Új Szó, 2010. március (63. évfolyam, 49-75. szám)
2010-03-13 / 60. szám, szombat
12 Szalon ÚJ SZÓ 2010. MÁRCIUS 13. www.ujszo.com Lojalitás helyett az állam ezzel azt éri el, hogy a nemzeti kisebbségeket teljesen elidegeníti. Vagy netán ez lenne a valódi cél? Levél a köztársasági elnöknek az ún. hazafiassági törvénnyel kapcsolatban A Szlovákiai Magyarok Kerékasztala 2010. március 8-án levélben fordult a Szlovák Köztársaság elnökéhez, hogy ne írja alá a szlovák parlamentben a múlt héten elfogadott a hazafiasság támogatáról és a vagyoneredet igazolásáról szóló törvényeket. A levelet az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük. SZALON-HÁTTÉR Tisztelt Köztársasági Elnök Úr! A Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa legutóbbi ülésén két olyan törvényt hagyott jóvá, amelyek meggyőződésünk szerint nem állnak összhangban a Szlovák Köztársaság Alkotmányával, sem pedig a jogállam alapelveivel. A hazafiasság támogatásáról, valamint a vagyoneredet igazolásáról szóló törvényről van szó. Ezért kérjük Önt, Köztársasági Elnök Úr, éljen alkotmányos jogával és ne írja alá az említett törvényeket. A vagyoneredet igazolásáról szóló törvényt Ön egyszer már visszaküldte újbóli megvitatásra a parlamentnek. Az Ön akkori indoklásában foglalt érvekkel teljes mértékben egyetértünk, ezért jelen kérésünk megokolásánál az ún. hazafiassági törvényre kívánunk összpontosítani. Indoklás: A hazafiassági törvény számos rendelkezésében közvetetten módosítja a T.t. 63/1993 sz., a Szlovák Köztársaság állami jelképeiről és ezek használatáról szóló hatályos törvényt. Az előterjesztő igyekezett ezt az ellentmondást módosító javaslat benyújtásával kiküszöbölni, de próbálkozása nem járt túl nagysikerrel. Az SZK Alkotmánya II. Fejezetében (8. és 9. cikkely) egyértelműen definiálja a Szlovák Köztársaság állami jelképeit, a 63/1993 sz. törvény pedig megszabja ezek használatának módját. Az SZK Alkotmányának és a 63/1993 sz. törvénynek a szándékából és logikájából az következik, hogy az állami jelképek az államalkotó nép szuverenitását, annak egyediségét fejezik ki, ezért használatuk ünnepi és jelentős alkalmakkor indokolt. Az állami jelképek (főként az állami himnusz és az állami zászló) használatának módja, ahogy azt a hazafiassági törvény előírja, ellentmond az alkotmányban és az állami jelképekről szóló törvényben foglalt alapfilozófiának. Az állami jelképek használatából rutinkérdést csinál, miáltal voltaképpen tagadja a szóban forgó jogi előírás eredeti értelmét. Tehát az állami jelképekről szóló törvény közvetett módosításáról van itt szó, amely alapvetően megváltoztatja, devalválja, sőt dehonesztálja annak eredeti célját, ezért elfogadását megengedhetetlennekvéljük. Mi több, a törvény 3 §-a 2 bek. de facto az állami jelképek körébe vonja az államnyelvet, miáltal közvetett módon tulajdonképpen még az alkotmányt is módosítja. Az állami jelképekkel szembeni tiszteletadás módját az állami jelképekről szóló törvény definiálja. Hogyan lehet tiszteletet adni az államnyelvnek? Hisszük; hogy nem azáltal, hogy egy köztisztviselő a nyilvánosság előtt vulgáris kifejezéseket használ, és a nyelvet nemzetiségi és faji gyűlöletkeltésre használja. Ez esetben a törvény előterjesztőinek egyikét kellene elsőként megbüntetni a szlovák nyelv meggyalázásáért. Köztársasági Elnök Úr, felhívjuk figyelmét a nemrég jóváhagyott törvény és a szólásszabadság, a meggyőződés