Új Szó, 2010. április (63. évfolyam, 76-99. szám)
2010-04-09 / 81. szám, péntek
8 Vélemény ÚJ SZÓ 2010. ÁPRILIS 9. www.ujszo.com SZEMPONT Bizalom nélkül A választási ciklus vége felé helyénvaló a választók által megbízott politikai erők négyéves teljesítményének értékelése, amelyhez adottak a nemzetgazdasági adatok, az ország minősítése a külföld részéről, EU-s vélemények, s nem utolsó sorban a polgárok hangulata. A tényekből megállapítható, hogy az embereknek nincs okuk a felhőtlen derűre. A sajtóban és a korszerű hírforrásokban mindenki tárgyilagosan tájékozódhat és a választásokig sok mindent fontolóra vehet. Az egyik filozófiai alaptörvény szerint, minden okozatnak (következménynek) oka, előzménye van. Én szeretném ezt e tételt a választási ciklus utolsó hónapjaiban, a politikai teljesítményre vonatkoztatni úgy, hogy a törvény igazsága, váítoztathatatlansága követhető legyen. Mivel a választási ciklus Szlovákiában és Magyarországon csaknem azonos, és a két ország közötti feszült viszony - nem a polgárai között - nyilvánló, s tekinthetjük egyik okozatnak is, tehát feltétlenül megtalálhatók a következmény okai is. A tárgyilagos szemlélőnek - lehet külföldi is, például, K. Wollebaek, J. Buzek - fellelhető a szlovák politikai elit sértődöttsége a magyar politikai elit képviselőinek meggondolt, vagy meggondolatlan kijelentésein. Főképp a választási időszak utolsó szakaszában, mert magyar részről az első felében a Gyur- csány-kormány idején viszonylagos csend volt. Az ok keresésének gyökerei a szlovák kormánykoalíció kialakításának kezdetén kereshetők, amikor a hivatalos hatalomba olyan politikai erők vezérei kerültek, mint a Szlovák Nemzeti Párt és a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom. Mivel a választás eredménye minden polgár által tisztelendő, nem kellene (kellett volna), hogy ez gond legyen, hiszen ott van a meghatározó erő a Smer. Végül a két ország viszonyában nem lett meghatározó erő, illetve átvette Slota módszereit és retorikáját. A közeledés helyett a távolodás győzött a két ország viszonyában, amely a két előző szlovák kormány idején reményteljes volt. Következett az az időszak, amikor Slota kénye-kedve szerint mértéktelen kifejezéseket és megfogalmazásokat szélnek eresztve, politikai humort kreálva szidta a magyarokat, nevetségessé tette a nemzet történelmi alakjait és politikai képviselőit. Nem volt elégedett a magyarok küllemével, nagyságával, még a lovaikkal sem. Nem beszélve az állandóan emlegetett veszélyről, amelyet a Duna túloldalán élő nemzet jelent Közép-Európa népei számára. Utolsó jelentős politikai durrantása, a Magyar Koalíció Pártjának törvényen kívül helyezése volt, parlamenti döntés alapján. Nem tudom, nem jutott-e ez eszébe az ő pártjával kapcsolatban is. Valószínűleg nem, mert az általuk javasolt jogszabályok nagyobb része - vagy egyik sem - rájuk nem vonatkozik. A többieket viszont állandóan foglalkoztatnák és hozzájuk képest kis dolgokért is tömlöcbe vettetnék. Mondóká- ját addig mondta, amíg Sólyom László köztársasági elnök, Balázs Péter külügyminiszter (előtte Göncz Kinga) s főképpen Orbán Viktor, a hatalom várományosa, meg nem mondta, mit gondol a szlovák politikai elit képviselőiről és a tönkrement kapcsolatok atyjáról, Ján Slotáról. Innentől aztán már megteremtődött az alap a szlovák politikai offenzívára a véleményüket kinyilvánító magyar politikusok ellen, a szlovák törvényhozásban pedig a szlovákiai magyar nemzetrészt diszk- rimináló jogszabályok feltétel