Új Szó, 2010. április (63. évfolyam, 76-99. szám)

2010-04-20 / 90. szám, kedd

2010. április 20., kedd 9. oldal CSALIOKOZ ES MATYUSFOLD Tettükkel nagyapjuk emléke előtt is tisztelegnek, aki a második világégés során megjárta a Don-kanyart Csíksomlyóra indultak a fivérek Dunaszerdahely. Hozzátar­tozóik, barátaik, a Csalló­közi Lovasíjászok, a Felvi­déki Harcosok, egyházi személyek, valamint a he­lyi és országos politika képviselői búcsúztatták április 18-án, vasárnap a Nemeshodosból Csíksom­lyóra induló Hodossy fivé­reket, Pétert és Tamást. A két fiatalember öt hét le­forgása alatt gyalogosan teszi meg a nyolcszázötven kilométeres utat. LŐR1NCZ ADRIÁN Az erdélyi Csíksomlyó mellett évente megtartott pünkösdi búcsú története 1444-ig nyúlik vissza; ekkor adta ki IV. Jenő pápa azt a körlevelet, melyben a híveket a ferencesek megsegítésére, temp­lomépítésre buzdítja; munkáju­kért cserébe búcsút engedélye­zett. Korábbi források azonban említést tesznek arról, hogy Csík­somlyó mellett a hívek nagy soka­sága szokott összejönni a „napba öltözött asszony” tiszteletére - a búcsújárás története tehát valószínűleg a székelyek Mária- kultuszában gyökerezik. Egy ausztriai hívő 2008 au­gusztusában Mariazell városából indulva ezemégyszáz kilométert zarándokolt, hogy közel egy évvel később, 2009 májusában részt vehessen a csíksomlyói búcsún. A Hodossy fivérek nyolcszázötven kilométernyi útnak és kőkemény öt hétnek néznek elébe. Terveken innen s túl „Hódosból, nagyszüleink sírjá­tól indulunk, majd az istentiszte­letet követően besétálunk Duna- szerdahelyre - vázolta fel tervei­ket közel egy hete Hodossy Ta­más. - Ott a Trianon-emlékműnél csatlakoznak hozzánk a Csallókö­zi Lovasíjászok, akik felkísémek bennünket a Vámbéry térre, ahol a hivatalos búcsúztatás zajlik. Ezt követően vágunk neki a zarándok­latnak, mely a Világháló útvonal­tervező programja szerint közel Utolsó jó tanácsok indulás előtt nyolcszázötven kilométer hosszú lesz. Naponta harminc-harmincöt kilométert gyalogolunk majd; hét­főn, április 19-én Tanyon szállunk meg, kedden pedig megtesszük a Tany-Dunamocs közötti utat. Szerdán Párkánynál lépjük át az országhatárt, majd Esztergomban veszünk szállást. Utunk Tahitótfa- lun, Vácon, Jászberényen, Szolno­kon és Nagyváradon keresztül vezet.” A fivéreket útjukon az önkor­mányzatok és egyházi szerveze­tek önkéntesei segítik. Hodossy Péter felkérésére az esetek döntő többségében szívesen vállalták fel a fivérek elszállásolását, így - Tamás elmondása szerint - „ez a gond hatvan-hetven százaléká­ban megoldódott”. A többit az élet hozza... A spirituális indíték Hodossy Pétert, aki maratoni futóként ez ideig ötvenkét alka­lommal teljesítette a negyvenkét kilométeres távot (ebből négy al­kalommal a tengeren túl állt rajt­hoz), évek óta foglalkoztatta a za­rándoklat gondolata. Régóta ter­vezte, hogy nyugat-keleti irány­ban keresztülvág a történelmi Magyarországon, s egy alkalom­mal Fiumében úgy tűnt, vállalko­zó kedvű társra talál az úthoz. Tamás, aki tizenkét maratoni fu­tóversenyt tudhat maga mögött, később került a képbe. „Úgy vélem, a fütósportnak kö­szönhetően fizikai állóképessé­günk a megfelelő szinten van ah­hoz, hogy teljesítsük a csaknem kilencszáz kilométeres távot - mondta. - Télen is keményen edzettünk, havonta két-három- száz kilométert futottunk.” A fivérek „spirituális indít­tatása” sem mellékes - tettükkel néhai anyai nagyapjuk emléke előtt is tisztelegni szeretnének, aki a második világégés során megjárta a