Új Szó, 2010. április (63. évfolyam, 76-99. szám)
2010-04-03 / 77. szám, szombat
12 Szalon ÚJ SZÓ 2010. ÁPRILIS 3. www.ujszo.com Sokkoló lelkek SZABÓ G. LÁSZLÓ Egyedi, tehát azonnal felismerhető vizuális nyelvet alkotott Ivan Pinkává, a kortárs cseh fotóművészet külföldön is nagyra becsült alakja. A barokkot, a manierizmust és a dekadenciát egybeolvasztva hozta létre provokatív stílusát. Hitvallása is van: „Félek attól a társadalomtól, amelyben nincs helye a korszerűden (ség) nek, ahol minden csak modem, tehát monokulturális. Az én szememben ez is vad, erőszakos terjeszkedés. Művészi fasizmus.” Nincs is semmi modem ezeken a képeken. Van viszont sok kín és sok gyötrelem. Szenvedni emberi, állítja Pinkává. Tehát normális, megszokott dolog. Arcokat is eszerint választ. Olyan fiúkat, olyan férfiakat és olyan nőket állít, ültet, fektet a gépe elé, akik vagy a testükön, vagy a lelkűkben hordoznak behegedt sebeket. Sokszor sokkoló, dermesztő, bizarr arcok ezek, valahogy mégis mindig együttérzést keltenek. Mintha ismerős lenne minden kínjuk, mélységesen leplezett titkuk, zsigereldg ható fájdalmuk. Az elmúlás, a pusztulás, a halál is vissza-visszatérő motívum nála. Minden arccal, műiden testtel egy önmagába zárt, különös vüá- got mutat. Gyerekkorának színhelye, a háború utáni szudétanémet Csehország arculata formálta képi látásmódját. A lebombázott falak, az elhagyott romok, a kifosztott templomok csendje, a gazdátlan porták, letarolt kertek bénító látványa. De mint gyerek mást is látott ebben, nemcsak pusztítást és pusztulást. Az enyészet birodalma volt ez, amelyben évek múltán szépség virágzott és költészet sok rejtéllyel, varázslatos üzenettel. Hősei nagyrészt mezítelen emberek, akik különböző módon veszítettek szépségükből. Vagy önhatalmúlag, vagy külső beavatkozás hatására. Az 0, édes vér! farmer- nadrágos fiúja zsüettpengével ejtett finom vágásokat csupasz felsőtestén. Karján, mellkasán, hasfalán egy fékevesztett pillanat sajgó sebei. A saját késével című kép láthatóan labilis idegzetű fiatalembere most készül folytatni, amit egyszer elkezdett. Bal karján árulkodó hegek. A bőrkabátos Radouane Hadj Moussa haját nem a természet vette vissza - a fotográfus nyírta le, hogy az arcot kivetkőztesse. A prágai orosz színtársulat, a Teatr Novogo Fronta tagjait is ő nyírta kopaszra. Még a szemöldöküket is leborotválta, hogy így, teljesen csupaszon láttathassa őket - utalva a gyűjtőtáborok egykori foglyaira, vagy köny- nyen megvalósítható jövőbeli társaReveládó dalmi rend hírnökeire. Az arcok is változáson mennek át Pinkává műtermében. A Fiú mákgubókkal a kábulatra utal. Castor és Pollux riasztó maszkot viselnek. Az Incest ikrei a testi vágy csapdájában izzadtak meg. A Memento mori női és férfi alakja cserepes ajkakkal búcsúzik. Kis Charon és Nagy Charon új utast várnak fekete ladikjukon. Az ördög ügyvédje koszos arccal, kezében fél dinnyét tartva néz a szemünkbe. Ábel és Káin tekintetében ott a kibogozhatatlan féltékenység, csak az nem derül ki, mennyi ebben az eredendő bűn és mennyi a testvéri szerelem. Pinkává kíméletlen. Pinkává könyörtelen. Pinkává kegyetlen. A festészet, az irodalom, a biblia vüága inspirálja. Áttölti Caravag- giót. Mai arcokba ölti Nietzschét, Dosztojevszkijt, Majakovszkijt, Gertrude Steint, Sylvia Plathot. Ádám- ja törékeny, sebzett férfi. Évája tüzes ölű nő. Isten báránya ártatlan testéhez szorítja a világ bűneit. Krisztusból kettő van (Tomáš és David Medek. Ikrek.) A Hírmondó serdülő ilja a földi paradicsom angyala. Liliom helyett olívaszemet nyújt majd Gyümölcsoltó Boldog- asszonynak. De ez az angyal is szenvedéllyel teli, mint a többi, és ő is az erősebbik nemet képviseli. Édes nedvtől ragadó iijú Bacchusa (Az első szőlő) a bűnbeesés zamatos képi megfogalmazása. Indokínai (Szent) Sebestyén testébe nem fúródtak nyilak, szépsége sértetlen, tekintete kihívó. Ugyanez az arc később Noéként tér vissza, kezében a megmentett élet: egy strucc tojása. Foucault ingáját csak a szemközti fal látja, mi a hátának támasztott fenyőcsemete lecsupaszított törzséből következtethetünk ereje teljére. Mélabút, magányt, elmúlást, erőszakot, könyörtelenséget Ivan Pinkává hétköznapi tárgyakkal is képes megfogalmazni. Egy szögre akasztott, szakadt bőrkabáttal. Egy üres székkel. Egy feldőlt, félhalott fotellel. Egy gyűrött, gazdátlan paplannal. Egy gyökerestül kitépett kisfával. Egy felborított káddal. Ezek a képei már azután születtek, hogy elköltözött Prágából. Vidéken sokkal intenzívebben éli meg az idő múlását, mint a városban. Falun nem lehet nem észrevenni, hogy a tárgyaknak is megvan a maguk sorsa, jelentősége, története, akárcsak az elkerülhetetlen vége, állítja. Legfrissebb fotóival is ezt demonstrálja. Reveláció című portréján egy tíz év körüli szőke kisfiú tekint a magasba. Fényes, tiszta szempár, avatlak még nem ismernek terheket. Földi angyal, még ép lélekkel. Ivan Pinkává