nélküli elfogadásához. Egyszerű verekedés során ez az a helyzet, amikor a kezdeményező ad egy kisebbet azzal a céllal, hogy kapjon egy nagyobbat, s ha ez megtörténik, akkor a vétkes az, amelyik valamivel nagyobbat adott. A szándék célba ért. Ebben a procedúrában az is érdekes, hogy a magyar politikai képviseleten kívül a szlovák ellenzék - amelyben sok gondolkodó és nem részrehajló ember van - különösebben nem nyilvánult meg. Előjött a szocializmusban jól bevált „beavatkozás az ország belügyeibe” művileg kreált manőverezés, amihez nem kell csak egy tőmondatot kiemelni Orbán Viktor, Sólyom László vagy akár Morvái Krisztina vélekedéséből, s már kész is a nagy sérelem alapja. S hiába EU-s szabályzat, a tizenöt évvel ezelőtt aláírt alapszerződés Szlovákia és Magyarország között vagy éppen egy ígéretes találkozó Balassagyarmaton Bajnai Gordon és Robert Fico részvételével. A választási finisben enyhülés vagy változás alig várható. A magyarkártya újból játékban van (lesz), mert ez a hatalom megkaparintásának és megtartásának bevált eszköze. A fenyegetésekből meg „nem okuló” magyar politikusok részére kigondolták a „persona non grata” alkalmazását, mert a listájukon szereplő személyek Szlovákiába való be nem engedését látja a szlovák vezetés arányosnak a belügyekbe való beavatkozás vétségéért. Ezt a politikai bukfencet tavaly óta még egyszer megcsinálni komoly politikai naivitásra vall. Mivel Orbán Viktor tud erről a szándékról, ezért ő még a választások megnyerése előtt egyszer-kétszer ki-, illetve bejelenti, hogy mielőtt tárgyal a szlovák politikusokkal, szeretne leülni beszélgetni a szlovákiai magyarok képviselőivel. Természetesen Szlovákiában. Lehet, hogy úgy gondolja, a határ nélküli Európában ez természetes. Vagy az is lehet, hogy a négy szabadság elvének érvényesülését akarja kipróbálni, átkelve a Dunán. Jóba Mihály A rovatban közölt írások nem feltétlenül a szerkesztőség véleményét tükrözik. SZEMSZÖG Robert Fico és a demokrácia „Fico felfedte félelmeit” címmel rövid cikket közölt az Új Szó 2010. március 29-i száma; ebben a szerző a miniszterelnök előző napi nyilatkozataiból idézett részleteket, amelyek a Markíza televízióban Csáky Pállal folytatott vitájában hangzottak el. Megtudhatta belőlük az olvasó: Fico fontosnak tartja a Szlovákia és a Magyarország közötti jó viszonyt s azt is, hogy Szlovákia állampolgárai - tekintet nélkül nemzetiségükre - jól érezzék magukat az országban. Dicséretes, hogy végre ilyesmit is olvashatok a kormányfőtől, s már arra gondolok, hogy talán azért alakult ki róla másféle képem, mert nem az igazi arcát mutatta eddig a magyar kisebbség felé. De mindjárt felébredt bennem a gyanú: vajon nem a választási kampány közeledtével magyarázható-e ez a tőle szokatlan demokratikus hangnem? Csakhamar következik tőle egy más hangvételű szó szerinti idézet is: „Nem mehetünk el azonban szó nélkül olyan emberek kijelentései mellett, akik várhatóan a következő magyar kormány tagjai lesznek.” Majd így folytatja: „S mit teszünk akkor, ha az egyik oldalon a Fidesz áll, a másikon pedig az MKP; számunkra az jelenti a veszélyt, ha a nagymagyar sovinizmus győz Magyarországon, és meghosszabbított karjaként itt lesz Szlovákiában az MKP.” Csáky Pál megnyugtatásul közli: megszűnik a Magyarországról érkező bírálat, ha a szlovák viszonyok rendeződnek. S ebben mi, itteni magyarok is biztosak vagyunk. Fico tehát egy olyan helyzet bekövetkezésétől tart, hogy Magyar- országon a Fidesz győz (ez valószínű is), itt