Új Szó, 2010. május (63. évfolyam, 100-123. szám)

2010-05-19 / 113. szám, szerda

4 Régió ÚJ SZÓ 2010. MÁJUS 19. www.ujszo.com Az Ondava áttörte a gátját, ezért meg kellett nyitni a bési száraztározó zsilipéit is További gondokat okoz az árvíz Értelmesen is el lehet tölteni a vakáció hónapjait Nyári gyerekprogramok Ipolyszakálloson közel hetven ember dolgozott a patak melletti gát megerősítésén (Forgács Miklós felvétele) ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Dunaszerdahely. A közelgő nyári vakáció alatt is programok sokaságával várja az iskoláskorú gyerekeket a dunaszerdahelyi vá­rosi szabadidőközpont. A kínálat­ban a labdarúgás és a „szöszmö- tölés” hívei egyaránt találhatnak kedvükre valót. Mint megtudtuk, a nyári prog­ramok szervezőit két cél vezérel­te: az egyik az, hogy értelmes al­ternatívát kínáljanak a vakáció­zó gyerekek számára szabadide­jük eltöltésére; a másik, hogy a szülők biztonságban, jó kezek­ben tudhassák csemetéiket. A nyári városi program-kavalkád július második hetében rajtol a városi kézműves táborral, illetve a sporttábor első turnusával (jú­lius 6. és 9. között). Ezt követő­en rendezik meg a rajz- és kerá­miatábor (július 12-16.) első, majd a kézműves tábor második turnusát (július 19-23.). Július 19. és 23. között ismét a kera­mikusoké a terep, de ebben az időpontban zajlik a sporttábor második turnusa is. A szünidő második fele szinte kizárólag a fociról fog szólni; augusztus 9. és 13. között a nyolcévesek, au­gusztus 6. és 20. között a hat-hét évesek, augusztus 3. és 23. kö­zött pedig az óvodások számára szervezett városi focisuli zajlik. Csiba András, a városi szabad­időközpont igazgatója elmondta: bár a központ szakköreit tanév közben is látogató gyerekeket előnyben részesítik, bárki bekap­csolódhat az egyes programokba - a létszám betekéig. „Egy-egy tábor részvételi díja húsz és harminc euró között van - mondta az igazgató. - Ebből egyebek közt a segédeszköz- és anyagköltséget, a versenyek díja­it, a gyerekek ellátását, a biztosí­tási illetéket, a sporttáborok ese­tében pedig az uszodai belépője­gyeket, illetve a kétszeri kirándu­lás árát fedezzük.” A nyári programkínálatot a szabadidőközpont szakemberei a szülők körében végzett felmérés alapján állították össze, így az a valós igényeket tükrözi, (la) Borsi/Újhely/Tőketerebes/ Kassa/Pálfalva/Abafalva/ Zádor/Cakó/Sajópüspöki/ Leléd/lpolyszakállos (Ipeľský Sokolec). Az ország keleti régióiban tegnapra a hét­végi illetve a hétfői állapo­tokhoz képest javult vala­melyest az árvíz- és belvíz­helyzet, ám a térség több településén továbbra is komoly gondokkal küzdenek. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A Tőketerebesi járásban ked­den a főútvonalak járhatók vol­tak, a közlekedést azonban több helyen még mindig vízátfolyások nehezítették. Borsiban a hét vé­gén veszélybe került ingatlanok környékén csökkent a vízszint, a község alacsonyabban fekvő ré­szein, az elöntött utcákban még folytak a védekezési munkálatok. Egy helybéli férfi lapunknak el­mondta, a főút mellett munkagé­pekkel még vasárnap kiszélesítet­ték illetve átvágták az árkokat, de a közeli ingatlanok pincéjében még mindig áll a víz. Újhelyben szintén tapasztalható volt kisebb javulás, a falu szélén a víz vissza­húzódott, ez elsősorban a folya­matos szivattyúzásnak és a jelen­tősebb csapadék-utánpótlás el­maradásának volt köszönhető. Szerencsére az elmúlt huszon­négy órában a közeli Ronyva-pa- tak vízszintje is jelentősen csök­kent - az alsómihályinál mért 311 centiméteres vízállás ugyan to­vábbra is harmadfokú készültség elrendelését indokolta -, azonban a hét végén még