Új Szó, 2010. január (63. évfolyam, 1-24. szám)
2010-01-07 / 4. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. JANUÁR 7. Vélemény És háttér 5 TALLÓZÓ KARD1NAl.CZ Akereszténygyökereitmeg- tagadó Európa iszlamizálódá- sának veszélyére figyelmeztetett Miloslav Vlk bíboros, Prága érseke, a cseh katolikus egyház feje. A honlapján kedden közzétett búcsúnyilatkozatában a 77 éves bíboros úgy fogalmazott, hogy Európa az iszlamizá- lódás útjára lép, ha nem változtatja meg hozzáállását önnön gyökereihez. „Minthogy az európaiak életét módszeresen megfosztják a keresztény tartalomtól, üres tér keletkezik, amelyet (a muzulmánok) könnyűszerrel betöltenek” - fejtette ki a cseh katolikus egyház vezetője, aki szerint Európa „megtagadta keresztény gyökereit”. A bíboros rámutatott, hogy az iszlámnak nem sikerült meghódítania Európát fegyveres erővel a középkor végén és az újkor elején. Afganisztánban minden korábbinál több amerikai katona harcol - a konfliktus átterjedt Pakisztánra is Bush háborúja utolérte Obamát A terrorellenes háború „utolérte” az Egyesült Államok elnökét. Míg első hivatali évében Barack Obama azzal foglalkozott, hogy feldolgozza elődje politikai örökségét, ma szinte a Bush-féle politika kiindulópontján áll. MTl-ELEMZÉS Első ízben kénytelen reagálni egy hazája elleni - igaz, meghiúsult - terrorista merényletre. George W. Bush „terror elleni háborúja” immár Obama saját háborújává vált. Múlt heti rádióbeszédében az elnök leszögezte: Amerika hadban áll egy szerteágazó hálózat ellen. „Hajtsuk végre a szükséges változtatásokat. Vitassuk meg, milyen módon tudjuk a legjobban megvédeni szeretett hazánkat” - fogalmazott Obama. A republikánus ellenzék ujjong, mert igazolva látja korábbi szemrehányásait: a demokrata párti elnök tagadja a „terror elleni háborút”, és csorbítja az ország biztonságát azáltal, hogy - az emberi jogokra hivatkozva - hatályon kívül helyezte a Bush-kor- mány több intézkedését. Az iraki háború már csaknem befejeződött - ám a terrorveszély nem csökkent. Afganisztánban minden korábbinál több amerikai katona harcol - a konfliktus időközben átterjedt a szomszédos Pakisztánra. Az al-Kaida ott bujkáló embereit még távolról sem sikerült sem legesíteni. Ehelyett Washington figyelme ismét Jemenre összpontosul - és a kör bezárul. Oszama bin Laden, az al-Kaida vezére már a 90-es években menedéket talált apja szülőföldjén, és terveket kovácsolt nyugati célpontok megtámadására. Számos harcosa Jemenből származik. Ebben az arab országban már több merénylet történt amerikai állampolgárok ellen. 2000. október 12-én az ádeni kikötőben 17 tengerész halt meg, amikor az al-Kaida emberei motorcsónakot robbantottak fel a Cole amerikai hadihajó közvetlen közelében. 2008 szeptemberében pedig tizenhat halottja volt a szanaai amerikai nagykövetség ellen elkövetett merényletnek. Jemenben talált menedékre az Amerikában élő fanatikus hitszónok, Anvar al-Avlaki is. Úgy hírlik, hogy élénk elektronikus levelezést folytatott Nidal Malik Hasan amerikai őrnaggyal, aki tavaly novemberben 13 katonát lőtt agyon egy texasi katonai támaszponton. A gyűlöletet terjesztő muzulmán prédikátor állítólag kapcsolatban állt Umar Farouk Abdulmutallabbal, aki karácsonykor megpróbált Detroit fölött felrobbantani egy amerikai utasszállító repülőgépet. Egyes szakértők bizonyosra veszik: ha a nigériai fiatalembernek sikerült volna felrobbantania a Delta-Northwest társaság Amszterdamból Detroitba tartó járatát, akkor Obama aligha kerülhetett volna el egy, a szélsőségesek elleni nyílt katonai beavatkozást Jemenben. Ám - Pakisztánhoz hasonlóan - Washington a jemeni kormánnyal sem rúghatja össze a patkót. Sza- naának a maga részéről meg kell őriznie tekintélyét az arab világ szemében. KÉZ,IRAT Szemhatár MIKLÓSI PÉTER Hogy én ezt az országot (igaz, akkoriban még Csehszlovákiát) szabadon választhatom magamnak, először 1968 kora őszén éreztem. Amikor 22 évesen nem disszidáltam. Akkor arra gondoltam: mégiscsak lehetséges lesz itt maradni, itt élni. Ritka és nehéz napok voltak azok: az oroszok és szövetségeseik már megszállva tartották az országot, viszont Ausztria s az akkori NSZK