pedig egy többszereplős jobboldali koalíció alakul (SDKÚ-KDH-MKP-Híd-SaS). Érdekes lehetőségek kavarognak miniszterelnökünk fejében, de ezek inkább csak feltevések. Én azért sem tartok ettől, mert számomra a Fidesz nem „a »nagymagyar« sovinizmust” jelenti, hanem az eladósodott, kifosztott Magyarország megmentőjét s a magyar demokratikus nemzeti élet megteremtőjét. Én még eddig Orbán Viktort nem kaptam hazugságon: inkább nem ígér semmit, mintsem félrevezesse a magyar népet a sok hamis kommunista ígérgetés és hazudozás után. De az MKP-ra sem vethet követ senki olyan oknál fogva, hogy valamiféle tisztességtelen szlovákellenes szövetség létrehozására törekedne a Fidesszel. Csak az itteni magyarság kisebbségi jogaiért harcol bel- és külföldön egyaránt. (Nem vagyok tagja, tehát nem érdekből védem.) Ellenben nagyon is meg tudom érteni miniszterelnökünk félelmeit a számára nemkívánatos változásoktól. Hogy miért? Azért, mert baj van - sajnos, nagy baj van - a nemzetek és nemzeti kisebbségek - vagy ha így jobban tetszik: a nemzetek és nemzetiségek - demokratikus együttéléséről vallott felfogásával. Ezt nemcsak az együttélés folyamán tapasztalhattuk a gyakorlatban, hanem ez a felfogás bebizonyosodott ott a Markízában is még az adás időtartama alatt. Mert újra kijelentette, hogy Szlovákia minden állampolgárának - tekintet nélkül nemzetiségére - tökéletesen tudnia kell szlovákul. Majd azzal érvelt, hogy csak el kell menni egy magyar gimnáziumba, s ott megtapasztalhatjuk, milyen rosszul be- szélnekszlovákul a tanulók. Az első nagy baj az, hogy egy magát demokratikusnak deklaráló állam miniszterelnöke ilyen kijelentést tesz: Szlovákia minden állampolgárának - tekintet nélkül nemzetiségére - tudnia kell szlovákul. Az már kisebb baj - esetleg csak mosolyogni lehet rajta, hogy hangsúlyozza: „tökéletesen” kell tudnia szlovákul. Intézzük el előbb ezt a könnyebb kérdést: „tökéletesen”. Én az ő helyében inkább ezt a szót használtam volna: elfogadhatóan. Azért is, mert kisebbségiekről is szó van. A tökéletes fokozat még a műveltebb szlovák értelmiségiek esetében is kétséges, mivel a szlovák nyelv használatában erősen érvényesül a nyelvjárá- sosság hatása. Sok szlovák sem tudja különválasztani a nyelvjárási változatot az irodalmitól. Csak a művelt, a nyelvet alaposan ismerő személyekképesek erre. A nehezebb kérdés - mint jeleztem is - az, hogy Robert Fico egy magát demokratikusnak deklaráló állam miniszterelnökeként jelentette ki: minden állampolgárnak- tekintet nélkül nemzetiségére - tökéletesen tudnia kell szlovákul. Olyan demokrácia azonban még a Szlovák Köztársaságban sem lehetséges, amely akárcsak a miniszterelnökének is megengedné, hogy ilyen kijelentést tegyen. Hogy miért? Azért, mert ahol demokrácia van, ott a kormányfő a példamutatás végett sem engedhet meg magának antidemokratikus kijelentést. Ha pedig megenged, akkor két eset lehetséges: vagy Szlovákia nem demokratikus állam, vagy a miniszterelnöke nem demokrata. (Az utóbbi esetben vagy az államrendhez való alkalmazkodás, vagy a funkcióról való lemondás szokta jelenteni a megoldást.) Mi, szlovákiai magyarok azonban abban a tudatban élünk, hogy nekünk itt szintén demokratikusjogaink vannak, s még az ún. államnyelv ismeretét sem kényszerítheti ránk senki. Akinek szüksége van rá, vagy érdekében áll, az úgyis megtanulja. Én, sajnos, nem ismerem tökéletesen, s talán nem a saját hibámból, hanem az államéból. Igen, az előző államéból, a Csehszlovák Köztársaságéból. Azok közé az egykori