Új Szó, 2010. március (63. évfolyam, 49-75. szám)
2010-03-11 / 58. szám, csütörtök
8 Vélemény ÚJ SZÓ 2010. MÁRCIUS 11. www.ujszo.com OLVASÓI LEVÉL Kényszer szülte büszkeség? A március 5-én megjelent, Iveta Radičovával készített interjúra szeretnék reagálni. Egyetlen kivételtől eltekintve a válaszokkal és magyarázatokkal én is egyetértek. Azzal, amit a nyelvtörvénnyel kapcsolatban nyilatkozott viszont nem tudok megbékélni. Szlovákiához hasonlóan más országokban is van nyelvtörvény, de ez még nem biztosíték arra, hogy valaki megtanulja az adott nyelvet. Radičová nagyon negatív példát említ az egyetemisták köréből. Nekem is van két lányom, akik magyar tannyelvű alap- és középiskolát végeztek. Az idősebbik a prágai Károly Egyetemen tanult tovább pedagógiát, pszichológiát, angol és spanyol nyelvet. Nem tudott csehül, de ha ott akart továbbtanulni, meg kellett tanulnia ezt a nyelvet. A legjobb tanulók közé tartozott, jelenleg hat nyelven - egyebek között csehül is - folyékonyan beszél. De nem azért, mert ezt parancsolták neki vagy törvény írta elő. Én is nyolc évig dolgoztam Prágában, és soha nem voltak kommunikációs problémáim. Havonta jártunk továbbképzésekre, melyek természetesen csehül vagy szlovákul folytak, így ha érteni akartam, miről beszélnek, meg kellett tanulnom a nyelvet. Soha nem volt konfliktusom szlovák vagy cseh munkatársaimmal, pedig tudták, hogy magyar vagyok. 69 éves vagyok, és elszomorít, amikor a szlovák média úgy fogalmaz, hogy „mi, szlovákok büszkék vagyunk” például erre vagy arra a sportsikerre. Régebben ezt úgy mondták, hogy „a szlovák állam polgárai büszkék”. Én például magyarként is büszke vagyok a szlovákok sikereire. Pedig erre nem kötelez semmiféle törvény. Kényszerrel nem lehet kierőszakolni az ilyesmit. Boncz József nyugdíjas, Párkány GLOSSZA Ezentúl csakis pucéran! Tessék csak szépen vetkőzni! Mindent le, nincs ellenvetés, a nagy zimankóban is elő kell állni, pucéran, hogy végre lássuk, kik is tulajdonképpen azok az illetők... Ne tessék félreérteni, és valamiféle finom kultúrcsemegére, mondjuk egy új fűm felvezető képeire gondolni. De még csak egy világhírű író legújabb művének első gondolatfoszlányaira se. A pedagógusokat oly sokszor és előszeretettel gyalá- zókat, ócsárlókat, valamint az iskolákat kárörvendően lejáratokat és felettébb gyakorta jogtalanul és rosszmájúan bírálókat figyelmezteti és vetkőzteti az idén február elejétől érvényben levő jogszabály. Persze, mindenkinek nem kell vetkőznie, a törvényszigorítás azokra vonatkozik, akik ez ideig anonimitásba burkolózva váltak hősökké tanárpiszkítással, oktatási intézmény becstelenítésével. Tehát azokra, akik hetet-havat összehordtak egy-egy tanítóról, névtelenül jellemezték felkészültségét, tudását, beletiportak egészségébe, családi életébe, emberi méltóságába. Igen, névtelenül nagyon jól működött a gépezet. A káderezésbe sok szülő, nagymama meg nagybácsi rendesen bele is jött. Mert konkrét név feltüntetése nélkül simán mehetett a levél a megyére, az állami iskolai ellenőrökhöz, a járásiközpontba, avárosházáravagy akár magához az oktatási miniszterhez. Aláírás hiányában ugyanis bizonyára sok köpönyegbe burkolózónak (meg köpönyegforgatónak) határtalan öröm és külön élvezet volt a mocskolódás, sok esetben a becsületes és talpraesett pedagógus, vagy az eredményes iskola beszennyezése. Hiszen ki tud- hatta-tudhatja, ki is az ócsárló, a nebulóját oktató tanítót gyalázó, a személyiségsértéseket angol hidegvérrel alkalmazó névtelen. A nemzet vérig sértett napszámosa esedeg sejthette, melyik jóakarója fogalmazta meg a hányingert kiváltó szennysorozatokat, s büszkén címezte a borítékot az iskolai ellenőröknek vagy a megye illetékes osztályára. Sejthette - és természetesen gyakran sejtette is - a