felé pár hétig még nyitva álltak a határok. Bárki választhatott: megy vagy marad. Önként. Aztán ismét hamarosan lezárták a határokat és velük a döntési lehetőségeket. Egyértelművé lett megint, hogy a hétköznapok mindenféle megszakítottságában, történelmi átszabászatában mi és mennyi itt a kötelező. És a sok nyomasztó kötelezővel egyenes arányban ott volt a rengeteg tilos. Mert ezek együtt járnak: a tilos meg a kötelező. És egyiket sem választhattad meg magad. Szabadon. Egyéni mérlegelés után, legjobb belátásod szerint. Pedig talán épp ez: a választás, a körülmények mérlegelése és a döntés súlya az egyik legfontosabb, legfelelősségteljesebb emberi aktus! Erre-arra terelve menni az állat is tud. Bárki. Riogató figyelmeztetésre, ostorpattogásra térül-fordul a konda, a gulya, a nyáj. De lehetőségeket, eshetőségeket összevetni, körülményeket mérlegelni, a jelent hozzámémi a jövő igényeihez, a döntéseidért felelősséget vállalni - túl van a pillanatnyi szemhatáron... És amíg 1968-ban „csak“ a menni/maradni dilemmáját kellett átélni, az 1989-es rendszer- váltás óta már azt is mondhatni, hogy egyéni döntéseink „kényszerét“ is vállalnunk illik, hiszen a magunk urai lettünk. Például világútlevelünk van, jövünk- megyünk. A tengerek luxushajóin a szlovákiai magyar pincér is megkeresheti a lakásra valót, az induló tőkét. Vállalkozóként, bébiszitterként, kutatóként vagy turistaként ott lehetünk bárhol. Ha így döntünk. Szabadon választhatunk a magunk rizikójára. Nagy dolog ez a ’89 novembere előtti évtizedek után, amikor effélét hiába akartunk volna. Aki így-úgy mégis dobbantott, azt elítélték, utána jött a vagyonelkobzás és anyja-apja temetésére sem engedték vissza, ha úgy akarták. Ma, szerencsére nem így áll a bál. Ezért aki a (bármily szűkös és sajátosan szlovákiai magyar életfeltételeink által kissé korlátozott) választási szabadságot akarja elvonni tőlünk, s az egyéni belátásaink szerinti döntésjogát „szent és sérthetetlen“ lózungokkal kívánja alávetni pártérdeknek, sorskérdésnek, demagógiának, akárminek: az alapjában támadja döntésjogainkat, kiskorúsítja a szlovákiai magyar közösséget. Amely épp azzal bizonyítja felnőttségét, érettségét, hogy elő- kukorékolók és csatabárdokat rázó törzsfők előjátékaitól függetlenül, az esztendő minden napján, minden helyzetben a szívére meg a józan eszére hallgatva felelősséggel dönt. Mindenki, mindenhol, mindenről maga dönt. Egy épeszű országban senkinek senki föl nem ró- hatja, ha más véleményen vagy, mint Ő meg Ők! Aki besorozna, beterelne, agymosással bekény- szerítene, az éppen a nem kötelező szabadon választhatótól fosztana meg, és - miképp a szóéiban! - rád erőltetné megint a kötelezőt meg a vaskalapot. Mondom mindezt azért, mert 2010-ben két választás is lesz Szlovákiában. És jól tesszük, ha azt hangsúlyozzuk: aki magyar, velünk tart; de azt azért nem jó hallani, hogy aki nem tart velünk, az tartson tőlünk. Magunk tesszük csonkábbá a szlovákiai magyar közösséget, ha szétmarjuk egymás elől a szabadon választók seregét. Az új esztendőben ezért először is az egymás közti, szekértáboroktól idegen együttműködést választhatnánk. Tágítva ezzel a szemhatárt; szabadon és felelősséggel. Ellenkező esetben a szlovákiai magyar nyelvhasználat legtrágárabb szava idén a politika lesz! KOMMENTÁR Bedől a hitel LOVÁSZ ATTILA Bedőlnek a hitelek. Az évkezdés egyik első oldalas híreszerint idén a tavalyinál még több lakossági hitel „bedőlésére” számíthatunk, magyarán egy sor család, háztartás képtelen lesz kifizetni a havi részleteket s lehet, hogy rámegy a háza, a lakása. A statisztikánál talán csak a halál megállapításának időpontja kegyetlenebb száraz információ. A bedőlések mögött emberi sorsok, családi tragédiák, egy életre meghatározott stigmatizálás van, de ez, ugye, kit érdekel. Most nem azon adósok lelkivilága érdekel, akik felelőtlenül vettek föl fogyasztási hiteleket, akik karácsonyra simán kétéves futamidejű kölcsönökbe verték magukat, azoké sem, akik a hitelkártyakeretük láttán megszédültek, és költötték a még meg nem’ keresett pénzt. Azokért sem szólnánk, akik elmuzsikálták, elitták; elnőzték a jövőbeni keresetüket, mert