsósorban szeretett páija hajdani kapcsolatáról is. A jó kiállású, vidám természetű, sötét fürtös fiú valahol Róma külvárosában akadt Pasolini hálójába, és elevenségével, csibészségével, ékesszólásával pillanatok alatt lenyűgözte az érett férfit. Múltja nem volt egészen patyolattiszta, sodródott ő már korábban is hasonló vagy éppen veszélyes kimenetelű kalandokba, a kétkezi munkából azonban már kezdett elege lenni. Asztalos apja műhelyéből naponta el- szökdösött, hívta az utca, a belváros kiszámíthatatlan vonzása, és főleg az éjszaka. Egy ilyen szökése során találkozott Pasolinival, és lett előbb az esti kalauza, de még ugyanazon a napon busásan megfizetett szeretője is. Máté evangéliuma, 1964. Ninette Davoli az első szerepét játssza Pasolininál. „Csupa züllöttség és napsütés, mocsok és fény - úja Rómáról a rendező -, ragadós életörömtől, exhibicionizmustól és érzékiségtől fűtött nép... Rómának is a fiúk adnak tartást. Ezek a koraérett, érzéki, szép, neveletlen, sivár, szellemes fiúk uralják a várost. Az ifjúság, a szépség, a felelőtlenség tekintélyével szabnak törvényt.” Davoli is törvényt szabott. A lényével, a kisugárzásával, erőtől és egészségtől duzzadó fiatalságával. A Máté evangéliumában egy pásztorfiú szerepében bukkan fel. Nemrég szabadult a fiatalkorúak börtönéből, saját állítása szerint mások vitték rossz utakra. Pasolini egy volt ügyvéd barátjához folyamodott segítségért, hogy kihozza őt a sittről. De nem sokkal azután, hogy kikerül a rácsok mögül, már egy velencei szállodában lakik Pasolini- val, a filmfesztivál meghívottjaként. Életében akkor jár először hotelben, és rögtön a Lido egyik legnagyobb szállodájában. „De szép az élet!” - kiáltja, miközben a márvány fürdőkádban lubickol. „Karizmatikus a jelenléte, szinte végzetszerű” - úja egyik levelében Laura Bettinek, a jeles olasz színésznőnek Pasolini. Viszi is magával minden hosszabb külföldi útjára a fiút. Nem tud nélküle meglenni. A fél világot bejárja vele. Karácsonykor síelni mennek. Tizenhat éves, amikor Nino először lát havat. „Érzelmei kinyüvánításának nem szab gátat a számára ismeretlen jól- neveltség, szemérmetlen ujjongásbán tör ki - lelkendezik Pasolini. - Aminek két villámgyors fázisa van. Az első egy szabályos ütemet követő táncféleség, a dinka törzs négerei jutnak róla eszembe, akik a sarkukkal dobbantanak..., a második fázis orális természetű, és a ritmus ütemét aláfestő orgiasztikus és infantilis örömüvöltésből áll.” Madarak és madárkák, 1965. Az apa: Totó, a fiú: Ninetto. A költészet sajátosságait is felmutató, mégis prózában elmondott ideokomikus mese. „Ninetto olyan, mint Totó, a totális vidámság és varázslat keveréke van mindkettőjükben. Totó és Ninetto az ártatlan olasz embert képviseli, aki kimaradt a történelemből, és csak mostanság kezd öntudatra ébredni. Ez akkor történik, amikor a holló képében találkoznak a marxizmussal.” A papírvirág jelenete, Disznóól. („Kissé komikus, botcsinálta színészi pályafutása során most először ébredt tudatára annak, amit csinál, és az utolsó jelenetet könnyben úszó szemmel játszotta el...”) De- kameron, Canterbury mesék, Az ezeregyéjszaka virágai. Közben versek is születnek Pasolini tollából, a Ninetto mosolyához című ciklus. De amikor a trilógia második részét forgatják, Pasolini már majd belebolondul a fájdalomba. Ninetto nemrég tartotta eljegyzését egy vele egykorú lánnyal. Pasolinit - ahogy Naldini megjegyzi - nem is a lány felbukkanása lepte meg, hanem inkább Ninetto választásának kizárólagossága. „Ninettónak vége - számol le a kapcsolatukkal Pasolini. - Elveszítettem az életkedvemet. Csakis a halálon meg más efféléken jár az eszem. Minden összeomlott körülöttem: Ninetto bármit megtenne a menyasszonya kedvéért, akár asztalosnak is visszamenne (szemrebbenés nélkül), csakhogy vele lehessen, én pedig képtelen vagyok elfogadni ezt az irtózatos valóságot, amely nemcsak a jelent teszi tönkre, hanem fájdalmasan beárnyékolja az eltelt éveket is, amelyeket az ő szívderítő és változhatatlan közelsége miatt legalább örömtelinek hittem...” Csaknem tíz év után a bénító kétségbeesés. „Boldogtalanná tesz, ami veled történt - úja az események olvastán Maria Callas, Pasolini lenyűgöző Medeája. - Ha emlékszel, Gra- dóban, az autóban ülve beszélgettünk Ninettóval a szerelemről, meg miegymásról. Magamban - az antennáimmal, ahogy te mondod - éreztem, amikor Ninetto fogadko- zott, hogy sosem lesz szerelmes, tudtam, hogy olyasmit mond, aminek a megértéséhez túl fiatal. Végtére is neked, aki olyan okos ember vagy, tudnod kellett volna, ehelyett te is egy magad szőtte álomba kapaszkodtál...” Erről az álomról mesél Nico Nal- dini magyarul most kiadott könyve oldalain. Pasolini életének egyik legfényesebb fejezetéről.
