Új Szó, 2010. április (63. évfolyam, 76-99. szám)
2010-04-22 / 92. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. ÁPRILIS 22. Vélemény és háttér 7- Választások idején olyanok a politikusok, mint a szerelmesek. Bár még nem jött el a szerelem hónapja, ők mégis szerelmi vallomásokkal ostromolják a választókat. (Peter Gossányi rajza) A mérgezés és az éhínség nyomán az izlandi lakosság egynegyede veszett oda Kezd tisztulni az TALLÓZÓ DIE WELT A közelmúltban napvilágot látott szexuális visszaélési botrányok miatt seregestül fordítanak hátat a hívők a német katolikus egyháznak. A Die Welt konzervatív napilap információi szerint az idei év első három hónapjában a különböző egyházi közösségekből többször annyian léptek ki, mint az elmúlt év hasonló időszakában. A német nagyvárosokban, illetve a püspökségekben szúrópróbaszerűen végzett vizsgálatokból kitűnt, hogy az egyházi közösségek taglétszáma folyamatosan csökkent. A frei- burgi püspökségnek egyedül márciusban 2711 katolikus fordított hátat, egy évvel korábban 1058. Regensburg- "ban márciusban 212-en léptek ki, tavaly ugyanebben a hónapban 89-en. A kilépők listáját a würzburgi püspökség vezeti, a Die Welt szerint onnan hatszor annyian léptek ki, mint egy évvel ezelőtt. De nem sokkal jobb a helyzet más egyházi közösségekben, illetve nagyvárosokban, így Augsburgban, Passauban és Berlinben sem. A konzervatív napilap szerint egyértelmű, hogy a kilépések a katolikus egyházi személyek által az elmúlt évtizedekben elkövetett szexuális bűncselekményekre vezethetők vissza. Az újság szerint ezt bizonyítja, hogy a botrányban jóval kevésbé érintett evangélikus egyházat sokkal kevesebben hagyták el, mint a katolikust. 2009-ig még fordított volt a trend, addig többen fordítottak hátat az evangélikus egyháznak, mint a katolikusnak. A két nagy keresztény felekezet, a katolikus és az evangélikus egyház híveinek száma Németországban megközelítően azonos, mintegy 26 millió. (mti) Kezd tisztulni az égbolt az izlandi Eyjafjöll vulkán felett. A geológusok előrejelzései szerint folyamatosan csökkenni fog a légkörbe jutó hamu mennyisége, azonban a korábban mért adatokhoz képest 4-5-szö- rösére emelkedett a fluorkibocsátás. MTl-HÁTTÉR A RÚV izlandi rádió információi szerint a kutatók a vulkáni tevékenység enyhülésének jeleit vélik felfedezni. Vulkanológusok már korábban megfigyelték, hogy a kitörési helyet borító Eyjafjalla gleccser tűzhányó körüli elolvadása és a kráter szárazra kerülése után nagyrészt láva lövell ki a vulkánból, a hamu pedig egyre kisebb mennyiségben és egyre kisebb magasságba távozik az atmoszférába. Niels Óskarsson, a reykjavíki egyetem geológusa elmondta, hogy az elmúlt 24 órában kibocsátott hamu lényegesen több fluort tartalmaz, mint néhány nappal korábban. A kutató ezt is a kráter „szárazságával” magyarázza, ugyanis ajég olvadásából már nem képződik elég vízgőz, amely a légkörben kondenzálódva megkötné az olyan vulkáni gázokat, mint a fluor. A magasabb, kilogrammonként 850 milligrammos fluortartalom a hamut is mérgezőbbé teszi. Ez elsősorban azokra a legelő állatokra veszélyes, amelyek megehetik a fűvel együtt a hamut, mielőtt azt az eső bemosná a talajba. • A Laki tűzhányó 1783-ban beégbolt következett kitörésekor hatalmas mennyiségű mérgező gáz, becslések szerint mintegy 8 millió tonna hidrogén-fluorid került a levegőbe. A rendkívül mérgező színtelen, szúrós