Új Szó, 2010. január (63. évfolyam, 1-24. szám)
2010-01-30 / 24. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. JANUÁR 30. Szalon 15 A bőségesen rendelkezésre álló aranyat csak esztétikai szempontból tartották becsben, anyagi értéke nem volt számukra Inka kincsek a szomszédban (Somogyi Tibor felvételei) Európában eddig csak Németországban mutatták be azokat a páratlan szépségű és értékű inka aranytárgyakat, amelyek már egy éve Csehországban láthatók. Először a prágai várban lehetett megnézni őket, most pedig - február végéig - Brünnben, a Spiel- bergben tekinthetők meg. VRABEC MÁRIA A kiállítás lenyűgöző ötvösmunkákat vonultat fel: színarany vagy aranylemezekkel borított rituális maszkokat, áldozati kely- heket, ékszereket és használati tárgyakat. A mintegy száz, több mint 360 millió cseh korona összértékű műtárgyat a limai Museo de Oro először Németországnak kölcsönözte, s a német és cseh régészek közti jó kapcsolatoknak köszönhetően jutottak el Prágába, majd a nagy sikerre való tekintettel Brünnbe. Innen visszaviszik Peruba, és vélhetően évtizedek telnek majd el, mire újra láthatja őket az európai közönség - tudtuk meg a kiállítás kurátorától, Markéta Krížovától, a Károly Egyetem latin-amerikai központjának munkatársától, aki több könyvet is írt az inkákról. „Erről a titokzatos népről azért nincsenek egyértelmű ismereteink, mert történeteik szájhagyomány útján terjedtek, és a legyőzött nép emlékezetét a hódítók kitörölték. Az utókor leginkább Garcilaso de la Vegának a beszámolóiból indult ki - ő egy inka hercegnő és egy spanyol hódító frigyéből született 1539-ben -, de mára a történészek számos állítását megkérdőjelezték. Mivel az inkák nem ismerték a hagyományos értelemben vett írást, kultúrájukat jórészt a tárgyaikon ábrázolt mitológiai jelenetekből, motívumokból kell kikövetkeztetni. Az egymásnak szánt információkat csomóírással, úgynevezett ki- puval zsinórokon rögzítették; ezek színe, a csomók elhelyezkedése és nagysága is jelentést hordozott. A bonyolult regisztrációs rendszert azonban máig sem fejtették meg teljesen a kutatók, mert a spanyol hódítók a kipukat az ördög művének tekintették, és ismerőiket üldözték” - magyarázza a kurátor. Vendégségben a múmiával Az inka civilizáció az 1200-as években jelent meg az Andokban, virágzása az 1438-ban megkezdett hódító hadjáratok idejétől a spanyolok 1532-es megjelenéséig tartott. Tizenhárom inka uralkodót tart számon a történelem, ők a mai Peru területén található Cuz- cóban éltek. Az inkák szemében Cuzco volt a világ köldöke, a Napisten itteni templomában rendszeresen lámákat áldoztak, hogy belsőségeikből megjósolják a jövőt. A birodalom virágkora a kilencedik uralkodó, Pacsakuti Ju- panki nevéhez fűződik, aki négy, szövetségi rendszerbe szervezett tartományra osztotta országát. Ő építtette az egyetlen épen megmaradt várost, Machu Picchut, amely családi rezidenciaként és kultuszhelyként szolgált. „Az inkák elveszett városát” a spanyolok nem találták meg, és így el sem pusztították; csak 1911-ben fedezte fel az amerikai Hiram Bingham. A fénykorában kétmillió négyzetkilométer területű birodalom mintegy négyezer kilométer hosszan terült el az Andok mentén, a sivatagos csendes-óceáni partvidéktől az Amazonas esőerdejéig. ,A mindennapi élet négy-ötezer méteres magasságban telt, a vallási szertartásokat hétezer méter magas hegycsúcsokon végezték. Gyakoriak voltak az emberáldozatok, a csecsemőket a szülők jóváhagyásával kínozták és ölték meg, mert a hiedelem szerint isteneik a gyermekek könnyeiért cserébe adták az esőt. Az inka vallás középpontjában az ősök tisztelete állt: halottaikat mumifikálták, és az élők között, a palotákban tartották. Az utódoknak folyamatosan foglalkozniuk kellett velük, a november hónapot külön nekik szentelték. Dalokkal, táncokkal szórakoztatták őket, rendszeresen kikérték a tanácsaikat, sőt időnként vendégségbe is elvitték őket egymáshoz. A spanyol hódítóknak később