Új Szó, 2010. április (63. évfolyam, 76-99. szám)

2010-04-20 / 90. szám, kedd

10 Régió - Csallóköz és mátyusföld - hirdetés ÚJ SZÓ 2010. ÁPRILIS 20. www.ujszo.com Benzin vagy dízel? Mindegy Az üzemanyagot bonuszként kapja.* Roman legnagyobb támasza az édesanyja, Mária (A szerző felvétele) Az ágyhoz kötött fiatalember nem lázadozik, nem keresi a miérteket Vannak még csodák Nagyfödémes. A közelmúltban egy megható történettel is­merkedhettek meg az egyik szlovák kereskedelmi csa­torna nézői. Az évek óta ágy­hoz kötött Bilik Roman éle­tébe pillanthattak be, akit egy tátrai hordár vitt fel egé­szen a Lomnici-csúcsra. Ro­man tele van optimizmussal, és mindennap meg tudja ta­lálni az apró örömöket. Pár nappal ezelőtt nagyfödémesi otthonukban látogattuk meg a családot. tás számít. Mivel a családnak nincs nagy autója, amellyel szál­líthatnák a fiú csaknem százötven kilogrammos tolószékét, Roman szinte a négy fal közé szorul. lesz jobb az életem, sőt. Már na­gyon régóta vagyok ágyhoz kötve, volt időm feldolgozni és elfogadni azt, ami velem történt. Elégedett vagyok, mondhatni, semmi sem hiányzik” - mondja a legnagyobb természetességgel és őszinteség­gel Roman. Majd kis gondolkodás után hozzáteszi: „Viszont ha lenne autó, mégis jobb lenne. Elmehet­nénk néha Szencre, valahova a vízpartra.” Viszont, mivel Roman már nem jár iskolába, nem dolgozik, nincs joguk autóvásárlásra támogatást igényelni. „Egyszerűen le van írva, ő már nem hasznos a társadalom számára, így ilyen jellegű juttatá­sokra sem érdemes” - panaszolja az édesanya, aki több mint tizen­három éve van otthon fiával. Roman azonban nem rest, és a legismertebb internetes közösségi oldal segítségével próbál támoga­tókat találni az autó megvásárlá­sához. Pár évvel ezelőtt sok-sok jó- akaratú embernek köszönhetően tudták megvenni Roman 360 ezer koronás tolószékét is. Erre Roman édesapjának fizetéséből és édes­anyjának szociális gondozói jutta­tásából semmiképpen sem tellett volna. A Volkswagen kiváló ajánlatot kínál ügyfelei számára. *Gépkocsivásárlás esetén/a 2010. IV. 1. és IV. 30. között megkötött szerződéseknél az üzemanyag értékét (Polo - 4001; Golf - 6001; Passat - 9001) kedvezményként leszámítjuk a kocsi árából. ivLU Ne várjon sokáig, látogasson el most Ön is a legközelebbi Volkswagen-forgalmazóhoz. Polo - kombinált üzemanyag-fogyasztás: 4,2-5,91 / 100 km; C02-kibocsátás: 109-139 g/km. Golf - kombinált üzemanyag-fogyasztás: 4,1-7,41 / 100 km; C02-kibocsátás: 107-173 g/km. Passat - kombinált fogyasztás: 5,5-9,81/100 km, C02-kibocsátás: 143-227 g/km. Az üzemanyag kalkulált ára áfával: 1,20 euró/1. A feltüntetett kedvezmény nem kombinálható más kedvezményekkel és támogatásokkal. Illusztrációs fénykép. Fel szeretett volna jutni a Lomnici-csúcsra „Gyerekkoromban, míg egész­séges voltam, többször játunk a Tátrában, imádtam a hegyeket, és nagyon vágytam arra, hogy eljus­sak a Lomnici-csúcsra” - mesélt va­lóra vált álmairól Roman, aki egész napját hason fekve tölti a nappali­ban. „Tudtuk, hogy ezt nem tudjuk valóra váltani, hiszen hogy cipel­nénk