szagú gáz a juhállomány 80 százalékát, a szarvasmarha-, illetve a lóállomány felét pusztította el. A mérgezés és az azt követő éhínség nyomán az izlandi lakosság csaknem egynegyede veszett oda. Az Eyjafjöll kitörése okozta, csaknem egy hétig tartó légtérzár- lat - úgy tűnik - kedvező hatással van Európa szén-dioxid-kibocsá- tására is, ugyanis a tűzhányó naponta 150 ezer tonna szén-dioxi- dot bocsát a levegőbe, az európai légi közlekedéssel viszont naponta 344 ezer tonnányi üvegházhatást okozó gáz kerül a légtérbe. így a repülőjáratok törlésével 60 százalékkal, azaz 206 ezer tonnára csökkent a szén-dioxid-kibocsátás. JEGYZET Kutyakomédia MIKLÓSI PÉTER Indokolt a cím, méghozzá két okból is. Részint, mert színielőadásról lesz szó, részint a fenti megjelölés a komédia egyik zsánere, hiszen oly jelenetről, üggyé terebélyesedett eljárásról szólok, mely komolytalanná torzulva az értelmes emberek szemében bizony nevetségessé válik. Nyilván máris sokan sejtik, hogy a száz esztendőnél is gazdagabb múlttal bíró kalászi színjátszó csoport esetéről beszélek a kutyaházian csibészkedő, kutyahitű Magos- ságos Kulturális Minisztériummal. Az ugyanis (2010 tavaszán, Közép-Európa és az EU szívében!) szavakból szőtt kutyakorbácsot suhogtatva Kalászon kutyalakodalmat (hogy a szlovák nyelv felsóbbrendű hivatalosságához kutyahűséggel ragaszkodó minisztériumi csinovnyikok is értsék:), büntetésül kapott haddelhaddot helyezett kilátásba. Pusztán azért, mert a helyi magyar amatőr színjátszók négyoldalas meghívójából csupán egy lap kétnyelvű; a fennmaradó három oldalon a darab címe (Heltai Jenő: Aranylánc), a szereposztás és a szép múltú műkedvelő társulat bemutatása szerepelt. No és egy eredeti, facér idézet a szerzőtől. Ennyi és nem több. Az előadás jó ideje fut már, hazai amatőrfesztiválokon díjakat is kapott, mígnem idén, aja- nuár 17-én Gímesen tartott vendégjáték ürügyén egy ottani, mindmáig ismeretlen kutyapecér - kinek kutyaugatása ha az égig nem is, ám a Magosságos Kulturális Minisztériumig mindenképp felhallik- feljelentette a Csema- dok Új Hajtás kalászi alapszervezetét a nyelvtörvény 5. paragrafusa 5. bekezdésének megsértése miatt... A magamfajta, némi cinizmussal megáldott zsurnaliszta a kutyapecéreknek a mennyországba amúgy sem hallatszó kutyaugatására azt mondja: egyszer volt Budán kutyavásár, így egy hitvány alak kutyagumit érő vádaskodására sem kell adni semmit! Ezért, a cinizmusomat némi szarkazmussal fűszerezve, akár azt mondhatnám: a kutyafáját! - aki nem különb egy nacionalista kutyapecémél, az maradjon is hitvány kutyaházi; mi meg beszéljünk inkább a színdarabról, az előadásról, Heltai Jenőről, a mai amatőr színjátszók kutyanehéz helyzetéről. Épeszű ember egy normális országban, nyilván így is tenne. Feltéve, ha Szlovákiában a Magosságos Kulturális Minisztérium nem kutyulna még a kutyaszarban is: hadd lássa ország-világ, ki a nyelvúr/nyelvőr itten, a kutya teremtette kutya teremtésit! Ezért hát a Magosságos Kulturális Minisztérium „illetékes” államnyelvi szakosztályának vezetője személyesen utazik Kalászra egyszer, utazik kétszer, ottan azután kérdezősködik-tájé- kozódik-korhol-kifogásol. Mint mondja: nevelő szándékkal fag- gatózik, egyeztet, jegyzőkönyvet kanyarít, eredeti Heltai-idézetet kihagyni javasol; és mert minden „nevelési szándékkal” kutyapórázon dirigált ügy csak úgy válhat harapóssá, ha a sintér a