keresniük sem kellett a halottak ékszereit - a palotákból könnyűszerrel elrabolták.” A nap verítéke és a hold könnye A vallási titkokat kiválasztott családok őrizték: nemzedékről nemzedékre szálltak. Minden titkot csak egyszer osztottak meg a kiválasztott személlyel; azt többet neki sem volt szabad kimondania, csak az életén keresztül bemutatnia. Emiatt ma sem ismerjük teljesen az inka vallás jelképeit és jelentésüket. „Birodalmuk működtetéséhez mai ismereteink szerint legalább 23 ezer kilométeres úthálózatot hoztak létre, mely két, egymással párhuzamos észak-déli irányú »főútból« - egyik az óceán partján, a másik az Andok vonulatain futott végig - és ezeket összekötő kelet-nyugati irányú utakból állt - folytatja Markéta Krížová. - A terepviszonyok miatt rendkívül jó építési technikára volt szükségük, annál is inkább, mert nem ismerték a kereket, így minden szállítási feladatot emberi és állati erővel kellett megoldaniuk. Épületeik habarcs nélkül készültek - olyan pontossággal faragták ki az egymáshoz illesztendő sokszögű köveket, hogy egy késpengét sem lehet közéjük szúrni -, de a földrengések sem bírtak velük. Az inka társadalom alapját a faluközösségek alkották; városokban csak a közalkalmazottak laktak. Egy család hatvanöt napi munkával tudta fedezni évi szükségletét; a fennmaradó időt közmunkára: templomok, utak, hidak, földművelőteraszok és öntözőcsatornák építésére, arany- és ezüstbányászatra szánták. így működtették a birodalmat, tartották fenn gazdagságát. Pénzként a munka szolgált: az adót természetben fizették be, azaz kötelezettségüket ledolgozták; cserébe ruhát és ellátást kaptak. A bőségesen rendelkezésre álló aranyat csak esztétikai szempontból tartották becsben, anyagi értéke nem volt számukra. Ez a fém a napot, a férfierőt jelképezte, a hold pedig a nőt; más magyarázat szerint előbbi a nap verítéke, utóbbi a hold könnye volt.” Aranylámák és aranypásztorok A spanyol konkvisztádorok 1526-ban fedezték fel ezt a mesés világot, és módszeresen ki is fosztották. Francisco Pizarro 1532-ben 180 emberével, egy ágyúval és 27 lóval győzte le az inka birodalmat. Segítségére volt a himlő - amelyet a fehér ember hozott magával az új földrészre, és amely a helyi lakosság mintegy kétharmadát elpusztította -, az inkák között dúló polgárháború, de leginkább az álnokság. A tárgyalásra érkező uralkodónak, Atahualpának békét ígért, ha felveszi a kereszténységet, de mivel az túl sokat akart megtudni az új vallásról, foglyul ejtette. Csak hatalmas váltságdíj fejében volt hajlandó szabadon engedni: az inkáknak annyi aranyat és kétszer annyi ezüstöt kellett összegyűjteniük, amennyi a vezérüknek börtönül szolgáló teremben elfért. Amikor a váltságdíjat odaszállították, Pizarro megölette az inka vezért, elfoglalta Cuzcót, és elrabolta a kincseit. A beszámolók szerint neki is, kíséretének is tátva maradt a szája a látványtól, amely a birtokukba került városban fogadta őket. A kifinomult stílusú épületeket, templomokat, kövezett utakat és ápolt kerteket vakító arany borította. Pedro Cieza de León beszámolója szerint: „Az egyik, talán leggazdagabb házban állt egy hatalmas, aranyból készült, nagyon fejlett technikával kidolgozott nap, amelyet számtalan drágakő díszített. Voltak kertek, melyek kövezete aranytéglákból állt, és aranyból készült kukorica- és lámaszobrok álltak benne, amelyekre aranypásztorok vigyáztak. Számtalan finoman kimunkált arany- és ezüstedény is volt ott, tele smaragddal. De ezzel talán eleget is mondtam, ha tovább részletezném, úgysem hinnének nekem.” Nos, aki nem hiszi, járjon utána - Brünnben most megnézheti, mi okozta az inkák és végső soron a spanyol hódítók vesztét is. Utóbbiak az inka aranyért elárulták és kirabolták egymást, hajókat süllyesztettek el, és családokat irtottak ki, majd Európában a történelem első hiperinflációját okozták. A kincs már akkor sem boldogított - de ami megmaradt belőle, most legalább gyönyörűséget szerez.
