Új Szó, 2010. május (63. évfolyam, 100-123. szám)
2010-05-19 / 113. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. MÁJUS 19. Régió-hirdetés 5 A japán Vénusz-szonda a lévai székhelyű Barsi Csillagvizsgáló üzenetét is magával vitte Lévai üdvözlet az űrbe Még kérdéses a pályázatok sorsa Leállította a megye a pályázatok jóváhagyását Jozef Kováč szakreferens a Japán Űrügynökség (JAXA) bizonylatával a kezében, rajta az üzenet szövege és a Vénusz-szonda rajza ■ (A szerző felvétele) Léva. Úton van a Vénusz felé a Barsi Csillagvizsgáló üzenete. Tegnap lőtték fel az Akatsuki (Hajnal) elnevezésű japán űrszondát, mely elsőként vizsgálja majd az Esthajnalcsillag néven is ismert bolygó légkörét és éghajlatát, legfőképpen a szélmozgásokat. ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ A Japán Űrügynökség (JAXA) lehetővé tette, hogy az érdeklődők egy maximum negyvenkarakternyi, latin betűs szöveget juttathassanak el az űrbe a műhold segítségével. Hozzávetőleg kilencven apró alumíniumtáblácskába vésték bele az üzeneteket. A lévai asztro- nómusok mondata így szól: Greetings from Levice - Slovakia (Üdvözletek Léváról - Szlovákia). Értesüléseink szerint egyedüliként éltek a lehetőséggel a 15 hazai csillagvizsgálóközül. Az előzetes számítások szerint a H-2A hordozórakéta útja közel hét hónapig tart majd. Jozef Kováč szakreferens elmondta, érdekesség, hogyjelenleglátszólag nem is a célégitest felé halad a szonda. Valószínűleg decemberben áll pályára a meteorológiai műhold, legalább két évig kering majd a Vénusz körül és figyeli a légkörben zajló folyamatokat. A bolygó mérete, gravitációs ereje, tömege hasonló a Földéhez, de mégis hatalmas a különbség a két égitesten uralkodó viszonyok között. Sűrű, átláthatatlan felhőréteg fedi a Vénusz felszínét, melyből szinte állandóan kénsavas eső esik, gyakran villámlik. A főként szén-dioxid alkotta légkörben tomboló szélviharok, helyenként elérhetik a 300 kilométeres óránkénti sebességet is. A hőmérséklet 480 Celsius fok körül van, éjjelre húsz fokkal csökken. A napok a gyorsabb keringési sebesség miatt rövidebbek. A korábban Planet C-ként is emlegetett közel 500 kilogrammos szerkezet a klíma mellett a felszíni körülményeket, a vulkáni aktivitást is vizsgálja majd. Eddig soha nem látott fotók készülhetnek. A lévai székhelyű Barsi Csillag- vizsgáló az ország harmadik legrégebbi intézménye, 1956-ban alapították. Tavaly mintegy hétszáz akciójukon 13 ezer látogató vett részt. Egyedüliként Szlovákiában és sokáig Közép-Európában is, már hat éve birtokában van egy mobilis, felfújható planetárium, mely bármilyen, legalább 8x6 méter nagyságú és négy méter magas teremben felállítható. Csehországban és Magyarországon is jártak már vele. (fin) ÚJ SZÓ-HÍR Nagyszombat. Egyelőre leállította a Nagyszombat megyei önkormányzat a december végén meghirdetett pályázatok jóváhagyását. Az adóbevételek kiesésére hivatkozva várhatóan csak a második félévben kerül terítékre az 1791 pályázat. A megye tavaly decemberben írta ki pályázatait, a természetes és jogi személyek kulturális, sport, ifjúsági, egészségügyi valamint a szociális kategóriában pályázhattak. A leadási határidő február 15-e volt, a terv szerint a pályázatokat április 15-ig kellett volna jóváhagyni, április végéig pedig nyilvánosságra hozni az eredményeket és értesíteni a pályázókat. Ez nem történt meg. Április végén azt a választ kaptuk az illetékestől, hogy a megyei közgyűlés következő ülésén születik döntés. A holnapi ülés programjában "szerepel a pályázatok megvitatása. A megye közigazgatási osztálya által kidolgozott tervezet a pályázatok jóváhagyását csak az adóbevételek kiértékelése után, a második félévben javasolja, ugyanis jelenleg nem áll rendelkezésre a szükséges pénzcsomag. Ivan Krajčovič, a megye szóvivője nem kívánt