tanár, hogy az egyik hatodikos lány nagybácsija a levél írója vagy a tanuláshoz végképp hanyagul viszonyuló nyolcadikos srác anyukája írta a durva szóhalmazokat. De ugyanúgy csak sejthette az érintett oktató azt is, hogy saját kollégái, akik módfelett utálják őt, jeleztek róla gyalázásokat a felsőbb szerveknek. S a sok-sok névtelen gyalázással, igazságtalan bírálattal, tanár- és iskolatipró hányadékkal az idei év január utolsó napjáig hivatalosan foglalkozniuk kellett az állami iskolai ellenőrző szerv illetékeseinek. Mert a korábbi jogszabály így fogalmazta meg, hiába követelték pedagógusok és iskolák már jó ideje, hogy aki bírál (gyaláz), vállalja azt névvel, aláírással. Tehát nem kell mindenkinek vetkőznie! Csak és kizárólag azoknak, akik ez ideig imádták az anonimitás vastag, durva köntösét. Tavaly az állami pedagógiai felügyelőséghez beérkezett 350 panasz negyede nem volt pucér. Szigorúan beburkolózva, alattomos módon megbújva postázták azokat. Ki tudja, ezek után hányán indulnak a postára pucéran levelükkel, hogy jelezzék a felettes szervnek, melyik tanárral vagy iskolával van bajuk. Mert az új törvény értelmében - remélhetőleg - kizárólag a névtelenség köntöséből kivetkőzöt- teknek lesz esélyük. S abban is bizakodjunk, hogy kizárólag megalapozott panaszaikkal, nem személyes mocskolódása- ikkal. Aki meg köntösben marad, azt azonnal a kukába vágják. Mert a szemétnek ott a helye! Susla Béla A rovatban közölt írások nem feltétlenül a szerkesztőség véleményét tükrözik. (ČTK-felvétel) SZEMSZÖG Törvényalkotás részrehajlással Törvényt többféle módon lehet alkotni. Csak részrehajlással nem szabad. A jogszabályok a polgárokat vagy feljogosítják valamire, vagy korlátozzák valamiben. Tulajdonképpen mindkét hatás pozitív, mert a feljogosító törvények megengednek, lehetővé tesznek valamit - általában a szükségeset és természeteset a korlátozók tiltanak valamit, ami nem kívánatos, árt, káros, diszkrimináló. A Szlovák Nemzeti Párt törvényjavaslatai a második csoportba tartoznak. Egy a tárgyuk és a céljuk. A szlovákiai magyarság és annak következetes és szakadatlan meglec- kéztetése, megfélemlítése. Az álta- lukjavasolt jogszabályok csak erre a társadalmi csoportra vonatkoznak, saját magukra nem vonatkozik semmi abból a sártengerből, amelybe mást gátlástalanul szeremének beletaszítani. Volt ilyen sok, de elég csak a legutóbbi kettőt említeni, a nyelvtörő agyrémet és a most, nem tudom hányadik olvasatba gyömöszölt hazafiassági politikai erőszakot, amin még csámcsognak és figyelik, milyen pofát vágunk hozzá. Ha szelídet és tuEgyre kevésbé kételkedem abban, hogy Szlovákia a korlátlan lehetőségek (és a korlátoltak - tisztelet a kivételnek) országa, ahol az alkotmány értelmében mindenki egyenlő, de vannak egyenlőbbek, akik bármit tehetnek büntetlenül. Lophatnak, rabolhatnak milliárdos vagyonokat, meghurcolhatnak, terrorizálhatnak ártatlan embereket, semmibe vehetik a törvényeket. Ez utóbbit ki más, mint Ján Miko- laj oktatásügyi miniszter erősítette meg a Szlovák Televízió vitaműsorában. Az értelmetlen és blőd hazafiassági törvény bajnodatlant, akkor el lehet fogadni. Gombnyomás kérdése. Hangadójuk bizonyos Rafael Rafaj - be lehetne még szúrni egy olaszos hangzású r betűvel kezdődő és ó-val végződő utónevet, úgy riogatóbb lenne -, aki már most azért nem tud aludni, mert tudja, hogy Orbán Viktor Szlovákiába fog jönni, akit szerinte jobb lenne nem beengedni. Ilyen már volt nemrégen. Lehet, hogy rövidesen ebből is lesz egy törvényjavaslat. Június 12-ig belefér. Ez igen, ez már valami. Bevettek bennünket az összes európai és világszervezetbe, mi meg most akarjuk tető alá hozni az előző két kormánnyal rendbe szedett, sajnos mostanság elszigetelő, nacionalista kis országunkat. Ez még a szocializmus