Új Szó, 2010. március (63. évfolyam, 49-75. szám)

2010-03-17 / 63. szám, szerda

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. MÁRCIUS 17. Régió 5 A telekkönyvi hivatal a kulturális tárca elővásárlási jogára hivatkozva kitörölte a bejegyzést Könnyen szerezte, hamar elveszítette a műemléképületet Nyitra. Kitörölték a telek­könyvi hivatalban az egyik helyi műemléképület új tu­lajdonosának bejegyzését, miután rájöttek, hogy az ingatlan eladásakor tör­vényt sértett a város. VRABEC MÁRIA Nem azért, mert pályázat nél­kül választotta ki a vevőt, hanem mert a műemléképületet a tör­vény értelmében nem kínálta fel a kulturális minisztériumnak. Egy nappal a törvény életbe lépése előtt A Smer-es többségű képviselő- testület tavaly nyáron hagyta jóvá az értékes belvárosi műemlék- épület eladását - egy nappal az­előtt, hogy életbe lépett az önkor­mányzati tulajdonok eladását szi­gorító törvény, amely feltételként szabja versenypályázat kiírását. Az 1900-ban, szecessziós stílusban épült bérházat a városi hajlékta­lanszállóért adta cserébe az ön- kormányzat, és a vevőnek mind­össze 514 ezer eurót kellett érték­beli különbözeiként kifizetnie. A négyemeletes műemléképületet nemrég újították fel, boltok, ven­déglők és irodák vannak benne, a város havonta hétezer eurós bevé­telre tett szert a bérleti díjakból. Pályázat nélkül és áron alul adták el Az ügyészség szerint a telek­könyvi hivatal törvényt sértett, amikor tulajdonosként jegyezte be azt a vállalkozót, aki verseny- pályázat nélkül vásárolt ingatlant a várostól. Mivel az adásvétel ak­kor történt meg, amikor a 40 ezer eurón felüli értékű önkormányza­ti vagyon közvetlen eladását már törvény tiltotta, a vádhatóság el­rendelte a bejegyzés törlését. En­nek a kataszteri hivatal nem tett eleget, azonosult a magisztrátus álláspontjával, amely szerint a ha­tározat elfogadásának dátuma, nem pedig az adásvétel megvaló­sulásának időpontja a mérvadó. Igazát megerősítendő Jozef Dvonč polgármester a pénzügy­minisztériumtól kért véleménye­zést - a tárca ugyancsak helyben­hagyta a döntést. Kerülő úton ugyanodajutnak? Úgy tűnt, az épület már a kivá­lasztott vállalkozó tulajdona ma­rad, amikor a műemlékvédelmi hivatal felhívta a figyelmet arra, hogy az eladott bérház 1995 óta műemlék, és ezért az elővásárlási jog a kulturális minisztériumot il­lette volna meg. A telekkönyvi hi­vatal végül arra hivatkozva töröl­te a jegyzékből az új tulajdonost, hogy az adásvételi szerződésnek az épületet leíró részében nem tüntették fel a kódot, amely a műemlékjellegre utal. A kódtól függetlenül a városi képviselők nyilván tudták, hogy Nyitra egyik legértékesebb. műemléképületéről van szó, en­nek ellenére mélyen áron alul ad­ták el. Arra hivatkoztak, hogy a hajléktalanszállóra, amit cserébe kaptak, a városnak nagyobb szük­sége van, de azt már nem indokol­ták meg, miért a vevővel becsül­tették fel a műemléképület érté­két. Most a kataszteri hivatal dön­tése miatt az egész adásvétel ér­vénytelenné vált, de könnyen le­het, hogy csak ideiglenesen. A magisztrátusról kiszivárgott in­formációk szerint ugyanis a város vezetése arra számít, hogy a kul­turális minisztérium pénz híján nem érdeklődik majd az épület iránt. Ez esetben elég, ha a képvi­selő-testület háromötödös több­séggel megszavazza, hogy az eset külön elbírálást igényel, és újra pályázat nélkül adhatja el az épü­letet ugyanannak a vállalkozó­nak. Az különleges elbírálás indo­kolt voltát azonban bárki meg­kérdőjelezheti a bíróságon. Nem a legnagyobb értékű tárgyakat lopta el a katolikus parókiáról az ismeretlen tettes A mise alatt rabolták ki a nagykálnai parókiát ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Nagykálna (Kalná nad