Új Szó, 2010. február (63. évfolyam, 25-48. szám)

2010-02-01 / 25. szám, hétfő

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. FEBRUÁR 1. Vélemény És háttér 5 TALLÓZÓ HÁÁREC Hibás Izrael telepítési poli­tikája - vélekedett Silvio Ber­lusconi olasz kormányfő. A politikus a Háárec című izraeli lapnak adott interjút, Berlus­coni izraeli látogatása elé idő­zítve. Az olasz miniszterelnök úgy vélekedett, hogy ez az iz­raeli politika akadályt jelent­het a béke megteremtésében. „Mint egy barát, szívemre tett kézzel mondc^r Izrael kor­mányának és népének, hiba ilyen politikát folytatni” - tet­te hozzá. Berlusconit ma vár­ják Izraelbe háromnapos lá­togatásra, ahol beszédet mond majd a parlamentben. Az inteijúban a kormányfő örült annak, hogy Európában Olaszország lett Izrael legkö­zelebbi barátja. Ennek bizo­nyítéka, hogy a látogatás al­kalmából a két kormány közös ülésttart Jeruzsálemben, (m) Szöveg nélkül (Peter Gossónyi karikatúrája) Napjainkban a rádiós és televíziós előfizetési díj a hazai közmédiumok kormányzattól független bevétele A koncesszió védelmében Az SaS elnöke, Richard Sulik a múlt héten közölte, kezde­ményezése elérte azt a támo­gatottságot, amelynél a par­lamentnek kötelezően meg kell tárgyalnia a rádiós és te­levíziós előfizetési díjról ké­szülő népszavazást. A lány­kori nevén koncessziónak nevezett járulék a lakosság körében nem örvend nagy közkedveltségnek: ha lesz re­ferendum és ha az érvényes lesz, az eredmény akár borí­tékolható is. Kérdezzük meg a polgárokat, akamak-e va­lamiért fizetni, a válasz egyértelmű (lásd még: ún. szociális népszavazás Ma­gyarországon). LOVÁSZ ATTILA Richard Sulik, az SaS elnöke még három éve vetette föl az öde­tet, annak idején meg is indokol­ta. Indokai között szerepelt pél­dául az, hogy a koncessziós díjnak adójellege van, hogy a befizetés módja nem szolidáris, mert a díj egységes, s végül attól függedenül kell fizetni, az ember médiafo- gyasztó-e vagy sem. Amikor Sulíkék elkezdték az aláírásgyűjtést, még a régi előfize­tői törvény volt érvényben, amely a vevőkészülékhez kötötte annak fizetését, a szankciók pedig - mint arról annak idején rengeteget ír­tunk - vérlázítóan magasak vol­tak, esetenként anyagi gondokat okoztak. Sőt, mindehhez jött még a közrádió és egy magánjogi iro­da közötti szerződés, amelyben a rádió a díjat az irodával hajítana volna be, az iroda meg lefölözte volna a hatalmas büntetéseket, de most ezt is hagyjuk. A Szlovák Rádió közben kiegyezett az irodá­val, a koncessziót pedig villany­órák alapján fizetjük. Sulik egyebek közt azt állítja, hogy a szlovák köztévé és közrá­dió nem közintézmények, hanem nyíltan állami intézmények, azok tanácsait politikai úton kreálják, így a menedzsmentek is politikai döntés eredményei. Az intézmé­nyek nem függetlenek, s termé­szetüknél fogva nem is lehetnek azok a jelen jogi környezetben. Legyenek hát nyíltan államiak, pénzüket kapják közvetlenül az állami költségvetésből. Ezzel Richard Sulik közvetetten azt mondta ki: szűnjön meg Szlo­vákiában a közműsor-szolgáltatás. A szlovákiai politikai kultúrában a jelenleg még közmédiumoknak számító intézmények semmilyen kormánytól (tehát kormánykoalí­ciós pártoktól) független bevétel­lel nem rendelkeznének, támoga­tásuk