kritikus sátoral­jaújhelyi helyzet is javulhatott. A hétfőn lezárt határátkelőt meg­nyitották a forgalom előtt, ám a feltorlódott kamionsor miatt az átkelésre várakozni kellett. Az Ondava áttörte a gátat Az Ondava folyó - melyen harmadfokú árvízvédelmi ké­szültség volt érvényben - Tőkete- rebes közelében kedd hajnalban, három óra körül átszakította a gátját, a szomszédos települések­ről 170 embert kellett evakuálni. A helyzet javítása érdekében itt egész nap katonák, tűzoltók és önkéntesek dolgoztak, majd a nap folyamán megnyitották az 53 mü- lió köbméter víz befogadására al­kalmas bési száraztározó zsilipje­it is. A tározót eddig mindössze hat alkalommal árasztották el: először 1974 októberében, majd 1979-ben és 1980-ban, ám ezután 19 évig nem kellett igénybe venni. Legutóbb 1999 júliusában, 2000. április 7-én illetve 2006 tavaszán töltötték fel. Kedden a régió folyóinak szint­je emelkedett, a Laborcon Iskénél 747 centiméteres vízállást mér­tek, a Latorca vízmagassága Nagykaposnál 669 centiméteres, a Bodrogé Bodrogszerdahelynél 783 centiméteres volt. Mindhá­rom folyón harmadfokú árvízvé­delmi készültség elrendelése volt indokolt. Csécsen ellopták a homokzsákokat Kassán és a Kassa-vidéki járás­ban található folyókon és patako­kon a hétfői jó időnek köszönhe­tően stabilizálódott némileg a helyzet. Kedden délelőtt ismét szemerkélni kezdett az eső, így több helyen is maradt a harmad­fokú árvízvédelmi készültség. Hétfőn némileg javult a helyzet a Hernád és Bódva menti telepü­léseken. Tornánál és Bódvaven- déginél állandósult a Bódva, Sá­roskőszegnél a Hernád szintje. Al- sóolcsvárnál, Garbócbogdánynál, Hemádzsadánynál csökkent a fo­lyókvízszintje. „Kassa területén csaknem az összes veszélyeztetett területen stabilizálódott a helyzet. Gondot jelenleg csak a Szakály-patak okoz Saca városrészben. A Her­nád jelenleg is magas vízállása miatt továbbra is érvényben van a harmadfokú készültség, így Kas­sán is érvényben marad a har­madfokú árvízvédelmi készültség” - olvasható a kassai magisztrátus által tegnap délelőtt kiadott közleményben. „A településünkön másodfokú árvízvédelmi készültség van ér­vényben vasárnap éjfél óta. Eddig nem kellett beavatkozni, de ha az idő rosszabbra fordul, és ki kell hirdetni a harmadfokú készültsé­get, két területen lesz szükség a homokzsákokra” - közölte tegnap délelőtt Ľubomír Krajňák, Sáros­kőszeg polgármestere. „Javult a helyzet. Csökkent a víz szintje. Hétfőn az egyik utcá­ban volt szükség a homokzsákok­ra, és a pincékbe valamint a ka­zánházakba befolyt vizet kellett eltávolítani. Legalább két csapa­dék nélküli nap kellene, hogy minden rendben legyen” - nyilat­kozott Szilágyi István, Hemád- csány polgármester-helyettese. „Visszavontuk a harmadfokú árvízvédelmi készültséget. Jelen­leg az elöntött pincékből próbál­juk kiszivattyúzni a vizet. Ha nem jön különösebben nagy esőzés, akkor nem fenyeget további ve­szély. Csécsen a patak visszahú­zódott a medrébe. Sajnos az éj­szaka folyamán valakik ellopták a homokzsákokat a patak partjáról, így a rendőrséghez fordulunk” - mondta Štefan Magoči, Csécs pol­gármestere. Gömörben még mindig készültség van a gátakon A Rima, a Balog és a Sajó folyón és mellékpatakjaikon néhány na­pig még biztosan másod- és első­fokú árvízvédelmi készültség lesz érvényben, az árhullám levonulá­sa lassú, a felső szakaszok víztáro­lói megteltek. Tegnap délelőtt már csak az áradás nyomait lehetett látni a múlt héten még veszélyeztetett Pálfalván, a Rima vízszintje kö­rülbelül egy métert csökkent. A homokzsákokkal megerősített kritikus szakaszokat folyamato­san figyelik, de az elmúlt két nap­ban már