Hro­nom). Miközben a tisztelendő misézett, ismeretlen tettes be­tört a parókiára. A templom és a papiak alig százötven méterre van egymástól a lévai járásbeli községben. A tolvaj pontosan tudta, mi­kor kell érkeznie - másfél órája volt, hogy elvigye, amit akar. Készpénz és egy laptop tűnt el a parókiáról, a Nyitrai Római Ka­tolikus Püspökség kára 2430 € (73 200 korona), mondta Rená­ta Čuháková, a Nyitrai Kerületi Rendőr-kapitányság szóvivője. A rendőrség lopás és magánlak­sértés miatt indított eljárást. Alexander Staník nagykálnai pap elmondta, nagyon megle­pődött, amikor a miséről vissza­térve tárva-nyitva találta a bejá­rati ajtót. A tettes nem a legér­tékesebb dolgokat vitte el. A tiszteletes dolgozószobájából eltűnt a személyi számítógépe, ennek értéke 430 € (13 ezer korona). Emellett lába kelt an­nak a borítéknak, melyben az ifjúsági klub felújítására szánt Alexander Staník szerint a tettes valószínűleg ismerős volt a parókián (A szerző felvétele) 2000 € (60 200 korona) volt. Az összeget a községi hivataltól pályázta az egyházközség, a napokban kezdődtek volna a munkálatok. A pénz szokatlan helyen, az ágyneműtartóban volt, Staník azt mondta, azért, hogy kéznél legyen, ha kell. Ám ez a furcsa rejtekhely sem aka­dályozta meg a tolvajt, hogy megtalálja a bankjegyköteget. Ä helyiségekben nem volt rendet­lenség, úgy tűnik, a tettes tud­ta, hol keresse a pénzt. Az ello­pott pénznél sokkal nagyobb összeg is volt az épületben, rá­adásul értékes kegytárgyak is voltak a szobákban. Ezekhez nem nyúlt a betörő. A tettes helyismeretéről ta­núskodhat az is, hogy az ajtó betöréséhez a szerszámos kam­rából vett ki egy kapát. Tudhat­ta, hol találja a helyiség kulcsát. Ezután megpróbálta feltörni a bejárati ajtó záiját, végül egyszerűen berúgta az ajtót. A pap elismerte, a vasrács nem volt bezárva. A bejárat fölött van egy kamera de nem működik. A tettest keresi a rendőrség, (fm) Az adminisztrátorok átlagbére 22 százalékkal nőtt, az energiaszolgáltatóknál dolgozóké 27-tel csökkent Emelkedett az átlagkereset a Galántai és a Dunaszerdahelyi járásban ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Nagyszombat/Dunaszerda- hely. A Nagyszombati kerület­ben tavaly 776,36 eurót tett ki az átlagkereset, derül ki a sta­tisztikai hivatal nagyszombati részlegének elemzéséből. Az előző év ugyanezen időszakához viszonyítva ez 2,3 százalékos növekedést jelent. Az elemzésből kiderül az is: a Nagyszombat megyei átlagkere­set 53,24 euróval marad el az országos átlag mögött; a kerület hét járása közül négyben növe­kedés, háromban csökkenés ta­pasztalható. A legnagyobb, 12,4 százalékos átlagbérszint-emel- kedést a Galántai járásban mu­tatták ki. A dunaszerdahelyiben 1,5 százalékkal emelkedett az átlagbér, míg a legradikálisabb csökkenést a Szenicei járásban tapasztalták - itt 3,9 százalékkal kerestek kevesebbet az emberek. Átlagbérek tekintetében to­vábbra is a pénzügyi és biztosí­tási szektor vezet, 1389,13 eu­róval; ezt a távközlés, illetve a tudományos és szakértői ágazat követi 1121,82, illetve 1067,84 eurós átlagbérrel. A megye bá­nyászai átlagosan 1067,25 ke­restek, míg a közigazgatásban és a szociális szférában dolgozók 984,16 eurót. Az energetikai szektorban az átlagos kereset 843,72, az építőiparban 748,73, az ingatlan-értékesítés terén 747,16, a közlekedési és logisz­tikai ágazatban 721,82 volt. Az ipari termelés átlaga 843,72 eu­rót mutat. Legrosszabbul a kereskede­lemben dolgozók (670,26 euró), az iskolák alkalmazottai (668,62 euró), illetve a föld- és erdőműveléssel, halgazdálko­dással foglalkozók (651,61 eu­ró) kerestek tavaly. A statisztikai hivatal kimutatta azt is, hogy a 2008-as szinthez képest tavaly 7,3 százalékkal