kiszemelt áldozatát egyben kutyaszorítóba űzi, a szakosztályvezetői rangban ágáló csinovnyik hölgy újabb „egyeztetésre” invitál, immáron Pozsonyba. Sejtetvén: a Magosságos Kulturális Minisztériumban eleve kutya melegük lesz a kalásziaknak, így a renitenskedő, kutyafülű színjátszóknak emitt majd kutya kötelességük lészen megérteni, hogy a meghívójuk/ színlapjuk/bármilyük íródhat akár kutyanyelven, csak színmagyar előadásra, magyar közönségnek, magyarul nem! Mert ugyebár, tükörfordítás híján, hogyan értse meg a kalásziak nyomtatott szövegét ama szegény polgártárs, aki évek, évtizedek óta egy községben, egy régióban amúgy is együtt él a magyar ajkú állampolgárokkal. Nos, hogy dramaturgiailag hiteles, teljes legyen e kutyakomédia, a viszonosságjegyében kutya éhesen elvárom: azokon a településeken, ahol a magyar pógárok számaránya húsz vagy annál is több százalék, ott a Matica szintén kutya kötelességének tartsa a rendezvényeire nyelvileg hibátlan szlovák-magyar tükörfordításban készült meghívót kézbesíteni postaládáinkba. Akkor majd nemcsak a kalásziak magyar színielőadásaira leszek kíváncsi, hanem szintúgy a Matica-ren- dezvényekre. Es ígérem, ez utóbbiakat ekkor majd - akár száraz tónak nedves partj án is - kutyaúszással fogom megközelíteni. Vagy hogy gyorsabban odaérjek, békaugrással. Jelszavam: Kuty- kurutty! Pardon: Kuťkuruťť! KOMMENTÁR Jobboldali ördög NAGYANDRÁS Ha már Robert Fico kezd Szlovákiában aj obboldal esetleges hatalomra kerülésével riogatni, komolyan kell venni, hiszen a miniszter- elnök eddig biztos lehetett abban, a következő kormányt is ő vezeti. Bár a közvélemény-kutatások, melyekről az olvasó is tudhat, nem mutatnak ilyen egyértelmű elmozdulást, sőt, egyes aktuális felmérések még a kormánypártok megerősödését mérik, van egyfajta trend. A lakosság hangulatát a kormány folyamatosan méri. így volt ez a múltban és így lesz a jövőben is. Ezek a felmérések sokkal bővebbek, nemcsak azt mutatják, kire szavaznának az emberek, ha most tartanák a választásokat, hanem bizonyos döntések elfogadottságát, politikusok népszerűségét vagy egyszerűen a politikai hangulatot is mérni tudják. Természetesen ezen adatok többsége sosem kerül be a médiába, valójában csak a politikai döntés- hozatalt segíti. Nagy a valószínűsége annak, hogy ezen adatok kiértékelésénél jutottak arra a Smer csúcsvezetői, hogy az egyszerű mezei szavazók már inkább elpártolnak a kormánytól, s a jobboldalnak kezdenek inkább hinni, mint fordítva. Talán a pártok közvetlen támogatottságánál még ez nem jelentkezik, de az emberek fejében már elindult a változás. Példaként talán azt lehetne felhozni, hogy komoly különbség van abban, ha mondjuk azt kérdezi a felmérés, melyik párt képes a válság okozta pénzügyi és gazdasági problémákkal megküzdeni, vagy azt, kire szavazna holnap a polgár. Míg a második kérdésnél a Smer egyelőre még biztosan vezet, az elsőnél a lakosság valószínűleg egyre inkább a jobboldalban bízik. Nyugat-Európában az elmúlt két évben a jobboldali pártok erősödtek meg, mert a konzervatívabb politikában, a jobboldali szakemberek válságkezelésében hisznekjobban a polgárok. Szlovákiában minden egy kicsit más, végső soron a szlovák jobboldal még örülhet is, hogy a gazdasági válság ellenzékben érte pártjait, mert így nem őket, hanem a populista baloldali nacionalista kormány pártjait erodálja. Márpedig a populista pártok szavazói sokkal