és a véleménynyilvánítás szabadságának összefüggéseire is. Mivel a parlamenti vita során több felszólaló helytelenül hivatkozott az Amerikai Egyesült Államok törvénykezési és hivatali gyakorlatára, az alábbiakban szeretnénk felhívni a figyelmet az USA Legfelsőbb Bíróságának precedensértékű határozatára, amelyet a West Virginia Board of Education vs. Barnette ügyben hozott, s amely a hasonló esetek elbírálásakor máig útmutatásként szolgál az USA bírói testületéi számára. Az említett ügy elbírálásakor a Legfelsőbb Bíróság azt a döntést hozta, hogy ha az iskolákban a tanulókat és diákokat rákényszerítik az amerikai zászló iránti tisztelet- adásra és hűségeskütételre, azzal megsértik a szólás- és vélemény- szabadságot. Az ilyen kötelezés egy bizonyos nézet rájuk kényszerítésének minősíthető, a gondolkodás unifikációjára való megengedhetetlen törekvést jelent, a közélet ideologizálásának tekinthető. Úgy véljük, hogy a szlovák parlament által 2010. március 2-án jóváhagyott, ún. hazafiassági törvény vonatkozásában is relevánsak az USA Legfelsőbb Bíróságának megállapításai. A törvény egyes rendelkezései ugyanis súrolják egyfajta egységes ideológia állampolgárokra való rákényszeríté- sének határát, miközben az SZK Alkotmánya egyértelműen kimondja, hogy a Szlovák Köztársaság olyan állam, amely nem kötődik semmiféle ideológiához, sem pedig valláshoz. Mi több, míg a törvény 2. paragrafusának a) pontja szerint a törvény hatálya a Szlovák Köztáraság állampolgáraira terjed ki, a 3. paragrafus 2. bekezdése mindenkit arra kötelez, hogy adózzon tisztelettel az állami jelképeknek, az államnyelvnek, magának az államnak és közintézményeinek. Szeretnénk arra is emlékeztetni, hogy a 312/2001 sz. köztisztviselői törvény tartalmazta a köztisztviselői eskü szövegét is, amely tükrözte e jogviszony lényegét. Az eskütételt mint a köztisztviselői státusz létrejöttének feltételét éppen a jelenlegi kormánykoalíció törölte el a 400/2009 sz. új köztisztviselői törvény elfogadásával. Az újfent bevezetendő eskü szövegéből a korábbihoz képest éppen a köz- tisztviselői munkavégzés lényegi jellemzői maradtak ki: a munkáltató, de az ügyfél érdekében is végzett törvénykövető, becsületes és pártatlan magatartás. A jogi szempontokon túl a hazafiassági törvény alkalmazásának társadalmi-lélektani vonatkozásai is vannak. A hazafiasság a tanulók és a diákok szemében nem erősíthető azáltal, hogy a tantermek falait körberakják az állami jelképekkel, az alkotmány előszavával, és megparancsolják nekik, hogy megfelelő ünnepi alkalom nélkül, rendszeresen hallgassák vagy énekeljék az állami himnuszt. Ok ugyanis nagyon jól tudják, hogy azok, akik a törvényt benyújtották, a hazafiasság alatt kizárólag a saját önös érdekeik érvényesítését értik. Ily módon a gyermekekben legfeljebb a cinizmust, képmutatást, esetleg a nacionalista érzelmeket ültetik el, nem pedig az egészséges patriotizmus érzését. Tisztelt Köz- társasági Elnök Úr, hisszük, hogy Ön ehhez nem kíván hozzájárulni. Sajátos vonatkozásai vannak a törvénynek a nemzeti kisebbségekhez tartozó állampolgárok szempontjából. Miként akar az állam hozzájárulni a Szlovák Köztársaság politikai közössége kohéziójának növeléséhez, ha a gyermekeket az alkotmány előszavának idézésével naponta figyelmeztetik arra, hogy a politikai elit a társadalmat etnikai alapon első- és másodrendű állampolgárokra osztotta fel („Mi, a szlovák nemzet” és ti, az