a mindenkori költségvetési törvénybe kerülne tételesen, ami­nek következményeit a Magyar Te­levízió és Jánosi György képviselő eseténél (az MTV-nek idén mínusz 9 milliárd forint, de nem azért, mert rosszul gazdálkodik, hanem mert nem fogad szót) semmi sem illusztráljajobban. Tételezzük fel, hogy egy köz­médium teljesíti azon kötelessé­geit, amelyeket a „köz” szócska alapján elvárhatunk. A kormány­zatnak nem tetszik, kicserélik a főnököt, esetleg néhány kisebb főnököt, vagy, ha ez nem megy, egyszerűen csökkentik a költség- vetési támogatást, megvonnak pénzeket. Mindez a mindenkori költségvetéstől függő intézmé­nyeknél a hosszú távú tervezés el­lehetetlenülésével jár. A fejlődő médiatechnológiák korában az ezt követő lemaradás behozhatat­lan, a közműsorok megszűnése pótolhatatlan, majd megleszünk halakkal a tortánkon meg a tor­kunkon, és a most már domináns elektronikus médiapiacon meg­szűnik maga a zsurnalisztika. A koncesszió ma a közmédiu­mok kormányzattól független be­vétele. Ha a mindenkori Niž- ňanský vagy Zemková nem fogad szót a Fico-Maďarič tandemnek (márpedig ne fogadjon szót), ak­kor van egy nem nagy, de biztos jövedelemforrása, amelyet, per­sze, ugyanúgy le lehet nyúlni, de amely az utolsó kis kapaszkodót jelenti az agyonpolitizált, eldur­vult politikai kultúrában mindent politikaüag determinált világban. Ezért, bár fogcsikorgatva, a koncesszió megmaradása mellett szólnék - remélem, nem kövez­nek meg érte. JEGYZET S8^šÍÍ^£^^ÍSSi^@ŠÉáS^Sa£@88g®@aS@8®Ui'.v.ÄaSt,Q.>'i*f«y .< .* • - • - ■-•'SÉÍ^É^^§SM®8SS®8®S.".*-4'JW hV*. ‘VM A mozgósító Facebook JUHÁSZ KATALIN Be kell vallanom, hogy órákig képes vagyok bóklászni a Face­book nevű internetes közösségi oldalon. A régi ismerősök felku­tatásán túl megtudhatom, me­lyik barátom milyen filmet né­zett meg, hová utazott, hol buli­zott (fényképekkel), illetve mi­lyen a hangulata mostanában. Egy csomó meghívót is kapok, készülő rendezvényeken jelez­hetem részvételi szándékomat, és nyomban kiderül, kik és há­nyán mennek még, kikkel futha­tok össze. Az ember továbbá tag­ja lehet különböző rajongói klu­boknak. Énjelenleg a Vinea, a Túró Rudi, az AntiFico, a Monty Python és még 7 további dolog, fogalom illetve kezdeményezés rajongója vagyok. Egyre több ci­vil, illetve politikai megmozdu­láshoz lehet csatlakozni, és per­sze felmérni, hányán osztják vé­leményünket. A Slovakia + Hungary-Peace and Harmony csoportnak például 7 729 tagja van, a hasonló célokat favorizáló Hungarians and Slovaksnak pe­dig 11267. E témakörben ked­vencem a Štastný nový rok, Slo­vensko! / Boldog Új Évet Ma­gyarország! 2287 rajongóval, amelyről e hasábokon is értekez­tem. Érdemes olvasgatni a kommenteket, sokan sokféle be­nyomást, érzést osztanak meg a magyar és a szlovák nemzetiségű és állampolgárságú tagokkal, il­letve bárkivel, aki rákattint a csoportra. Mindez egy nemrég felbukkant csoport kapcsán jutott eszembe. És ezennel visszavonok mindent, amit eddig a Facebookról nega­tív értelemben leírtam, hogy tudniillik sokaknál helyettesíti a személyes kontaktust, hogy a já­tékosnak szánt, ám valójában időrabló tesztek kitöltése helyett inkább sétáljunk egyet a szabad­ban stb. Az új csoport neve Veled vagyunk, Hedvig! Smes tebou, Hedviga! Nincs