csökkent Nagy­szombat megyében a munkanél­küliek aránya, (la) A városi hivatalnak is otthont adó irodaházban novembertől több mint húsz iroda üresen áll (A szerző felvétele) Túl sok a bérelhető helyiség Galántán Üresen állnak a helyiségek a városi irodaházban JUHOS MELINDA Galánta. November óta üre­sen áll a városi tulajdonban lévő irodaház helyiségeinek egy ré­sze, pedig éppen itt a legalacso­nyabbak a bérleti díjak - évi harminc eurót kérnek egy négy­zetméterért, ehhez jön még a vil­lany- és fűtési költség. Á városi hivatalnak is otthont adó épület második és harmadik emeletéről október végén költö­zött el a körzeti hivatal, azóta több mint húsz iroda üresen áll. „A bérelhető helyiségeket már tavaly kínáltuk, tudtuk, hogy a hivatal költözni fog” - nyilatko­zott lapunknak Horváth Zoltán, a városi tulajdonú Bysprav la­káskezelő vállalat ügyvezetője. Hozzátette, felajánlották az iro­dákat a szociális biztosítónak is, de nem élt a lehetőséggel. Eddig egy-egy irodát sikerült bérbe adniuk a második emeleten, a harmadik emelet két harmada üresen áll. ;JS fűtést kikapcsoltuk, így a fenntartási költségek minimá­lisak” - nyilatkozott Horváth ar­ról, mennyibe kerül mindez a városnak. Többet számít viszont a bevételkiesés, ami november óta 4400 euróra tehető. Akadt érdeklődő, aki raktárt akart ki­alakítani az épületben. „Ilyen célra nem adhatjuk bérbe a helyiségeket” - közölte Horváth. Kostka József, az egyik galán­tai ingatlanügynökség vezetője szerint az említett irodaház nem túl vonzó a vállalkozók számára. „Ha valaki ügyfeleket fogad, az elegánsabb helyet keres” -mondta Kostka. Hozzátette, a városban irodákat bérlő külföl­diek általában klimatizált, inter­net-hozzáféréssel és egyéb elő­nyökkel rendelkező irodákat ke­resnek, akár jóval drágábban is. Kostkától megtudtuk, az el­múlt időszakban megközelítőleg húsz százalékkal csökkent az ér­deklődés a bérelhető irodák iránt. Az egykori Milex épületé­ben jelenleg húsz helyiség áll üresen, az épületben egy négy­zetméternyi terület éves bérleti díja harminchárom euró. AJÁNLÓ Március 17. (szerda) Zsigárd -18.00: Erdélyi Gé­za nyugalmazott református püspök Halk és szelíd hang című kötetének bemutatója a Kulturális-Közösségi és Tájé­koztató Központban. A kötetet Kulcsár Ferenc Forbáth-díjas költő mutatja be. (jm) Pozsony - 19.00: Óváry An­na énekesnő a Deja vu Klub vendége a Csemadokban (Má­jus 1. tér), (jm) Március 18. (csütörtök) Galánta -16.00: a Női hang előadássorozat vendége: Bibi­ana Ondrejková, a Szlovák Te­levízió műsorvezetője, egy gyermekkötet szerzője. A be­szélgetésre a reneszánsz kas­télyban kerül sor. (jm) Pozsony - 17.00: Matus Já­nos zeneművész estje a Pozso­nyi Casinóban. (ú) Március 19. (péntek) Galánta - 21.00: Oldies disco party a városi művelődési központ esztrád- termében. (jm) Március 20. (szombat) Galánta - Jubiláló restaurá­torok címmel nyílik kiállítás a reneszánsz kastélyban Miroslav Bezák, Vladimír Kožár és Ladi­slav Pavlovský képeiből. A kiál­lítás április húszadikáig tekint­hető meg. (jm) Galánta -13.00: Teremfoci- torna a sportcsarnokban. Résztvevő csapatok: a városi képviselő-testület csapata, a galántai és vágsellyei régió fal­vai és városai társulásának csapata, a galántai vállalkozók csapata, Paks képviselő-testü­letének csapata, (jm) Vága -18.00: nótaest a helyi kultúrházban. (ú) Kürt - 14.00: hetedik kötés- kóstoló a faluházban. Közre­működik Szendi Tünde és Ilye- falvi Emese népdalokkal és ko­bozkísérettel, lesz kézműves- és a könyvvásár. 14.15: kőtéskós- toló és verseny, húsvéti kiállí­tás. 17.00: Locsolóversmondó és -költő verseny; fellép a helyi Kisbokréta citeracsoport. 18.00: eredményhirdetés, (sz)

Next

/
Thumbnails
Contents