Új Szó, 2010. február (63. évfolyam, 25-48. szám)
2010-02-09 / 32. szám, kedd
6 Külföld ÚJ SZÓ 2010. FEBRUÁR 9. www.ujszo.com Nagy az öröm Ukrajnában a vasárnapi választás után (TASR/AP-felvétel) Három százalékpontnál kisebb különbséggel nyert az ukrán ellenzék vezére Janukovics lesz az elnök Közvetítőként Mitchell ingázik majd a két fél között Abbász tárgyalna Izraellel MTl-HÍR RÖVIDEN Vallottak Rózsa Flores emailjei La Paz. Bolíviában az ügyészség bejelentette, hogy kapcsolatot talált a magyar szálakkal is bíró, állítólagos terroristaügy szereplői és az amerikai hírszerzés között. Marcelo Sosa ügyész szerint elektronikus levélváltásra bukkantak a bolíviai-magyar- horvát állampolgárságú, tavaly áprilisban agyonlőtt Rózsa Flores Eduardo és egy Be- lobice vezetéknevű egykori CIA-ügynök között. A levelekben Rózsa Flores állítólag beszámolt az illetőnek bolíviaitevékenységéről. (MTI) Elítélte a pápa a pedofilokat Vatikánváros. XVI. Benedek pápa elítélte tegnap azokat a papokat, akik megrontják a rájuk bízott gyermekeket, és leszögezte, hogy a Vatikán mindig helyteleníteni fogja az üyen magatartást. A katolikus egyház az évszázadok során kiállt a gyermekek szeretete és alapvető emberi jogaik tiszteletben tartása mellett. Sajnos néha, egyes tagjai a kötelezettségeikkel ellentétesen cselekedtek, és megsértették e jogokat. Ezt a viselkedést azonban az egyház szüntelenül elítélte, és mindig el is fogja ítélni - mondta az egyházfő. (MTI) Újabb francia mecsetgyalázás Párizs. Horogkereszteket és muzulmánellenes feliratokat pingáltak ismeretlenek tegnapra virradóra a délfranciaországi Saint-Étienne átadás előtt álló nagymecsetjére. A horogkeresztek mellett a „Le az arabokkal”, a „Kifele a muzulmánokkal” és az egyéb rasszista feliratokat reggel vették észre az épület falán. Legutóbb múlt hétfőn, a Párizstól északkeletre található Crépy-en-Valois mecsetjének falára festettek ismeretlenek muzulmánellenes feliratokat. (MTI) Túl sok a fodrász Ausztráliában Canberra. Ausztráliában úgy szigorították a bevándorlási szabályokat, hogy az kedvez az angol nyelvet beszélőknek és a diplomásoknak, az indoklás szerint azért, mert az országba túl sok fodrász és szakács érkezett, de kevés orvos és mérnök. Az új szabályok kedveznek majd azoknak, akiknek már van állásajánlatuk, szemben azokkal, akiknek csak szakképzettségük van, vagy még tanulnak. A lépés várhatóan csökkenti az ausztrál egyetemekre a letelepedés szándékával jelentkező külföldiek számát. Szakértők szerint a külföldi diákok 70 százaléka tervez tartós letelepedést Ausztráliában. Az országban tavaly minden negyedik külföldi diák indiai volt. (MTI) Kijev/Ungvár. Viktor Janukovics, az ukrán ellenzék oroszbarátnak mondott vezetője nyerte meg az ukrajnai elnökválasztást - derül ki az ukrán központi választási bizottság (CVK) által tegnap közzétett, nem végleges adatokból. MTl-HÍREK Janukovics tegnap felszólította ellenfelét, Julija Timosenko kormányfőt, ismerje be vereségét. Hasonló nyomást gyakoroltak a kormányfőre a nemzetközi megfigyelők is, akik a „demokrácia megkapó megnyilvánulásának” nevezték a szavazást, és sürgették Timosenkót, nyújtson kezet ellenfelének. A CVK tegnap közölte, hogy az 59 éves politikus előnyét már nem lehet behozni a még összesítésre váró szavazatokkal. A testület legfrissebb, 98,78 százalékos összesítése alapján a vasárnapi második fordulóban Janukovics kapta meg a voksok 48,65 százalékát, 2,88 százalékponttal előzve meg a szavazatok 45,77 százalékát megszerző Julija Timosenko jelenlegi kormányfőt. A részvételi arány a választás második fordulójában elérte a 70 százalékot. Timosenko, aki a 2004. évi MTl-HÍREK Párás. Irán nem képes nukleáris fűtőanyagot előállítani a kutatóreaktorához a dúsított urániumból -jelentette ki tegnap a francia külügyminiszter válaszul Teherán bejelentésére, hogy ma megkezdi uránkészlete 20 százalékosra dúsítását. „Ez az egész komolytalan, és sajnos nem tudunk mást alkalmazni (Iránnal szemben), mint a szankciókat, hiszen nem lehetséges a tárgyalás” - mondta Bemard Kouchner párizsi sajtótájékoztatóján. Ezzel egy időben Robert Gates amerikai védelmi miniszterrel történt párizsi megbeszélését követő„narancsszínű forradalomban” Janukovics győzelmének kihirdetése után az utcára szólította az ukránokat, tegnap szokatlanul szótlan volt. Tervezett sajtótájékoztatóját mára halasztotta. Támogatói szerint számos alkalommal megsértették a választási törvényt, a nemzetközi megfigyelők viszont azt közölték: nem tapasztaltak súlyos törvénysértéseket. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) vezetette nemzetközi megfigyelők felszólították a vi- szálykodó ukrán vezetőket: „hallgassanak a nép ítéletére”. „Egyesek szerint a narancsszínű forradalom elbukott. Én ezt tagadom. A narancsszínű forradalomnak köszönhetően a demokratikus választás immár valóság Ukrajnában” -jelentette ki Eörsi Mátyás, az Európa Tanács parlamenti közgyűlése küldöttségének vezetője. Kárpátalja nem őt akarta Kárpátalján Julija Timosenko szerezte meg a szavazatok többségét az ukrán elnökválasztás vasárnapi második fordulójában, valamivel több mint tíz százalékkal előzve meg riválisát, Viktor Janu- kovicsot, az ellenzéki Régiók Pártjának vezetőjét. Timosenkónak azt követően sikerült fordítania en Hervé Morin francia védelmi miniszter bejelentette: Franciaország és az Egyesült Államok közösen kívánja kidolgozni az ENSZ Biztonsági Tanácsában az iráni atomprogramot büntető szankciókat. A nemzetközi nyomásgyakorlás ellenére Irán tegnap tájékoztatta a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséget (NAÜ) arról, hogy ma megkezdi uránkészletének 20 százalékosra dúsítását, ami Ali Asgar Szoltaníje, Irán NAÜ-höz akkreditált nagykövete szerint az ország orvosi izotópokat előállító kutatóreaktorának fűtőanyaggal való ellátását célozza. Teherán egyúttal jelezte, hogy kész leállítani a progkárpátaljai eredményén, hogy az elnökválasztás első fordulójában 3,5 százalékkal kevesebb szavazatot kapott, mint a magyar és román nemzetiségű választók nagy részének voksait megszerző Janukovics. Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) sikerként értékeli, hogy az általa támogatott ellenzéki elnökjelölt, Viktor Janukovics meggyőző fölénnyel nyert a magyar többségű beregszászi választási körzetben az ukrán elnökválasztás vasárnapi második fordulójában. Gajdos István, az UMDSZ elnöke tegnap elmondta: reméli, hogy Januko- vicsnak hetekkel az államfői tisztségbe történő beiktatását követően sikerül olyan helyzetet teremtenie, amely lehetővé teszi a nemzetiségeket sújtó korábbi rendeletek visszavonását. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) szerint a vasárnap véget ért ukrán elnökválasztás után kedvezően, de kedvezőtlenül is alakulhat a kárpátaljai magyarság helyzete. Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke tegnap kifejtette: a második fordulóban „az történt, amire számítottunk, vagyis minimális a két jelölt szavazatai között a különbség, s ez nem zárja ki, hogy a felek a bíróságon folytatják a választási -küzdelmet.” ramot, ha megvalósul az uráncsere, vagyis az, hogy Irán külföldön dúsíttatná 20 százalékosra uránkészletének egy részét. A francia külügyminiszter szerint az iráni bejelentés a 20 százalékos urándúsításról „valójában olyan zsarolás, amelyet lehet diplomáciának is hívni, de ez esetben ez ténylegesen negatív (diplomácia)”. Emlékeztetett, hogy az urándúsítás az ENSZ Biztonsági Tanácsának valamennyi határozatával ellentétes. Véleménye szerint Irán nem képes nukleáris fűtőanyagot előállítani, s az urándúsításban sincs gyakorlata. „Semmi új nem történt, csak időhúzásról van szó”- mondta. Rámalláh. Mahmúd Abbász palesztin elnök elvben elfogadta, hogy közvetett tárgyalásokat folytasson Izraellel, ám ehhez garanciákat kér Washingtontól - közölte tegnap egy magas rangú palesztin tisztségviselő. Abbász ugyanakkor nem mondott le arról, hogy a ciszjordániai zsidó telepépítések teljes leállításától tegye függővé a közvetlen béketárgyalások megindítását. A név nélkül nyilatkozó tisztségviselő elmondta, hogy február 20-án az Egyesült Államok közvetítésével a felek három hónapos tárgyalássorozatot kezdenek, egyebek közt azzal a céllal, hogy MTl-HÍR London. Két újabb brit katona halt meg Afganisztánban - közölte tegnap Londonban a védelmi minisztérium. 2001 óta az ázsiai országban elesett brit katonák száma a vasárnapi veszteséggel együtt elérte a 255-öt. Ugyanennyien haltak meg a Falkland (Malvin)-szigetek visszahódításáért 1982 tavaszán az Argentínával vívott háborúban. A Skót Királyi Ezred 1. zászlóaljának két katonája halt meg a délafganisztáni Hilmend tartomány Bukarest. Ion Iliescu volt román államfő ellenzi az amerikai rakétapajzs elemeinek Romániába való telepítését, parlamenti vitát és népszavazást szorgalmaz ebben a témában. Az ellenzéki Szociáldemokrata Párt tiszteletbeli elnöki tisztségét is betöltő politikus - aki 1990 és 1996, illetve 2000 és 2004 között volt Románia államfője - úgy véli, hogy a nemzetbiztonsági kérdésekkel foglalkozó román Legfelső Védelmi Tanács (CSAT) múlt heti döntését a parlamentnek is feltétlenül meg kell vitatnia. A CSAT akkor elfogadta azt az amerikai MTl-HÍR Budapest. Orbán Viktor szerint április 11-éig a jobboldalnak, a magyarországi középerőknek nem szabad mással foglalkozniuk, mint a parlamenti választások megnyerésével. A Fidesz elnöke tegnap a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában óva intette a Fidesszel szimpatizáló választókat szavazatuk megosztásától, szerinte ugyanis annak az lenne a vége, hogy nem lenne olyan különbségű jobboldali fölény, amellyel a változásokat végre lehetne hajtani. „Mit tud elintézni egy olyan kedvező légkört teremtsenek és megállapodjanak a jövőbeli palesztin állam határairól. Az izraeli és a palesztin fél között George Mitchell, az amerikai elnök kü- lönmegbízottja fog ingázni - tette hozzá. A közvetett tárgyalások ideje alatt a zsidó állam palesztin foglyokat tervez szabadon engedni, illetve leállítja az izraeli hadsereg behatolásait a palesztin ellenőrzé- sű városokba. Ezenkívül a tervek szerint átad a palesztin hatóságnak egy eddig izraeli felügyelet alatt álló területet, engedélyezi a palesztin politikai irodák működését Kelet-Jeruzsálemben, valamint lehetővé teszi építőanyagok szállítását a Gázai övezetbe. Szangin települése közelében egy robbanásban. Az év eleje óta tíz brit katona esett el Afganisztánban. Az Argentína és Nagy-Britannia között az Atlanti-óceán déli részében fekvő szigetcsoport birtokáért 74 napon át tartó falklandi háborúban 255 brit katona halt meg. A jelképes szám fontos Gordon Brown brit miniszterelnök számára, akinek a közelgő választások előtt egyre nehezebb meggyőznie a közvéleményt az afganisztáni háború hasznosságáról. kérést, hogy ballisztikus rakéták megsemmisítésére alkalmas elfogórakétákat telepítsenek Romániába az amerikai rakétapajzs részeként. Iliescu az alapos parlamenti vita mellett népszavazás kiírását is szükségesnek tartja. Szerinte a parlament csak akkor tud megalapozott döntést hozni, ha a törvényhozókat tájékoztatják arról, pontosan milyen feltételek között vállalta Románia az amerikai rakétapajzs bizonyos elemeinek befogadását. Iliescu az egyeden ismertebb román politikus, aki ellenzi a rakétapajzs elemeinek romániai telepítését. párt, amely legjobb esetben 10 vagy 15 százaléknyi támogatást tud összegyűjteni?” - tette fel a kérdést a radikális jobboldalra utalva a pártelnök, áld szerint a Jobbikra szavazni „egy elvesztegetett voks”. Arra a kérdésre, hogy kívülről sem fogják-e elfogadni a radikális jobboldal támogató szavazatait például kétharmados törvények megszavazása esetében, úgy reagált, „sem az MSZP-vel, sem a Jobbikkal nem fogunk együttműködni”. Az, hogy bizonyos ügyekben az MSZP vagy a Jobbik így vagy úgy szavaz, az ő dolguk - tette hozzá. A francia külügyminiszter szerint csak zsarolásról és időhúzásról van szó Irán ma folytatná az urándúsítást Afganisztán mérlege miatt fájhat a feje Brownnak Több brit katona halt meg, mint a Falkland-szigeteken A volt román államfő szerint népszavazás kellene Iliescu a rakétapajzs ellen MTl-HÍR Nem akar együttműködni a jobbos radikálisokkal Orbán szerint a Jobbikra voksolni kidobott szavazat