fel a csúcsra, a kocsit pedig el sem tudjuk juttatni a hegyekbe” - kapcsolódik be a beszélgetésbe Má­ria, Roman édesanyja. A fiatalember elmesélte, hogy kilencéves korában jelentkeztek nála először a tünetek. Nehézére esett a járás. Az orvosok először gerincferdülésre gyanakodtak, amit a rossz testtartás számlájára írtak. „Tornáznom kellett, rehabi­litációra jártam. Végig úgy gondol­tam, hogy én nem kerülhetek toló­kocsiba, velem ez úgysem történ­het meg” - mesél a kezdetekről Roman. Alapiskolába még képes volt járni, de már ekkor is édesany­ja támogatására szorult. A közép­iskolában tovább romlott az álla­pota és tolókocsiba került. A szenei lakótömbből Nagyfödémesre köl­töztek egy kertes házba, ahol leg­alább az udvaron tölthetik az időt, és a séta is könnyebb, nem kell lép­csőzni, cipekedni a tolószékkel. DS-CAR, s. r. o. ul. Istvóna Gyurcsóa 5552/36, 929 01 Dunajská Streda, tel.: 0911/252 345, 0911 252 337, www.dscar.sk JUHOS MELINDA Roman - amióta izomsorva­dásban szenved - alig jár valaho­va. Egyetlen kirándulásának a rendszeres galántai orvosi látoga­Námestie detí 1610/2, 924 01 Galanta, Tel.:031 780 2937, FAX: 031 780 2561 Ul. kpt. Nálepku 276, 924 01 Galanta, Tel.: 031 780 2256, FAX: 031 780 2256 E-mail:nabytokczafik@mail.t-com.sk, www.nabytokczafik.sk Roman egész nap fekszik. Ágya végében beszélgetésünk alatt is ott van a laptop. Elárulja, hogy nap­hosszat intemetezik, és alkalman­ként egy régi barátjának, aki web­oldalak szerkesztésével foglalko­zik is besegít az animációk készíté­sével. Emellett egy internetes fut- balloldalt is elindított, ahol a nye­reményeket pénzben kifizetik. Roman az oldallal kapcsolatban megszólított egy sportfogadó iro­dát, amely hajlandó volt támogat­ni a kezdeményezést. Mikor arról érdeklődünk, kap­csolatban van-e hasonló sorsú fia­talokkal, egyértelmű nem a válasz. „Nem akarok semmilyen csoportos foglalkozásokra járni, úgy érzem, ez elvenné az energiámat. Ha lát­nám a nehéz sorsokat, sokkal be­tegebbnek érezném magam.” Roman édesanyja elárulta, hogy a gyógyulás érdekében már mindent kipróbáltak, alternatív gyógymódokat, masszázst, de ja­vulást nem tapasztaltak. „Az or­vostudomány már nem tud segí­teni. Próbálunk hinni a csodák­ban. Legalább javítani szeretnénk az életkörülményein” - mondja Mária. .Egyszerűen le van írva1 Nem egész négy évvel ezelőtt, miután Roman levelező tagozaton befejezte a középiskolát, állapota tovább romlott: kómába esett, s bár pár órán belül felébredt, azóta csak lélegeztetőgép segítségével tud élni. A tolószékre is erősíthető gépet az izomsorvadásban szen­vedő betegeket segítő alapítvány­nak köszönhetően tudták megvá­sárolni. Később az interneten ráta­láltak egy speciális csövecskére, ami lehetővé tette számár a beszé­det, korábban ugyanis nem tudott kommunikálni. Mindezek ellenére, bármilyen hihetetlennek is tűnik, Roman életvidám fiatalember. Nem keresi a miérteket, nem bocsátkozik „mi lenne, ha...” kezdetű eszmefutta­tásokba. „Elfogadtam a helyzetet. Azzal, hogy keseregni fogok, nem MP910561

Next

/
Thumbnails
Contents