érzékenyebbek a rövidtávú gazdasági döntésekre, ezekből meg az elmúlt két év során nem túl sok pozitív volt. Ezért talán érthető, miért is kelt ki ennyire agresszíven Robert Fico a jobboldal ellen. Nincs más választása, tudja, hogy saját rövidtávú eredményeivel már nem nagyon etetheti meg szavazóit, hiszen azok már rég elfelejtették a 2007-2008-as adakozást, így újra a népnyúzó jobboldal emlékét kell felelevenítenie. Ez a módszer elég alpári, de a jobboldal számára reményt is jelent, valóban rosszul áll a kormánypártok szénája, ha saját tevékenységük fényezése helyett már csak ennyire futja. TALLÓZÓ KURIER Vendégkommentárt közölt a magyar belpolitikáról Paul Lend- vaitól tegnap a Kurier független osztráknapilap. Szinte kizárólag egy kérdésről vitáznak publicisták, politológusok és diplomaták Magyarországon a parlamenti választások második fordulója előtt - írta az ismert ausztriai publicista. Ez a kérdés az, mi jelenti a nagyobb veszélyt: egy „radikális jobboldali, romaellenes, antiszemita párt mint a Jobbik” vagy a közel húsz éve Orbán Viktor vezette Fidesz általánosan biztosra vett kétharmados többsége. A nyilvánosságban terjedőben van az a nézet, hogy a kétharmados többség birtokában a Fidesz „megmutathatná, mit tud”, és megoldhatná azokat a problémákat, amelyek a két nagy párt közötti éles ellentétek miatt megoldhatatlanok voltak. Nemcsak a közvetve vagy közvetlenül a Fidesz által ellenőrzött saj - tóorgánumok, hanem néhány, eddig liberálisnak tartott politológus is osztja ezt a véleményt. „A Fidesz kibontakozó totális győzelmével szélkakasok jelennek meg Budapesten” - fogalmazott. Korábban baloldali vagy liberális szellemben fellépő újságírók és „médiaguruk” most a győztes konzervatív jobboldal mérsékelt hangjaként Orbán Viktor dicséretét zengik-tette hozzá. Azok a kiemelkedő írók, akik nincsenek veszélyeztetett kiadók vagy újságok kegyeire ráutalva, így Konrád György, Esterházy Péter vagy Nádas Péter (...) „egy autoriter rendszer kibontakozó magjára” figyelmeztetnek - írta Lendvai az utóbbi szerzőt idézve. Habár az Orbán Viktor és patrónusai ellenőrzése alatt álló sajtóorgánumok - főleg 2006 óta - a jobboldallal kokettálnak, és szalonképessé tették azt „gyűlölködő és radikális stílusukkal”, joggal jósolja Deb- reczeni József, Orbán életrajzírója, hogy „Magyarország jövőbeni erős embere” állami eszközökkel fog fellépni a jobbikosok ellen - vélekedett. így a Fidesz „a Jobbik szétzúzásának melléktermékeként” bizonyos mértékű demokratikus legitimációra tehet szert külföldön. Abban mégis egyetértenek Orbán Viktor „legjobb ismerői” - Debreczeni József, Vásárhelyi Mária szociológus és Bauer Tamás -, hogy valójában a Fidesz a legveszélyesebb párt. A kétharmados többség ugyanis még csak nem is egy pártnak, hanem egyetlen embernek, Orbán Viktornak ad teljhatalmat - folytatódott a cikk. A többség birtokában „egyszemélyes pártjával” Orbán csaknem mindent megtehet, amit akar: módosíthatja az alkotmányt, szabályozhatja a médiát, és meghatározhatja az alkotmánybíróság összetételét, a Legfelsőbb Bíróság és az Állami Számvevőszék elnökének személyét. A „korrupció és intrikák mocsarába süllyedt” MSZP csak magával van elfoglalva. A „félzöld alternatíva”, a Lehet Más a Politika (LMP) a legjobb esetben talán remény lehet a jövőre nézve, de valószínűleg csak egy átmeneti jelenség marad a parla- mentben-írta Lendvai. (mti)