szándékomban senkit befolyásolni, de a cso­portnak jelenleg csupán 222 tag­ja van. Hozzávetőlegesen ennyi­en olvassák tehát, amit az ember az üzenőfalra ír, vagy amit „belinkel”, mint például én ezt a jegyzetet. Most azonban inkább idézek a Facebookról: „2006-ban ismeretlenek megverték, de a szlovák rendőrség nem fogta el az elkövetőket, sőt a lány ellen kezdte meg az eljárást. Az egye­temistát 2006. augusztus 25-én, a reggeli órákban támadta meg Nyitrán két fiatal férfi, miután magyarul beszélt az utcán. A brutális bántalmazásban elszen­vedett sérüléseit az orvosi látle­let igazolta. Alig két héttel a nagy visszhangot kiváltó eset után a szlovák rendőrség leállította a nyomozást, azzal az indokkal, hogy a lány kitalálta az egész tör­ténetet. Később lakossági felje­lentés alapján hatóság megté­vesztésének gyanújával eljárás indult ellene. A feljelentők egyi­ke időközben öngyilkos lett, a másikról kiderült, hogy egy idő­ben a titkosszolgálatnak dolgo­zott. A rendőrség továbbra is ab­ból indul ki, hogy a lányt senki nem verte meg, a támadást csu­pán kitalálta, annak bejelentése­kor félrevezette a rendőrséget, amiért akár öt év szabadságvesz­tésre is ítélhetik.” Aki szorít Hedvignek, csatlakozzon... KOMMENTÁR Büdös pénzmosodák BARAK LÁSZLÓ Van abban valami tragikomikus felhang, mekkora felhördüléssel és nem kis kárörvendéssel fogadta a szlovákiai sajtó, hogy a legna­gyobb ellenzéki párt, a Dzurinda-féle SDKÚ-DS ún. garázs-, azaz fantomcégeken keresztül biztosította be költségvetési forrásait. • Mintegy évtizeddel ezelőtt! Vagy lehet, hogy most is? A nagy lelep­lezés annak a Robert Ficónak a nevéhez fűződik, akinek kormány­beli kollégái közel négyéves kormányzásuk alatt feltehetően sok­kal többet loptak és lopnak, mint összességében mindazon politi­kusok, akik a szlovák állam 17 éves fennállása alatt az állami vályú közelében tartózkodtak. A nagy leleplezés továbbá egy olyan társadalmi közegben esett meg és keltett igencsak finnyáskodó, szemforgató reakciókat, amit az a köznépi szlogen jellemez, hogy a korrupcióval, a pénzmosás­sal az a legnagyobb baj, hogy kihagyják belőle az embert... Mert ugye, köztudott, miként kell lezsírozni mostanság is egy-egy álla­mi vagy uniós pályázatot. Kikhez, milyen bennfentes végrehajtók­hoz, pénztárosokhoz kell fordulniuk például az önkormányzatok­nak, a cégeknek, a civil szervezeteknek, hogy sikeresek legyenek egy-egy megmérettetésen. Természetesen azokhoz, akik az uniós vagy az állami pénzeket, vagyis az adófizetők pénzét osztogatják. Ha tehát a szerencsétlen pályázó nem akar folyamatosan az élhe­teden lúzer szerepében vergődni, előbb-utóbb ráfanyalodik, hogy felkutassa a megfelelő kapcsolatot... Félreértés ne essék, nem arról van szó, hogy bármely zavarosban halászgató szerecsent a sajtónak kellene megmosdatnia. Mind­össze azt kellene tudatosítania a sajtónak és a köznépnek is, hogy egy olyan helyiségben, ahol napirenden belecsinálnak a ventilá­torba, mindenki „ragyavert”, vagyis urambocsá! szaros. Akárcsak Fico, ha mégannyira azon tüsténkedik is, hogy másokra - egyálta­lán nem véletlenül a választások küszöbén -, egyik legnagyobb po­litikai riválisára kenje, amitől maga is bűzlik. Mégpedig egy rend­szerhibának köszönhetően. Amely