Don-kanyart, majd a második magyar hadtesttel gya­log és szamárháton tért haza on­nan. „Sokat mesélt nekünk arról, hogy a mínusz negyven fokos hi­degben az imakönyve és a rózsa­füzére tartotta életben - folytatja a történetet Tamás. - Mi mindket­tőt megkaptuk mint nagyapai örökséget, s magunkkal visszük utunkra. Amolyan ereklyék ezek számunkra; a papa tavaly, küenc- vennégy évesen halt meg.” Több tucatnyian búcsúztatták a Hodossy fivéreket vasárnap a du- naszerdahelyi Szent György-plé- bániatemplom mellett. Öt hét múlva Csíksomlyón Szót kért Hájos Zoltán, a város polgármestere, aki arra kérte a testvéreket, hogy vigyék el a város, a Csallóköz és az egész Felvidék üdvözletét Erdélybe; ezt követően Herdics György címzetes apát, du- naszerdahelyi esperes megáldotta a zarándoklatra induló fiatalembe­reket. Csáky Pál sportemberként jegyezte meg: embert próbáló do­log, amit a fivérek vállaltak, ugyan­akkor tiszteletre méltó, hogy a 21. század elején, a tucatemberré válás időszakában „Dunaszerdahelyen akad két fiatalember, akik azt mondják: mi valami mást akarunk - s ez a valami egy nagyon komoly cél.” „Két éve dédelgetett vágyam, hogy az ezeréves Magyar Király­ságot önerőből átszelve, a csík­somlyói búcsúban több százezer magyarral együtt részt vehessek a szentmisén, s elénekelhessem a Himnuszt - mondta az indulás előtt Hodossy Péter. - Ezúton kö­szönöm mindazt a támogatást, mellyel hozzásegítettek ennek megvalósításához.” A Hodossy fivérek a tervek sze­rint 2010. május 22-én, pünkösd szombatján érkeznek meg Csík­somlyóra. Csaknem százezer eurós projekt keretén belül fejlesztik a természettudományok oktatását Közelebb viszik a gyerekekhez a természetet ÚJ SZÓ-HÍR Felsőszeli. A napokban fejező­dött be egy többrétegű, a pedagó­gusok továbbképzésére és a ter­mészettudományi tantárgyak fej­lesztésére irányuló projekt első része a helyi szlovák és magyar alapiskolákban. A program részeként botanikus kert is létesült az iskola udvarán, ahova a tervezett 411 növény többségét már kiültették. Várha­tóan a jövő a tanévtől a természet­rajz órák egy részét már a kertben tarthatják, ahol az elmélet gya­korlati megfigyelésekkel párosul­hat. A kertbe elsősorban az alap­iskolai tananyag részét képező növények és fák kerültek, a mezei virágoktól kezdve az egzotikus növényekig, és nagy teret kapott a régió jellegzetes növényvilága. Pónya Zsuzsannától, a felsősze­li Széchenyi István Alapiskola igazgatónőjétől megtudtuk, hogy az ősszel beindult projekt keretén belül eddig a pedagógusok képzé­sen volt a hangsúly. ,A természet- tudományokat oktató kollégák számítógépes képzésen vettek részt, és jelenleg is tart egy másik tanfolyam, amelyen az új műszaki segédeszközökkel tanulnak meg dolgozni a pedagógusok” - emelte ki Pónya Zsuzanna. (jéem) szerző felvétele) Botanikus kert az iskola udvarán RENDŐRSÉGI NAPLÓ Csalók buktak le Dunaszerdahely/Somotja. Csalással gyanúsítja a rendőrség azt a 46 éves, dunaszerdahelyi járásbeli férfit, aki ajándékozási szerződés hamisításával különféle ingatlanok tulajdonrészét „sze­rezte meg”, majd ezt egy társaságnak adta tovább, 26 555 euró kárt okozva. Tettéért háromtól tíz évig terjedő szabadságvesztés­sel sújtható. Ennél enyhébb, egytől öt évig terjedő börtönbüntetés­re számíthat az a 38 éves korompai férfi, aki 2009 augusztusában Somorján hamisított munkaszerződés alapján kötött lízingszerző­dést elektronikai cikkek vásárlására. Minthogy egyetlen részletet sem törlesztett, a károsult társaságnak 1 115 euró