összes többiek)? Lojalitás helyett az állam ezzel azt éri el, hogy a nemzeti kisebbségeket teljesen elidegeníti. Vagy netán ez lenne a valódi cél? A törvény pikantériája ebben az összefüggésben az, hogy az előterjesztők elfelejtették megszabni, milyen nyelven/nyelveken kell az alkotmány előszavát és a himnusz szövegét kifüggeszteni a kisebbségi tanítási nyelvű iskolákban. Csak szlovákul? Vagy az oktatási intézmény tanítási nyelvén is? Köztársasági Elnök Úr, hisszük, hogy érveinket fontolóra veszi és végül az említett törvények egyikét sem látja el kézjegyével. A Szlovákia Magyarok Kerékasztalának Koordinációs Bizottsága (Csemadok, Szlovákiai Magyar Pedagógusszövetség, Szlováldai Magyar Szülők Szövetsége, Pázmány Péter Alapítvány, Fórum Kisebbségkutató Intézet, Fórum Információs Központ, Diákhálózat, Szlovákiai Magyar írók Társasága, Szlovákiai Magyar Református Keresztyén Egyház, Anyanyelvűnkért Polgári Társulás) nevében: Tisztelettel Petőcz Kálmán, Tóth Károly A Kerekasztal szóvivői A hazafiassági törvény elfogadása ellen tüntetők az elnöki palota előtt (Somogyi Tibor felvétele) _______ ETŰD-- - . • - - . m >»&smmm . - . -.t,«. .- - - :mmm Píneák, bégetések, kukorica, fűszer DANIELA KAP1TÁŇOVÁ A megállóban várakozó fiatalok hárman voltak. Olyan tizenhat-tizenhét évesek lehettek, ésszömyen hasonlítottak egymásra. Ugyanaz a farmer, mellény, dzseki, egyforma kapucnik. Mind jó bőrben voltak, viszonylag tisztán öltözöttek. Hangosan beszéltek, s érthetetlenül. Rendszeres időközönként kiköptek a földre. Az egymással való érintkezésükben négy kifejezést használtak. Három főnevet (de még mennyire fő nevet!) és egy igét. A főnevek részint a nemzés szerveit jelölték, részint az örömosztó nő foglalkozását. Az ige magát a nem-' zést jelölte. Ha a szóban forgó kifejezéseket a következő szavakkal helyettesítenénk be: fűszer, pínea, kukorica és béget, társalgásuk valahogy ígyhangzott:- Kukorica, aranyunk is lehetett volna, fűszer!-Fűszer! (köpés)- Kukorica, húsz euróba fogadtam, fűszer!-Fűszer,kukorica! (köpés)- Elbégettem húsz eurót, fűszer! (köpés, köpés)- Fűszer! Mehetsz a píneába, kukorica!-Fűszer! (köpés) És így tovább, az autóbusz érkezéséig. Ez a három fiatal nem szegett meg egyet sem a tízparancsolatból vagy a törvény előírásaiból. S végképp nem tettek semmi olyat, ami ellenkeznék az elfogadott nyelvtörvénnyel vagy az amerikanizmusok elleni védelem törvényjavaslatával - vagyis semmi olyasmivel, amit a honi politikai hatalom a szlovák nyelv ápolása terén az utóbbi években életfontosságúnak tart. A tényszerűség kedvéért tegyük hozzá, hogy nem nyilvános felszólalás fültanúja voltam, mindössze a jövő nemzedék három képviselője spontán beszélgetésének. Úgy beszéltek, ahogy szükségét érezték. Ahogy a szokás késztette őket, meg a környezetük és a kultúrájuk. Mi következik ebből? Talán ez is: miközben az utóbbi években minden figyelmünket a magyarok szlováknyelv-tudására fordítottuk - vajon hívhatnak-e valakit úgy, hogy Nagy Anikó, mennyi óraszámban kellene tanítani a szlovák nyelvet a magyar iskolákban és milyen nyelven vezessék a Csemadok könyvelését -, aközben megfeledkeztünk maguknak a szlovákoknak a szlovák nyelvtudásáról. Nem arról az irodalmiról, hanem a mindennapiról. Arról, amelynek terebélyesnek kellene lennie, vérbőnek és gazdagnak, mely azonban a valóságban két- ségbeejtően szűkül. Ha nekem állt volna módomban hazafiassági törvényt