hibának csak egyik, persze ko­rántsem elhanyagolandó szegmense, hogy olyan gumitörvény szabályozza a pártfinanszírozást, a pártok gazdálkodását, ami a hatékony ellenőrzés tekintetében körülbelül annyit ér, mint ha­lottnak a csók. Elég annyit tudni a vonatkozó jogszabályról, hogy ez idáig egyet­len pártvezetőt sem csuktak le pénzmosás miatt. Ellenkező esetben persze esélyük sem lenne a pártoknak egy-egy választási kampányban. Amelyekben a politikai marketing fehé- ren-feketén is létező pénzügyi szabályai szerint egy-egy parlamen­ti mandátum körülbelül 150-200 ezer euróba kerül. Értsd, amennyi parlamenti mandátumhoz jut egy párt, általában annyi­szor ennyi pénzt költ el! Márpedig ennyi pénzt leheteden felhal­mozni pusztán abból a bevételből, amit a parlamenti pártok a tör­vény szerint az állami költségvetésből évente inkasszálhatnak... Mégis mi akkor a teendő pártfinanszírozásilag? Egyrészt a vonat­kozójogszabályokat kéne szigorítani. Tudni kell azonban, ezt csakis maguk a „bűnelkövetők”, vagyis a pártok parlamenti képvi­selői tehetik meg. Nehogymá' megtegyék! Másrészt, kéretik nor­málisan működtetni a bűnüldözési meg az igazságszolgáltatási mechanizmusokat. Ami - nem mellesleg - a mindenkori kormány- párti politikusok kötelessége! Ha pedig nem akaródzik, már pedig úgy tűnik, nemigen, tessék kiröhögni és mielőbb melegebb vidékre küldeni az olyan politikusokat, akik számára csak a riválisok, azaz más pártok tolvajai, pénzmosodái büdösek... FIGYELŐ gosan gyártott pokolgépek je­lentették. Ezek az eszközök okozták a szövetségesek veszte­ségeinek 60 százalékát. Bár az elmúlt év során több­ször felvetődött a gyors kivonu­lás lehetősége, egyre inkább úgy tűnik, hogy a NÁTO hosszú évekre kénytelen berendez­kedni Afganisztánban. Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár kifejtette, hogy a NATO-kato- nák addig maradnak az ország­ban, amíg nem sikerül rendet teremteni. Hamid Karzai afgán elnök úgy látja, a rendfenntar­tás még legalább 15 évig csak külföldi segítséggel lehetséges. Rasmussen főtitkár emlékezte­tett rá, hogy a NATO 36 tagál­lama nemrég újabb 36 ezer fős csapaterősítésről döntött, így közel 120 ezerre nőhet az or­szágban állomásozó NATO- erők létszáma. A katonai jelen­lét, a demokratikus intézmé­nyek megerősítése és az újjáépí­tés reményt ad a tálib ellenállás megtörésére - véli a NATO-fő­titkár. (MTI, Times) Növekvő veszteség Afganisztánban Januárban 44 külföldi kato­na vesztette életét Afganisz­tánban, ez a legnagyobb mértékű veszteség, amelyet a szövetséges erők egy hónap alatt a konfliktus közel 9 évvel ezelőtti kezdete óta elszenved­tek. Tavaly januárban 25 kato­na halt meg az ázsiai ország­ban. A mostani 44 külföldi ka­tona között 29 amerikai, míg tavaly csupán 15 volt. A külföl­di erők veszteségei évről évre nagyobbak. Tavaly 520-an hal­tak meg, míg egy évvel korában mindössze 295-en. Az afgán civilek sorában is egyre több áldozatot szed’a há­ború. Az ENSZ nyilvántartása szerint 2 ezer 412 polgári sze­mély halt meg tavaly, ez a leg­magasabb adat azóta, hogy az amerikai erők beavatkoztak az országban 2001-ben. A külföldi erőkre a legnagyobb veszélyt az út mentén elhelyezett házila-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents