Új Szó, 2010. január (63. évfolyam, 1-24. szám)
2010-01-26 / 20. szám, kedd
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. JANUÁR 26. Vélemény És háttér 5 TALLÓZÓ NÉPSZABADSÁG Orbán Viktor a leginkább megosztó politikus, mégis a Szonda Ipsos 2010 januári népszerűségi listájának első helyére került. Előkelő pozícióját a jelentős méretű Fi- desz-tábor körében tapasztalható nagyfokú népszerűségének köszönheti - írta a Népszabadság. A lap tegnapi számában ismertette a kutatóintézet felmérését, amely szerint a kampány kezdetére szinte mindenki veszített népszerűségéből, mert annak kezdeti szakaszában a pártok hívei egyre jobban kedvelik saját politikusaikat, ugyanakkor a bizonytalan választópolgárok véleménye inkább negatívabb lett a közéleti szereplőkről. A lapban közölt lista szerint miközben Orbán Viktor népszerűségi pontszáma nem változott az előző felméréshez képest, a korábban az élen szereplő Sólyom László köztársasági elnöké két ponttal esett, így 45-45 pontja van mindkét politikusnak, Orbán Viktor ismertségi indexe viszont 92 százalékos, 2 százalékponttal magasabb, mint Sólyom Lászlóé. A Szonda Ipsos kutatói 1500 embert kérdeznek meg a felmérésben, a táblázatban az azonos pontszámmal rendelkező politikusok sorrendjénél a tized- százalékos különbségeket vették figyelembe. A felmérés szerint Mester- házy Attila megítélése sokat javult a szocialisták körében. Novemberben az MSZP híveitől 52 pontot kapott, egy hónap múltán 62 pontos lett, most pedig egy kicsivel még magasabbra, 64 pontra értékelik. Ezzel a minősítéssel a miniszterelnök-jelölt már a második legkedveltebb személyiség a szocialisták táborán belül, egyedül a 68 pontos Bajnai Gordon előzi meg, Az MSZP-sek körében javított Lendvai Ildikó is - 49-ről 54 pontra. A Fidesz hívei a múlt havinál (51 pont) kedvezőbben vélekednek Nav- racsics Tiborról (56 pont). Ugyancsak a kampány hatása lehet, hogy Vona Gábor is erősíteni tudott saját pártja támogatói körében. Már korábban is 70 pont körüli értékekkel mondtak róla véleményt a jobbikosok, most még inkább azonosulnak elnökükkel (75 pont). Orbán Viktor megítélése összességében és szerkezetében sem változott. Kivételes népszerűségnek örvend a Fidesz hívei körében - 80 pontot adtak neki. Ezt a rokon- szenvet lefelé húzza a többi politikai csoport, mindegyikben az átlaga alatti értékelések vannak. A kutatók szerint az nem meglepő, hogy a szocialista pártiaktól csak 20 pontot kapott, az már érdekesebb, hogy a jobboldal másik pártjának támogatói körében sem igazán kedvelt. A jobbikosok Orbánnak adott 35 pontja mögött szerintük egy megosztott véleményegyüttes látható: fele részük elutasítja, egynegyedük felemásan viszonyul a Fidesz elnökéhez, további egynegyedük rokon- szenvetérez iránta, (mti)- Nemsokára elkezdődik a téli olimpia. Kár, hogy a magyarok becsmérlése nem versenyszám, mert néhány szlovák politikus biztosan aranyéremmel térne haza. (Peter Gossónyi rajza) Az egykor „kommunista" jelzőt viselő országok ma több dologban különböznek Megtévesztő címke a „kelet-európai” jelző A kelet-európai jelző soha nem volt teljesen helytálló címke, ám újabban kezd kifejezetten káros hatást gyakorolni az érintett térségre - írta a The Economist angol hírmagazin. MTl-ELEMZÉS A „kelet-európai” jelző földrajzilag egy olyan furcsa régióra vonatkozik, amelynek részét képezi az Európa közepén fekvő Csehország, nem tartozik azonban hozzá a kontinens délkeleti csücskén található - mégis „nyugat-európaiként” számon tartott - Görögország és Ciprus. Történelmileg sincs igazán elfogadható magyarázat a címke használatára: kelet-európainak neveznek olyan országokat, amelyek a XX. század nagy részében közvetlenül az egykori Szovjetunió uralma alatt álltak (például Ukrajna), de a jelző azokra az államokra is vonatkozik, amelyekre viszonylag kisebb hatással volt a szovjet rendszer (például Albánia). Tehát már 1989-ben sem volt teljesen helytálló egységesen keleteurópainak nevezni a szovjet tömb országait, a kommunizmus bukása után pedig végképp elvesztette jelentéstartalmát, mivel az érintett államok sorsa egymástól gyakran eltérő irányba alakult. Az a csaknem 30 ország, amely korábban a „kommunista” jelzőt viselte, ma már több dologban különbözik, mint amennyiben hasonlít egymásra. A „kelet-európai” címke viszont túlságosan is egy kalap alá veszi az egykor totalitárius uralom alatt álló országokat, és automatikusan hozzájuktársít egy sor ezzel járó nyavalyát: problémákkal terhelt történelmet, rossz kormányzást és gazdasági gondokat. A gazdasági válság megmutatta, hogy ez a hozzáállás félrevezető. Az aggodalom, hogy a lettországi pénzügyi krízis „átterjed” más országokra, ok nélkül lerontotta más, egyébként stabü gazdasággal rendelkező országok (például Lengyelország és Csehország) kockázati besorolását. Valójában a legnagyobb pénzügyi felfordulás Iz- landot sújtotta, és a legnagyobb költségvetési hiánnyal az Európai Unió tagállamai közül jövőre Nagy- Britanniának és Görögországnak kell számolnia, nem pedig valamelyik -szerencsétlen „keleti” poszt- kommunista országnak. A nemrég csatlakozott tíz „keleti” EU-tag csoportjában egyaránt vannak kifejezetten jól teljesítő államok és nehézkesebbek; olyanok, amelyek teljesen modernizáltnak érzik magukat, illetve olyanok is, amelyek máig érzik a korábbi évtizedek önkényuralmának kellemetlen utóhatását. Szlovénia és Csehország például élet- színvonal tekintetében utolérte Portugáliát, Észtországot pedig az égjük legkevésbé korrupt országnak tekintik Európában. Némely posztkommunista államnak kedvezőbb a hitelbesorolása, mint egyes régi uniós tagállamnak, Szlovákia és Szlovénia pedig már az eurót is bevezette. Három alkategória meghatározása mindenképp indokolt lenne a „kelet-európai” tömbön belül. Az egyik csoportba tartozik az öt közép-ázsiai, autokrata állam: Kazahsztán, Kirgizisztán, Tádzsikisztán, Türkmenisztán- és Üzbegisztán. Ezek az államok eleve aligha tekinthetők európainak, bár Kazahsztán 200 ezer négyzetkilométernyi területe vitathatatlanul Európához tartozik. Ráadásul Kazahsztán elnököl idén az angol hírmagazin által „poszthidegháborús sóhivatalnak” nevezett Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetben (EBESZ). A fenti öt ország egyike sem tagja ugyanakkor az emberi jogok felett őrködő Európa Tanácsnak, ami rávilágít annak a problémájára is, hogy „Európa” definíciója szinte ugyanolyan bizonytalan, mint a „keleti” jelző értelme. A második kategóriába sorolhatók a hivatalos uniós tagjelöltek vagy a tagságra törekvő államok. Ide tartozik elsősorban Horvátország és néhány kisebb, „könnyen emészthető” nyugat-balkáni állam, mint például Macedónia. Vannak problémásabb, a csatlakozástól még távolabb járó esetek is, mint Törökország és Ukrajna, illetve az uniós tagság szempontjából még mögöttük is jóval lemaradó Grúzia, Moldova, Örményország és Azerbajdzsán. Utóbbiak csatlakozásához - még akkor is, ha minden jól megy - várhatóan több évtizednek kell eltelnie. A harmadik kategóriába az a tíz ország tartozik, amely 2004-ben, majd 2007-ben csadakozott az EU- hoz. Vegyes társaság alkotja ezt a csoportot: vannak itt mintaszerű uniós polgárok (Észtország), de olyan államok is, amelyekről Brüsszelnek azonnal a korrupció és a szervezett bűnözés jut eszébe (Románia, illetőleg Bulgária). Többségük már csadakozott a schengeni övezethez, tagja a NA- TO-nak, és polgáraik vízum nélkül - utazhatnak az Égyesült Államokba. Bizonyos aggodalmak állandóan érezhetők a térségben: az unió tagjaivá vált vagy csadakozásra váró államokban kevésbé, az integrációtól még távolabb álló országokban viszont fokozottabban. A kommunista évtizedek alatt elszalasztott lehetőségek máig frusztrációt okoznak, ahogy az a gyakorlat is, hogy a kelet-európai országokat - a címke egyik negatív hatásaként - szinte teljesen kirekesztik a nemzetközi szervezetek legfelső vezetéséből. A kelet-európainak nevezett térségben négy ország - Lengyelország mellett a három bald állam - aggódik kifejezetten Oroszország revizionizmusa (vagy revansizmu- sa) miatt. Magyarországon, Csehországban és Szlovákiában is vannak hasonló aggályok, de itt inkább az energiaellátás biztonsága kapcsán. Megint máshol, például a volt Jugoszlávia utódállamaiban ezeket a félelmeket ugyanakkor megtévesztőnek, sőt paranoiának tekintik. Az évek múlásával az „új tagállam” megnevezés hasznosságát is egyre inkább kétségbe lehet vonni. Az Oxford Egyetemnek máig van egy Új Kollégium (New College) nevű része. Míg 1379-ben ez praktikus volt, hiszen egyértelműen megkülönböztette az új intézményt az egyetem korábban épült részeitől, ma már kissé különösnek hat az elnevezés. A lengyelek, a csehek, az észtek és térségbeli társaik azt remélik, hogy minél előbb megszabadulhatnak az „új” jelzőtől, annak érdekében, hogy jelenlegi érdemeik és ne a múltjuk alapján ítéljék meg őket. Nyakig az adósságban GÁL ZSOLT Miközben a Fico-kormánynak sikerült minden idők legnagyobb államháztartási hiányait összehoznia a 2009-2010-es évekre, a PPP- konstrukcióban épülő autópályák révén még ennél is nagyobb, de rejtett államadósságot teremt. Mindezt az ellenzék és a választók orra előtt teszi, ezért is meglepő, hogy szinte senki sem kiabál. Pedig harminc évig fizetjük majd a számlát. Normális esetben úgy épülnek az autópályák, hogy a kormány kiírja a versenypályázatot, divatos szóval a tendert, kiválasztja a kivitelező céget, és szerződést köt vele az építésről. A szükséges költségeket úgy teremti elő, hogy hitelt vesz fel vagy államkötvényeket bocsát ki, az így befolyt összeget a megegyezett menetrend szerint átutalja a kivitelezőnek. A hitelek/kötvények kamatait és részleteit évente törleszti az állami költségvetésből, míg vissza nem fizeti őket. A közelmúltban aláírt vagy aláírásra váró, az állami és a magánszféra együttműködésén alapuló ún. PPP-konstrukcióban készülő autópálya-szerződések kétféle lehetőséget kínálnak az államadósság és a költségvetési hiány elrejtésére. Az ilyen projektekben a hitelt nem közvetienül az állam, hanem a pályázaton győztes kivitelező konzorcium veszi fel a bankoktól. Ebből épül meg az autópálya. Persze, a hiteleket a konzorciumnak kamatostul vissza kell fizetnie. Ezért az állam vállalja, hogy mihelyt elkészült az autópálya, ún. éves rendelkezésre állási díjat fog fizetni egy előre megállapított ideig - a mi esetünkben 30 évig - a konzorciumnak. Az meg ebből törleszti a hiteleket, fönntartja az autópályát, és zsebre vágja a maga hasznát. Az első trükk az, hogy a felvett hitel a konzorcium és nem az állam adóssága, így nem számolják bele a hivatalos államadóssági statisztikákba. Közvetve azonban mégis az állam törleszti az adófizetők pénzéből az említett rendelkezésre állási díjak formájában. A másik trükk az, hogy ezek a fizetések csak az üzembe helyezés után kezdődnek, így az első években még a költségvetés kiadási oldalát sem terhelik meg. A Fico-kabinet már aláírta az Rl-es gyorsforgalmi út Nyitra és Besztercebánya között még hiányzó szakaszainak építéséről szóló PPP-szerződést, és a választásokig minden bizonnyal véglegesíti a Dl-es autópálya Zsolna és Eperjes közötti részeinek építéséről és finanszírozásáról szóló szerződéseket is. Ezek az építkezések becslések szerint kb. 20 milliárd euróval fogják megterhelni a közkiadásokat három évtizeden keresztül. Ez az óriási összeg azonban egy centtel sem növeli a hivatalosan kimutatott államadósságot, és a rendelkezésre állási díjak fizetése is csak 2011-2012 után pörög fel, igaz, ekkor több százmilliós szintre. 20 müliárd nagyon nagy pénz, Szlovákia évi nemzeti összterméke például megközelítőleg 66 milliárd euró, a teljes államadósság mintegy 23 milliárd euró, a tavalyi és idei rekordméretű államháztartási hiányok 3-4 milliárd euró környékén mozognak. Az elmúlt évek faliújságos, szociális céges vagy emissziós botrányainak költségeit euró milliókban, legfeljebb tízmilliókban mértük, most 20 ezer (!) millióról van szó. Ha a PPP-szerződések költségeit is beszámítanák az államadósságba, annak mértéke a nemzeti össztermékhez képest akár meg is kétszereződhetne Fico kormányzása alatt, s meghaladhatná az EU- ban plafonként megszabott 60%-ot. A PPP-szerződések azonban nemcsak roppant méretük és a költségvetési trükközés miatt aggályosak, hanem azért is, mert drágábbak. Az állam alacsonyabb kamatokra tudna kölcsönözni, mint a kivitelező konzorciumok, így az adófizetők kizárólag a PPP- konstrukciók kínálta kreatív könyvelési trükközés miatt fizetnek majd 30 évig felárat az autópályákért. _________ fIGYILŐ ________________________ ««ViSWíStó.'if A „fekete arany” már a fekete kaviár Húsz év alatt a kaviár ára Oroszországban az ezerszeresére emelkedett, de már nem az állam, hanem a csempészbandák fölözik le kivitelének hasznát - írta a Népszava. A cikk szerint a szovjet korszakban volt év, amikor a 2 ezer tonna fekete kaviár exportjából több bevétel származott, mint az arany és a gyémánt kiviteléből. A mai kapitalista Oroszország 1994-ben még másfél ezer tonna fekete kaviárt exportált, 1999-ben már csak 450 tonnát, 2003-ban 30 tonnát, aztán semmit. A Szovjetunió széthullása után a tokhalban gazdag Kaszpi- tenger kiaknázását a szicíliai maffia és a kolumbiai drogkereskedők szervezettségével vetekedő bandák vették a kezükbe, amelyek több ezer csónakból álló flottát építettek ki, és elsősorban a dagesztáni települések közreműködésére építenek az illegális kivitelben. A Kaszpi-tenger kifosztása olyan sikeres, hogy a tokhalállomány a felére csökkent, belugából (viza) a korábbinál tízszer kevesebb van. A volt 50 ezer tonna tokhal helyett 1990-ben már csak 14 ezer tonnát, 1995-ben 2,9 ezer tonnát, 2001-ben 800 tonnát fogtak ki. A tudósok szerint a múlt század közepén a tokhalállomány 114 millió, a sőregtoké 90 millió volt. Ma együttvéve sincs több 45 milliónál. Áz éves lehalászás nagyobb, mint a természetes utánpótlás. Közben nemzetközi összefogás van kialakulóban a halállomány megőrzése érdekében. Kazahsztán elnöke tavaly áprilisban kezdeményezte a tokhalhalászás tilalmát a Kaszpi-tengeren, Irán felkarolta a javaslatot, és felvette a hónap végére tervezett nemzetközi tanácskozás napirendjére. Türkmenisztán hajlik a megegyezésre, Azerbajdzsán inkább a tilalom fokozatos bevezetésének a híve. (mti)