javasolni, az állami jelképekkel való koccintgatás helyett egy óra beszélgetést javasoltam volna. Hogyan lehet szlovákul a legegyszerűbb dolgokról beszélni. Például: húsz eurót tettem fel a jégkorongozóink győzelmére, de sajnos nem nyertek, s bánom, hogy odaveszett a pénzem is. Máskülönben késő lesz azon siránkozni, hogy valaha milyen gazdag volt a szlovák nyelv. Mert mi már nem fogjuk érteni. Mert legyőzik a píneák, a bégetések, a kukorica és a fűszer. S ők állnak majd délcegen, kezükkel a szívükön, a himnuszt hallgatva. (Cs. G. fordítása) Ez nem vicc MARTIN M. Š1MEČKA „Ne csináljanak belőle viccet, a hazafiasság komoly dolog” - figyelmeztette Robert Fico miniszterelnök a szlovákiai újságírókat, akik nagy kedvvel láttak neki a nacionalista SNS általjavasolt s a parlament által napokkal ezelőtt jóváhagyott hazafiassági törvény értelmezésének. Az újságírók ugyanis tüzetesen átolvasták a törvényt, s megállapították, hogy a szlovák himnuszt hétfőn reggelenként a siketek iskolájában is meg kell hallgatniuk a tanulóknak, hogy az alkotmány bevezető szövegrészét kötelező lesz az óvodákban is a falra akasztani, noha az óvodások nem tudnak olvasni, és a sajtó eljátszott más lehetőségekkel is: például ha hétfőn az első óra történetesen torna, s ráadásul úszás, akkor a gyerekek fürdőruhában hallgatják végig a himnuszt, feltéve persze, ha az uszodában lesz hangszóró. A kormányfőnek természetesen G10SSZA ■■HMIigageaNaMHMMMHBHRHMaHaaHMMHi igaza van: ez nem vicc. Akom- munizmus bukása óta eltelt húsz év alatt először vette magának az állam azt a bátorságot, hogy előírja az embereknek, mit hallgassanak és mit olvassanak. Bevallom, nem gondoltam, hogy a politikusok ennyire ostobák is lehetnek, s arra számítottam, hogy a törvény nem megy át. Tévedtem. A világ, melyben élünk, egyre kiszámíthatatlanabb. Tehát azt sem tudom megítélni, vaj on a kormányzó szlovák politikusok tompasága és arroganciája megbocsátható-e, vagy ellenállásba ütközik. Az iskolaigazgatók el vannak keseredve, s megüzenték a politikusoknak, hogy ostobaságot csináltak, a diákok szerdára tüntetést hívtak össze az elnöki palota elé, s arra fogjákkémi az államfőt, hogy a törvényt ne írja alá. Alighanem én is ott leszek. Szlovákiában már régóta tart a szimbólumokért folyó csendes háború. A kormánykoalíció megszállottja a szimbólumoknak, előbb rákényszerítette a népre a nyelvtörvényt, most a himnuszt és a lobogót kényszeríti rá. Azt gondolom, hogy ezúttal túllőtt a célon. Ha a szlovákok valóban érzékenyek valamire, azok a gyerekeik. Végtére is, a kommunista rendszer is azért bukott meg, mert durva hibát követett el, amikor a gyerekekre támadt. A szlovák politikusok most ismét a gyerekekre támadtak, noha csak szimbolikusan. Bárcsak ne úsz- nák meg büntetlenül. Ui. Mivel ez személyes blogom, engedjenek meg egy appendixet. Március 6-án lett volna apám, Milan Šimečka 80 éves. Csak hatvanat élt, 1990 szeptemberében a prágai várban, ahol Václav Havel tanácsadójaként lakott, infarktust kapott. Szíve, melyről azt mondogatta, hogy egyik pitvara cseh, a másik szlovák, nem bírta ki. Már akkor is rémülten figyelte a szlovák nacionalizmus térhódítását, s emlékszem, amint néhány héttel a halála előtt arról beszélgettünk a nyaralónkban, hogy Csehszlovák aligha bírja már sokáig. Arra most nem is akarok gondolni, mint érezné most magát Szlovákiában, s hogy egyáltalán akarna-e itt élni. (Cs. G. fordítása)