azoknak valóban lelkűk és sorsuk rajta. Van viszont e kis hazában egy kikerülhetetlen eladósodási hullám, az pedig a lakhatással függ össze. Abban a kedves Olvasóval egyetértünk, hogy ma a lakhatás megoldásának talán egyetlen módja (öröklés, ajándékozás, lottófőnyeremény híján) a lakás megvásárlása, felépítése, fel- építtetése. Egy nagyon szűk réteget kivéve még a jól kereső felső középosztálybeliek is csak hitelezéssel tudják megoldani ezt a beruházást. Ezzel nincs is semmi baj. A hitel a gazdaságban, a beruházásokban nem az ördögtől való, a bank pedig nem Lucifer királysága. A gondok, bajok három csoportra oszthatók. Az első baj a választás lehetőségének teljes hiánya. Ma a szlovák polgár lakásmegoldáson törve a fejét nem választhat szabadon, mondjuk a bérlakás, az öröklakás, vagy mondjuk egy lízingkonstrukció között. A szlovák polgár sajátba költözik, oszt nem jó napot, hanem 10-15-25-30 évig fizet. Az ingatlan megépítésének (!!!), finanszírozásának, fenntartásának hosszú távú kockázatát egyedül (!!!) vállalja. S most ne sírjon egy banki szóvivő sem, hogy a bank kockáztat, mert akkor jó lenne magyarázatot kapni arra is (szomszédos példa), miért emelkedtek a törlesztőrészletek a 312 forintos eurónál egy harmaddal, s amikor 270 forint lett az euró, vajon miért nem csökkentek a részletek egy kanyi vassal sem. S most ne mosolyogjunk a forint példáján, mondván, nekünk itt az euró: egy koronában tízezres törlesztést egy fél százalékpontos alapkamat-emelkedés nagyjából kétezer koronával emelt meg. Az alapkamat csökkentése viszont a részleteken nem mutatkozott meg. Úgyhogy az első baj valóban az, hogy a lakni akaróval húzatja a rendszer a rövidebbet. A másik baj az élethelyzetek megváltozásával kezdődik. Akár egy munkahely elveszítése, akár egy betegség, netán rokkantság, vagy családtag gondjai, s jön a megoldhatatlan probléma: egy hitellel terhelt ingatlannak nincs piaca, ha igen, akkor haszonlesők sora szedi le a sápot, s a nagyobb ingatlanból kisebbe vágyó tulajdonos alapvetően csak tönkremehet. Nincs tehát olyan piac, ahol a háromszobásból kétszobásba, a családi házból társasházba költözhetne a gondterhelt tulaj. A hitel mértéke a kamatokkal ugyanis még a futamidő felénél is majdnem akkora, mint a felvett hitel maga. Ha tehát sikerül vevőt találnia, nem sikerül következő lakhatást találnia. Marad a híd alja? S végül a harmadik gond: kis hazánkban a kilencvenes években maradék értéken eladott lakásállománnyal Szlovákia bekerült azon országok sorába, ahol jelentős ingatlanvagyonnal rendelkező emberek lehetnek szociálisan rászorultak. A lakáspiac kizárólag tulaj-tulaj kapcsolattal meghatározva ugyanis leblokkolja a munkaerőt, immobilissá teszi még a magáért valamit tenni kívánó embert is, nem ad lehetőséget tömegeknek az olcsóbb bérlésre, mert senki, az égvilágon senki nem gondolt arra, hogy az ország gazdasági teljesítőképessége nem teszi lehetővé, hogy a lakossá több mint nyolcvan százaléka saját ingatlanban lakjon. A lakáshiteleket törlesztő emberek egy része túlszámította magát. Van ilyen. De a jelentős részük kényszerpályán mozog, nem szabadon döntött, olyan szerződéseket írt alá, amelyeket jól fizetett jogászok hada diktált a pénzintézeteknek, s amelyeket nem volt lehetősége nem aláírni - szerződsz, komám, vagy nem laksz alapon. Az igenis átmeneti pénzügyi válság minden következménye a lakástulajdonosra hárul, három, négy rossz év miatt az egész életét tönkreteheti egy fiatal házaspár, s a magát szociálisnak tartó kormányzat pedig még oda sem jutott el, hogy megfogalmazza a problémákat. Csúnya, rossz bankos bácsikat, biztosítókat kerget, miközben egy sor közvetett kormányzati intézkedéssel lassan, de hosszú távra kiépíthetne egy valóban plurális lakáspiacot, amelyben a kisnyugdíjas, a pályakezdő, a netán válópert megélő, lebetegedő, munkáját elveszítő ember sem szorul a híd alá, s a valóban tehetős polgárok pedig vígan építtethetnék lakóparki Barbie-házaikat. Vagy esetleg valami ízléseset, szépet, de ez már igazán magánügy lenne.- Szépek a hegyeink, a világsajtó mégis a hülye rendőrségünk miatt emleget bennünket. (Peter Gossányi rajza
