Új Szó, 2010. február (63. évfolyam, 25-48. szám)
2010-02-20 / 42. szám, szombat
14 Szalon ÚJ SZÓ 2010. FEBRUÁR 20. www.ujszo.com Soós Imre A föld fia volt SZABÓ G. LÁSZLÓ Mindenki szerette. Még a puszta föld is. Akkor is, ha sárrá dagadva a bokájánál fogva húzta vissza, akkor is, ha meztelen talpát égette, akkor is, ha porfelhővel takarta. Szerette, mert az ő fia volt. A zsíros földé, az éltető földé, a magra váró földé. Soós Imre onnan jött, abból a mélységből, ahonnan csak ősi erővel lehet feljutni, de a megkapaszkodáshoz ugyana nnyi akarat kell, mint a kitöréshez. Egyszerű, naiv lelkű parasztlegényként került Budapestre, és a felszabadulás utáni színésznemzedék egyik meghatározó egyénisége vált belőle. Irástu- dadan nagyszülők, a nagymama azt sem tudja, melyik lányát szülte hamarabb, Soós Imre édesanyját vagy szeretett nagynénjét. A két lány között olyan kicsi volt a korkülönbség, és annyira hasonlítottak egymásra, hogy időnként össze is keverte őket. Sok osztállyal az unokája sem dicsekedhetett. Pár elemi, aztán sokáig semmi. Csak a föld, a munka, az örökös gürcölés. Iskolába járni nincs idő. Műiden kézre szükség van a ház körül. Az életben maradás egyszeregyét gyorsabban megtanulja a gyerek, mint a szorzótáblát. A paraszti világ kapui nehezen nyílnak. Azokon keresztül csak a szél járhat szabadon. Statisztaválogató csoport jár a környéken. Szerepet ígérnek, fizetségről beszélnek. Kell-e több egy tizennyolc éves sihedemek, aki addig ki sem mozdult szűkös világá- ból, s játékra, huncutságra, pajzánkodásra legfeljebb rossz időben, de inkább csak télen, farkasordító hidegben volt módja. Kalandot ígér a próbálkozás, izgató kalandot, a kíváncsiság pedig szinte hajtja a válogatóbizottság felé. Megfelel, biztatják, szárnyakat kap. Érettségi nélkül nekivág a főiskolának. Színész akar leírni. Vámos László, a főiskola legendás tanára mesélte: „Kis motyójával a libalegelőről érkezett a Rákóczi útra. Két évvel voltunk a felszabadulás után, a főiskola kapuja tárva-nyitva volt a munkásság és parasztság gyermekei előtt, ők pedig jöttek is az első hívó szóra. Soós Imre fehér ingben, mezítláb jött. Bakancsa a vállán lógott, lába nyoma ott maradt a padlón. Nem lehetett nem észrevenni: ebben a fiúban van valami, ami még a legtehetségesebbeknél is hiányzik sokszor. Valami megfoghatatlan báj, messziről cipelt tisztaság, felhőtlen ragyogás. Később kiderült: őt nem lehet beskatulyázni, csalhatatlan ösztönnel és veleszületett stílusérzékkel formál meg minden szerepet. Nem túloz, nem hibázik, nem téveszt.” Tehetséges csapat tagja lett: Szemes Mari, Hacser Józsa, Psota Irén, Berek Kati, Horváth Teri, Váradi Hédi. Ők pátyolgatták, ők vezették, ők anyáskodtak fölötte. Gellért Endre, Nádasdy Kálmán és a már említett Vámos László mellett a kor színészóriásai, Gobbi Hüda, Latabár Kálmán, Ruttkai Éva, Rátkay Márton irányították első lépéseit. „Kétségkívül a legszínesebb lény az osztályban. Nagyon tehetséges, dús fantáziájú - szólnak róla az egykori főiskolai feljegyzések. - Dacára külső sikereinek, nem száll a fejébe a dicsőség. Tehetségüeg zseniális.” De! „Egy-egy szerepén kívül, amelyre lelkiismeretesen készíti, elhanyagolja kötelességét, nem képezi magát ideológiailag, nem végez mozgalmi munkát. Iszik és mértéktelenül dohányzik.” Ennyi elég is lehet a kor politikai nyomására kialakult „közösségi játékhoz”, a kritika-önkritika gyakorlásához, vagyis a nyilvános önsanyargatáshoz. Hadd szenvedjen az „elbizakodott”, .kötelességét elhanyagoló” növendék. Mardossa csak a lelkiismeret, mit mulasztott és mikor döntött rosszul. „Soós Imrével imádtam dolgozni - idézi fel alakját Psota Irén. - Született zseni volt. Fogalmam sincs, honnan, de mindent tudott. Ttidta, ki az a Van Gogh, mit jelent a szó: stílus, mi az a balettiépés. Szörnyűséges kritika-önkritika összejöveteleink voltak. Nekem nagy szerencsém volt, és már akkor mindent megúsztam azzal, hogy áh, az Irén őrült! És békén hagytak. De Imrét nem kímélték.” Első filmszerepét a Talpalatnyi földben kapja 1948-ban. Rigmust kántáló legényként tűnik fel a vásznon, de a neve még nincs a stáblistán. Egy évvel később már Ludas Matyit játssza az első magyar színes filmben. Szívből kacag, szívből zokog, szívből dühöng. A többit, a paraszti világ minden színét otthonról hozta. Ahogy a kanalat fogja, ahogy a tányért a tenyerén tartja, vagy ahogy a libalegelőn az eget kémleli, vagy a fa lombjai között, egy vastag ágon hasalva a vásárosokat lesi. Még a viharral is tegező viszonyban van. Karlovy Varyban, 1951-ben a legjobb férfialakítás díját kapja. Nevét, arcát külföldön is megismerik. Sztárolják, dicsőítik, szeretik. De minél nagyobb ódákat zengenek róla, ő annál zárkózottabbá válik. Érettségijének hiányát állandó olvasással pótolja. Lemaradását a lehető legrövidebb időn belül akaija behozni. Éjjel a könyveket bújja, hajnalban magol. 1952- ben átveszi a diplomát. A Dalolva szép az élet és a Civil a pályán után az Állami áruházban forgat. Aztán változnak az idők. „A szegénysorból kiemelkedő zsenit”, épp amikor Rómeót játssza Debrecenben, „reklámparasztnak” csúfolják. De nem a nézők - a kollégái! Józsa az illyési Fáklyalángban, Benedek a Sok hűhó. . ,-ban. Mágnás Miska. Körhinta, 1955. Már a Madách Színház tagja, fővárosi színész, Dajka Margit és Kiss Manyi védence, amikor Fábri Zoltán rábízza a magyar filmművészet egyik legemlékezetesebb alakját, a Körhinta szerelméért és jövőjéért küzdő Bíró Mátéját. Ez a paraszti környezetben játszódó szerelmi történet, amely Sarkadi Imre A kútban című novellája alapján készült, a világhírnév felé repítette Soós Imrét. Amíg a Madách Színházban mást sem hall, csak azt, hogy „a zsenikkel állandóan baj van”, addig Cannes fesztiválján őt és filmbeli partnerét, Törő- csik Marit ünnepli a közönség. „Repülünk, Mari!” - ezt az örömmel teli felkiáltást egy életre megjegyezte, aki látta őt Fábri legendás filmjében. Máté és Mari beteljesülő szerelmükről ábrándoznak a falusi búcsúban. Akkor még nem is sejtik, hogy boldogságukat micsoda veszélyfenyegeti. „Repülünk, Mari!” Repült még nem egész két évig. Aztán belső vívódások, magánéleti válságok, szerelmi kínok, pszichiátriai kezelések következtek. Magány, depresszió, öngyilkossági kísérlet. Nagy szerelme, Ferrari Violetta 1956-ban elhagyja az országot. Bánatában inni kezd. Egy évvel később ismét szerelmes. Kórházi kezelőorvosába, dr. Peijési Hedvigbe. Összeházasodnak, aztán néhány héttel később együtt mennek a halálba. Soós Imre huszonhét éves volt. Kettős öngyilkosság vagy a véletlen kegyetlen játéka? Az igazságra mind a mai napig nem derült fény. „Véleményem szerint abba halt bele, hogy mint színészt nem jól kezelték-vélekedik Törőcsik Mari. - Ó a Nemzeti Színház született hőse lehetett volna. Hamlettól a II. Ri- chárdon át IV. Henrikig műiden. De meghagyták parasztszínésznek. Nem engedték ki Cannes-ba, a Körhinta bemutatójára, mert ráfogták, hogy nem tud viselkedni. Meg kell mondanom: született arisztokrata volt. Elsőként Soós Imre halt meg, utána James Dean, majd Gérard Philipe és Zbigniew Cybulski. Engem műidig izgattak ezek a sorsok. Mintha érezték volna, hogy kevés az idejük. Mindent egyszerre akartak.” Harmincöt éves a Körhinta. Soós Imre nyolcvan lenne, ha élne.