veszteséget okozott. A rendőrség hitelcsalás bűntette miatt indított eljárást el­lene. (la) Autót lopott, majd összetörte Nagybodak. Tulajdon elleni bűncselekményért kell felelnie an­nak a 26 éves pozsonyi férfinak, aki egy Nagybodakhoz közeli hét­végi ház elől egy Ford Mondeo típusú gépjárművet lopott el, mellyel később karambolozott. A bíróság két év börtönbüntetést mérhet ki rá. (la) Cukorkáért, fűszerért két évet Dunaszerdahely. Lopásért kell felelnie annak az 54 éves tárno­ki nőnek, aki Dunaszerdahelyen, a Galántai út egyik üzletében kü­lönféle édességeket és fűszereket tulajdonított el. Mivel a vizsgálat során kiderült, hogy az elmúlt egy évben hasonló cselekedet miatt már pénzbírsággal sújtották, visszaesőként két év szabadságvesz­tésre számíthat, (la) Három évet kaphat a fűért Dunaszerdahely. Akár három évre is hűvösre kerülhet az a 27 éves dunaszerdahelyi férfi, akinél a Jilemnický utcában történt igazoltatás során a rendőrök egy tasakban szárított növényt talál­tak. A szakértői vizsgálat megállapította, hogy a férfinél talált can­nabis 3-7 adag kábítószer előállítására lett volna elegendő. Kábító­szerrel való visszaélés miatt indítottak eljárást ellene, (la) Napszemüveget és kerékpárt lopott Somórja. Kétrendbeli lopással gyanúsítja a rendőrség azt a 32 éves somoijai férfit, aki egy Fő utcai üzletből két darab márkás napszemüveget tulajdonított el 432 euró értékben. Egy másik esetben a Pozsonyi úton lovasított meg egy 600 eurót érő kerék­párt. Tettéért akár két évre is rács mögé kerülhet, (la) Marihuánát találtak a férfinál Sopomya/Szered. Akár hároméves börtönbüntetésre is szá­míthat az a 19 éves sopomyai férfi, akit drogkereskedelemmel gyanúsítanak. A fiatalembert Szereden igazoltatták a rendőrök, akiknek egy szárított növényekkel teli zacskót adott át. A vizsgálat során kideült, hogy öt adag marihuána volt a férfinál, (jéem) Televíziót lopott a hotelból Galánta. A rendőrségnek sikerült kézre kerítenie azt a férfit, akit egy televízió eltulajdonításával gyanúsítanak. A 18 éves ga­lántai fiatalember még február végén lopott el egy televíziót egy galántai hotel társalgójából. A gyanúsított nyolcszáz eurós kárt okozott a vállalatnak. A férfit tettéért akár két év börtönbüntetésre is ítélhetik, (jéem) Mátyusföldi is volt a bandában Trencsén. Galántai járásbeli tagja is volt annak az autótolvaj bandának, amelyet a napokban leplezett le a rendőrség. Az eddigi ismeretek szerint kilenc főből álló csoport a Trencséni és a Beszter­cebányai kerületben lopott járműveket összesen 57 esetben. A tet­tesek által okozott kár megközeh'ti a 480 ezer eurót, további 51 ezer euró kár pedig az autók megrongálásával keletkezett. A házkutatá­sok során a szétszedett, szétszerelt autók számos darabja, alkatré­sze is előkerült. A 23-38 éves gyanúsítottak a Privigyei (Prievidza), Galántai és a Zsamócai (Žarnovica) járásból származnak, 10-15 év szabadságvesztésre számíthatnak. Egy feltételezett tettestársuk, Tomáš Vall szökésben van, tartózkodási helyéről a 158-as telefon­számon várják a lakossági bejelentéseket, (kor) Holtan találták a feleséget Pozsony. Holtan találták az Erzsébetmajorban (Miloslavov) a közelmúltban brutálisan meggyilkolt vállalkozó feleségét. A holt­testre járókelők akadtak rá, a malackai járásbeli Lozorno kataszte­rében. A rendőrség elsődlegesen kizárta az idegenkezűséget. A rendőrség hivatalból emberölés miatt indított eljárást, a 44 éves nő valószínűleg lelőtte magát. (SITA)

Next

/
Thumbnails
Contents