magyar diákok közé tartoztam ugyanis, akik az 1945-48-as években állampolgárság híján még szlovák középiskolába sem iratkozhattak be, hanem illegális határátlépésekkel Magyarországon szereztek középiskolai végzettséget. így a szlovák nyelvnek mint középiskolai idegen nyelvnek a tanulása kimaradt az életemből. Főiskolai és egyetemi diplomát már Szlovákiában szereztem ugyan, de a szlovákul hallgatott előadások - amelyeknek a tartalmi oldala volt fontos - nem pótolták a szlovák nyelv módszeres tanulásának hiányát. Sok olyan magyar nemzetiségű ismerősöm van, aki a magyar tannyelvű középiskolában ide- gennyelv-tanítási módszer szerint tanulta s ma kiválóan ismeri és használja a szlovák nyelvet. A szlovák politikusoknak az ezzel a módszerrel szemben megnyilvánuló ellenérzései nyilván politikai, nem szakmai eredetűek és szem- pontúak. Meggyőződésem: ha én is idegennyelv-tanítási módszer szerint tanulhattam volna ezt a nyelvet, ma nem volnék ráutalva néha a szlovák nyelvet jobban ismerők segítségére. A szlovák gyermek már az anyatejjel szívja magába a szlovák nyelvet, akárcsak a magyar gyermek a magyart. Ha a magyar környezetben élő magyar gyermek.vagy fiatal nem idegennyelv-tanítási módszerrel tanulja a szlovákot, hanem anyanyelvi szinten zúdítják rá a saját anyanyelvétől eltérő szlovák nyelvi tudnivalót, félő, hogy olyan katasztrofális csalódás lesz a vége, amely még kiábránduláshoz is vezethet. Nem a nyelvtanítási módszerben van tehát a hiba, hanem a politikusok fejében, azokéban, akik azt hiszik, hogy egy teljesen más rendszerű nyelvet anyanyelv- tanítási módszerrel gyorsan el lehet sajátíttatni más anyanyelvűekkel. Hiszen a magyar agglutináló (toldalékoló), a szlovák flek- táló (szótőváltoztató) nyelv. Természetesen az idegennyelv-tanítási módszer alkalmazói között is lehetnek eltérések az eredmények tekintetében, de ezeket más eszközökkel kell javítani, nem a módszer felcserélésével. A politikai forrófejűség és meggondolatlanság csak káros lehet. Egyébként a politika mindenhatóságának évtizedekig nyögtük a hátrányát, még ma sem pótoltuk teljesen azoknak az éveknek a lemaradásait. Kívánatos volna, ha végre a politika a saját területén végezné azt, ami a dolga, s az oktatási-nevelési ügyekbe is csak annyira avatkozna be, amennyire irányító szerepe ezt megköveteli. De a pedagógiai és didaktikai kérdéseket rábízná azokra, akik ehhez jobban értenek: a pedagógusokra. Robert Fico most a rugalmas államférfi látszatát szeretné kelteni. A szlovákok több mint ezer évig éltek együtt a magyarokkal magyar uralom alatt. Csak a 19. században kezdtek álmodozni több-kevesebb önállóságról. Ezt részben a 20. században érték el, de igazán csak a 21. században jutottak el céljukhoz. Persze nem csupán szlovák lakosságú területtel, hanem annak idején a számukra kedvező politikai helyzetet kihasználva, Szlovákiához csatoltattak néhány százezer, már őslakosnak számító magyart is - megkérdezésük nélkül. S Robert Fico most azt hiszi: a választások után egy parlamenti határozattal vagy egy kormányrendelettel elintézhető, hogy a magyar (és a többi) kisebbségiek számára is kötelezővé tegyék az „államnyelv tökéletes ismeretét”. Ennek az elképzelésének ismeretében már egyáltalán nem csodálkozom azon, hogy aggodalommal tekint a magyarországi választások eredményeinek alakulására. S még egy megválaszolandó kérdés: mi lesz a kisebbségek demokratikus jogainak szavatolásával abban a Szlovákiában, amely az Európai Uniónak is tagállama? Jakab István