vívmányait is felülmúlja. Igaz, akkor dúlt az internacionalizmus meg a képmutatás, de azért alapos átvilágítás után át lehetett kelni a határon. Testvérhez, szomszédhoz, jó rokonhoz. Szavamra, úgy tűnik, mintha az elvtársak nem tudnák miben vagyunk benne. De hogy benne vagyunk, az biztos. ka kijelentette, hogy akár az iskolaigazgatók székébe is kerülhet, ha nem tartják be a hazafiassági törvényt. Nem tudom, Ján Mikolaj hol él, hogyan vezeti tárcáját, ugyanis Szlovákiában az alap és középiskolák igazgatása a helyi és a megyei önkormányzatok hatáskörébe tartozik. Egyedül ők nevezhetik ki az iskolaigazgatókat pályázat útján és ők is hívhatják vissza. Ha tehát valaki ezen igazgatók széklábait fűrészeli, az nyilvánvalóan törvénysértést követ el. Úgy látszik azonban, hogy Szlovákia egyre Nem tudom, hogy a védekezés emberi jog-e - az ösztön biztosan az de azért én védekeznék. Folyton azt vágják a fejünkhöz, hogy addig nem hagynak békén, amíg a szlovákiai magyar politikai képviselet - meg aki egyáltalán megszólal - hazugságokat terjeszt Szlovákiáról, meg hogy a magyaroknak Szlovákiában átlagon felüli jogaik vannak (ezt leírom szlovákul is: „Maďari na Slovensku - szerintük slovenskí Maďari, de ilyenek nincsenek, mert vagy- vagy - majú nadštandardné práva”). Soha nem sorolják fel, hogy mi nem igaz, amit állítunk, vagy melyek azok az egetverő jogaink. Azt, hogy a nyelvtörvény diszkrimináló hatású a szlovákiai magyarokra nézve nem mi mondjuk csak, hanem az egész tárgyilagos világ, vagy hogy ez nem lesz így a vüág végezetéig, azt nemcsak Isten tudja, hanem mi is, meg Kusý professzorral együtt számtalan értő, jóakaratú szlovák ember is. Vagy azt, hogy a hazafiassági hercehurcájuk középkori paródiának is rossz. Az átlagon felüli jogok meg abinkább a gyászos bolsevista diktatúra szintjére süllyed, ahol a hatalom bármit elkövethet. Alkalmasint semmibe veheti, megszegheti a saját törvényeit is. Jogtalanul elmozdíthat bárkit az állásából, esetleg börtönbe is zárhatja, ha neki nem tetsző cselekedetre vetemedik. Hogy ez törvényellenes? Egy diktatúrában ki törődik ezzel. Ha már itt tartunk, akkor Mikolaj elvtársnak a hazafiassági törvény végrehajtási rendeletének kidolgozásához lenne néhány kiegészítő javaslatom. A törvény szigorú betartásának ban nyilvánulnak meg, hogy élhetünk, dolgozhatunk, ott, ahol születtünk, tanulhatunk azon a nyelven, amely a miénk, ápolhatjuk kultúránkat, informácót szerezhetünk anyanyelvűnkön, ha van szabad időnk, arra használhatjuk fel, amire akarjuk? Hol nincs ez meg, ahol nem diktatúra vagy be nem vallott féldiktatúra van? Én tudom, van a világnak több helye, ahol ez nincs meg. Jó lenne, ha nálunk sem lenne meg? Viszont az jó lenne, ha erre válaszolnának a megkülönböztető törvényeket javaslók, akik lehet, hogy látatlanban mulatnak követhetetlen tákolmányaikon, meg rajtunk. Amikor azzal dicsekednek rangos külföldi vendégeiknek, hogy Szlovákia a rendszerváltás után hova jutott, azoknak nem jut eszébe, hogy ott sem voltak amikor a mű született. Vagy ha igen akkor kézzel- lábbal ellenezték. De azért ha megjönne az ellenségeskedésen átlépő jóakaratuk, akkor találnak Szlovákiában olyan magyarokat, akik el tudják nekik mondani, hogy nem a rossz ajó. Jóba Mihály felügyeletére ajánlanám az ŠtB. egykori embereit. Ők aztán igazán értik a dolgukat, hogyan kell valakit móresre tanítani-és van belőlük éppen elég, akár az államigazgatásban is. Az iskolai tanítás, önkormányzati ülés és ehhez hasonló események végén pedig kötelezően eljátszhatnék az Internacionálét. A falakra kötelezőn kifüggeszthetnék az ötágú vörös csillagot és a sarlót kalapáccsal. Még pénzbe sem kerülne, csak elő kellene őket venni a kormánypártok kelléktárából. Palágyi Lajos, Albár SZEMPONT Mi jöhet még? Börtön?