nem volt szükség beavat­kozásra. A falu alacsonyabban fekvő részén, tíz-tizenkét ház pin­céjéből már kiszivattyúzták a vi­zet, a kertekben is csökkent a víz­szint. Lakásonként két-három ezer eurónyi kár keletkezett, főleg a pincékben elhelyezett kazánok és házi vízművek károsodtak. Abafalván kedden reggelre visszahúzódott a víz a falu szélén elárasztott két házból. A Sajó víz­szintje is legkevesebb másfél mé­terrel alacsonyabb, mint a hétvé­gén volt. Még mindig magas a vízszint a Balog folyón, mintegy negyven­ötven hektárnyi rét és termőföld van víz alatt, de lakott területeket már nem fenyeget az áradás. Zá- dorban még szivattyúztak a tűzoltók. Komolyabb károk a szomszédos Cakón keletkeztek, ahol legkevesebb tíz házat és azok kertjeit öntötte el a víz. Itt is ka­zánok és más berendezések men­tek tönkre, az egyik helybeli sze­rint legkevesebb kétezer eurós ká­ra keletkezett. Sokkal súlyosabb a helyzet ma­gyarországi Sajópüspökiben, a határhoz közeli községben meg­feszített erővel dolgoznak az ár- vízvédelmi szakemberek. Elmon­dásuk szerint negyedik napja dol­goznak megállás nélkül, a helyzet kritikus. Sajópüspöki kataszteré­ben a Sajó bal partjának gátja csú­szott meg a közúttól mintegy más­fél kilométernyi távolságban. A homozsákokat csak emberi erővel lehet eljuttatni a veszélyes gát­szakaszra, az ár tetőzését szerda estére várták. A határ menti tele­pülésen kertek, gazdasági épüle­tek vannak víz alatt, az áradás a közúti és a vasúti közlekedésben is fennakadásokat okoz Gömör magyarországi részén. Balesetveszélyessé vált a lelédi út A több napja tartó intenzív eső­zés több helyen alámosott egy le­lédi útszakaszt, amely járhatat­lanná vált. „Tegnap reggel többen jelez­ték, hogy a Párkányból bevezető út egy részén az eső teljesen ki­mosta a földet az aszfaltréteg alól. Nagyobb terhelés esetén - például egy gépkocsi súlya alatt - besza­kadhatott volna az útburkolat. Ezen a területen valaha pincék voltak. Mivel nagy volt a baleset- veszély, az adott útszakaszt lezár­tuk, és értesítettük az illetékes hatóságot” - nyilatkozott lapunk­nak Sipos Tibor, Leléd polgármes­tere. Az út egy részén az eső közel hat méteres szakaszon mosta ki teljesen a földréteget. Kissé távo­labb az út mentén egy hatalmas lyuk tátongott, ami az úttest irá­nyában, egy pincében folytató­dott. „Mindkét helyre embereket küldtem, akik figyelmeztették az autósokat, és elterelték erről a szakaszról a forgalmat” - tette hozzá a polgármester. Ezen az út­szakaszon két éve már történt ha­sonló eset. „Az útkezelő vállalat akkor gyorsan kijavította ezt a részt. Olyan harmadosztályú útról van szó, melynek karbantartása a megye illetve a járás feladatköré­be tartozik. Több alkalommal je­leztem, hogy szükséges a javítása. Mindig azt a választ kaptam, hogy nincs rá pénz” - jegyezte meg Si­pos Tibor. „Az údezárás ideje alatt a menetrend szerinti helyközi au­tóbuszok csupán a község határá­ig közlekednek és innen is indulnak” - tájékoztatta lapunkat Csepregi Zoltán, a Szlovák Autó­busz-közlekedési Vállalat párká­nyi kirendeltségének vezetője. Kora délután a helyszínre érkez­tek az útkarbantartók, akik fel­mérték a károkat és megkezdték a hibaelhárítást. Az erős szél és esőzés ellenére a párkányi tűzoltóságra nem érke­zett a megszokottnál több riasz­tás. „Az elmúlt 24 órában nem volt riasztásunk. Három nap alatt csak két bejelentés érkezett. Egy esetben egy kidőlt fát kellett elta­karítanunk. A másik esetben egy családi ház pincéjéből kellett ki­szivattyúznunk a vizet” - mondta Bréda Tivadar párkányi tűzoltó- parancsnok. Repedezik a gát Ipolyszakállosnál A Lévai járásbeli Ipolyszakállo­son