találgatásokba bocsátkozni azzal kapcsolatban, hogy ez mikorra várható. Januártól április végéig a megye adóbevételei 20 826 000 eurót tettek ki, ez 4 674 000 euró- val, vagyis 18,3 százalékkal kevesebb, mint amennyivel a költség- vetésben számoltak. Tavaly év végén a megye a pályázatokra, kategóriánként 90 500 eurót hagyottjóvá. Összesen 1791 pályázat érkezett be, összesen 3 072 135,95 euró támogatásra. Ezek közül hatszáznegyvenhatra 663.88 euró összegig kérik a támogatást, 1145 esetben pedig 663.88 euró feletti összeget pályáztak meg. A tavalyi, pozitívan elbírált pályázatok listájából kiderül, leginkább civil szervezetek, önkormányzatok éltek a lehetőséggel, különböző rendezvények, táborok szervezéséhez, sporteszközök, felszerelések, idősek gondozását segítő eszközök vásárlásához kértek támogatást. Száraz Erzsébet, a nagyfödé- mesi kultúrház igazgatója és a Csemadok Galántai Területi Választmányának elnöke elmondta, a kultúrház idén két programra, a nagyfödémesi Aranykalász Tánc - dalversenyre és a Mákvirágok színjátszócsoport közös próbájára pályázott. Ha nem jön meg a pályázati pénz, előfordulhat, hogy a rendezvények elmaradnak, vagy az ötnaposra tervezett közös próba rövidebb lesz. Száraz Erzsébet értesülései szerint a járásban működő nagyobb Cse- madok-szervezetek is pályáztak, amelyek többségénél ez jelentős anyagi forrásnak számít, (jéem) FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS Támad az „együttműködés pártja” A múlt hét végén újabb támadások célpontjává vált a Magyar Koalíció Pártja a Most-Híd párt részéről. Sajnálatosnak tartjuk az ilyen negatív kampányt, és visszautasítjuk a szlovákiai magyar közösség irányában megfogalmazott beképzelt, sértő és félrevezető kijelentéseket is. A szlovákiai magyarságra sértő az, amit Bugár Béla mondott a Hospodárske noviny c. napilapban, hogy ha egy macskára ráfestenék az MKP lógóját, a szlovákiai magyarok azt is megválasztanák. A szlovákiai magyar választók nevében is visszautasítjuk az ilyen arrogáns kijelentéseket. Az MKP nem vádolható amiatt sem, hogy a Most-Híd párttal egyetlen komoly politikai partner sem áll szóba. Egyértelmű, hogy egy olyan párt, amelynek politikusai megszegték választóiknak adott ígéretüket, politikusai szavahihetetlensége miatt nem partner sem Szlovákiában, sem Magyarországon egyetlen releváns politikai erő és egyetlen komoly politikus számára sem. Az MKP nem vádolható azzal sem, hogy miatta fordulnak el az emberek azoktól a polgármesterektől is, akik átálltak a Most-Híd oldalára. Tapasztalatunk szerint az emberek erkölcsi érzéke mondatja, hogy ez rossz döntés, nemzetárulás volt, s emiatt az emberek ezeket a polgármestereket nem fogják újraválasztani a novemberi helyhatósági választásokon. Az MKP azzal sem vádolható, hogy bármi köze lenne ahhoz, hogy az emberek egyre erőteljesebben tudatosítják, hogy ha a Most-Hídra szavaznak, azzal a szavazatuk az első körben elveszik, a második körben pedig a visszaosztások során azok a legtöbb szavazatot szerzett pártot, tehát a Smert erősítik. Nem az MKP hozta nyilvánosságra, amit Pozsonyban már hónapok óta beszélnek, hogy a Most-Híd pártot a Smer hozta létre és pénzeli hatalmas összegekkel a szlovákiai magyar politika megosztása céljából. Bugár Béla és társai voltak azok, akik több alkalommal kijelentették, hogy a Most-Híd nem magyar párt. Az MKP ezzel szemben változatlanul ugyanazt mondja: a Magyar Koalíció Pártja az egyetlen magyar párt Szlovákiában, amely a szlovákiai magyar közösséget kívánja szolgálni. > Mindebből egy tanulság vonható le: ne hagyjuk magunkat megtéveszteni! Az eszünk és a szívünk ugyanazt mondja: egy mindenkiért, mindenki egyért! Az egységes magyar közösség egyetlen pártjáért: hajrá MKP! Választóink, köszönjük! parlamenti választás 2010. június 12. MP910840