Új Szó, 2010. május (63. évfolyam, 100-123. szám)

2010-05-22 / 116. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. MÁJUS 22. Szalon 13 ZENE A SZALONBAN I FOLYÓIRAT-AJÁNLÓ Egy pletykaopera váratlan mélységei Kedves kis portékák CSEHY ZOLTÁN Andy Warhol New York-i stúdi­ójában egy avantgárd perfor­mance zajlik. Számos híresség te­kinti meg a (jobbára inkább parti­ürügyként szervezett) művészi akciót, többek közt Maria Callas, Grace Kelly, Elisabeth Taylor és Aristotle Onassis. A hollywoodi sztárok a régi dicsőséget emlege­tik, sírják vissza. Csörög a telefon, Jackie jelzi, úton van a partira. Mindannyian Jackie-t várják, aki csakhamar meg is érkezik. Jackie modellt áll Warholnak, aki meg­festi a portréját. Callas észreveszi, hogy Onassis elhidegül tőle, és Jaclde hatása alá kerül. Elénekli a híres Addio del passato kezdetű áriát. Onassis invitálja Jackie-t, hogy nézzenek meg egy művész- filmet. Jackie habozik, de egy ret­tenetes, fenyegető telefonhívás után úgy érzi, Onassis az egyetlen, aki tényleges biztonságot nyújta­na neki, és vele megy Skorpios szi­getére. A második felvonásban már Onassis Christina nevű jacht­ján járunk. Jackie és Onassis már egy esztendeje házasok, Onassis a cimboráival italozik, Jackie olvas. A házassága megromlását egyre jobban érző Jackie-t a jachton el­fogja valamiféle fura melankólia, és depressziós állapotba kerül, el­utasítja az Onassis által felkínált italt. Csöng a telefon: Callas keresi a lehetőséget, hogy találkozzon Onassisszal. Egy másik hívás arról tájékoztatja Onassist, hogy fia baleset áldozata lett. Jackie a múltra emlékezve, merengve jár- kel a szigeten: ő és Callas talál­koznak, és egymást vigasztalják. Egy paparazzo, aki az opera kez­detétől követi Jackie-t, bejutott a szigetre és fotókat akar róla készí­teni. Callas még örülne is neki, de Jackie tiltakozik. Jackie egykori, halott férje, Kennedy misztikus hangját hallja, és úgy dönt, vissza­tér Amerikába. Az amerikai Michael Daugherty sajátosan hibrid zenét komponál, mely magába olvasztja a romanti­ka hagyományát, a popkultúra és a posztmodem eklektika jegyében fogant és kiteljesedő irányzatok egyes jellegzetességeit. Kétségte­len, hogy a zeneszerző népszerű­sége ennek köszönhetően jelentős, ugyanakkor az is világos, hogy minden sziporkázó ötletessége mellett a sokarcú Daugherty zené­je csak egészen kivételes konstel­lációban áll össze koherens, hatá­rozott világképet tükröző egésszé. Ez az egybegyúrás épp az opera műfajában vált nála a leginkább látványossá: a Jackie O. című ope­ra lényegében a társasági pletyka műfajából építkezik, de a pletyka örvényszerűen komolyan vehető érzelmeket kavar, és a zene erejé­vel képes feltárni a látszatlét és a valóság éles konfliktusait. A popu­láris regiszter iránti vonzalom a zeneszerző esetében programmá válik: a kísérletező kedvű Dau­gherty öttételes Metropolis Sym­phony című művét pl. a Superman- képregények világa ihlette, zene­kari művei közül kiemelkedik a Motor City Triptych (2000), a kó­rusra és zenekarra írt Mount Rushmore (2010), valamint a dermesztő Ghost Ranch (2005) - ezek mindegyike összefonódik a konkrét vagy a médiák által kreált valóság zenei nyelvezetével. A Jackie O. című opera Jacque­line Kennedy Onassis életének egy epizódját feldolgozó, kollázs­szerűen építkező, Virgil Thomson műveinek librettóihoz és zenei vi­lágához hasonlatosan játékos mű. A zene helyenként Bernstein műveivel mutat rokonságot, de inkább parodisztikus, mint után­zói éllel. Callas repertoárjából több ária is bekerült a darabba, pl. Violetta halála a Traviátából, a Norma híres duettje, Almaviva grófné megbocsátási áriája a Figa­ró házasságából, de még a bebör­tönzött Manricót is halljuk a hát­térből (A trubadúr). Kiemelkedő Jackie ,/dl His Bright Light” kezdetű áriája és búcsúáriája a 2. felv. végén („The New Frontier Is Here”). Daugherty műve nem átütően eredeti alkotás: hibrid konstruk­ció, mely a musical és az opera