keresztül folyó patak melletti gát megerősítésére volt szükség tegnap. Utoljára 1999-ben volt ilyen magas a vízszint, bár a mos­tani helyzet még rosszabb, hiszen azóta, legalább hatvan centimé­terrel mélyítették a medret. A községen átvezető partszakaszok mellett hozzávetőleg emberma­gasságú betonfal védi a földtöl­tést, ám hétfőtől már a réseken, repedéseken keresztül is szivá­rogni kezdett a víz. A környező, mintegy negyven-ötven ház köz­vetlen veszélyben van, hiszen alig húsz méterre állnak a patak­tól. Keddre virradóra az egyes családok szinte egész éjjel szi­vattyúzták a talajvizet, mely he­lyenként tizenöt-húsz centire is feltört. Ha viszont átszakadna a gát, akkor a fél falut eláraszthat­ná a víz. Főként egy szakasz ve­szélyes, ott, ahol már nincs beton­fal. Gasparik Kálmán tegnap dél­előtt riasztotta a hatóságokat, majd délután kettőkor a hangos­bemondón kérte a lakosok segít­ségét. Tizenegy tűzoltó, húsz ka­tona és mintegy negyven helyi önkéntes látott neki koradélután a gát megerősítésének. Ötezer zsákot készítettek elő, hat teher­autónyi, mintegy negyven köb­méternyi homokot szállítottak a helyszínre. Mintegy háromszáz méter hosszan rakták le a homok­zsákokat három rétegben. A fő gond, hogy az Ipolyon hármas fo­kozatú riasztás van érvényben, tegnap már csaknem hat méter volt a vízmagasság, ezért a patak vize nem tudott elfolyni, (leczo, mm, szász, guzsu, fm) RENDŐRSÉGI NAPLÓ Részegen vezetett, elütött egy rendőrt Királyi (Homá Král'ová). Elgázolta az őt igazoltatni akaró rendőrt egy ittas sofőr hétfő este a vágsellyei járásbeli Királyiban. A Renault Twingo típusú autó vezetőjét 21.30-kor akarta igazol­tatni a rendőrjárőr. Erre a sofőr átment a szemközti forgalmi sáv­ba, elütötte a rendőrt, belehajtott egy másik autóba, amelynek so­főrje a baleset során megsérült, majd elhajtott a helyszínről. Ami­kor elfogták, vérében 2,29 ezreléknyi alkoholt mértek. A 40 éves férfinak korábban bevonták a jogosítványát. Most elsősegélynyúj­tás elmulasztásával, tudatmódosító szer befolyása alatt elkövetett veszélyeztetéssel, testi sértéssel és igazságügyi eljárás akadályozá­sával gyanúsítják. (SITA) A megáradt patakba fulladt egy férfi Nyitraszucsány (Nitrianske Sučany). Belefulladt a Nitrica-pa- takba Nyitraszucsánynál egy 62 éves férfi. Az áldozat május 12-e óta tartózkodott hétvégi házában. Május 14-én még szemtanúk látták, amint a patak partján sétált. Hozzátartozói szombaton je­lentették eltűnését. Másnap holtan találták. Az halottszemlét el­végző orvos elsődlegesen kizárta az idegenkezűséget. (TASR) 100 adag kábítószer a munkásszállón Vágsellye. Pervitint, ecstasyt és marihuánát találtak egy 21 éves férfinál egy vágsellyei munkásszállón tartott razzia során a rend­őrök. A lefoglalt drogból mintegy száz, egyszeri használatra ele­gendő adagot lehetett volna előállítani. A férfi 10-től 15 évig tartó szabadságvesztésre számíthat. (SITA) Testvérgyilkosság ittasan Trencsén. Veszekedés közben mellkason és szíven szúrta 38 éves testvérét egy 46 éves férfi a puhói járásbeli Udván (Udiča). Öccse a helyszínen életét vesztette. Az ittas tettest rövid időn belül őrizetbe vették - tájékoztatott Katarína Hlaváčová, a Trencséni Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője. A férfi akár 25 évre is rács mögé kerülhet, (ú) Kizuhant a 13. emeletről egy fiú Kassa. Kizuhant egy 13. emeleti lakás ablakán egy 14 éves fiú Kassán vasárnap kora este. Szörnyethalt; a tradégia okait vizsgálja a rendőrség. Az ügyben egyelőre emberölés gyanújával folyik eljá­rás - tájékoztatott a Kassai Kerületi Rendőr-főkapitányság. (SITA)

Next

/
Thumbnails
Contents