vi­lága között lebeg. Mindezek elle­nére kitűnő táptalaja az ironikus- önironikus gesztusoknak, melyek a két említett műfaj klisérendsze­rét alapjaiban parodizálják (de új­ra is termelik), amennyiben a ze­néhez partner a rendezés. Külö­nösen Jackie áriái kínálnak lehe­tőséget az operai kibontakozás­nak, ám a meglehetősen eklekti­kus zenei összhatás inkább afféle zenei látványossággá avatja a művet, mintsem egyre mélyülő, groteszk intellektuális élménnyé. Sajátos viszont az az ironikus szemüveg, amelyen át Daugherty Warhol korát nézi, illetve a sztár­kultuszt, a giccs iránti szinte per­verz vonzalmat, a kiüresedett művészetet dokumentálja. A mű a Decca/Argo (455 591-2) kiadásában jelent meg CD- n. Előadók: Nicole Heaston, John McVeigh, Dániel Belcher, Eric Owens, Joyce DiDonato, Jonita Lattimore, Stephanie Novacek. A Houston Grand Opera Orchestra élén Christopher Larkin áll. Nicole Heston cizelláltan alakítja Jackie szerepét, és az általános revühan- gulatba komoly perceket tud csempészni. A mű 2009-ben megjelent DVD-változatban is a Dynamite (33605) gondozásában. Előadók: Elizabeth Grayson, Simone Al- berghini, Fiona McAndrew, Nora Sourouzian, Alice Quintavalla, Enea Scala. A bolognai Teatro Comunale zenekarát Christopher Franklin vezényli. A rendezés ab­szolút parodisztikus, a teljes mű vérbeli travesztia. CSANDA GÁBOR A szokott beosztását (versek, prózák, központi tanulmány, be­szélgetés, képzőművészet, kriti­kák) és jó színvonalát megtartva igencsak változatos az idei máso­dik száma a Palócföldnek. A Mi- zser Attila főszerkesztésében megjelenő kéthavi folyóirat egy egészen kiváló Németh Zoltán- verssel kezdődik (ezt még kettő követi), hozzá Petőcz András, Hartay Csaba és Gressai Ferdi- nánd egy-egy költeménye társul. A versek és prózák határán a Szávairatok című rovatban Szávai Attila újabb tárcanovelláját talál­juk. Prózából hármat közöl a lap, három szerzőtől, s mindegyik na­gyon ajánlható kedves kis porté­ka; a rovat a címét („Ezek a ked­ves kis portékák”) egy Mikszáth- elbeszélés felütéséből kölcsönöz­te. Kiss Judit Ágnesé (Pista Pes­ten) mikszáthi humorral szipor­kázik egy parodisztikus időutazás keretei közt, Mikszáth megidéző- dik Jenei Lászlóéban is (Nobilis idők), de ennek a túlságosan rea­lisztikus prózának nem szórakoz­tatás a célja, végig indulása szel­lemében kanyarog („Életünkből oly sok időt töltünk el úgy, hogy egyedül hagyjuk magunkat...”), Kőrössi P. Józsefé pedig (Kutya­szar) Mikszáth-mondatokból is építkező történet (történetek ku­tyákkal és emberekkel, bárá­nyokkal és Hallelujával), mely többféle elbeszélői és szereplői hangon szólal meg: „Egyszer a fekete nagykabátját hurcolták végig a fiúk, nyomon követhető­en az udvaron, ki is rágták, sze­rencsére legalul, ahol senki, leg­feljebb a ruhatáros láthatná, ha még lenne színház, ahova jár. Ez, ez az, a szemét, ami zavarta, ami abból lett, ami ő volt, a férfi, a férfié valamikor, az az a szemét. Ezt gondoltam, gondolta Tajti, hogy gondolják rólam.” A Kutatóterület rovatában Koós István tanulmánya olvasható (A viszonylagosság tapasztalata Jó­kainál), a Találkozási pontok ro­vatban pedig N. Tóth Anikó be­szélget Závada Pállal. A Kép-tér­ben Németh Bozó Andrea értel­mezi a Palócföld e számának il­lusztrációit adó Németh Géza képzőművész munkáit. A hátsó, kritikai traktusban hat könyvrecenzió és kritika kapott helyet. Csehy Zoltán Balázs Imre József (Fogak nyoma című) ver­seskötetét értékeli, Szepes Erika a Röpke ívek 2009 című antológiát (a Komjáthy Jenő Irodalmi és Művészeti Társaság jubileumi kö­tetét) ismerteti szerzői szerint, Ayhan Gökhan Radoslav Petkovié novellagyűjteményét ismerteti (Az ember, aki álmában élt; Csor­dás Gábor fordítása), Bódi Zsu­zsanna a költő Ferenczy Teréz (1823-1853) életét és életművét összefogó Galcsik Zsolt-kötetet, G. Toronyi Judit a Neograd 2008 című múzeumi gyűjteményt (A Nógrád Megyei Múzeumok Év­könyve XXXII.), Handó Péter pe­dig az ifj. Szabó Istvánt bemutató Shah Timor-portréfilmet, színes dokumentumfilmet (Élet a szob­rok között). DVD-EXTRAK A SZALONBAN Zöld rondaság szuperközeliben H. NAGY PÉTER A néhai jó Douglas Adams sü­tött el egyszer egy irtózatos poént ötkötetes regénytrilógiájának első darabjában. A Galaxis Útikalauz stopposoknak című regényben van egy rész, amely az univerzum köl­tészeti teljesítményeit rangsorol­ja. Ebből megtudjuk, hogy a Vo- gon költészet csak a harmadik legrosszabb a világegyetemben, ugyanis az Azgót Költők Nagy­mestere, Dagályos Morrogh egy ízben előadta az Óda a Kis Csomó Zöld Dagadékhoz, Melyet A Hónom Alatt Leltem Egy Nyári Reggelen című poémáját, melytől a hallga­tóság kifeküdt. A zöld rondaság- ról akár ez is eszünkbe juthatna, azonban másról lesz szó. Egy ideje tanulmányozom az animációs filmeket technikai szempontból. Hogy mi vitt rá er­re? Egy igen egyszerű megfigye­lés. Észrevettem, hogy a Pixar- produkciók tökéletesen imitálják a kameramozgást. Vagyis megva­lósítják azt az illúziót, hogy amit látunk, azt nem előállították, ha­nem felvették. Míg a régi rajzfil­mek egymás utáni statikus képek­ből állnak, addig egy Pixar-film (a Toy Storytól az Upig) olyan, mintha kamerával rögzített snit­teket, beállításokat stb. néznénk. Pedig nem így van, a kamera mozgását is számítógéppel mo­dellálják az alkotók. Tudjuk per­sze, hogy a Pixar Stúdió igen profi csapat, ám nincsenek egyedül... A minap beszereztem a Shrek DVD- kiadványát, újranéztem a zöld og­re kalandjait, és leesett az állam. A Serekben alig van állókép. A fix beállítások közben a virtuális kamera daruzik, svenkel, kocsi­zik, követi az akciót, szereplői né­zőpontot helyettesít stb., úgy mo­zog, mint az élőszereplős filmek­ben. A Mátrix-rájátszásra valószí­nűleg mindenki emlékszik: Fiona rúgópozícióban felugrik (akár Trinity), megmerevedik, a kame­ra körbefutja, majd a mozdulat befejeződik, az ellenfél (itt két manusz Robin Hood csapatából) pedig elszáll a találattól. Vagy gondoljunk arra a jelenetre, ami­kor Shrek és a szamár átmennek a függőhídon: a keret úgy mozog a látványon, mintha a kamera (s ve­le a néző is) ott volna a hídon. Napestig folytathatnám. A sok­sok hasonló példa közül kiemel­nék egyet, mely reflektál is a szó­ban forgó dologra. A film elején a szamár rátalál Shrekre, kettejük párbeszédét kö­vetjük, miközben a páros a láp fe­lé halad. Ekkor láthatunk egy szenzációs megoldást. Az ogre megkérdezi a szamártól: „Figyelj, te kis csacsi, nézz végig rajtam. Mi vagyok?” Mielőtt a kérdezett vá­laszolna, nézőponti vágás követ­kezik, Shreket a szamár szemszö­géből látjuk. E szubjektív beállítás azonban szintén nem statikus, azt a hatást kelti, mintha a kamera függőlegesen egy félkört írna le, ahogy a szamár feje mozog. Vé­gigtekintünk Shreken, s mielőtt a virtuális kamera megállna, a nem létező optikán megcsillannak a fények. Zöld körök formájában. Ez végképp tudatosítja, hogy a film alkotói hangsúlyozzák a technikai elemet, úgy tárják elénk a képsíkot, mintha a néző és a lát­vány között valóban ott volna a kameraszem. Aztán ez a megoldás is többször megismétlődik később. A fénykö­rök más-más színben folyamato­san utalnak a látottak mediális feltételeire. Ha erre felfigyelünk, garantáltan felerősödik a moziha­tás, filmszerűbb lesz az élmény. A Shrek ebből a szempontból is profi munka. Ezért mondtam feljebb, hogy a Pixar legénysége nincs egyedül. A DreamWorks ugyan­csak ráérzett arra, milyen eljárá­sokkal közelíthető az animáció az élőszereplős film felé. El kell hi­tetni a nézővel, hogy amit lát, azt egy kamerának köszönheti. Mi­után a szamár szemével végigte­kintünk az ogrén, majd a látvány megállapodik Shrek premier plán­ján, már nem kétséges, hogy a kérdés eldőlt. Hiszünk a sze­münknek. SZALON Szerkeszti: Csanda Gábor. Levélcím: Szalon, Új Szó, Lazaretská 12, 811 08 Bratislava 1. Telefon: 02/592 33 447. E-mail: szalon@ujszo.com

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents